Az újraolvasások hónapja

Számomra a regényekből elsősorban soha nem a cselekmény és a karakterek maradnak meg, hanem a hangulat. Ha visszagondolok egy regényre mindig megrohannak azok az érzések, amelyek a történet olvasása közben értek. A kedvenceimnek mondom azokat könyveket, amelyek hangulat-emléke különösen közel áll hozzám. Az ilyen könyveket imádom újra és újra elolvasni, de olyan is előfordul, hogy egy kevésbé szeretett regényt is újraolvasok, mert az a hangulat, amit hozzákapcsolok illik a lelkiállapotomhoz, és mint néha írogató író ihletet ad a saját munkáimhoz.

Így történhetett, hogy a szeptemberi olvasásaim fele újraolvasás volt. Elolvastam harmadjára is Zakály Viktóriától a Szívritmuszavart és idén másodjára a folytatását is, a Hanna öröket. Csupán negyedjére vettem kezembe az Egy különc srác feljegyzéseit és másodjára Sarah Dessentől  az Egy felejthetetlen évet, valamint szintén negyedjére a legeslegjobb és a személyes legnagyobb kedvenc könyvemet a Figyelj rám!-ot.

Persze kialakult már egy hagyomány nálam, hogy bizonyos könyveket minden évben elolvasok, ilyen például a Büszkeség és balítélet, a Dorian Gray arcképe vagy az Ízek, imák, szerelmek, de a szeptember rendhagyó volt abból a szempontból, hogy egymás után csak újraolvastam meg újraújraújraolvastam. Emellett a legolvasósabb hónap címét is elnyerte, mert nagyon termékenyen 12 könyv elolvasásra került a múlt a hónapban. Ezek közül háromról tervezek posztot, de a blogolásban nem vagyok annyira aktív, mint az olvasásban, szóval nem ígérek semmit.

A legjobb időnk van a teázós/kávézós takaróba burkolózós olvasáshoz, élvezzétek ki! Én ennél már csak a téli, karácsony körüli időszakot szeretem jobban. :)

az összes kép a weheartit-ről

Jack Kerouac: Úton

A "beat" az 1950-es években kialakuló nyugati mozgalom. A szegények, a társadalom perifériáján élők lázadó kultúrája. Az USA-ban alakul ki, de Nyugat-Európában lesz erős, és világszerte megjelennek helyi változatai.

Alapműnek tekinthető, engem mégis a The Perks of Being a Wallflower kapcsán kezdett el érdekelni (gyanítom nem vagyok ezzel egyedül) Paradise Sal és Dean Moriarty, azaz Jack Kerouac és Neal Cassady kalandozása az amerikai kontinens bizonyos részein. 

Amolyan Pély Barnásan fogalmazva, ez nekem nem jött át, bár úgy érzem, sem az életkorom, sem a mai társadalom nem megfelelő ahhoz, hogy én ezt át tudjam érezni. Na meg az enyhén, de azért mégis konvencionális hozzáállásomat is ludasnak vélem ebben az ügyben. Szerencsére vagy nem szerencsére, ezt mindenki döntse el maga.

Az Úton egy hihetetlen karaktereket felvonultató mű, akik szembeszállnak az előbb említett konvenciókkal, a törvénnyel és sokszor saját magukkal is. Próbálják élvezni az élet apró örömeit, nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz holnap vagy a jövő héten. Mindenki ilyen emberekkel szeretné a szombat estéjét tölteni. De vajon minden napot ki lehet így bírni? Szerintem van, aki vevő erre és van, aki nem.

Örülök, hogy eddig nem írtam erről a könyvről, mert van, amikor egy regény elolvasása után rögtön tudom, hogy évek múlva is ugyanazt fogom róla gondolni és már fogalmazom is a véleményt. Az Útont viszont még most sem sikerült megemésztenem és néhány év múlva szeretném újraolvasni, mert úgy érzem, hogy annyira "védett" környezetben és században élek, hogy nem baj, ha nem jött át az üzenete. Az utolsó oldal után azt hittem megtörtént a dolog, de mostanra rájöttem, hogy sajnos ilyenről szó sem volt. Lehet, hogy a megkönnyebbülést éreztem megvilágosodásnak.

50 oldal minimum kellett, hogy felvegyem a fonalat és a szóhasználattal is sokszor problémáim voltak. Aztán pár oldalon keresztül azt hittem megérkeztem. Lehet, hogy valóban így történt csak nem azt kaptam, amit vártam. Értem én, hogy mennyire jó utazgatni, mert imádok kibámulni az autó/busz ablakán, közben valami tök jó zenét hallgatni és mindig úgy érzem, túl korán érkezem az úticélomhoz. Meg az is nagyon jól hangzik, hogy minden állam, minden város egy külön életformát tartogat magában, csak az okok valahogy nem voltak világosak. Kicsit sem. 

Szerintem kevésbé radikális változásoktól is érezheti magát szabadnak az ember. Viszont irigykedem a szereplőkre, akik ugyebár valós személyekről vannak mintázva (A könyv 2007-ben megjelent eredeti változatában eredeti néven is szerepelnek.), sokszor kívánom azt, hogy hozzájuk hasonló gondolkodásmódom legyen.

Szóval végül is néhol nyögvenyelősen, néhol élvezkedve (mert Kerouac nem ír rosszul ezt tegyük hozzá), néhol rohanva, de végére értem az Útonnak és rengeteg kérdésem meg egy kisregény hosszúságú véleményem maradt, aminek a nem enyhén cenzúrázott változatát olvashattátok. Ha másért nem, legalább a látóköröm szélesítésé miatt megérte. És újra fogom olvasni!

A pont pedig lehet, hogy több, mint amit várnátok, de ez azért van, mert nem a könyvet teszem felelőssé azért, mert nem tudtam beilleszkedni még gondolatban  sem a beat korszakba és, mert annyi mindenem van ebben az életben, hogy egyszerűen nem tudtam azonosulni a szereplőkkel.

Értékelés: 4/5

A tavaly bemutatott filmet pedig terveztem megnézni, de a hossza és Kristen Stewart kicsit megrémítettek. Viszont ami késik, nem múlik...

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Valamikor úgy december elején  a twitteren és a molyon olvasottak miatt nekem is felkerült a képzeletbeli majd a molyos kívánságlistámra is Stephen Chbosky forgatókönyvíró, producer, író és most már rendező első könyve a The Perks Of Being A Wallflower magyar címén az Egy különc srác feljegyzései. A karácsonyfa alatt ugyan nem találkoztam a könyvvel, de a nagymamám rám bízta a döntést karácsonyi ajándékok terén, így a múlt csütörtöki mozizás után (A hobbitot néztük, majd arról is szeretnék írni) megvettem én magam a könyvet. Ha a mainstremséget nézzük, ebből még volt pár darab az Alexandrában, A hobbitból viszont már ki voltak fogyva.

Számomra is hihetetlen, de ebben az évben felülmúltam minden eddigi statisztikát az olvasási "szokásaimmal" kapcsolatban, így már nem lepődtem meg azon sem, hogy a téli szünetben, az egy nap - egy könyv rendszert követem, ezen könyv esetében meg aztán végképp nem tudtam magam türtőztetni, mert egy gyöngyszemmel volt dolgom.

 Charlie legjobb barátja öngyilkos lesz, de ezután a megrázkódtatás után, egyedül el kell kezdenie a gimnáziumot, így elhatározza, hogy elkezd levelezni egy képzeletbeli baráttal. Az iskolában a kirekesztik az amúgy is különc fiút, akit "érdekes módon" felettébb érdekel az irodalom és egészen addig egyedül kell boldogulnia, ameddig egy focimeccsen nem találkozik Patrickkel és a féltestvérével Sammel, akik barátjuknak fogadják őt.

Charlie kb. egy évig levelezik képzeletbeli ismerősével miközben éli a kicsit sem unalmas, drogokkal, szerelemmel teli tinédzser életet, ameddig rá nem jön az igazságra saját magával kapcsolatban.

Persze ez nem ilyen egyszerű. Nem csak szex, drogok meg Rocky Horror Picture Show az egész könyv, hanem annál sokkal-sokkal több. 

Vicces. Hiteles. Megdöbbentő.

Szerintem ez a három szó illik rá a legjobban. Talán szinteknek is nevezhetném őket, mert először "csak" viccesnek tartottam Charlie kalandjait a nála idősebbek társaságában, aztán annyira kíméletlenül őszintévé vált az egész, hogy nem tudtam nem beleélni magam a történtekbe, a végén pedig teljesen sokkolt.

A levélforma valóban sokkal hitelesebb, mintha naplót olvastunk volna, a karakterek pedig tényleg olyanok, akiket megimád az ember percek alatt, miközben a történtet egy leírhatatlan hangulat veszi körül. Igazából tegnap előtt fejeztem be, de már újra szeretném olvasni.

Annyi mindenről szól ez a könyv. Szeretetről, barátságról, megbocsátásról, szabadságról, önismeretről, zenéről, más könyvekről. Megtanít arra, hogy fogadd el önmagad, fogadd el a múltad, lépj túl rajta és azután a jövőd már csak rajtad múlik. Miután befejezed  tényleg úgy érzed, hogy nincsenek korlátaid.

És szerintem is hasonlít a Zabhegyezőre.

Értékelés: 5*/5

Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 240

Természetesen a filmet is megnéztem, ha már a könyv ilyen nagy hatással volt rám, és azt kell hogy mondjam jót tett, hogy maga a könyv írója rendezte. Mostanában már nem nézem olyan kritikus szemmel a könyv alapján készült filmeket, mert rájöttem, hogy nem lehet, vagy csak nagyon ritkán ugyanazt az érzést átadni, mint az írott változatban, viszont újat lehet vele adni. Chbosky nagyon hű maradt a történethez, tényleg nem volt sok változtatás, szerintem remekül átadta a könyv hangulatát a film, a szereplőgárdát meg nehezen lehetett volna ennél jobban összeválogatni. Logan remek Charlie volt, Emma Watsonról eszembe sem jutott, hogy Hermione néz vissza rám a képernyőről, de az abszolút kedvencem mindenképpen a Patrick-et alakító Ezra Miller volt, akinek ezek után nem ez volt az utolsó filmje amit megnéztem. A zenéről meg már sok szó esett a könyvben is, abban sem csalódtam. Öt csillagos film, akárcsak a könyv.