2023. február 13., hétfő

Újdonság-figyelő - 2023 tavasz

Az Újdonság-figyelő posztokban évszakonként összegyűjtöm, hogy melyek azok a könyvek, amelyek megjelenését várom, szívesen elolvasnám vagy esetleg már elő is rendeltem. Ez egy abszolút szubjektív gyűjtés, amit kedvem szerint ki is egészítek, ahogy jönnek az új megjelenések hírei. Remélem, nektek is ad majd egy kis inspirációt leendő olvasmányaitok kiválasztásához. 


Grecsó Krisztián: Lányos apa (Magvető, várható megjelenés: 2023.02.14.)

Nem vagyok kifejezetten Grecsó Krisztián rajongó, bár nagyon szerettem tőle a Verát és a Megyek utánad-ot, de nem célom a közeljövőben mindent elolvasni, amit ír. A Lányos apa témája miatt viszont felkeltette az érdeklődésemet, már elő is rendeltem.


Fülszöveg:

Családi történetek olvashatók ebben a könyvben: a szülőkről, akik nevelnek minket, vagy épp a szülőkről, akikké válhatunk. Hogyan határozzák meg a saját gyerekkorunk történetei a felnőttkori választásainkat? Meg lehet-e szakítani a rossz mintákat, meg lehet-e őrizni a jókat? Hogyan lehet érvényesen elmesélni, mekkora boldogság – minden nehézség ellenére – apává válni? Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak – legyen az egy játszótéri séta a kislányával vagy egy kamaszkori emlék –, ám rendre olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. A nehéz témák elmesélésén is átüt a derű, a boldogság keresése, amely minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon bonyolult állapot.

Rose Tremain: Lily - A bosszú meséje (XXI. Század, várható megjelenés: 2023.02.28.)

Rose Tremain-től a Gustav-szonátát olvastam még 2018-ban, ami egy nagyon szép szerelmi történet volt, de engem annyira nem tudott megérinteni. Azóta több könyve is megjelent már a XXI. Század Kiadónál, de eddig a Lily volt az, ami újra felkeltette az érdeklődésemet. A történelmi háttér mellett tetszik ez a baljós hangulat, amit a fülszöveg ígér.


Fülszöveg:

1850-ben egy fiatal rendőr egy londoni parkban talál egy csecsemőt. Lily Mortimer árvaházban cseperedik, aztán vidékre kerül, nevelőszülőkhöz. Gyermekkorát Suffolkban tölti. Amikor dolgozni kezd, Belle Prettywood londoni parókaszalonjában talál munkát. Látszólag minden rendben, de Lily mindeközben borzasztó titkot őriz.
Sam Trench, az egykori fiatal rendőr nem veszíti szem elől a fiatal nőt, akit annak idején, csecsemőkorában megmentett. Amikor viszontlátják egymást, azonnal kölcsönös vonzalmat éreznek – Lily biztos abban, hogy Samnél megtalálja boldogságát. De lehetséges, hogy éppen ő fogja leleplezni a bűnt, amit a lány elkövetett? Ő fogja elhozni Lily számára a halálos ítéletet?

Lisa Lister: Önmagad forrása (Édesvíz, várható megjelenés: 2023.03.03.)

Lisa Lister-től 2021-ben olvastam angolul a Witch című könyvet, ami a címéből is sejthetően boszorkonysággal, az évkör ünnepeivel, mindenféle rituáléval, szokással foglalkozik. Az Önmagad forrása kevésbé tűnik "boszorkányosnak" és gyakorlatiasnak, de nagyon megszerettem Lisa személyiségét és stílusát, így örülök, hogy magyarul is megjelenik könyve.


Fülszöveg:

Képes ​vagy arra, hogy elengedd magad, nyitottá válj az új befogadására? Hogy újonnan bízni tudj a megérzéseidben? Hogy emlékezz a benned rejlő gyógyító varázslatra?

Lisa Lister felébreszti a testtudatosságot, segít felelősséget vállalni saját fizikai, mentális, érzelmi és spirituális szükségleteidért, valamint hozzáférni az energiádhoz, a kreativitásodhoz, az egyedi frekvenciádhoz és a mágiádhoz, hogy képes legyél kiállni magadért és másokért a káosz, a bizonytalanság és az átmenet idején.

Az Önmagad forrása a te radikális útmutatód ahhoz, hogy teljesen a forrásból, a forrás által, az élet felé orientálódj, és bízz az érzékeidben, a bölcsességedben és a ritmusod megélésének folyamatosan kibontakozó felfedezésében.

Ez a könyv egy emlékeztető arra, hogy TE magad vagy a rituálé. TE magad vagy a varázslat. TE vagy önmagad forrása!

A szerző arra hív, hogy ismerkedj meg a benned élő boszorkánnyal, és a személyes, kollektív mítoszokon keresztül csatlakozz hozzá a küldetésben, amelynek célja a tested ritmikus és ciklikus intelligenciájához, az Anyatermészethez és a mindenséghez való visszatérés.

Ez egy varázslatos erőt adó útmutató, amely segít az olvasónak a forráshoz kapcsolódni, ihletet adó, inspiráló eszközöket és technikákat tartalmaz, amelyek segítenek megtalálni az önbizalmat, felébreszteni a bátorságot és a korlátok nélküli magabiztosságot.

Csodálatos visszatérés ez a belső forráshoz és a női éned ősi, misztikus erővel való felruházásához.

Az Önmagad forrása tele van tanácsokkal, történetekkel, gondolatébresztőkkel, gyakorlatokkal és támogató útmutatással, és megmutatja, hogyan:

Térj magadhoz – szabadulj ki a társadalmi bűbáj kötelékéből, hogy visszaszerezd a testedet.
Bízz az ösztöneidben – önmagad ráhangolása és a bizalmad kiépítése a testedben rejlő bölcsesség iránt, hogy fejleszthesd a hozzá kapcsolódó mágneses forráserőt.
Emlékezz a varázslatodra – ciklikus és ritmikus térképek és varázsszerek, amelyek támogatnak téged, mint Boszorkányt, hogy többé ne csak egyszerűen túlélj, hanem aktívan fejlődj és gyarapodj.

Lisa Lister bestseller szerző, művész, jós, szomatikus mozgástanár és terapeuta. Gyakorlati, pszichológiai és spirituális eszközöket, útmutatást, teret és támogatást kínál azoknak a nőknek, akik szeretnék felfedezni, irányítani és javítani a kapcsolatukat a testükkel, a ciklusaikkal, a szexualitásukkal és az erejükkel.

Boldizsár Ildikó: "Hogyan segítsek én terajtad?" Segítő kapcsolatok a mesékben (Magvető, 2023.03.07.)

A munkámban fontos szerepe van a meséknek, volt is szerencsém egy néhány napos képzés keretében és a Metamorphoses Szabadegyetemen Boldizsár Ildikótól tanulni, aki szerintem mindenkit el tud varázsolni elképesztő tudásával és személyiségével. Segítő foglalkozásúként a hamarosan megjelenű új könyve különösen érdekel.


Fülszöveg:

Segíthet-e ​Csipkerózsikának Csizmás Kandúr? És Hamupipőkének a táltos paripa? Miért nem a tündérkeresztanya jelenik meg a sárkányviadalra készülő hős előtt? Ki segít az állatvőlegényeknek és állatmenyasszonyoknak, hogy visszanyerjék valódi önmagukat? Boldizsár Ildikó mesekutató, a meseterápia meghonosítója új könyvében a mesék segítő alakjait veszi szemügyre abból a szempontból, hogy kit, miben és hogyan támogatnak. A mesekutatás módszertanát felhasználva és megújítva hatvan segítőből és tizenhat segítő kapcsolatból alkotta meg azt a hálózatot, amely lenyűgöző módon mutatja be a segítségnyújtás ősi formáit. A „Hogyan segítsek én terajtad” e kapcsolatok feltárásán túl történeti áttekintést nyújt a mehamorphoses-meseterápia kidolgozásáról és működéséről, bemutatja a mai magyar meseterápiás irányzatokat is. Boldizsár Ildikó könyve nemcsak a meseterápia iránt érdeklődő olvasók és szakemberek, hanem a néprajzosok és antropológusok számára is számos meglepetést tartogat, bizonyságot téve arról, hogy napjaink módszereit a mesék évszázadok óta ismerik.

Karl Ove Knausgard: Hajnalcsillag (Magvető, várható megjelenés: 2023.03.27.)

Knausgard-tól eddig a Harcom sorozat 1. részét, a Halált és az Évszakok tetralógia 1. részét, az Őszt olvastam. Előbbi nagyon jó, letaglózó élmény volt, utóbbi viszont elég nagy csalódás. A vegyes tapasztalatok ellenére viszont valami nagyon vonz a norvég szerzőben, nemcsak a nagy hype. Ez a regénye valami másnak, újnak ígérkezik, mint az eddigiek. Már elő is rendeltem.


Fülszöveg:

Karl Ove Knausgard először jelentkezik fikcióval a nagysikerű Harcom sorozat óta. Egy hatalmas, ragyogó csillag tűnik fel az égen, és senki nem tudja, miért van ott. A Hajnalcsillagban kilenc szereplő mesél a saját életéről, és azokról a furcsaságokról, amelyeket az égitest megjelenése óta tapasztalt. Akad közöttük egyetemi oktató bipoláris feleséggel, megkeseredett kulturális újságíró, aki egy rituálisan meggyilkolt death metal együttes után nyomoz, lelkésznő, aki nem biztos a házasságában, és egy ápolónő is, aki szemtanúja lesz, hogy egy halott politikus életre kel a műtőasztalon, amint a transzplantációs sebész elkezdi felnyitni a férfi testét.
Knausgard regénye a bennünk és a világban lakozó sötétség könyve, amelyben összeütközik az élők és a holtak világa, és azonnal más fénytörésbe kerül a hétköznapi élet.

Carley Fortune: Minden elmúlt nyár (Magnólia, várható megjelenés: 2023.05.09.)

A sok nehezebb olvasmány mellett jöjjön egy kis könnyedebb, romantikus is. Pár napja fejeztem be a szintén a Magnólia gondozásában megjelent Világépítőket, amit nagyon szerettem, így fokozottan figyelem most már a kiadó új megjelenéseit. A Minden elmúlt nyár fülszöveg alapján egy igényes, szórakoztató regénynek ígérkezik. Jó olvasmány lesz majd egy olyan időszakra, amikor valami kicsit lightosabbra vágyom. 



Fülszöveg:

Hat ​nyár, hogy egymásba szeressenek. Egy pillanat, ami mindent elronthat. Egyetlen hétvége, hogy helyrehozzák a dolgokat.

Azt mondják, ha egyszer felnősz, sosem mehetsz igazán haza többé. Persephone Fraser számára ez túlságosan is igaznak bizonyul, mivel egy évtizeddel ezelőtt elkövette élete legnagyobb hibáját. Gyermekkora ragyogó tóparti nyarait egy stílusos lakásra cserélte a nagyvárosban, ahol bár társasági életet él, és rendszeresen találkozgat az új barátaival, mégis mindenkit biztos távolságban tart a szívétől.

Egészen addig a telefonhívásig, ami hirtelen visszarepíti őt Barry’s Bay-be és Sam Florek bűvkörébe. Ő az a férfi, akiről gyerekként sosem gondolta volna, hogy nélküle kell leélnie az életét.

Hat nyáron át, a vízparton töltött lusta délutánokon, a forró nyári éjszakákon, amikor a fiú családjának éttermében güriztek, és a közös olvasgatások alkalmával – a fiú kezében orvosi tankönyvekkel, a lányéban pedig félkész horror novellákkal – Percy és Sam elválaszthatatlanok voltak egymástól. Barátságukból pedig valami csodálatos született, mielőtt az egész látványosan a darabjaira hullott volna.

Amikor Percy visszatér a tóhoz Sam édesanyjának temetésére, a vonzalmuk épp olyan tagadhatatlan, mint egykor volt. Ám amíg Percy nem képes szembenézni a döntéseivel és a hosszú évekkel, amiket azzal töltött, hogy önmagát büntette értük, addig sosem tudhatják meg, hogy a szerelmük talán a múltban elkövetett hibáiknál is nagyobb.

A hat évet és egy hétvégét felölelő Minden elmúlt nyár elsöprő erejű történet a szerelemről, valamint az emberekről és döntésekről, amik örökre megváltoztatják az életünket.

Valérie Perrin: A vasárnap koldusai (Európa, 2023.05.11.)

Tavaly nagy népszerűségnek örvendett Valérie Perrin Másodvirágzás című regénye, amit én is nagyon szerettem, sőt a top12 kedvenc olvasmányaim közé is választottam. Új magyarul megjelenű könyve is hasonlóan melankólikus hangulatot ígér, mindenképpen szeretném majd elolvasni. Addig is, ha még eddig nem ismertétek, szívből ajánlom tőle a Másodvirágzást. Elsősorban női olvasmánynak mondanám, de biztos talált már magának férfi olvasókat is. 


Fülszöveg:

A ​21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélène-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélène és Lucien különleges szerelmének a történetét, és miközben ez a szerelem magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie saját családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is. Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni? A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében finoman fonja össze a két fő történetszálat, így az önmagukban is poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.


A teljesség igénye nélkül, én ezeket az új megjelenéseket várom a következő hónapokban. Szívesen olvasnám, hogy ti mit vártok nagyon, van-e valami, amit már előrendeltetek?

2023. február 8., szerda

Lassan induló, értékes könyvekben gazdag január

 A 2023-as év első hónapja úgy indult, ahogy a legtöbb évben szokott - elég lassan. A december mindig egy sokat olvasós, bekuckózós hónap, tavaly is 10 könyvet fejeztem be, így az új évre általában kicsit kifáradok a rengeteg történettől. Szerencsére ez a fáradtság csak az első egy-két hétben tartott és végül úgy érzem, hogy nagyon jól zártam a hónapot, 7 könyvet sikerült elolvasnom. 

2023 januári olvasmányaim:

1. Mohamed Mbougar Sarr - Az emberek legtitkosabb emlékezete - 5/5 (Park, 2022)

2. Ina May Gaskin - Útmutató szüléshez - 4/5 (Jaffa, 2015 - könyvtári)

3. Szilágyi Zsófia Emma - Szonja - 4,5/5 (Helikon, 2022)

4. Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége - 5/5, kedvencnek jelöltem (Európa, 2020)

5. Cecilie Enger - A fehér térkép - 4/5 (Typotex, 2022)

6. Donatella Di Pietrantonio - A visszaadott lány - 4,5/5  (Park, 2021)

7. Donatella Di Pietrantonio - Halásznegyed - 4,5/5 (Park, 2022 - könyvtári)

Kicsit éltem a "slow reading" életérzést Ina May Gaskin Útmutató a szüléshez című könyvével és A lét elviselhetetlen könnyűségével. Előbbi kicsit megterhelő volt a sok szüléstörténet miatt, ezért naponta csak keveset tudtam belőle olvasni, utóbbi pedig lassan adta magát, több részt újra és újra elolvastam belőle, jól esett nem sietni. Végül kedvencnek is jelöltem. Próbáltam párhuzamosan is olvasni a hónapban, de rá kellett jönnöm, hogy ez még mindig nem nekem való. Ha elmélyedek egy történetben, nem akarok akár csak non-fiction-t sem olvasni mellette. 

A maradék 5 könyvet viszont néhány nap alatt bedaráltam. Az emberek legtitkosabb emlékezete számomra is meghatározó élmény volt. Nem vagyok egy nagy jelölgetős olvasó, de ez a regény elindított bennem valamit, teleragasztottam a könyvet (persze a Kunderát is). Sok értékes gondolatot adott, amellett, hogy szerintem a cselekménye és a stílusa is nagyon lebilincselő. Szilágyi Zsófia Emma első könyves szerző Szonja című rövidebb regényét is nagyon szerettem. Egyszerre volt humoros és szívszorító ennek a fiatal lánynak a története, aki végig nem ismert édesapjának mesél. Kevés figyelmet kap ez a könyv, de szerintem érdemes tenni vele egy próbát.  

Szintén rövidebb olvasmány volt Cecilie Enger A fehér térkép című igaz történeten alapuló törénelmi regénye, ami az első két hajótulajdonos-nőnek állít emléket. Jó volt ez a könyv, hogy kicsit ismerkedjek az írónővel és tovább nyissak az északi szerzők felé. Anyám ajándékai című másik regénye is várólistás nálam. A hónap végét pedig Donatella Di Pietrantonio könyveivel zártam. Kicsit késve értek el hozzám ezek a regények, pedig A visszaadott lány már a magyar megjelenése óta a polcomon várt, de bevallom, hogy kicsit féltem a témájától, amit természetesen közel 2 éves várakozás után sem volt könnyebb megemészteni, de a szörnyűségek mellett ugyanannyi csodát is kaptam ezektől a könyvektől. Különösen tetszett, hogy ennyire a testvéri kapcsolatra helyezte a hangsúlyt az írónő. 

A hónap elején elkezdtem Shunmyo Masuno Az egyszerű élet művészete című gyönyörűen illusztrált könyvét is, ami 100 zen gyakorlatot tartalmaz. Ezt lassan olvasgatom, ízlelgetem. És sajnos volt egy félbehagyásom is, a Nincs időm olvasni kihívás januári közös könyvét, Pattermann Kingától az Intuíciót kb. 50 oldal után nem tudtam folytatni. Számomra nem adott újat, összecsapottnak éreztem, nem töltöttem vele az időmet. 

Összességében egy nagyon jó hónapot zártam és az év elején kitűzött céljaimmal is haladtam. Olvastam 2 férfi szerzőtől, olvastam kortárs szépirodalmat, magyart és külföldit is, Kunderát pedig talán már mondhatjuk klasszikusnak is, úgyhogy az is pipa. 

2023 januári új polclakók:

Szabó T. Anna: Vagyok (Magvető, 2022)

Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete (Park, 2022)

Pattermann Kinga: Intuíció (Kulcslyuk, 2022)

Robin Lim: Gyermekágy (Open Books, 2021)

Miranda Cowley Heller: Papírpalota (XXI. Század, 2021)


Az új könyveket tekintve magamhoz képest szintén jó hónapot zártam, igyekeztem tudatosabban vásárolni és ellenálltam az egyébként nagyon csábító év eleji leárazásoknak. Szerintem a tudatossághoz tartozik az is, hogy a Gyermekágy című könyvet a Libri szépséghibás részlegéről szereztem be, a Papírpalotát pedig másodkézből vettem. Idén szeretnék erre is jobban odafigyelni, amellett, hogy könyvtárból is olvasok (2 ilyen volt a hónapban) és az e-book olvasómat is többször szeretném használni.

*

Ez volt az első visszatérős, havi összegzős posztom. Egy kicsit próbáltam hosszabban kifejteni, illetve összegezni az Instagramon leírtakat, de továbbra is ott találtok meg inkább. Néhány naponta igyekszem új posztokat megosztani és szinte mindennap "story-ban" is bejelentkezem, érdemes ott is követni új tartalmakért. 

A napokban még szeretnék egy új bejegyzést hozni ide azokról az új megjelenésekről, amelyeket személy szerint nagyon várok, aztán a továbbiakban meglátjuk milyen gyakran lesznek posztok, hiszen a kislányunk most már bármikor megérkezhet, teljesen új élethelyzetbe kell majd beillesztenem az olvasást és a blogolást.

Remélem, ti is jó olvasmányélményekkel gazdagodtatok az év első hónapjában és a február is hasonlóan jó lesz! Hamarosan itt a tavasz, töltődjenek azok az energiaraktárak! :)

2023. január 11., szerda

Újévi Fogadalmak Book Tag 2023

Az Újévi Fogadalmak Book Tag-et 2019-ben töltöttem ki először és idén ismét Dóri inspirált a kitöltésére. Ahogy a visszatérős posztban említettem, nagy, konkrét terveim nincsenek sem a blogolást, sem az olvasást illetően, de a kívánságlistám/várólistám folyamatosan gyarapszik új könyvekkel, így ezek közül fogok most szemezgetni.

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle

Mindenképpen szeretnék olvasni Nádas Pétertől, Jón Kalman Stefánsson-tól és Elif Shafak-tól. Utóbbitól két könyv is van a polcomon (Éva három lánya, 10 perc 38 másodperc), de Az eltűnt fák szigetét is sokan dicsérték tőle tavaly. Nádastól a Rémtörténetekkel szeretném kezdeni, Stefánsson-tól még nem tudom. 

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Ez a Papírpalota lenne Miranda Cowley Heller-től. Alapvetően nagyon szeretem a 21. Század Kiadó KULT Könyveit, ezt a kötetet pedig sokan dicsérték, sokan választották be a kedvenceik közé 2022-ben, így nekem is a kívánságlistám élére került.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Azt hiszem Milan Kundera-tól A lét elviselhetetlen könnyűsége már belefér ide. Szintén sokan olvasták és dicsérik mostanában, én is nagyon kíváncsi vagyok rá.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Ennyi olvasatlan könyv és új megjelenések mellett most nincs ilyen tervem, de ha a hangulatom úgy hozza, bármit újraolvasok majd.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni

Michael Ende A Végtelen történetét mondanám, ami most gyönyörű új kiadásban kapható, de már 2016-ben feltettem a várólistámra. 

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

2022-ben megkaptam karácsonyra a Gyűrűk urát, ami mint tudjuk három elég vastag könyvet tesz ki. Jó lenne elolvasni idén.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Nagyon izgat Grecsó Krisztián februárban megjelenő új könyve, a Lányos apa, de két olvasatlan Sarah J. Maas kötet (Üvegtrón, Föld és vér háza) is van a polcomon, jó lenne tőle újra olvasni, mert a Tüskék és rózsák udvarát nagyon szerettem. 

8. Egy karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Daniel Keyes-től a Szép álmokat, Billy!-t.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezeni is 2023-ban fogsz

Egyelőre ilyenre nem látok esélyt. 

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz fejezni 2023-ban

2021-ben olvastam Octavia E. Butler Földmag-duológiájának az első részét, A magvető pédázatát. Az Agave nyárra ígéri magyarul a második, egyben befejező részt. Remélem sort tudok majd rá keríteni.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Instagram-on az év végi összegző posztban írtam, hogy a tavalyi tapasztalatokat leszűrve, idén szeretnék több férfi szerzőtől és több szépirodalmat olvasni, emellett többet szeretnék olvasni e-book-ban is. A kislányunk érkezése miatt konkrét célom nincs az elolvasott könyvek számát tekintve, de azt mindenképpen szeretném, hogy az életem része maradjon az olvasás, mert ez az, ami a leginkább feltölt.

12. Egyéb célkitűzések

Mivel ma jelentették be a Könyvhét (június eleje) és a Könyfesztivál (szeptember vége-október eleje) időpontjait, így nagyon aktuális cél, hogy idén is szeretnék mindkettőre ellátogatni. 

Üdv újra itt!

Másfél év kihagyás után mikor kezd az ember újra  blogolásba, ha nem azelőtt az időszak előtt, amikor gyökeresen meg fog változni az élete? Hamarosan édesanya leszek és úgy döntöttem, újraélesztem a Könyvek&Kávét akármilyen rendszertelenül is fogok posztolni a jövőben.  Üdv újra itt, kedves olvasó!

Az elmúlt blogolásmentes időszakban természetesen ugyanúgy sokat olvastam és az Instagram oldalamon meg is osztottam az élményeimet, de sokszor hiányzott/hiányzik az, hogy hosszabban tudjak írni egy-egy könyvről, témáról, ez vezetett végül vissz a bloghoz.

A fent említett változások miatt nincsenek nagy terveim a posztokat illetően, abszolút hangulat-, idő- és energiafüggő lesz, hogy mikor és miről fogok posztolni. Külön egy-egy könyvről valószínűleg nem fogok írni, de szívesen készítenék havi összegzős bejegyzéseket, ezen kívül pedig bármit, amihez éppen kedvem lesz. 

Remélem velem tartotok majd! :)

Ui.: Instagram-on pedig tényleg érdemes bekövetni, mert ott napi szinten elérhető vagyok. @konyvekeskave néven megtaláltak, vagy a linkre kattintva.