A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laurosz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laurosz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 6., vasárnap

Új polclakók & havi könyves zárás - 2015 november

Megint eltelt egy hónap és már javában benne vagyunk a decemberben is, vészesen közeleg életem első vizsgaidőszaka. Ha sokat kell tanulni mindig aktívabb vagyok a közösségi oldalakon, mert muszáj valahol sajnáltatnom magam, az olvasástól viszont elmegy a kedvem, mert tudjátok "nem szabad". Aztán ha majd úgy érzem túltanultam magam, akkor valami könnyű kis regényt fogok elővenni, hogy újra felélesszem az agyam. Na de ez a jövő zenéje, mi is volt novemberben? Munka, egyetem és kevés olvasás, emellett apróbb válságok meg betegségek is tarkították a múlt hónapot, de azt hiszem sikerült ezeken túllendülnöm és a december egy boldogabb hónap lesz, még ha kevesebbet is fogok olvasni (kedvtelésből).

Beszerzések

Három könyvet vettem ebben a hónapban, ebből kettőt, a Lauroszt és A varázslók folytatását, A varázslókirályt már jó rég előrendeltem. Az asztrológiás cucc pedig a néha fel-feltörő szenvedélyem eredménye.

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz
Amennyire vártam, annál egy kicsivel kisebb csalódás volt, de rögtön elolvastam és írtam is róla.

Lev Grossman: A varázslókirály
Neki még folyamatban van az olvasása, de be tudna szippantani, ha engedném neki. Simogatja a lelkemet, hogy vannak még olyan regényszereplők (Quentin), aki hasonlóan érez az élettel kapcsolatban, mint én.

Takács Tibor: A fejlődés iskolája
Ez egy jó kis kézikönyv az asztrológia iránt érdeklődőknek. Néha felcsapok én is asztrológusnak és elemezgetem a család meg a barátok horoszkópját, később majd szeretnék ezzel foglalkozni. Elnézést kérek ezért a tartalomért azoktól, akik nem hisznek benne.



Olvasások

Szégyenszemre csak két könyvet olvastam el novemberben, meg új szokásomhoz híven egy csomót elkezdtem, némelyiket számon se tudom már tartani.

Bár sokkal kevesebb könyvet olvastam idén, mint az elmúlt években, mégis nagyon nehéz lesz majd kedvenceket választani. Kriszta első könyve is az egyik kedvencem volt tavaly, azt hiszem ez is az elsők között lesz. Bár merőben más a téma, de ez is olyan "Krisztás".

Őt pedig már említettem fentebb.

Emellet ugye elkezdtem A varázslókirályt, Csernus Imrétől A nő után A férfit, az egyik tanárom egy nagyon jó könyvét és Lakatos Levente új könyvét a Szeress jobban!-t pedig már be is fejeztem, de az már decemberre számít majd.

A többiek: Dóri, Katacita, Tekla

2015. november 22., vasárnap

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

"Úgy gondolom, Isten kegyelméből adatott nekünk az idő, hogy ne zavarodjunk össze, mert az ember tudata nem tud egyszerre magába fogadni egyidejűleg minden eseményt. A gyengeségünk miatt vagyunk időbe zárva."


Ahogyan az őszi kívánságos posztban már említettem, a fenti idézet miatt fogott meg Jevgenyij Vodolazkin első magyarul megjelent könyve. Emiatt és a később elolvasott fülszöveg miatt elő is rendeltem a regényt és hetekig tűkön ülve vártam. Valószínűleg túl nagy elvárásaim voltak a történettel szemben, mert egyszerre reméltem töménytelen filozófiát és kalandot, aminek csak kisebb része valósult meg végül.



A Laurosz a középkori (15. századi) Oroszországban játszódik és ahogyan a cím is mutatja, egyetlen személy, Arszenyij életét meséli el, aki ebben az egy életben mégis sok különböző ember életét leéli vezeklésből egy fiatalkori bűnös szerelem miatt.
A történet lassan indul Arszenyij gyermekkorával és csak időben haladunk előre. A szüleit pestisjárványban korán elveszíti és a gyógyító nagyapjához kerül, aki megtanítja hogyan használja a különböző természeti kincseket a gyógyításhoz. Arszenyijből is igazi orvos válik (már középkori mércével mérve) és nagyapja halála után ő kezeli faluja betegeit. A magány azonban eléri őt, hiszen mindenkiét elvesztette és a gyógyírt a szerelemben próbálja megtalálni, de az élet más utat szán neki. Elkezdődik  kalandja az orosz falvakon és városokon át, de érinti a kontinens belsejét is. Eközben Arszenyijt mindig más emberként, más névvel látjuk, de a célja mindig ugyanaz, szerelme üdvösségéért kell vezekelnie.

Amellett, hogy a Laurosz nagyon szép történet, kiemelendő, hogy a magyar kiadás nagyon jó minőségű, igényes és gyönyörű. Nem is mindig olvastam, csak úgy nézegettem a kódexre hasonlító gerincet  vagy a letisztult farkasos borítót. 
El lehet mondani a Lauroszról, hogy szép történet, hiszen az önzetlenségről, a mindent feladásról szól, de azért hallottunk már sok ilyenről, nem? Én ilyenkor mindig a kidolgozott karaktereket, gondolatokat keresem egy regényben, mert azok is ugyanúgy meg tudnak fogni.
A történet eleje nagyon tetszett a sok gyógynövénnyel, a nagyapa bölcsességeivel, nem bántam, hogy alig haladunk valamit előre, sőt megörültem és elbíztam magam, hogy ez nekem végig ennyire tetszeni fog. De ahogy térben is elindult a történet úgy egyre kevésbé tetszett, nagyon szájbarágósnak, kiszámíthatónak találtam és szerintem Arszenyij nem volt elég izgalmas karakter ahhoz, hogy egy egész könyvet ráépítsen az író.
Ugyanakkor voltak kis apróságok, amik nagyon tetszettek. Arszenyij gyógyításainak a részletes leírása, Ambrogio-val a taljánnal való találkozása, aki azt kutatta, hogy mikor lesz a világvége, rengeteg rejtetten humoros mondat és az, ahogyan az író egy ennyire középkori regénybe belecsempészte a 21. századot is néhány jelenet erejéig.
Mivel Vodolazkin középkor szakértő, ezért tényleg remekül ki volt dolgozva a történet ezen része, viszont sokszor olyan alap dolgokat is megmagyarázott, amiket már általános iskolában megtanítanak erről az időszakról. A másik dolog pedig, amiről nem fogom megtudni, hogy kinek az ötlete/hibája, de volt a regényben néhány szó és kifejezés, ami egyáltalán nem illett a középkori miliőbe. Például hogy került a lehullott levelek közé pillepalack az 1400-as években?

Visszaolvasva a fenti mondataimat úgy tűnhet, sőt úgy tűnik saját magam számára is, hogy mennyire nem tetszett a regény. Pedig szabadidőmhöz mérten gyorsan elolvastam és elég nehezen lehetett kicsavarni a kezemből, sikerült rendesen lekötnie. Az lehet a probléma, hogy nagyon vártam és elkönyveltem magamban "A regénynek", ezért kicsit csalódtam benne, hogy nem érte el ezt a szintet.

Ajánlom a Lauroszt azoknak, akik a különleges szerelmes történeteket kedvelik (értsd úgy, amiben a nő nincs jelen :D) és érdekli őket a középkori Oroszország. Én még mindig ugyanúgy szeretek minden regényt, ami orosz. :)

2015. október 23., péntek

Őszi kívánságlista

Most már elmondható, mivel ekkora csodák nem történnek, hogy idén közel sem olvastam annyit, mint az elmúlt években, időhiány, kedvhiány vagy ki tudja mi következtében. Ennek viszont két pozitívumát is megtaláltam. Rájöttem, hogy milyen élvezetes hosszan olvasni egy történetet, ezáltal sokkal jobban elmerülni benne. Az idő szorítása miatt pedig még az eddiginél is spontánabban választom ki az olvasmányaimat, amiből nagyon jó dolgok sülnek ki.
Ennek ellenére folyamatosan igyekszem követni az új megjelenéseket és a váró- na meg a kívánságlistám is rohamosan növekszik, de valahogy a "mindent akarok olvasni! most!" mentalistásból kiléptem, lelassítottam és csak néhány könyvre koncentrálok. Őket viszont nagyon szeretném megszerezni és elolvasni.

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz
Európa Könyvkiadó
Várható megjelenés: október 26.
Egy idézet fogott meg a regényből, aminek hatására elolvastam a fülszöveget és felfedeztem, hogy egy orosz író középkorban játszódó könyvéről van szó. Úgy érzem meg lesz benne a gondolatiság és a kaland keveréke, amit mindenben keresek. Ja és amit orosz szerző írt csak jó lehet. :D


Lev Grossman: A varázslókirály (A varázslók 2.)
Agave Könyvek
Várható megjelenés: november 17.
Ebben a posztban írtam róla, hogy mennyire letaglózott az első rész. Azóta is élesen él bennem a regény hangulata és akarok még belőle.


Lakatos Levente: Szeress jobban (Barbibébi 2.)
Libri Kiadó
Várható megjelenés: november 25.
Egy másik folytatás, amitől viszont azt remélem, hogy merőben más lesz, mint az első rész. A Barbibébi nekem kicsit fárasztó és túl pink volt, de aztán volt szerencsém olvasni az író többi könyvét is, amiket viszont imádtam. A folytatásnak a fülszövege is merőben más és az új regény a Librinél fog megjelenni elképesztően gyönyörű borítóval.



Rainbow Rowell: Fangirl
Scolar Kiadó
Már megjelent!
Az Eleanor és Park nagy kedvencem lett az idén, mert Rowell személyében végre találtam egy írónőt, aki hitelesen tud írni az első szerelemről. Na de mi a helyzet a rajongással? Kíváncsi vagyok mit tudott abból kihozni a szerző, ami szinte minden fiatal életének kisebb, de sokszor jó nagy részét kiteszi. Néhány éve túl vagyok a nagy rajongós korszakomon, úgyhogy a nosztalgia-feeling miatt nagyon szeretném elolvasni.


Anna Gavalda: Billie
Magvető Kiadó
Már megjelent!
Tavaly nagy kedvencem lett Anna Gavalda és azóta egy, most már a Billie megjelenésével két magyarul megjelent könyve van, amit még nem olvastam. A könyvei olyan szívmelengetőek és mindegyikben megjelenik az a hamisítatlan francia életérzés. A Billie-ben két "kívülálló" fiatal találkozásáról ír.