Helyzetjelentés és Mid-Year Book Freak Out Tag

Tudom-tudom, nagyon eltűntem az elmúlt hetekben, de ha azt írom, hogy ez azért volt, mert az álmaimat éltem meg, akkor remélem elnézitek ezt nekem. Július 23-án este megjött az sms, hogy felvettek a Károli pszichológia szakára és csak fokozta az örömöt, hogy az üzenet éppen a Hungaroringről lefelé sétálva érkezett meg. Voltak kisebb-nagyobb megingások, de már általánostól kezdve pszichológiát szerettem volna tanulni. Egészen június végéig, ameddig ki nem számoltam a végleges pontjaimat, még csak gondolni sem mertem arra, hogy ez sikerülni fog, arra pedig főleg nem, hogy pont az álomhelyre, a Károlira vesznek fel. A forma 1-ről pedig már szintén régóta, 8 éve álmodtam, amióta az első futamot végignéztem. Most a semmiből, teljesen váratlanul kaptam egy jegyet a szüleimtől a Magyar Nagydíjra és végre érezhettem azt a hangulatot, amit a tv-n keresztül eddig nem élhettem át. Ezután pedig csak hab volt a tortán, hogy a hétvégén, igazi hercegnőként érezhettem magam a tüllös koszorúslányruhámban keresztapumék esküvőjén. Nagyon sűrű napok és hetek állnak mögöttem és még előttem is. Sajnos az olvasás annyira nem megy ezen a nyáron, de most már igyekszem legalább részben bepótolni az elmaradt értékeléseket és posztokat. Egy kis kedvcsinálóként önmagam számára és számotokra is, hoztam egy nagyon jó book tag-et, amihez az idén eddig elolvasott könyvek közül kell válogatni. Köszönöm Katacitának a jelölést! :)

1. A legjobb 2015-ös olvasmányod

Nagyon nehéz döntés, egyetlen egyet nem is tudtam választani, így próbáltam kategóriánként egyet-egyet.

2. A legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál

Mivel csak a Flavia de Luce rejtélyei sorozatnak olvastam a folytatásait (a második és a harmadik részt), így itt egyszerű volt választani. A jósnő kristálygömbje, a misztikum miatt egy picivel jobban tetszett.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Nagynéném erősen megfertőzött az asztrológiával az elmúlt fél évben, így mikor először hallottam erről a regényről, nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom. Aztán persze majd kiderül, mennyi asztrológia és mennyi limonádé is van benne valójában, de a fülszöveg alapján jónak tűnik a történet. A borító pedig gyönyörű.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Az Aktus az év egyik kedvence számomra és az író legújabb Szigor novelláját is gyorsan befaltam. Bár a Barbibébi első része nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de a folytatásban azt a kiforrott stílusú Leventét várom, akit idén olvastam. A borítót szintén imádom.

5. Legnagyobb csalódás

Nem nehéz csalódást okozni, ha valakinek a kedvenc írónője vagy és nagyok veled szemben az elvárások. Túl sokat és kicsit mást vártam Liztől, de nem mondom, hogy nem szerettem a regényt. Egyszerűen túl sok jó könyvet olvastam idén.

6. Legnagyobb meglepetés

Nagyon-nagyon ódzkodtam tőlük, de sokszor előfordul ez a kötelezőkkel. Végül nagy kedvenceim lettek. Móriczot a Rokonok óta istenítem, a Gulliver pedig megadta azt a kettős érzést, ami miatt gyermek és felnőttregényként is jelentős.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Ahogy az értékelő posztban is írtam, az idei új kedvenc íróm valószínűleg Nicolas Barreau lesz. Az elmúlt fél évben biztosan ő volt az.

8. Legújabb könyves szerelem

Nagy adag humor, irónia és egy aranyos történet, tele szerethető szereplőkkel. Kicsit olyan volt, mintha Meg Cabotot olvastam volna. 

9. Legújabb kedvenc karakter

A Jane Eyre-ből Helen Burns, aki példakép számomra azzal, hogy milyen elfogadó volt a sorsával kapcsolatban.

10. Egy könyv, amin sírtál

Ötödjére olvastam idén, de még mindig sírok rajta, csak mindig újabb rész érint meg.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Ismét nehezen választottam...

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Nem feltétlenül kedvenc, de A mindenség elmélete és a Jane Eyre (2011) volt, amit idén láttam és olvastam is. Amúgy láttam a Holtodiglant és az Ahol a szivárvány véget ért, de itt a regényekről nem tudok nyilatkozni.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország

Talán ez a poszt hasonlított a legkevésbé egy értékeléshez, de a témája miatt legyen ez a kedvenc.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál vagy kaptál

Választottam a sok közül néhány szépséget.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Nem biztos, hogy sok értelme van nálam a tervezésnek, mert csak rosszul érzem magam, ha aztán nem valósítom meg a kitűzött célt, de egye fene, ide is választottam néhányat.

Ha kedvet kaptatok hozzá csináljátok meg ti is és linkeljétek hozzászólásban! :)

Alan Bradley: A jósnő kristálygömbje (Flavia de Luce rejtélyei 3.)

Bárcsak a kémia laboratóriumomban lehetnék otthon, gondoltam, azt tenném, amit minden civilizált ember, egy Bunsen-égőt használnék arra, hogy felforraljam a vizet a teához, nem piszkolnám össze a térdemet azzal, hogy egy csomó zöld gallyon térdelek.

Flavia de Luce, kedvenc kis tudálékos nyomozóm, ismét a színre lép! A jósnő kristálygömbjében, ahogyan a cím is mutatja, kicsit a mágia is előtérbe kerül, miközben Flavia egy gyilkossági kísérlet és egy tényleges gyilkosság ügyében nyomoz, igyekezve, hogy a rendőrfőnök ne sejtsen meg semmit a dologból. Ahogyan az az írótól már megszokott, a jelen kérdéseire ismét a régmúltban található a válasz, ami tényleg sokszor izgalmasabb, mint a jelen.

Maga a könyv gyönyörű kívül-belül, ez a sötét árnyalatú, lilás borító nekem nagyon tetszik, sőt az eddigiek közül a kedvencem. A minőség mellett, ugyanúgy megjelennek a Flavia regényekre jellemző vonások. Flavia, a főszereplő még mindig imádja a kémiát. A nővérei pedig folyton szekálják szegényt. de én imádom őket. Ugyan egy-egy kiemelkedő tulajdonság köré szerveződik a karakterük, de az író pompásan jeleníti meg őket.

Ophélia volt az, az idősebb nővérem. Feely tizenhét éves volt, s úgy viselkedett, mintha egyenesen Szűz Máriával lenne egyenrangú, pedig nem is egy alapvető dologban különbözött tőle. Fogadni mernék, hogy Szűz Mária nem töltött napi huszonhárom órát azzal, hogy magát nézegette a tükörben, s közben egy csipesszel babrált az arcán.

– Majd csak lesz valahogy – jegyezte meg Daffy vidáman –, mindig megoldódik a probléma. 
– Csak Dickens regényeiben, Daphne – mondta apa –, csak Dickens regényeiben. 
Daffy a Copperfield Dávidot már legalább tízszer olvasta. „Hogy bemagoljam.” – felelte, amikor megkérdeztem, miért.

A nővérei mellett megjelennek a szokásos szereplők, a lányok édesapja, a hóbortos Dogger, a család "mindenese" és Mullet asszonny, aki még mindig imád főzni, csak nem tud. Emellett megjelennek új szereplők, akik a gyilkosságokhoz kapcsolódnak és Bishop's Lacey néhány eddig ismeretlen lakóját is megismerhetjük. Amit szintén imádok a Flavia regényekben, azok a szereplők nevei. Ebben a részben is sziporkázott az író és megjelent Fenella, Vanetta és Porcelain. Szerintem a kreatív névadás  nagyon különlegessé tehet egy történetet. 

A regény eredeti címe A Red Herring
Without Mustard, ami utal a regényben
 megjelenő jellegzetes halszagra.

A megszokottaktól eltérően és érzékeltetve, hogy Flavia egyre jobban felnő a feladathoz a gyilkosságok egyre részletesebben, egyre véresebben jelennek meg a regényben. Flavia pedig felnőtteket megszégyenítően állja a sarat. A nyomozás mellett újra előtérbe kerül Flavia édesanyjának halála és az egész de Luce család egyre komolyabb problémákkal küzd a birtokuk, Buckshaw miatt. Az mindenképpen kimondható, hogy ez az eddigi legsötétebb történet, ugyanakkor távol áll attól, hogy félelmetes legyen. hiszen a 11 éves Flavia még mindig talpraesett, imádnivaló, egyszerűen übercuki. Az egyik kedvenc részemben (nyugi ezzel nem árulok el sokat) egy kisfiút nyalókával próbált lekenyerezni, mert a "régen elmúlt gyerekkorából" még tudta mivel kell a gyerekekre hatni. 

Azonban ez a regény nem jókor kopogtatott be hozzám, több, mint két hétig szenvedtem vele, mondhatni ezzel gyógyultam ki az "olvasós válságomból", ezért nem tudtam úgy értékelni, amennyire más hangulatban tehettem volna. A nyomozós résszel voltak a legnagyobb problémáim, vagyis főként azzal, hogy úgy éreztem Flavia csak járkál ide-oda a biciklijével, de nem halad előre. Az előzőektől eltérően pedig ebben a regényben nagyon sok volt az epizód a nyomozás közben, ami nem hogy lelkesített volna és a késleltetés miatt izgalmasabbá tett volna a történetet, hanem inkább csak idegesített. 

A régi, megszokott dolgok miatt szerintem még egy 2376. részt is el tudnék olvasni, de ha összevetjük az előzőekkel, akkor A jósnő kristálygömbje tetszett a legkevésbé.

Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos (Flavia de Luce rejtélyei 2.)

– Na jó! – felelte. – Mit akarsz? Ki vele! 
Csípőre tett kézzel, rezzenéstelen tekintettel figyelt. 
– Nem tudom, mire célzol. 
– Ugyan már! Engem nem etetsz meg. Úgy száz kilométeres körzetben mindenki tudja, hogy Flavia de Luce nem azért sétálgat a mezőn, hogy virágot fonjon a hajába. 
Tényleg? Száz kilométerre? Ez meglepett. Azt hittem, legalább százötven.

Az első részt tavaly már agyondicsértem és a főszereplő, Flavia, az utóbbi idők egyik kedvenc karaktere számomra, így a folytatás elolvasása sem váratott sokat magára.

Ha jót akartok magatoknak, mármint egy jó olvasmányélményt, akkor ne olvassátok el a fülszöveget, inkább hagyatkozzatok rám. A titokzatos bábjátékosban Flavia, aki még mindig imádja a kémiát és utálja a nővéreit, újra nyomozásba kezd egy rejtélyes haláleset ügyében.

Egy napon  a temetőben fekve (Flavia személyiségét tekintve ebben nincs semmi különös) Flavia síró hangra lesz figyelmes és megismerkedik a gyönyörű Nialla-val majd Rupest Porsonnal, a BBC híres bábjátékosával, akinek lerobbant a kocsija. Bishop's Lacey lelkésze pedig meghívja a művészt, hogy tartson előadást a parókián, ameddig az autóját megjavítják. Flavia felajánlja, hogy segít az előadás előkészületeiben és nem is sejti, hogy ezzel egy újabb bűnténybe csöppen.

A beálló csönd azt jelezte, senkinek sincs mondanivalója. Aztán a nő megszólalt: – Ugye véletlenül sincs nálad egy szál cigaretta, elepedek érte. 
Meglehetősen idióta fejrázással feleltem. 
– Hm – mondta –, pedig olyan gyereknek látszol, akinél akár lehetne is. 
Életemben először nem találtam szavakat. 
– Nem dohányzom – nyögtem ki végül. 
– És miért nem? – kérdezte. – Túl fiatal vagy, vagy túl okos? 
– Gondoltam, ráérek a jövőhéten rászokni – feleltem sután. – Valahogy eddig nem került rá sor. 
Hátravetette a fejét, és nevetett, gyöngyözően, mint egy filmsztár. – Tetszel nekem, Flavia de Luce – mondta végül.

Vannak olyan könyvsorozatok, amiknek az egyes részei képesek legalább ugyanolyan jók, ha nem jobbak lenni az első résznél, de nekem ez a folytatás kicsivel gyengébb volt, mint a kezdés.

A bevezetés/előkészítés  kb. 150 oldalon keresztül tartott majd ezután következett a bűntény és a nyomozás, ami nagyon becsapós volt számomra, mert azt éreztem, hogy Flavia még nem tudja a megoldást, de a végére csak úgy spontán előállt a megoldással. Szerkezetileg nem éreztem ezt a részt olyan tökéletesnek. Ha valaki kevésbé türelmes olvasó, mint én, lehet, hogy 100 oldal után abbahagyja a regényt, mert lehet hosszú egy bevezetés, de akkor kösse is le az ember figyelmét. Nekem szenvedés volt a történet első fele. Emellett, amit nagyon untam az a kémiai vizsgálatok részletes leírása volt.  Tudható, hogy Flavia imádja a kémiát és piszkosul ért is hozzá, de a legtöbb olvasó már kevésbé. Mikor 2-3 oldalon keresztül írt le egy kísérletet, én már két szó után nem értettem semmit, csak mechanikusan olvastam és vártam, hogy a végére érjek.

Miután megtörtént a bűntény, már éreztem, hogy "jó lesz ez!". Megint azt alkalmazta az író, amit az első részben, hogy a múlt jelent megoldást a jelen problémáira. És itt le a kalappal előtte, mert egy nagyon szövevényes, sokrétű szálat talált ki. Csak ámuldoztam, ahogyan sokszor Flavia is tette, mert az ő racionális világából a bűntény hatására belépett egy érzelmek vezérelte világba. Talán ezek voltak a történet legédesebb részei, amikor Flavia rácsodálkozott a világra, pedig azt hitte, hogy 11 évesen ő már mindent tud.

A befejezés viszont túl összecsapott lett számomra. Mikor már csak 10-20 oldal van hátra persze gondolja az ember, hogy most már csak rájönnek ki a tettes, de nekem ez most egy túl rövid nyomozás volt, még olvastam volna.

Még mindig azt gondolom, hogy nekem inkább karakterközpontúak Alan Bradley regényei, mert ha nem lenne egy ennyire imádnivaló főszereplőnk, mint Flavia és szintén nagyon szerethető mellékszereplők, mint a háború borzalmait átélt Dogger vagy a konyhatündér Mullet asszony, akkor nem biztos, hogy csak a krimivonalért elolvasnám őket. Viszont ez a krimis szál nekem jobban tetszett, mint az első részben a "bélyeges-gyilkosos". Sokkal összetettebbnek éreztem és általa Bishop's Lacey rengeteg eddig nem ismert lakója is előtérbe került. Az új szereplők közül a kedvencem Dieter volt, a német hadifogoly, aki imádja az angol irodalmat. Az ő története külön megér egy misét. 

Flavia még mindig kedvenc és szívesen olvasnék egy harmadik részt is, de A titokzatos bábjátékossal kapcsolatban egy kis hiányérzetem van.

Viszont, ha nem olvastátok az első részt, akkor is belekezdhettek ebbe. Nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz a részek. :)

Bizony ez volt a 100. bejegyzés, remélem még sokszor ennyi lesz! :)

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

"Ahogy ott ácsorogtam a Tehénsoron, az jutott eszembe, hogy a mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár."

Azt hiszem ezzel a mondattal Alan Bradley megfogalmazta sokunk álmát, és ha a könyvtárból ilyen könyveket lehet kölcsönözni, mint az első könyve, a De mi került a pitébe?, akkor még inkább egyetértek.

Olvastam már itt-ott a könyvről, de akkor fogott meg igazán, amikor szembejött velem a könyvtárban. Szuperül néz ki, mint ahogy általában a Maximos könyvek, a fülszöveg alapján pedig rájöttem, hogy én ilyen típusú regényt még egyáltalán nem olvastam, és az is régen volt már, amikor egy 11 éves kislány volt a főszereplője egy általam olvasott könyvnek. 

A De mi került a pitébe? a Flavia de Luce rejtélyei sorozat első kötete. A főszereplő pedig a már előbb említett kislány, Flavia, aki Angliában, egy régi kastélyban él édesapjával és két nővérével. A lányok édesanyja, Harriet 10 éve halott, amit az édesapjuk még mindig nem dolgozott fel teljesen, inkább a bélyeggyűjteményébe menekül. A nővérek pedig örökös harcban állnak egymással, mint úgy általában a testvérek, különösen ha lányok. Flavia legkisebbként sokszor különösen egyedül érzi magát, a két nővére összefog ellene, az édesapja nem törődik vele eléggé, így legnagyobb szenvedélye a kémia és a legjobb kapcsolatban talán a család kertészével Doggerrel van. Kicsit koravén, tudálékos lány, de a körülmények tették ilyenné, szóval borzasztóan szerethető is.

Ebbe a díszletbe érkezik egy napon egy döglött sárszalonka, amelynek a csőrére egy Fekete Penny bélyeg van szúrva, aztán a következő éjszaka Flavia egy ismeretlen, haldokló férfit talál a kertben, a házvezetőnő túrós pitéjéből pedig eltűnik egy szelet. Ekkor merül fel a kérdés, De mi került a pitébe? Flavia pedig a rendőrség mellett saját maga is nyomozásba kezd, ami nem csak számára hatalmas kaland, hanem nekünk olvasóknak is.

"Óvatosan kortyolgatta a teát, fújogatta, hogy hűljön. Miközben itta a vöröslő folyadékot, eszembe jutott, hogy az angolokat sokkal inkább a tea kormányozza, mint a Buckingham-palota vagy Őfelsége kormánya. A lelkünkön kívül a tea az egyedüli dolog, ami az emberszabású majmoktól megkülönböztet – legalábbis így mondta apának a plébános, apa Feelynek, Feely Daffynak és Daffy nekem."

Régóta olvastam ilyen édes-aranyos könyvet, mint ez.

Flavia-t nagyon megszerettem elképesztő személyisége miatt, amiben hatalmas kettősség, hogy egyszer még hitetlenkedsz, amiért 11 évesen mennyi mindent tud, néhány beszólása miatt pedig jóízűen mosolyogsz, mert rájössz mennyire gyerek még. Tökéletes főszereplő, ahogyan a többi szereplőt is nagyon jól megalkotta az író. Nem mondanám, hogy nem hétköznapiak, de a hétköznapiságukba annyi irónia és humor vegyül, hogy nem válnak unalmas karakterekké. Személyes kedvencem Daphne, Flavia kisebbik nővére, aki a regény 99 százalékában olvas, mégis úgy éreztem végig, hogy mindig ott van és részese az eseményeknek.

A korszak és a helyszín is közel áll a szívemhez. 1950, a II. világháború utáni tipikus angliai táj, Buckshaw a de Luce-ok birtoka és Bishop's Lacey a közelben lévő hangulatos kis falu, ahol ugyanaz a néni az édességboltos és a postamesternő is. Ezek mellett megjelenik több környékbeli helyszín, melyek között Flavia eszeveszetten száguld biciklijével Gladys-szel. A cukiságfaktorom már akkor kiakadt, amikor ezt a különleges elnevezést olvastam.

De a szereplők meg a helyszín mellett a legfontosabb dologról, a bűntényről még nem esett szó. A sárszalonkával és túrós pitével kezdve bugyutának tűnhet, és aki nem rajong túlzottan a bélyegekért, annak valamilyen szinten az is marad a könyv végére is, de rengeteg történelmi alapja van. Én magam sem a szörnyen izgalmas krimibeillő szál miatt rajongok ennyire ezért a történetért, de szerintem rengeteg háttérmunka kellett hozzá.

És itt jön képbe az író, aki egy olyan humoros, szórakoztató, de alapos regényt írt, hogy le a kalappal. Számomra elképesztő, hogy tudott így belehelyezkedni Flavia szemszögébe, aki szerintem az utóbbi idők egyik kedvenc karakterévé nőtte ki magát nálam.

"Eszembe jutott egy jótestvéri tanács. Feely adta egyszer Daffynak és nekem: 

„Ha bármikor utadat állja egy férfi, rúgj a legnemesebb testrészébe, aztán rohanj, mint a szélvész.” 
Hasznos tanácsnak tűnt, az egyetlen problémát az okozta, hogy nem is sejtettem, hol található egy férfi legnemesebb testrésze."

Nem voltam eddig túl jó véleménnyel a Dream válogatás könyvei iránt, de most azt hiszem megtört a jég. A De mi került a pitébe? egy kedvenc lett, és várom a második részt!