2014. október 31., péntek

Új polclakók - 2014 október

Gondoltam én is csatlakozom a hónap végén számvetést tartók népes táborába és mostantól mindig megszemlélem az új könyveket a polcomon. Ami sokszor valóban játék vagy inkább hitetlenkedés a hatalmas számokkal, az most nálam csodálkozás volt a számok, vagyis a könyvek hiánya miatt. (Ez persze nem valódi hiány, mert az új könyveket már a nappaliban tárolom egy szekrény tetején, a szobámban elfogyott a hely.) Októberben két könyvet vettem, akárhogy is számolom összesen nem több mint 100 forintért. A szépségeket, amelyekről lentebb írok egy kicsit bővebben, a szolnoki könyvtárból fogadtam örökbe, ahol most már rendszeresen lehet venni fillérekért kiselejtezett (jajj de csúnya ez a szó) könyveket. Szóval ebből a szempontból hiperbüszke vagyok magamra. Igyekszem ezt tartani novemberben is, bár már van egy előjegyzésem az új Sarah Dessen könyvre, de azon kívül könyvstop van, hogy aztán jöhessen a december... :D

Az egyik könyv, amit vettem Borisz Pilnyak Meztelen év című regényféléje. Tolsztojtól kezdve (vagy lehet már kicsit Puskintól) és most már Bulgakovon túl nagyon szimpatizálok az orosz irodalommal vagy magával a történelemmel, ottani élettel, témákkal, így ennek a könyvnek velem kellett jönnie. 1979-es kiadás, az író legismertebb műve, de a Molyon eddig csak egy csillagozása van. Remélem én leszek a második. És hogy miről szól? 
Fülszöveg: Borisz Pilnyak legismertebb műve, a Meztelen év oroszul először 1921-ben jelent meg. Azóta újra és újra kiadják a világ különböző nyelvein és tájain, s újraolvasva kutatják Pilnyak írásművészetének titkait, elismerik, vagy több-kevesebb tárgyilagossággal éppen vitatják e különös felépítésű regény értékeit. 
A Meztelen év freskója: négy egymás követő évszak; Ordinyin város és környéke; kupecek, katonák, művészek, papok, hercegek, parasztok, monarchisták, bolsevikok – a forradalom hétköznapjai. A Meztelen év témája Pilnyak szavaival: „Oroszország. Forradalom. Hóvihar.” 

A másik könyv pedig Szinnyei Júlia családregénye a Hosszú fiatalság. 1970-es kiadás, olyan igazi könyv illata van. Belepillantva úgy éreztem Fábián Janka elődjét olvasom, Janka könyveit pedig a maguk nemében szeretem nagyon. 


A többiek új polclakói: 


2014. október 29., szerda

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

"Ahogy ott ácsorogtam a Tehénsoron, az jutott eszembe, hogy a mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár."

Azt hiszem ezzel a mondattal Alan Bradley megfogalmazta sokunk álmát, és ha a könyvtárból ilyen könyveket lehet kölcsönözni, mint az első könyve, a De mi került a pitébe?, akkor még inkább egyetértek.
Olvastam már itt-ott a könyvről, de akkor fogott meg igazán, amikor szembejött velem a könyvtárban. Szuperül néz ki, mint ahogy általában a Maximos könyvek, a fülszöveg alapján pedig rájöttem, hogy én ilyen típusú regényt még egyáltalán nem olvastam, és az is régen volt már, amikor egy 11 éves kislány volt a főszereplője egy általam olvasott könyvnek. 

A De mi került a pitébe? a Flavia de Luce rejtélyei sorozat első kötete. A főszereplő pedig a már előbb említett kislány, Flavia, aki Angliában, egy régi kastélyban él édesapjával és két nővérével. A lányok édesanyja, Harriet 10 éve halott, amit az édesapjuk még mindig nem dolgozott fel teljesen, inkább a bélyeggyűjteményébe menekül. A nővérek pedig örökös harcban állnak egymással, mint úgy általában a testvérek, különösen ha lányok. Flavia legkisebbként sokszor különösen egyedül érzi magát, a két nővére összefog ellene, az édesapja nem törődik vele eléggé, így legnagyobb szenvedélye a kémia és a legjobb kapcsolatban talán a család kertészével Doggerrel van. Kicsit koravén, tudálékos lány, de a körülmények tették ilyenné, szóval borzasztóan szerethető is.
Ebbe a díszletbe érkezik egy napon egy döglött sárszalonka, amelynek a csőrére egy Fekete Penny bélyeg van szúrva, aztán a következő éjszaka Flavia egy ismeretlen, haldokló férfit talál a kertben, a házvezetőnő túrós pitéjéből pedig eltűnik egy szelet. Ekkor merül fel a kérdés, De mi került a pitébe? Flavia pedig a rendőrség mellett saját maga is nyomozásba kezd, ami nem csak számára hatalmas kaland, hanem nekünk olvasóknak is.

"Óvatosan kortyolgatta a teát, fújogatta, hogy hűljön. Miközben itta a vöröslő folyadékot, eszembe jutott, hogy az angolokat sokkal inkább a tea kormányozza, mint a Buckingham-palota vagy Őfelsége kormánya. A lelkünkön kívül a tea az egyedüli dolog, ami az emberszabású majmoktól megkülönböztet – legalábbis így mondta apának a plébános, apa Feelynek, Feely Daffynak és Daffy nekem."

Régóta olvastam ilyen édes-aranyos könyvet, mint ez.
Flavia-t nagyon megszerettem elképesztő személyisége miatt, amiben hatalmas kettősség, hogy egyszer még hitetlenkedsz, amiért 11 évesen mennyi mindent tud, néhány beszólása miatt pedig jóízűen mosolyogsz, mert rájössz mennyire gyerek még. Tökéletes főszereplő, ahogyan a többi szereplőt is nagyon jól megalkotta az író. Nem mondanám, hogy nem hétköznapiak, de a hétköznapiságukba annyi irónia és humor vegyül, hogy nem válnak unalmas karakterekké. Személyes kedvencem Daphne, Flavia kisebbik nővére, aki a regény 99 százalékában olvas, mégis úgy éreztem végig, hogy mindig ott van és részese az eseményeknek.
A korszak és a helyszín is közel áll a szívemhez. 1950, a II. világháború utáni tipikus angliai táj, Buckshaw a de Luce-ok birtoka és Bishop's Lacey a közelben lévő hangulatos kis falu, ahol ugyanaz a néni az édességboltos és a postamesternő is. Ezek mellett megjelenik több környékbeli helyszín, melyek között Flavia eszeveszetten száguld biciklijével Gladys-szel. A cukiságfaktorom már akkor kiakadt, amikor ezt a különleges elnevezést olvastam.
De a szereplők meg a helyszín mellett a legfontosabb dologról, a bűntényről még nem esett szó. A sárszalonkával és túrós pitével kezdve bugyutának tűnhet, és aki nem rajong túlzottan a bélyegekért, annak valamilyen szinten az is marad a könyv végére is, de rengeteg történelmi alapja van. Én magam sem a szörnyen izgalmas krimibeillő szál miatt rajongok ennyire ezért a történetért, de szerintem rengeteg háttérmunka kellett hozzá.
És itt jön képbe az író, aki egy olyan humoros, szórakoztató, de alapos regényt írt, hogy le a kalappal. Számomra elképesztő, hogy tudott így belehelyezkedni Flavia szemszögébe, aki szerintem az utóbbi idők egyik kedvenc karakterévé nőtte ki magát nálam.

"Eszembe jutott egy jótestvéri tanács. Feely adta egyszer Daffynak és nekem: 
„Ha bármikor utadat állja egy férfi, rúgj a legnemesebb testrészébe, aztán rohanj, mint a szélvész.” 
Hasznos tanácsnak tűnt, az egyetlen problémát az okozta, hogy nem is sejtettem, hol található egy férfi legnemesebb testrésze."

Nem voltam eddig túl jó véleménnyel a Dream válogatás könyvei iránt, de most azt hiszem megtört a jég. A De mi került a pitébe? egy kedvenc lett, és várom a második részt!

2014. október 24., péntek

Miket olvastam mostanában? - Új olvasások az újraolvasások között

Borzasztóan el vagyok maradva az "egykönyves" posztokkal, és ahogy egyre húzom-halasztom őket, úgy egyre kevesebb gondolat marad meg bennem. A történetek hangulatát pedig még nem tanultam meg pazarul átadni, de persze rajta vagyok az ügyön. Így most egybe sűrítek minden olvasmányt, amit az előző, újraolvasós posztban megemlítettek mellett olvastam. Elöljáróban elárulom, hogy az utóbbi időben ritkán fogtam mellé.

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai 
Ezen regény esetében hatványozottan igaz, hogy ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján, ami egyébként ebben az esetben gyönyörű. Pont ezért félve kezdtem el olvasni, mert előtte igencsak belemerültem a depis a könyvekbe és nem akartam egy csili-vili történettel folytatni a sort. Nos, a Mesés ruhák kalandjaiban annyi csupán a csillogás, hogy egy vintage bolt játszik benne nagy szerepet. Egyébként arról szól, hogyan tudja elfogadni a főszereplő, Phoebe a múltban elkövetett hibákat egy idős néni, Thérése szintén tragikus történetének segítségével. Az írónőnek nagyon kellemes stílusa van és velem olvastatta magát a könyv. Limonádénak limonádé, de egy komoly, nem elcsépelt problémával a középpontban.

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak
Nem lesz új a kijelentés, de végre egy közszereplő, aki tud írni. Nem olvastam Kriszta írásait és a műsorát sem néztem, hanem valamilyen posztja kapcsán elkezdtem őt követni facebook-on és ott egyre szimpatikusabbá vált számomra. Így jutottam el odáig, hogy a könyvét is el akartam olvasni. Talán két nap volt, de legfeljebb három, ameddig "kitartott" a Jöttem, hadd lássalak, (A hozzám hasonlóan fiataloknak és tudatlanoknak mondom, hogy a cím egy Omega dal egyik sora, ami a regényből is kiderül.) Kriszta az édesanyja történetét írta meg fiatalkorától a halálos ágyáig, E/1.-ben, sokszor hihetetlenül szívszorítóvá téve így a regényt. Szerintem nagyon hiteles, nagyon megrázó és nagyon magyar. Érdekes, vagy éppen nagyon is érthető, hogy Grecsó Krisztián írt a regényre ajánlást. Két különböző stílust képviselnek, de a céljuk azt hiszem ugyanaz. Ezek után említenem sem kell, hogy Kriszta új könyve, a Húszezer éjszaka, az első számú a karácsonyi kívánságlistámon.

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák
Ha minden könyvhöz hangulatot társítunk, akkor ebben a posztban most értünk a mélypontra. A Berlini nyárfák egy Norvégiában játszódó trilógia első része, szerintem abszolút beleesik a családregény kategóriába. A Neshov farmon játszódik a történet, ahol a szülők és a legidősebb fiuk Tor él. A regény elején az édesanya, Anna megbetegszik és erre az eseményre hazatér másik két fia Margido és Erlend is. A családtagok között, mondom sem kell hatalmas ellentétek húzódnak, de az anyjuk betegsége újra összeköti őket és fény derül egy hatalmas titokra, ami mindent megváltoztat. Anna B. Ragde, egy Norvégiában nagyon híres, nálunk kevésbé ismert írónő. Azt hiszem hozta azt a stílust és hangulatot, amit egy északi országban játszódó regénytől várunk. Nagyon egyszerű, komoly, sötét és nyers. Ja és a végén áhítozol a folytatásért, csak ugye nincs annyi idő az egész világon...

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Annyira régen el szerettem volna már olvasni ezt a könyvet, amiben a színpompás borítónak is biztosan hatalmas szerepe volt, és most mégis hatalmas űr van ennek a regénynek a helyén a szívemben. Bernadette, az építész zseni anyuka és a lánya Bee, a csodagyerek története vadszederindákkal, Antarktisszal, bölcsességfog kihúzással, pszichiáterrel, FBI-al, ja meg ugye az eltűnéssel. Számomra sok(k) volt, nevetségesen sok. Szürreális, hihetetlen, mintha maga az írónő sem vette volna komolyan a dolgot. Lehet az a baj, hogy én meg igen, de nem ezt vártam ettől a regénytől. A különböző e-mailek meg jelentések pedig különösen idegesítettek. Szóval ez egy erős nem volt, a sok jó választás között.

2014. október 11., szombat

Az újraolvasások hónapja

Számomra a regényekből elsősorban soha nem a cselekmény és a karakterek maradnak meg, hanem a hangulat. Ha visszagondolok egy regényre mindig megrohannak azok az érzések, amelyek a történet olvasása közben értek. A kedvenceimnek mondom azokat könyveket, amelyek hangulat-emléke különösen közel áll hozzám. Az ilyen könyveket imádom újra és újra elolvasni, de olyan is előfordul, hogy egy kevésbé szeretett regényt is újraolvasok, mert az a hangulat, amit hozzákapcsolok illik a lelkiállapotomhoz, és mint néha írogató író ihletet ad a saját munkáimhoz.
Így történhetett, hogy a szeptemberi olvasásaim fele újraolvasás volt. Elolvastam harmadjára is Zakály Viktóriától a Szívritmuszavart és idén másodjára a folytatását is, a Hanna öröket. Csupán negyedjére vettem kezembe az Egy különc srác feljegyzéseit és másodjára Sarah Dessentől  az Egy felejthetetlen évet, valamint szintén negyedjére a legeslegjobb és a személyes legnagyobb kedvenc könyvemet a Figyelj rám!-ot.
Persze kialakult már egy hagyomány nálam, hogy bizonyos könyveket minden évben elolvasok, ilyen például a Büszkeség és balítélet, a Dorian Gray arcképe vagy az Ízek, imák, szerelmek, de a szeptember rendhagyó volt abból a szempontból, hogy egymás után csak újraolvastam meg újraújraújraolvastam. Emellett a legolvasósabb hónap címét is elnyerte, mert nagyon termékenyen 12 könyv elolvasásra került a múlt a hónapban. Ezek közül háromról tervezek posztot, de a blogolásban nem vagyok annyira aktív, mint az olvasásban, szóval nem ígérek semmit.
A legjobb időnk van a teázós/kávézós takaróba burkolózós olvasáshoz, élvezzétek ki! Én ennél már csak a téli, karácsony körüli időszakot szeretem jobban. :)







az összes kép a weheartit-ről