A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt számomra Lev Grossman A varázslók című regénye, amit legjobban realisztikus fantasyként tudnék jellemezni, Azóta is gyakran eszembe jut a történet különleges hangulata, ami a folytatásban is megmaradt, sőt fokozódott.
Vannak emberek, akik nem képesek megelégedni azzal, amijük van, ezért újabb és újabb célokat tűznek ki maguk elé, hogy ne legyen unalmas az életük, vagy más kifejezéssel élve, legyen értelme élniük.
Quentin Coldwater a trilógia első részében megismerte a varázslatok világát és egy hatalmas kaland részese lehetett a titokzatos Fillory-ban, de a második részben újabb kalandnak vág neki, hogy megtalálja a helyét a világban. Ezzel pedig felmerül az örök kérdés: meddig tűri a sors, hogy nem vagyunk képesek megbékélni azzal, amit kaptunk? De különben meg: Honnan tudhatjuk, hogy hol van az utunk vége?
A varázslókirályban az író leszokott arról, hogy más regényekben megjelent világokat másoljon és elhitte, hogy jó az, amit csinál, ezzel pedig elérte nálam azt, hogy nem tudok belekötni a regénybe. Legalábbis egyáltalán nem akarok.
Lehet, hogy sokak számára úgy tűnik túlértékelem ezt a történetet, de én teljesen magamra ismertem benne. Quentin hiába lett király (remélem nem túl nagy spoiler, tekintve a könyv címét), ugyanolyan kétségei vannak, mint mindenki másnak, ugyanakkor mivel fiatal, még mindig tele van reménnyel. Szerintem nem csak én találtam vele közös pontokat, hanem a hasonló korúak közül bárki találhat. A mai világban egyszerűen hajlamosak vagyunk elveszni a sok lehetőség között és közben elfelejtkezünk arról, hogy mi az igazán fontos a számunkra.
A varázslókirály nem azért erős regény, mert tele van akciódús jelenetekkel és remekül kigondolt fantasy elemekkel, hanem mert tükröt mutat az emberek számára, a történetben megjelenő szereplőkkel és helyzetekkel. Azért szerettem nagyon olvasni ezt a részt is, mert miközben lejátszódott bennem a történet filmje, egyúttal folyamatosan gondolkodtam a benne megjelenő metaforákról, szóval duplán lekötött. Ezáltal pedig olyan mélyre kerültem a regényben, amilyenre lehet, hogy az író sem jutott. Szívesen leülnék Lev Grossman-nal és feltennék neki egy csomó így kezdődő kérdést "Te is arra gondoltál, mikor azt írtad, hogy...?", aztán lehet, hogy jól elcsodálkozna az agyszüleményeimen. De ebben a történetben az a jó, - és szerintem ezzel az író is egyetértene - hogy sokféleképpen lehet olvasni. Olvashatjuk egyszerű fantasyként, vagy olvashatjuk realisztikus, filozófikus regényként. Bár ez minden könyvre igaz, de A varázslókirályra hatványozottan, hogy mindenki azt viheti magával belőle, amit igazán szeretne.
Szerintem mindenkinek érdemes lenne tenni egy próbát ezekkel a könyvekkel. Esetleg, ha nem tetszett az első rész, még adni egy esélyt a másodiknak, mert én úgy vettem észre, hogy mindenkire nagy hatást gyakorolnak, még ha sokszor úgy is érzik néhányan, hogy negatívat.
A varázslókirály nem azért erős regény, mert tele van akciódús jelenetekkel és remekül kigondolt fantasy elemekkel, hanem mert tükröt mutat az emberek számára, a történetben megjelenő szereplőkkel és helyzetekkel. Azért szerettem nagyon olvasni ezt a részt is, mert miközben lejátszódott bennem a történet filmje, egyúttal folyamatosan gondolkodtam a benne megjelenő metaforákról, szóval duplán lekötött. Ezáltal pedig olyan mélyre kerültem a regényben, amilyenre lehet, hogy az író sem jutott. Szívesen leülnék Lev Grossman-nal és feltennék neki egy csomó így kezdődő kérdést "Te is arra gondoltál, mikor azt írtad, hogy...?", aztán lehet, hogy jól elcsodálkozna az agyszüleményeimen. De ebben a történetben az a jó, - és szerintem ezzel az író is egyetértene - hogy sokféleképpen lehet olvasni. Olvashatjuk egyszerű fantasyként, vagy olvashatjuk realisztikus, filozófikus regényként. Bár ez minden könyvre igaz, de A varázslókirályra hatványozottan, hogy mindenki azt viheti magával belőle, amit igazán szeretne.
Szerintem mindenkinek érdemes lenne tenni egy próbát ezekkel a könyvekkel. Esetleg, ha nem tetszett az első rész, még adni egy esélyt a másodiknak, mert én úgy vettem észre, hogy mindenkire nagy hatást gyakorolnak, még ha sokszor úgy is érzik néhányan, hogy negatívat.
