A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kívánságlista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kívánságlista. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 28., hétfő

5 várólistás könyv - 2019 január

Ebben a hónapban is hoztam 5 könyvet, amelyek nagyon felkeltették az érdeklődésemet. Remélem ti is találtok közöttük, olyat ami megtetszik. Főleg, hogy úgy tűnik idén még sokáig kuckózhatunk be egy jó könyvvel és mellé valami forró itallal, vagy akár egy finom sütivel.

A tízkicsikönyv blogon olvastam ennek a thriller-sorozatnak a második részéről és nagyon megjött a kedvem hozzá. Az első rész a Négy Majom Gyilkosról szól, aki fiatal lányokat öl hidegvérrel, de már öt éve nem tudják elkapni, amikor egy napon halálos gázolásos balesetet jelentenek a rendőrségen és kiderül, hogy a rettegett gyilkos volt az áldozat.
Imádom a sorozatgyilkosokról szóló filmeket/sorozatokat, de könyvet valamiért keveset olvasok a témában, pedig valószínűleg nagyon tetszene.



Folytatván a krimi-thriller szekciót itt van egy újabb izgalmas könyvsorozatnak az első része, amiről Dórinál olvastam először, pedig az első kiadás már több, mint 10 éve megjelent magyarul és készítettek a könyvekből sorozatot is.
Ha az előző könyvről azt gondolom, hogy biztos nagyon tetszene, nem lehet ez másképp ennél sem, hiszen az egyik főszereplő egy "lélekbúvár" a 19. század végén!, aki már olyan dolgokról beszél, mint a személyiség és a tettek összefüggései, ezen kívül van benne egy erős női karakter és sorozatgyilkosság is. 



Kicsit lágyabb vizekre evezve, itt egy újabb krimi, tinédzser köntösben, amiről szintén sok jót olvastam. Öt különböző, de tipikus karakter büntetésben tölti a délutánját egy osztályteremben és közben az egyikük meghal. A többiek mind gyanúsítottá válnak, de lehet, hogy egy ötödik személy volt a gyilkos.
Olvastam, hogy van, aki a Tizenhárom okom volt-hoz hasonlítja a történetet, ami a tinikorom egyik kedvence volt és a sorozatot is nagyon szerettem (bár szerintem még lesz folytatása) és engem kicsit a Pretty Little Liars-re is emlékeztet. Kíváncsi vagyok rá.



Ez a könyv még decemberben keltette fel az érdeklődésemet. A borítója gyönyörű, igazi téli hangulatú és látszik belőle, hogy a regényben keveredik a fantázia (a Babák Földje) és a valóság (a németek által megszállt Lengyelország, a II. világháború ideje). Szerintem ez egy nem mindennapi párosítás, így nagyon ígéretesnek tűnik.



Ha a magyar szépirodalomra gondolunk, sokaknak eszébe juthat Grecsó Krisztián neve. Szégyenszemre még csak egy regényt olvastam tőle, a Megyek utánad-ot, de annak a hangulata még most is velem van. A polcomon csücsül régóta a Jelmezbál is, sőt sokszor kölcsönöztem már ki könyvét a könyvtárból, de valahogy sosem kerültek elolvasásra. Talán kicsit félek az írásaitól, kell hozzájuk egy bizonyos alaphangulat. Ennek ellenére várom az új könyvét, ami a 80-as években játszódik és egy fiatal lány, Vera a főszereplője. Nem mellesleg imádom az olyan könyveket/filmeket amelyeknek "csak" egy név a címe. Ha írnék egyszer memoárt 99%, hogy "Annának" nevezném el.


2018. december 28., péntek

5 várólistás könyv - 2018 december

Így karácsony után (ha nem lett volna elég könyv a fátok alatt :D), hoztam ismét 5 könyvet, ami mostanában felkeltette az érdeklődésemet.

Michelle Obamát egy nagyon inspiráló és hiteles nőként ismerhettük meg Barack Obama, volt amerikai elnök feleségeként. Nagyon szimpatikus nő számomra, így szívesen elolvasnám a memoárját. Szerintem sok mindent tudnék tőle tanulni.



Nagyon sok könyv jelenik meg az örökölt családi viselkedésmintákkal kapcsolatban, mind önsegítő könyvek, mind regények, és szerintem ez tényleg egy kifogyhatatlan téma, mert az egész éltünkre hatalmas hatással van. A tanult lány is ezt hangsúlyozta számomra. Orvos-Tóth Noémitől még nem olvastam, de igazi szaktekintélynek számít, van saját online magazinja is, a MAI Pszicho, így szívesen olvasnék tőle végre valamit.



A XXI. század Kiadó KULT könyvek sorozata szerintem az elmúlt évek egyik legjobb kezdeményezése. Kívül-belül igényes könyveket adnak ki, amelyek közül A hableány és Mrs. Hancock sem lóg ki, sőt inkább az egyik ékkőve a sorozatnak. Meseszép a könyv és nagyon érdekesnek tűnik a sztori. Még nem olvastam, de már ennyit áradozok róla... mi lesz, ha elolvasom?



Erre a könyvre pár nappal ezelőtt bukkantam rá a Molyon. Érdekessége, hogy szilveszter előtt játszódik, ezért megnéztem hátha benn van a könyvtárban, mert jó lett volna ebben az időszakban olvasni, de annyira új megjelenés, hogy sajnos még nincs meg a könyvtárnak. De mindenképpen el szeretném majd olvasni, mert mostanában nagyon tetszenek az elsősorban gyerekeknek, tiniknek szóló meseszerű regények. 



Gondolkoztatok már rajta, hogy milyen lehet egy kozmetikus élete Kolumbia fővárosában? Hát eddig én sem, de ez a könyv a számomra nemhétköznapisága miatt nagyon elkezdett érdekelni. Amúgy is ritkán olvasok krimiket, úgyhogy egy kis perspektíva szélesítésnek biztosan jó lenne.


2018. november 17., szombat

5 várólistás könyv - 2018 november

Hoztam nektek 5 könyvet, amik felkeltették mostanában az érdeklődésemet és nagyon szeretném őket elolvasni. Van közöttük újabb és régebbi megjelenés is, és a témák is nagyon szerteágazóak.


Még nem olvastam Somától semmit, pedig ez már a 11. könyve, ami megjelent. Mindig is szimpatikus volt nekem és egy igazi "jelenségnek" gondolom őt. A drága jó marketingnek hála több interjút is olvastam vele és az új könyvével kapcsolatban, ami egy kicsit összefoglaló kötet szerű, és most már tényleg szeretnék tőle olvasni valamit, ha nem is ezt a legújabb könyvét.





Pár napja elkezdtem nézni a Mindhunter című Netflixes sorozatot és azonnal beszippantott, nekem leendő pszichológusként igazi szakmai "lubickolás" a nézése. Imádom, ahogy apránként rájönnek a sorozatgyilkosok működési módjára és lesz 2. évad is! :D A sorozat csak alapul veszi a könyvet, nem azt dolgozták fel teljesen, úgyhogy remélem így még izgalmasabb lesz olvasni majd a könyvet.




3. Sarah Perry: Az essexi kígyó (XXI. század Kiadó, 2017)


Még tavaly jelent meg ez a könyv, a kiadó KULT Könyvek sorozatában és már akkor is elbűvölt a csodálatos borítójával. Az írónő második magyarul megjelent könyvét a Melmoth-ot sikerült kikölcsönöznöm a könyvtárból (csak a könyvmolyok érthetik azt az örömöt, amikor felfedeztem a sikerkönyvek polcán), aminek szintén csodás a borítója és a történet is nagyon tetszik. Magamhoz képest gyorsan haladok vele, mert nagyon le tud kötni, így nem kérdés, hogy Az essexi kígyót is szeretném majd elolvasni.





4. Orvos-Tóth Noémi: Egy nárcisztikus hálójában ( HVG Könyvek, megjelenés: 2018. 11. 23.)


Orvos-Tóth Noémi könyve A terapeuta esetei sorozat legújabb darabja. Három könyvet már olvastam a sorozatból, aminek az a célja, hogy közelebb hozza a pszichoterápiát az emberekhez, el tudják képzelni, hogy hogyan zajlik ez az egész, milyen kliensekkel találkoznak a terapeuták. Nálam az elképzelés már megvan, de imádom az eseteket olvasni, mert tényleg mindannyian különbözőek vagyunk, különböző háttérből jövünk és mindannyiunknak egy kicsit másra van szüksége. Tervezek a sorozatról írni majd egy hosszabb posztot, de szerintem már értitek miért szeretném a sorozat legújabb részét is elolvasni.





5. Elena Ferrante: Aki megszökik és, aki marad (Nápolyi regények 3.) (Park Kiadó, megjelenés: 2018. november 30.)


Az év egyik, ha nem a legnagyobb kedvence nálam Elena Ferrante és a Nápolyi regények sorozat, aminek az első két részét májusban egymás után bedaráltam. Aztán utánanéztem a folytatásnak és mikor kiderült, hogy november vége a dátum, akkor tipikusan a "de én nem bírok addig várni" kétségbeesés jött elő rajtam. Elolvashattam volna angolul az utolsó két részt, de nem akartam félig magyarul, félig angolul elolvasni a sorozatot, mert biztos nem lett volna ugyanolyan élmény. De persze jöttek más könyvek és kicsit kikerült a látószögemből Lila és Elena. Egészen idáig, mert most már nagyon várom, hogy megjelenjen a 3. rész.




Ti milyen könyvet/könyveket szeretnétek mostanában nagyon elolvasni? :)



2017. szeptember 25., hétfő

Őszi kívánságok

Bár az elmúlt hónapokban kevesebb könyvet vettem (sőt inkább eladtam sokat), de ha ősz, akkor rengeteg új megjelenés, amelyek közül én is szívesen látnék néhányat a polcomon.

Ők már megjelentek

Stephen King: Az
A közösségi oldalon úgy látom, hogy nemcsak én voltam annyira kíváncsi King könyvének megfilmesített változatára. Szerintem profi munka lett, hozta azt a borzongást, amit a trailer alapján vártam tőle, de azért az alvással nem voltak gondok a mozizás után. Viszont az eddigi tapasztalataim szerint az ilyen típusú sztorik olvasva még nagyobbat ütnek (főleg, hogy én abban hiszek, hogy a könyv mindig jobb, mint a film), így jó lenne már elolvasni életem első Stephen King könyvét.  Az új kiadás elképesztően jól néz ki, csak ne lenne olyan hosszú!



Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál
Én imádom ezt a nőt! Elsősorban ezért vagyok kíváncsi az új könyvére, és mert a Hamvaimból is nagyon meghatározó olvasmány volt nálam ebben az évben. Itt elolvashatjátok, hogy mit írtam róla.



Rájuk még várni kell

Potozky László: Égéstermék
Várható megjelenés: október 16.
Kb. két éve olvastam Potozky Lászlótól az Élest és tisztán úgy emlékeztem, hogy írtam is róla itt a blogon, de jobban belegondolva, tudom miért nem sikerült róla írnom, mert nem tudtam hova tenni. És azt hiszem, azok a történetek a legmeghatározóbbak az emberek számára, amelyeket semmilyen skatulyába nem tudnak beilleszteni, nem tudják eldönteni, hogy tetszett-e nekik vagy sem. Szerintem fölösleges ide fülszöveget másolnom, mert az előző mondat tökéletesen leírta, hogy milyen volt számomra az Éles és, hogy mit várok az író új könyvétől.



Amy Schumer: A deréktetovált lány
Várható megjelenés: október 17.
Mert kíváncsi vagyok Amy-re! És titokban reménykedem, hogy tökösebb, magabiztosabb és viccesebb leszek miután elolvastam a könyvet. Viccet félretéve, nagyon sok olyan nő kell még a világba, mint Amy Schumer, úgyhogy nagyon örültem mikor olvastam, hogy magyarul is megjelenik a könyve. A Margó Irodalmi Fesztiválon lesz a bemutatója (Facebook esemény itt). Lehetséges, hogy én is ott leszek.



Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha
Várható megjelenés: november 2.
Péterfy-Novák Évától néhány cikknél többet még nem olvastam, de hallottam már őt élőben egy előadáson és nagyon sok jót olvastam az Egyasszony címő könyvéről, amely régóta a várólistámon van. Ez pedig pont elég, hogy várjam az új novelláskötetét, amelynek a borítója is nagyon szépre sikeredett.



Jennifer Niven: Veled teljes a világ
Várható megjelenés: november 16.
Tavaly olvastam az írónő első magyarul megjelent könyvét, a Veled minden hely ragyogót, amely sokakhoz hasonlóan nekem is belopta magát a szívembe a szerethető karakterei miatt, és megmutatta, hogy igenis le tudnak még kötni az ifjúsági regények. Ezt várom a Veled teljes a világtól is, amely címében, megjelenésében és a fülszöveg alapján is nagyon hajaz az elődjére, de remélem nem csak gyenge utánzata lesz.



Ti milyen könyvekre vártok idén ősszel?

2016. március 21., hétfő

Tavaszi könyves kívánságok

Egy könyvmolynál nem évszakfüggő, hogy vágyakozik-e a könyvek után vagy sem, de a hőn áhított könyvek listája annál inkább változik, ha jönnek az új megjelenések. Összegyűjtöttem én is, hogy miket várok idén tavasszal vagy éppen mik kerültek fel a kívánságlistámra.

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak 
Már megjelent
Ez a könyv még tavaly megjelent, de akármennyit is böngészem az új megjelenéseket, lemaradtam róla. Persze az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nem követem a Fumax Kiadó dolgait és a regény témája sem olyan, amiről sokat olvastam eddig. Pár napja PuPilla posztja hozta meg a kedvemet a könyvhöz, de úgy, hogy rögtön a kívánságlistám elejére ugrott.

"A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranyszőrű paripák vágtáznak a börtön alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a hőség, a börtönélet pusztító erőszakosságával ötvöződnek."





Phyllis T. Smith: Én, Livia
Már megjelent
Az Én, Livia nemrég jelent meg az Agavénál és egy gyengébb pillanatomban majdnem elő is rendeltem, de végül sikerült tartani magam, pedig nagyon szívesen olvasnám már. Romantikus, történelmi regény, ami a Római Birodalomba kalauzolja az olvasót. Mindig is érdekelt ez az időszak és valamiért Alice Hoffman Galambok őrizői című könyvével kötöm össze a regényt, vagyis valami hasonlót várok tőle. Ez utóbbit nagyon szerettem, úgyhogy lehet magas a mérce, de majd kiderül.

"Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett. 
Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.

Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia."




Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej
Megjelenés: Március 24.
Egy kis nonfiction is befigyel a képbe ezzel a pár nap múlva megjelenő könyvvel, ami már régóta felkeltette az érdeklődésemet. Szeretek az autizmusról hallani, olvasni, de sokszor én is hajlamos vagyok naivan csak az érdekes és pozitív oldalát látni ennek az állapotnak. Pont ezért vagyok nagyon kíváncsi erre az őszintének és nyíltnak ígérkező történetre.

"A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.
Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?” hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más” gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig. "





Dave Eggers: A Kör
Megjelenés: Március 31.
Az angol verziót láttam valakinél a buszra várva és a letisztult borító magára vonta a figyelmemet, de a fülszöveget elolvasva még inkább megtetszett. Valahogy ez is olyan sejtelmes, nyomasztó hangulatot ígér, mint Az elvarázsoltak.

"Mae, a huszonéves lány még csak pár napja dolgozik álmai munkahelyén, de máris teljesen átalakult az élete. Mihez kezdjen ezekkel a tapasztalatokkal?
Dave Eggers sokkoló konkrétsággal rajzolja meg napjaink szép új világ-át. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen Google-re. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal? A Kör dermesztő víziója közelebb van hozzád, mint gondolnád."




Lev Grossman: A varázsló birodalma (A varázslók-trilógia 3.)
Megjelenés: Április 19.
Ősz óta jegeltem a trilógia második részét, de most újra belelendültem, úgyhogy a harmadikat is nagyon várom. Nem azért volt a nagy szünet az olvasásban, mert nem tetszik a folytatás, hanem mert számomra ez nem az a könyv, amit szívesen olvasok, mert hihetetlenül nyomasztóan hat rám. Kicsit olyan, mint a Bűn és bűnhődés, hogy csodálatos és a szörnyű egyszerre. Azt hittem az első részben kijátszotta az összes lapját az író, de mind stílusban, mind mondanivalóban új dolgokat fedezek fel a második részben, úgyhogy már elképzelni sem tudom hová lehet ezt fokozni, de kíváncsian várom.
A fülszöveget a spoiler veszély miatt még nem olvastam, így most itt sem idézek belőle.



Elizabeth Gilbert: Big Magic
Megjelenés dátuma nem ismert
Eddig csak sóhajtoztam és szomorkodtam, amikor a külföldiek Liz új könyvével készült fotóit láttam a Facebook-on, de a Big Magic végre magyarul is megjelenik, igaz, hogy még nem tudni, hogy mikor és milyen címmel, de sínen van a dolog. Liz-t az Eat,Pray,Love óta imádom, kicsit olyan nekem, mint egy távol élő barátnő, úgyhogy alig várom az új könyvét, amiben a kreativitás lesz főszerepben.


Ti milyen könyvek megjelenésére vártok már nagyon?

2015. október 23., péntek

Őszi kívánságlista

Most már elmondható, mivel ekkora csodák nem történnek, hogy idén közel sem olvastam annyit, mint az elmúlt években, időhiány, kedvhiány vagy ki tudja mi következtében. Ennek viszont két pozitívumát is megtaláltam. Rájöttem, hogy milyen élvezetes hosszan olvasni egy történetet, ezáltal sokkal jobban elmerülni benne. Az idő szorítása miatt pedig még az eddiginél is spontánabban választom ki az olvasmányaimat, amiből nagyon jó dolgok sülnek ki.
Ennek ellenére folyamatosan igyekszem követni az új megjelenéseket és a váró- na meg a kívánságlistám is rohamosan növekszik, de valahogy a "mindent akarok olvasni! most!" mentalistásból kiléptem, lelassítottam és csak néhány könyvre koncentrálok. Őket viszont nagyon szeretném megszerezni és elolvasni.

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz
Európa Könyvkiadó
Várható megjelenés: október 26.
Egy idézet fogott meg a regényből, aminek hatására elolvastam a fülszöveget és felfedeztem, hogy egy orosz író középkorban játszódó könyvéről van szó. Úgy érzem meg lesz benne a gondolatiság és a kaland keveréke, amit mindenben keresek. Ja és amit orosz szerző írt csak jó lehet. :D


Lev Grossman: A varázslókirály (A varázslók 2.)
Agave Könyvek
Várható megjelenés: november 17.
Ebben a posztban írtam róla, hogy mennyire letaglózott az első rész. Azóta is élesen él bennem a regény hangulata és akarok még belőle.


Lakatos Levente: Szeress jobban (Barbibébi 2.)
Libri Kiadó
Várható megjelenés: november 25.
Egy másik folytatás, amitől viszont azt remélem, hogy merőben más lesz, mint az első rész. A Barbibébi nekem kicsit fárasztó és túl pink volt, de aztán volt szerencsém olvasni az író többi könyvét is, amiket viszont imádtam. A folytatásnak a fülszövege is merőben más és az új regény a Librinél fog megjelenni elképesztően gyönyörű borítóval.



Rainbow Rowell: Fangirl
Scolar Kiadó
Már megjelent!
Az Eleanor és Park nagy kedvencem lett az idén, mert Rowell személyében végre találtam egy írónőt, aki hitelesen tud írni az első szerelemről. Na de mi a helyzet a rajongással? Kíváncsi vagyok mit tudott abból kihozni a szerző, ami szinte minden fiatal életének kisebb, de sokszor jó nagy részét kiteszi. Néhány éve túl vagyok a nagy rajongós korszakomon, úgyhogy a nosztalgia-feeling miatt nagyon szeretném elolvasni.


Anna Gavalda: Billie
Magvető Kiadó
Már megjelent!
Tavaly nagy kedvencem lett Anna Gavalda és azóta egy, most már a Billie megjelenésével két magyarul megjelent könyve van, amit még nem olvastam. A könyvei olyan szívmelengetőek és mindegyikben megjelenik az a hamisítatlan francia életérzés. A Billie-ben két "kívülálló" fiatal találkozásáról ír. 


2013. szeptember 3., kedd

Bővül a kívánságlista - Augusztus

Bokros teendőim miatt kicsit megkésve, de a most már állandónak nevezhető rovatféle augusztusi részét hoztam. Egyébként remélem mindenkinek jól telt az első két nap a suliban,  ha pedig már dolgoztok, akkor el sem kezdek panaszkodni, úgy sem értenétek meg. ;D

Leiner Laura: Bábel
A nyáron szerelembe estem a Szent Johanna gimivel, (amit az előző posztom elég jól tükröz is) így nem volt kétséges, hogy szeretnék még Laurától olvasni sok-sok könyvet. Ennek ellenére viszonylag szkeptikusan álltam a Bábelhez, mondván, hogy ami az szjg-nek sikerült, azt nem minden könyv tudja velem megcsinálni. Aztán a csordaszellem mégis elragadott, amikor megláttam, hogy kis túlzással mindenki a dedikált! könyvét olvassa a Molyon, majd megérkeztek az első dicsérő blogbejegyzések és értékelések, akkor már nem tudtam ellenállni és rányomtam, nekem ez kell. Az más kérdés, hogy azóta már elő is rendeltem a Bábelt és a napokban kézhez is kapom majd. A hétvégémet meg nyilván a szobámba bezárkózva, étlen-szomjan fogom tölteni, de legalább jól fogok szórakozni, aztán meg jöhetek ide fangirlködni. :) Fülszöveg...

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

Marie Phillips: Csintalan istenek
Egyik kedves molyos követettem @apple_pie hozta meg a kedvet a könyvhöz, de csak jóval később realizálódott bennem, hogy mindössze 350 forintért meg is vehetem az Alexandra akciójában. Igen, a Bábellel együtt ezt is megrendeltem. A görög mitológiát mindig is szerettem és mindez a 21. században Londonban? Kicsit hangzik csak jól...


A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Arész, Artemisz… – és még csak az A betűnél tartunk –, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák. 

Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események… 

A Csintalan isteneket, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.


Flora Rheta Scgreiber: Sybil
Az ötödik Sallyben volt megemlítve a könyv, mint "Sallyéhez hasonló eset" és mivel a DID-t (disszociatív személyiségzavar) piszkosul érdekesnek tartom, még az sem tart vissza, hogy angolul, de a Sybilt valamikor a közeljövőben mindenképpen el fogom olvasni.

Sybil Dorsett hihetetlen, mégis igaz története, akit gyerekkorában bántalmaztak, majd felnőttként hirtelen és rejtélyes emlékezetkiesések áldozata lett. Vajon mi történt az időkiesések alatt, amely Sybilt a világ leghíresebb pszichológiai esetévé tette? 


Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - A herceg
A trilógia első részéről áradoztam már egy sort és mivel minden a hamarosan megjelenő harmadik résszel (A hercegnő) van tele, így a második részt előtte jó lenne elolvasni. Nem jól mondom?
És már megint megjelenik London egy hőn áhított könyvben, csak itt a Viktoriánus korban játszódik a történet, ami miatt csak még jobban sóvárgok érte. Nem mintha olyan sok szabadidőre számítanék a suli mellett...

A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban mulandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Cecelia Ahern: Életed regénye
Csak filmen láttam  A P.S. I Love You-t és igazából nem is tervezem elolvasni, de Cecelia Ahern új könyvére nagyon kíváncsi lettem. Gyönyörű a külseje, a címet is ötletesnek találom (poénkodni is próbáltam már vele...), a fülszöveg elolvasása után pedig rögtön a must have listám első helyére került, valami rejtett különlegességet érzek az átlagossága mögött.

A szerző legújabb világsikere. Kitty Logan újságírónő karrierjét egy csúnya botrány kettétöri, ráadásul akihez segítségért fordulhatna a nehéz időkben, legjobb barátnője és mentora akkor tudja meg, hogy halálos beteg. Constance utolsó kívánsága, hogy Kitty írja meg helyette élete regényét, amire már nem maradt ideje. Az egyetlen sorvezető, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista, semmi több. Kik ezek az emberek? Valóban léteznek vagy csak a fantázia szülöttei? Milyen kapcsolatban állnak egymással, és mi lehetett a sztori, amit Constance hétpecsétes titokként őrzött? Kitty mindent feladva elindul, hogy beteljesítse barátnője végakaratát, és a rejtélyekkel teli, fordulatokban gazdag nyomozás során nem csak annak a száz embernek a meglepő és torokszorító történetét érti meg, akik a listán szerepelnek, de a nem mindennapi küldetés a saját életében is megannyi pozitív változást hoz.

2013. június 17., hétfő

Bővül a kívánságlista... - Június

A Könyvhét remek alkalom volt rá, hogy még több könyv felkerüljön a kívánságlistámra. Jöjjön most az "újak" közül öt darab.

Lakatos Levente: Bomlás


Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal.
Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.
Olvastam régebben Levente Barbibébijét és bár nem éreztem teljesen magamének a témát, az mégis érezhető volt, hogy az író komolyan gondolja ezt a dolgot, nem csak a mostanában annyira divatos "celebíró" akar lenni. Ez a könyve pedig kifejezetten ígéretesnek tűnik témát illetően is és a Molyon kifejezetten jó értékeléseket olvasni róla.

Anthony Capella: A kávék költője
London, 1896. Robert Wallis pénztelen és gondtalan világfi. Amikor egyéb bevételi lehetőség híján Samuel Pinker londoni kávénagykereskedő szolgálatába áll, nem sejti, hogy élete egyszer és mindenkorra megváltozik. A költői babérokról csak álmodó, de a szavakkal jól bánó fiatalembertől azt várják, hogy Pinker lányával, a szenvedélyes Emilyvel együttműködve fogalmazza meg és kategorizálja a különböző kávék ízeit. 


Ez a váratlan feladat átfogó érzéki, érzelmi és – az események alakulása folytán – tényleges utazásra indítja hősünket, melynek során a kávék költője a kávé különböző ízei mellett mindenekelőtt önmagát fedezi fel.

Ez az a könyv, ami nálam már most csillagos tizenkettes. Gyönyörű a borítója és a fülszöveg után pedig végképp úgy érzi az ember, hogy ezt el kell olvasnia. Persze a kávés téma sem utolsó szempont.

Kristina Ohlsson: Elnémítva
Alex Rechtnek és különleges nyomozócsoportjának két ügye is akad egyszerre. Stockholm külvárosában halálra gázolnak egy férfit, akit a hatóságok képtelenek azonosítani. A boncolás alapján egyértelmű, hogy szándékosan ütötték el. A tettes és az indíték ismeretlen. Ezzel egy időben holtan találnak egy lelkészt és a feleségét. Felmerül, hogy a férfi esetleg nem tudta elviselni lánya halálának hírét, s ezért lőtte agyon a feleségét, majd lett öngyilkos. A házaspár ismerősei ezt teljes képtelenségnek tartják. A nyomozás során kiderül, hogy a lelkész menekülteket bújtatott vidéki nyaralójuk pincéjében. Ali Irakból menekült Svédországba. A titokzatos szervezet, amely átcsempészte őt a határon, érdekes ajánlatot tesz neki. A fizetségnek csak egy részét kell pénzben törlesztenie, feltéve, ha vállal egy kis szívességet.
Igen, ez is egy újabb skandináv krimi, csak éppenséggel én még egyetlenegy ilyet sem olvastam, úgyhogy nagyon ideje lenne már elkezdeni. Az Elnémítva pedig jó alanynak tűnik. Külön tetszik, hogy a borító mennyire elüt a témától. Vagy mégsem?

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Marija Morevna gyerekkorában tanúja lesz annak, ahogy madárból emberré változott jóképű fiatalemberek feleségül veszik a nővéreit. Amikor pedig lassan feltárul előtte az orosz mítoszok láthatatlan világa, érte is eljön Halhatatlan Koscsej – hogy nagy hatalmú mesebeli lények és törékeny emberek játszmájának, sodró lendületű történetének részese legyen.
Én azt hiszem mostanában kezdek csak szerelembe esni az Ad Astra kiadóval. Előbb a Jessie Lamb, most pedig ez a könyv nyerte el nagyon a tetszésemet és még  csak nem is olvastam. Ez a mítoszokkal, legendákkal teli mágikus világ talán Joanne Harris Rúnajelek c. könyve óta vonz ennyire. És most orosz köntösben? Miért is ne?

Isabel Wolff: A legjobb kép róla
Ella Graham portréfestő karrierje felívelőben van. Különös tehetséggel örökíti meg modelljei igazi énjét csodálatos, élethű képein, a magánéletében azonban semmi sem olyan egyértelmű, mint szeretné. 
A legjobb kép róla, amely Ella modelljeinek történetét vegyíti a művésznő saját élményeivel – apjával folytatott küzdelmével és azzal a felismeréssel, hogy nem a megfelelő férfiba szeretett bele –, egyszerre felemelő és keserédes. Isabel Wolff, a humor, a pátosz, a rejtély és a romantika sajátos keverékével olvasmányos mesét sző a művészi ihletről, a második esélyről és a megérzések fontosságáról.
Talán azért tetszett meg ez a könyv, mert azt érzem, hogy azt szeretné megmutatni, hogy mi jön "utána". Mi jön azután, hogy beleszerettem valakibe, egymásra találtunk és még arra is rájöttem, hogy milyen munka tesz engem boldoggá. Egyszerűen nem tűnik egy tipikus romantikus regénynek ami manapság igencsak ritkán fordul elő, ezért tett kíváncsivá.

2013. május 22., szerda

Bővül a kívánságlista... - Május

A molyok egyik fő jellemzője, hogy gyorsabban bűvül a kívánságlistájuk, mint az elolvasott könyvek száma. Ebben a kis "rovatban" minden hónapban bemutatok majd öt könyvet, amelyekkel ismét hosszabb lett az amúgy is kilométeres kívánságlistám.

Isaac Marion: Eleven testek 

R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.

Elég gyorsan körbejárta a világhálót az Eleven testek, köszönhetően az április elején bemutatott filmváltozatnak. Én magam még mindig a "nyugis" könyveket preferálom, nem szeretem se a fantasy-t, se a disztiópiás regényeket, de azért mindet elolvasom.  Így az Eleven testeket sem szeretném ha kimaradna a repertoárból. Főleg, hogy sokan nagyon jó véleménnyel vannak a könyvről. Most komolyan, kit ne érdekelne egy zombi szemszögéből íródott történet?

Yann Martel: Pi élete

Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.


Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!
Volt szerencsém látni a filmet, ami nem kis benyomást tett rám, bár vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy mennyire is adja át a könyv hangulatát.  A film eleje és vége erősen filozofálgatósba megy át, viszont a közepe a látványra van kihegyezve. Ez viszont nem baj, mert életemben nem láttam még ilyen csodálatos filmet, csak kíváncsi vagyok, hogy a könyvben hogy van ez megoldva. Vágyom a filozófiára!
Vivien Holloway: Pokoli szolgálat

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. 

Imre Viktória Anna Kísértés Rt. című könyve óta vonzanak a pokollal és Luciferrel kapcsolatos történetek. Ez a könyv rádadásul szintén egy magyar író tollából való (molyon Wee-ként találjátok meg). 

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? 

Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét? 
Szerintem már a fülszöveg magáért beszél. És jól tudjuk... ne ítélj a borító alapján, de ennek a  könyvnek a borítója valami csodálatos. Olyanannyira, hogy maga az írónő is a legjobb borítónak ítélte meg. (A kép készítőjvel Gyermán Petrával az Ad Astra kiadó honlapján olvashattok egy rövid interjút.) A könyv  a 84. ünnepi könyvhéten jelenik meg! (június 6-10.)
Vass Virág: Sohaférfi

A Sohaférfival már mindannyian találkoztunk. Pontosan tudjuk, mi fán terem, még sincsen rá rendes szavunk. Így kénytelen voltam egy regényben megírni. A Sohaférfi egy jelet keres, de sajnos mindeddig hiába. Nem a szerelemtől fél, hanem attól, hogy nem múlik. Talán ez a legnehezebb számára, megszokni az érzéseit. Olyan őrült súllyal nehezedik rá a magány, hogy néha maga is csodálkozik, hogy képes felemelni a lábát a földről. 

Nem olvastam még Vass Virág egyetlen könyvét sem, és ami igaz az igaz, nem mindenkinek van róluk egyöntetűen jó véleménye, a Sohaférfi fülszövege viszont igazán megfogott. A könyv várható megjelenése: június 28.