2015. február 27., péntek

Dallamtapadás II. - DALos kedvencek

Most már sokadik éve követem az Eurovíziós Dalfesztivált és ezzel együtt a magyar válogató eseményeit is. Idén, mikor A Dal első adását megnéztem, eléggé megijedtem, hogy milyen gyenge a mezőny. De most már túl 5 adáson, van egy pár kedvencem. Eddig mindig egyetértettem a közönséggel a győztest, vagy nevezhetjük úgy is, hogy a kiválasztottat illetően. Most annyiban különbözik a véleményem, hogy az elmúlt években mindig volt több dal is, amit én személy szerint kiküldtem volna. Idén csak egy ilyen van, plusz néhány ami szintén nem megy ki a fejemből, de inkább "at home" számok, ahogy Rúzsa Magdi mondaná.

A New Level Empire-t már tavaly is szerettem. Amikor a Last One-t először meghallottam a rádióban, azon túl, hogy szerelem volt első hallásra, azt hittem, hogy valami külföldi együttest hallgatok. Viszont az énekes hangja ismerős volt. Mindig is szerettem Zolát a személyisége miatt, biztos az arroganciája vonz annyira, úgyhogy a Retro School Band után örültem, hogy újra énekel.
Az idei daluk, a Homelights nem annyira ütős és mondjuk ki, nagyon hasonló, mint a tavalyi, de én szeretem ezt a stílust. Bulis ugráláshoz, na meg mostanában futáshoz épp megfelel.



A másik dal, amit nem tartok elég erősnek, de imádom, az Ív Fire című száma. Sokszor kellett meghallgatnom a szerelemhez, de nyilván azért hallgattam meg annyiszor, mert éreztem benne valamit. Az énekesnőnek annyira édes és különleges hangszíne és személyisége van, hogy amiatt felejthetetlen a dala. Egyébként először ByeAlex Bocs, hogy című dalában tűnt fel a nagyközönség előtt, amit egy időben napi ezerszer meghallgattam.



Akit nagy esélyesnek gondol mindenki, az Csemer Boglárka - Boggie és a Wars for nothing. Szerintem őt tényleg nem lehet nem szeretni, mert annyi kedvesség és pozitív energia árad az egész lányból. Maga a dal és az előadásmód pedig mondhatnánk, hogy klisés, de szerintem a jelenlegi körülmények között megengedhetjük ezt magunknak. Nem a legnagyobb kedvencem, de örülnék, ha a Wars for nothing lenne holnap este a győztes.



Ha a legnagyobb kedvenceket kell kiválasztani, akkor két jelöltem is van. Az egyik Szakács Gergő és az Ősz utca, ami most és az elmúlt hónapban a legnagyobb guilty pleasure szám volt számomra. Nem lehet mondani, hogy nagy művészi magasságokban szárnyalt Fluor Tomi, amikor a dalszöveget írta és egy egyszerű pop dalról beszélünk, de Gergőnek jó hangja van és van a dalban valami, ami miatt újra és újra meg kell hallgatnom. Különösen az akusztikus verziót ajánlom.



Az abszolút szerelmeim azok a Passed-es srácok, az elektromos hárfa és a Mesmerize. Lehet kicsit fiatalok még és elvont a daluk, de ha valami különlegessel akarunk indulni, akkor csak ők jöhetnek szóba.

2015. február 20., péntek

Egy hétvége - kétféle süti

Azt elmúlt hetekben, de ha a karácsonyt kivesszük hónapokban próbálok egészségesebb sütiket sütni, ha már teljesen nem tudok róluk lemondani. De ugyan miért is tennék ilyet? Viszont itthon a fiúk, elsősorban az öcsém ennek nem igazán örülnek, így mostanában igyekszem mindenkinek a kedvére tenni és ha kell többféle sütit is készítek.

A család nagy kedvence a brownie, ami általában már az elkészülte után 24 órán belül elfogy és nagy vetélkedések vannak az utolsó szeletekért. Ez volt az egyik első sütim, már évek óta készítem és képtelenség elrontani. Annyira egyszerű, hogy szinte már csukott szemmel megsütöm, így ahogy telnek az évek nem is szeretem már annyira csinálni, szívesebben próbálok ki új dolgokat, szóval nem egyszer könyörögtek már nekem a fiúk browniért. Általában megesik rajtuk a szívem, de nem mindig.
Ennek a receptnek az érdekessége, hogy nem étcsokival, hanem kakaóporral készül. De ugyanolyan finom, mint egy csokiból készült brownie, ha jó minőségű holland kakaóport használunk hozzá!

Brownie 

Hozzávalók:
2 dl víz
22 dkg margarin
4 púpozott ek. kakaópor
25 dkg liszt
30 dkg cukor
1 tk. szódabikarbóna
4 ek. natúr joghurt
2 tojás

A tetejére:
12 dkg margarin
4 púpozott ek. kakaópor
6 ek. natúr joghurt
15 dkg cukor
15 dkg darált dió

A vizet, a margarint és a kakaóport beleöntjük egy kisebb lábasba és a gáztűzhelyen összeforraljuk, néha megkeverjük közben. Egy tálban összekeverjük a száraz anyagokat, vagyis a lisztet, a cukrot és a szódabikarbónát. Erre ráöntjük a margarinos-vizes-kakaós masszát (nem kell megvárni míg kihűl) és jól összekeverjük. Végül hozzáadjuk a joghurtot, valamint a tojásokat egy kisebb tálban villa segítségével felverjük és azt is hozzákeverjük a tésztához.  A masszát margarinos-lisztes tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben, 20 perc sütés után már kész is.

Ameddig sül, addig megcsinálhatjuk a tetejére kerülő krémet. A margarint, a kakaóport, a joghurtot és a cukrot egy kisebb lábasba tesszük és ezt is felolvasztjuk, mint ahogyan a massza egyik részénél is tettük. Ha kész csak hozzáöntjük a darált diót és megkeverjük. 
Várjunk egy kicsit hogy hüljön a tészta is és a krém is, majd a krémet simítsuk a tészta tetejére és tegyük a brownie-t hidegre. Érdemes kicsit lehűteni mielőtt felvágjuk, aztán meg már minden mindegy. :)

De ha valaki nem szeretne ekkorát bűnözni, akkor van egy kipróbált, diétás muffin receptem is. Nevezhetném úgyis, hogy "amit itthon találtam muffin". A cél az volt, hogy ne kerüljön bele búzaliszt és ne kelljen beletenni túl sok cukrot.

Almás-kókuszos diétás muffin

Hozzávalók: (kb. 20 kisebb muffinhoz)
10 dkg zabpehely
5 dkg zabliszt
5 dkg kókusz
1 tk. sütőport
2 alma
2 tojás
1 kispohár joghurt
késhegynyi fahéj
2 dl tej
cukor vagy bármilyen édesítőszer ízlés szerint - nálam 5 ek. nyírfacukor

Jól összekeverjük a tojásokat, a joghurtot és cukrot, majd hozzáadjuk a száraz anyagokat, belereszeljük az almákat, legvégül pedig a tejet. Kimondottan folyékony masszát kapunk.
A tésztát kapszlikba töltjük kb. 3/4-ig  és 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél óráig sütjük. Nem fog úgy megnőni, mint a búzalisztes változat, úgyhogy ne féljünk az adagolással. Miután kész, várjuk meg még kihűl, mert forrón elég ragadós.

2015. február 8., vasárnap

Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos (Flavia de Luce rejtélyei 2.)

– Na jó! – felelte. – Mit akarsz? Ki vele! 
Csípőre tett kézzel, rezzenéstelen tekintettel figyelt. 
– Nem tudom, mire célzol. 
– Ugyan már! Engem nem etetsz meg. Úgy száz kilométeres körzetben mindenki tudja, hogy Flavia de Luce nem azért sétálgat a mezőn, hogy virágot fonjon a hajába. 
Tényleg? Száz kilométerre? Ez meglepett. Azt hittem, legalább százötven.

Az első részt tavaly már agyondicsértem és a főszereplő, Flavia, az utóbbi idők egyik kedvenc karaktere számomra, így a folytatás elolvasása sem váratott sokat magára.

Ha jót akartok magatoknak, mármint egy jó olvasmányélményt, akkor ne olvassátok el a fülszöveget, inkább hagyatkozzatok rám. A titokzatos bábjátékosban Flavia, aki még mindig imádja a kémiát és utálja a nővéreit, újra nyomozásba kezd egy rejtélyes haláleset ügyében.
Egy napon  a temetőben fekve (Flavia személyiségét tekintve ebben nincs semmi különös) Flavia síró hangra lesz figyelmes és megismerkedik a gyönyörű Nialla-val majd Rupest Porsonnal, a BBC híres bábjátékosával, akinek lerobbant a kocsija. Bishop's Lacey lelkésze pedig meghívja a művészt, hogy tartson előadást a parókián, ameddig az autóját megjavítják. Flavia felajánlja, hogy segít az előadás előkészületeiben és nem is sejti, hogy ezzel egy újabb bűnténybe csöppen.

A beálló csönd azt jelezte, senkinek sincs mondanivalója. Aztán a nő megszólalt: – Ugye véletlenül sincs nálad egy szál cigaretta, elepedek érte. 
Meglehetősen idióta fejrázással feleltem. 
– Hm – mondta –, pedig olyan gyereknek látszol, akinél akár lehetne is. 
Életemben először nem találtam szavakat. 
– Nem dohányzom – nyögtem ki végül. 
– És miért nem? – kérdezte. – Túl fiatal vagy, vagy túl okos? 
– Gondoltam, ráérek a jövőhéten rászokni – feleltem sután. – Valahogy eddig nem került rá sor. 
Hátravetette a fejét, és nevetett, gyöngyözően, mint egy filmsztár. – Tetszel nekem, Flavia de Luce – mondta végül.

Vannak olyan könyvsorozatok, amiknek az egyes részei képesek legalább ugyanolyan jók, ha nem jobbak lenni az első résznél, de nekem ez a folytatás kicsivel gyengébb volt, mint a kezdés.
A bevezetés/előkészítés  kb. 150 oldalon keresztül tartott majd ezután következett a bűntény és a nyomozás, ami nagyon becsapós volt számomra, mert azt éreztem, hogy Flavia még nem tudja a megoldást, de a végére csak úgy spontán előállt a megoldással. Szerkezetileg nem éreztem ezt a részt olyan tökéletesnek. Ha valaki kevésbé türelmes olvasó, mint én, lehet, hogy 100 oldal után abbahagyja a regényt, mert lehet hosszú egy bevezetés, de akkor kösse is le az ember figyelmét. Nekem szenvedés volt a történet első fele. Emellett, amit nagyon untam az a kémiai vizsgálatok részletes leírása volt.  Tudható, hogy Flavia imádja a kémiát és piszkosul ért is hozzá, de a legtöbb olvasó már kevésbé. Mikor 2-3 oldalon keresztül írt le egy kísérletet, én már két szó után nem értettem semmit, csak mechanikusan olvastam és vártam, hogy a végére érjek.
Miután megtörtént a bűntény, már éreztem, hogy "jó lesz ez!". Megint azt alkalmazta az író, amit az első részben, hogy a múlt jelent megoldást a jelen problémáira. És itt le a kalappal előtte, mert egy nagyon szövevényes, sokrétű szálat talált ki. Csak ámuldoztam, ahogyan sokszor Flavia is tette, mert az ő racionális világából a bűntény hatására belépett egy érzelmek vezérelte világba. Talán ezek voltak a történet legédesebb részei, amikor Flavia rácsodálkozott a világra, pedig azt hitte, hogy 11 évesen ő már mindent tud.
A befejezés viszont túl összecsapott lett számomra. Mikor már csak 10-20 oldal van hátra persze gondolja az ember, hogy most már csak rájönnek ki a tettes, de nekem ez most egy túl rövid nyomozás volt, még olvastam volna.

Még mindig azt gondolom, hogy nekem inkább karakterközpontúak Alan Bradley regényei, mert ha nem lenne egy ennyire imádnivaló főszereplőnk, mint Flavia és szintén nagyon szerethető mellékszereplők, mint a háború borzalmait átélt Dogger vagy a konyhatündér Mullet asszony, akkor nem biztos, hogy csak a krimivonalért elolvasnám őket. Viszont ez a krimis szál nekem jobban tetszett, mint az első részben a "bélyeges-gyilkosos". Sokkal összetettebbnek éreztem és általa Bishop's Lacey rengeteg eddig nem ismert lakója is előtérbe került. Az új szereplők közül a kedvencem Dieter volt, a német hadifogoly, aki imádja az angol irodalmat. Az ő története külön megér egy misét. 

Flavia még mindig kedvenc és szívesen olvasnék egy harmadik részt is, de A titokzatos bábjátékossal kapcsolatban egy kis hiányérzetem van.
Viszont, ha nem olvastátok az első részt, akkor is belekezdhettek ebbe. Nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz a részek. :)

Bizony ez volt a 100. bejegyzés, remélem még sokszor ennyi lesz! :)

2015. február 6., péntek

Januárban olvastam

A január könyves szempontból hihetetlenül felülmúlta a várakozásaimat. Nem csak azért, mert a nem létező szabadidőmhöz képest viszonylag sokat olvastam, hanem mert idén még csak olyan könyvek kerültek a kezembe, amiket nagyon-nagyon szerettem. Ezt bizonyítja az is, hogy blogolás helyett inkább olvastam és képzeletbeli halomban állnak a még nem értékelt könyvek. Hogy ne maradjon ki semmi, A nagy Gatsby és az Aktus mellett itt van egy-egy rövid értékelés a maradék 3 könyvről.

Szabó Magda: Az ajtó
Tavaly már olvastam ezt a Szabó Magda regényt, de mivel emelt tétel, így most elolvastam újra. Első olvasásra nem hagyott bennem mély nyomot, talán azért, mert mindenki rébuszokban beszélt róla és nagyok voltak az elvárásaim. Viszont másodjára szerintem pont jó időben "talált meg" a regény. Néha ijesztően bele tudtam élni magam a két főszereplő helyzetébe, egyszer Emerencre haragudtam, máskor az írónőre. Bár egyszerre említettem a két szereplőt és a könyvből készült film is a két ellentétes karakter "harcát" reklámozza, mégis úgy érzem ez a történet legfőképpen Emerencről szól, aki egy igazán egyedülálló szereplő, nem csak ebben a regényben, hanem úgy eddigi olvasmányaim során is. 
A filmet is sikerült megnézem, de tőlem már megszokhattátok, hogy nem vagyok elnéző a könyvadaptációkkal szemben. Helen Mirren őstehetségén kívül a film a regény nyomába sem ér. Az az érzésem a filmmel kapcsolatban, hogy nincs érzésem, semmit nem váltott ki belőlem. Vagyis de, az utolsó jeleneten sírtam a röhögéstől, hogy hogyan lehet valamit ennyire elbagatelizálva lezárni.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Még csak február eleje van, de azt hiszem ez a regény benne lesz  az év végi toplistámban. Tudtam én, hogy tetszeni fog, nem hiába szeretik annyian, de erre igazán csak 50-60 oldal után jöttem rá. Mindkét főszereplő kissé furcsa személyiség, de mégis sokkal hétköznapibbak, mint általában a tiniregények főszereplői, hiszen az író nem akarja őket tökéletesnek beállítani. A fokozatosan kialakuló szerelmük pedig maga a nagybetűs CSODA. Végre egy olyan fiataloknak szóló regényt olvastam, amiben nem csak úgy egyik percről a másikra imádjuk egymást, hanem gyönyörűen és hitelesen van megörökítve minden mozzanat. Emellett pedig felvet egy komoly problémát is az írónő, ami hatalmas pluszpont. A végét kicsit megkönnyeztem és egyszerre utálom és imádom, de így kellett lennie.

Matthew Quick: Napos oldal
Ritkán fordul elő, de a Napos oldal esetében a filmet láttam először még pár éve és Jennifer Lawrence felejthetetlen alakítása mellett Pat apjának őrült foci rajongása maradt meg nagyon. Igazából a fiatalabb énemmel még rokon is ez a viselkedés, mert 3-4 éve egy hétig depressziós voltam, ha Lewis Hamilton kiesett egy F1-es futamon. A rajongásom megmaradt, csak némiképp enyhült, de abszolút megértem Pat apukáját. Az egyszerűen szörnyű, ha veszít a kedvenc csapatod. :D
Na de a könyv. Lehetetlen számomra is, de szerintem a film nagyon jól átadta a történetet. Tulajdonképpen olyan volt olvasni a könyvet, mintha a filmet nézném, csak pluszba még jobban megismerhettem Pat gondolatait, ezáltal a karakterét is jobban megszerettem, mint a filmben, amiben inkább Tiffany dominált nekem. Számomra nagyon hiteles volt minden, amit Pat a "naplójába" leírt, az író remekül belehelyezkedett ebbe a mentális problémákkal küzdő szerepbe. Érdekes volt, hogy olvasás közben hol belehelyezkedtem a történetbe és Pattel együtt szomorkodtam vagy épp örültem, hol pedig kívülről szemléltem a történetet és jókat mosolyogtam Pat gondolatain. 
Ha eddig nem ismertétek nagyon ajánlom, mert nem mindennapi sztoriról van szó. Szerintem hamarosan megint megnézem a filmet. :)


2015. február 1., vasárnap

Újévi nyereményjáték! - Új nyertest sorsoltam!

Mivel az elsőként kisorsolt nyertes két hétig nem jelentkezett, így új nyertest sorsoltam, aki nem más, mint Móczár Viktória!

A nyereményed Alan Bradley De mi került a pitébe? című regénye. Kérlek, jelentkezz a f.anna479kukacgmail.com e-mail címen vagy az oldal Facebook oldalán, hogy megbeszéljük, hogyan kapod majd meg a nyereményedet.


Új polclakók - 2015 Január

Ha betartottam volna az egyik újévi könyves fogadalmamat, akkor egy darabig nem lettek volna ilyen újkönyves posztok blogon, de sajnos vagy nem sajnos már január első hetében megszegtem a "nem vásárolok könyvet, ameddig le nem érettségizem" fogadalmamat. Mentségemre szóljon, hogy akciós volt a megvásárolt Vérgróf és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok már rá, mert imádom azt a korszakot amiben játszódik.


Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket… Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik.
A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…

A többiek új polclakói:  BookwormGirl Katacita Tekla