Őszi kívánságok

Bár az elmúlt hónapokban kevesebb könyvet vettem (sőt inkább eladtam sokat), de ha ősz, akkor rengeteg új megjelenés, amelyek közül én is szívesen látnék néhányat a polcomon.

Ők már megjelentek

Stephen King: Az

A közösségi oldalon úgy látom, hogy nemcsak én voltam annyira kíváncsi King könyvének megfilmesített változatára. Szerintem profi munka lett, hozta azt a borzongást, amit a trailer alapján vártam tőle, de azért az alvással nem voltak gondok a mozizás után. Viszont az eddigi tapasztalataim szerint az ilyen típusú sztorik olvasva még nagyobbat ütnek (főleg, hogy én abban hiszek, hogy a könyv mindig jobb, mint a film), így jó lenne már elolvasni életem első Stephen King könyvét.  Az új kiadás elképesztően jól néz ki, csak ne lenne olyan hosszú!

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Én imádom ezt a nőt! Elsősorban ezért vagyok kíváncsi az új könyvére, és mert a Hamvaimból is nagyon meghatározó olvasmány volt nálam ebben az évben. Itt elolvashatjátok, hogy mit írtam róla.

Rájuk még várni kell

Potozky László: Égéstermék

Várható megjelenés: október 16.

Kb. két éve olvastam Potozky Lászlótól az Élest és tisztán úgy emlékeztem, hogy írtam is róla itt a blogon, de jobban belegondolva, tudom miért nem sikerült róla írnom, mert nem tudtam hova tenni. És azt hiszem, azok a történetek a legmeghatározóbbak az emberek számára, amelyeket semmilyen skatulyába nem tudnak beilleszteni, nem tudják eldönteni, hogy tetszett-e nekik vagy sem. Szerintem fölösleges ide fülszöveget másolnom, mert az előző mondat tökéletesen leírta, hogy milyen volt számomra az Éles és, hogy mit várok az író új könyvétől.

Amy Schumer: A deréktetovált lány

Várható megjelenés: október 17.

Mert kíváncsi vagyok Amy-re! És titokban reménykedem, hogy tökösebb, magabiztosabb és viccesebb leszek miután elolvastam a könyvet. Viccet félretéve, nagyon sok olyan nő kell még a világba, mint Amy Schumer, úgyhogy nagyon örültem mikor olvastam, hogy magyarul is megjelenik a könyve. A Margó Irodalmi Fesztiválon lesz a bemutatója (Facebook esemény itt). Lehetséges, hogy én is ott leszek.

Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha

Várható megjelenés: november 2.

Péterfy-Novák Évától néhány cikknél többet még nem olvastam, de hallottam már őt élőben egy előadáson és nagyon sok jót olvastam az Egyasszony címő könyvéről, amely régóta a várólistámon van. Ez pedig pont elég, hogy várjam az új novelláskötetét, amelynek a borítója is nagyon szépre sikeredett.

Jennifer Niven: Veled teljes a világ

Várható megjelenés: november 16.

Tavaly olvastam az írónő első magyarul megjelent könyvét, a Veled minden hely ragyogót, amely sokakhoz hasonlóan nekem is belopta magát a szívembe a szerethető karakterei miatt, és megmutatta, hogy igenis le tudnak még kötni az ifjúsági regények. Ezt várom a Veled teljes a világtól is, amely címében, megjelenésében és a fülszöveg alapján is nagyon hajaz az elődjére, de remélem nem csak gyenge utánzata lesz.

Ti milyen könyvekre vártok idén ősszel?

Tavaszi könyves kívánságok

Egy könyvmolynál nem évszakfüggő, hogy vágyakozik-e a könyvek után vagy sem, de a hőn áhított könyvek listája annál inkább változik, ha jönnek az új megjelenések. Összegyűjtöttem én is, hogy miket várok idén tavasszal vagy éppen mik kerültek fel a kívánságlistámra.

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak 

Már megjelent

Ez a könyv még tavaly megjelent, de akármennyit is böngészem az új megjelenéseket, lemaradtam róla. Persze az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nem követem a Fumax Kiadó dolgait és a regény témája sem olyan, amiről sokat olvastam eddig. Pár napja PuPilla posztja hozta meg a kedvemet a könyvhöz, de úgy, hogy rögtön a kívánságlistám elejére ugrott.

"A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranyszőrű paripák vágtáznak a börtön alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a hőség, a börtönélet pusztító erőszakosságával ötvöződnek."

Phyllis T. Smith: Én, Livia

Már megjelent

Az Én, Livia nemrég jelent meg az Agavénál és egy gyengébb pillanatomban majdnem elő is rendeltem, de végül sikerült tartani magam, pedig nagyon szívesen olvasnám már. Romantikus, történelmi regény, ami a Római Birodalomba kalauzolja az olvasót. Mindig is érdekelt ez az időszak és valamiért Alice Hoffman Galambok őrizői című könyvével kötöm össze a regényt, vagyis valami hasonlót várok tőle. Ez utóbbit nagyon szerettem, úgyhogy lehet magas a mérce, de majd kiderül.

"Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett. 

Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.

Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia."

Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej
Megjelenés: Március 24.
Egy kis nonfiction is befigyel a képbe ezzel a pár nap múlva megjelenő könyvvel, ami már régóta felkeltette az érdeklődésemet. Szeretek az autizmusról hallani, olvasni, de sokszor én is hajlamos vagyok naivan csak az érdekes és pozitív oldalát látni ennek az állapotnak. Pont ezért vagyok nagyon kíváncsi erre az őszintének és nyíltnak ígérkező történetre.

"A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.
Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?” hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más” gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig. "

Dave Eggers: A Kör

Megjelenés: Március 31.

Az angol verziót láttam valakinél a buszra várva és a letisztult borító magára vonta a figyelmemet, de a fülszöveget elolvasva még inkább megtetszett. Valahogy ez is olyan sejtelmes, nyomasztó hangulatot ígér, mint Az elvarázsoltak.

"Mae, a huszonéves lány még csak pár napja dolgozik álmai munkahelyén, de máris teljesen átalakult az élete. Mihez kezdjen ezekkel a tapasztalatokkal?

Dave Eggers sokkoló konkrétsággal rajzolja meg napjaink szép új világ-át. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen Google-re. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal? A Kör dermesztő víziója közelebb van hozzád, mint gondolnád."

Lev Grossman: A varázsló birodalma (A varázslók-trilógia 3.)
Megjelenés: Április 19.
Ősz óta jegeltem a trilógia második részét, de most újra belelendültem, úgyhogy a harmadikat is nagyon várom. Nem azért volt a nagy szünet az olvasásban, mert nem tetszik a folytatás, hanem mert számomra ez nem az a könyv, amit szívesen olvasok, mert hihetetlenül nyomasztóan hat rám. Kicsit olyan, mint a Bűn és bűnhődés, hogy csodálatos és a szörnyű egyszerre. Azt hittem az első részben kijátszotta az összes lapját az író, de mind stílusban, mind mondanivalóban új dolgokat fedezek fel a második részben, úgyhogy már elképzelni sem tudom hová lehet ezt fokozni, de kíváncsian várom.
A fülszöveget a spoiler veszély miatt még nem olvastam, így most itt sem idézek belőle.

Elizabeth Gilbert: Big Magic
Megjelenés dátuma nem ismert
Eddig csak sóhajtoztam és szomorkodtam, amikor a külföldiek Liz új könyvével készült fotóit láttam a Facebook-on, de a Big Magic végre magyarul is megjelenik, igaz, hogy még nem tudni, hogy mikor és milyen címmel, de sínen van a dolog. Liz-t az Eat,Pray,Love óta imádom, kicsit olyan nekem, mint egy távol élő barátnő, úgyhogy alig várom az új könyvét, amiben a kreativitás lesz főszerepben.

Ti milyen könyvek megjelenésére vártok már nagyon?

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

"Úgy gondolom, Isten kegyelméből adatott nekünk az idő, hogy ne zavarodjunk össze, mert az ember tudata nem tud egyszerre magába fogadni egyidejűleg minden eseményt. A gyengeségünk miatt vagyunk időbe zárva."

Ahogyan az őszi kívánságos posztban már említettem, a fenti idézet miatt fogott meg Jevgenyij Vodolazkin első magyarul megjelent könyve. Emiatt és a később elolvasott fülszöveg miatt elő is rendeltem a regényt és hetekig tűkön ülve vártam. Valószínűleg túl nagy elvárásaim voltak a történettel szemben, mert egyszerre reméltem töménytelen filozófiát és kalandot, aminek csak kisebb része valósult meg végül.

A Laurosz a középkori (15. századi) Oroszországban játszódik és ahogyan a cím is mutatja, egyetlen személy, Arszenyij életét meséli el, aki ebben az egy életben mégis sok különböző ember életét leéli vezeklésből egy fiatalkori bűnös szerelem miatt.

A történet lassan indul Arszenyij gyermekkorával és csak időben haladunk előre. A szüleit pestisjárványban korán elveszíti és a gyógyító nagyapjához kerül, aki megtanítja hogyan használja a különböző természeti kincseket a gyógyításhoz. Arszenyijből is igazi orvos válik (már középkori mércével mérve) és nagyapja halála után ő kezeli faluja betegeit. A magány azonban eléri őt, hiszen mindenkiét elvesztette és a gyógyírt a szerelemben próbálja megtalálni, de az élet más utat szán neki. Elkezdődik  kalandja az orosz falvakon és városokon át, de érinti a kontinens belsejét is. Eközben Arszenyijt mindig más emberként, más névvel látjuk, de a célja mindig ugyanaz, szerelme üdvösségéért kell vezekelnie.

Amellett, hogy a Laurosz nagyon szép történet, kiemelendő, hogy a magyar kiadás nagyon jó minőségű, igényes és gyönyörű. Nem is mindig olvastam, csak úgy nézegettem a kódexre hasonlító gerincet  vagy a letisztult farkasos borítót. 

El lehet mondani a Lauroszról, hogy szép történet, hiszen az önzetlenségről, a mindent feladásról szól, de azért hallottunk már sok ilyenről, nem? Én ilyenkor mindig a kidolgozott karaktereket, gondolatokat keresem egy regényben, mert azok is ugyanúgy meg tudnak fogni.

A történet eleje nagyon tetszett a sok gyógynövénnyel, a nagyapa bölcsességeivel, nem bántam, hogy alig haladunk valamit előre, sőt megörültem és elbíztam magam, hogy ez nekem végig ennyire tetszeni fog. De ahogy térben is elindult a történet úgy egyre kevésbé tetszett, nagyon szájbarágósnak, kiszámíthatónak találtam és szerintem Arszenyij nem volt elég izgalmas karakter ahhoz, hogy egy egész könyvet ráépítsen az író.

Ugyanakkor voltak kis apróságok, amik nagyon tetszettek. Arszenyij gyógyításainak a részletes leírása, Ambrogio-val a taljánnal való találkozása, aki azt kutatta, hogy mikor lesz a világvége, rengeteg rejtetten humoros mondat és az, ahogyan az író egy ennyire középkori regénybe belecsempészte a 21. századot is néhány jelenet erejéig.

Mivel Vodolazkin középkor szakértő, ezért tényleg remekül ki volt dolgozva a történet ezen része, viszont sokszor olyan alap dolgokat is megmagyarázott, amiket már általános iskolában megtanítanak erről az időszakról. A másik dolog pedig, amiről nem fogom megtudni, hogy kinek az ötlete/hibája, de volt a regényben néhány szó és kifejezés, ami egyáltalán nem illett a középkori miliőbe. Például hogy került a lehullott levelek közé pillepalack az 1400-as években?

Visszaolvasva a fenti mondataimat úgy tűnhet, sőt úgy tűnik saját magam számára is, hogy mennyire nem tetszett a regény. Pedig szabadidőmhöz mérten gyorsan elolvastam és elég nehezen lehetett kicsavarni a kezemből, sikerült rendesen lekötnie. Az lehet a probléma, hogy nagyon vártam és elkönyveltem magamban "A regénynek", ezért kicsit csalódtam benne, hogy nem érte el ezt a szintet.

Ajánlom a Lauroszt azoknak, akik a különleges szerelmes történeteket kedvelik (értsd úgy, amiben a nő nincs jelen :D) és érdekli őket a középkori Oroszország. Én még mindig ugyanúgy szeretek minden regényt, ami orosz. :)

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország

Nagyon jól néz ki az új kiadás, 

Ha Isten is úgy akarja, szeptembertől pszichológiát fogok tanulni valahol az országban. Viszont azt is szeretem hozzátenni, hogy ha kevésbé lennék humán beállítottságú, valószínűleg orvosira jelentkeztem volna és a jövőben talán pszichiáterként dolgozom. Ennek az az oka, hogy rajongom az őrült emberekért, illetve mindenkiért aki kicsit is eltér az átlagtól. Lehet, hogy valaki számára ez ijesztő, de nekem természetes. Ez lehet az egyik válasz arra is, hogy miért szeretek olvasni. Hiszen aki olvas, az tulajdonképpen sokkal több embert ismer meg az élete során, mint aki nem olyan szívesen vesz a kezébe könyvet.
Viszont az, hogy pszichológia szakra jelentkeztem, még nem jelenti azt, hogy imádok száraz pszichológia témája könyveket olvasni, inkább maradok a "gyakorlatibb" olvasmányoknál, amilyen Elizabeth Wurtzel könyve is, aki a Prozac-országban kendőzetlenül írta meg depressziójának történetét. Egy cenzúrázatlan Üvegbura, de nekem most már ugyanolyan alapmű, mint Sylvia Plath regénye.

Amikor a szerző elkezdte megírni ezt a regényt, még ő sem gondolta, hogy mennyi embernek segít majd ezzel. Azoknak, akik hasonló dolgokon mentek és mennek keresztül, mint Elizabeth, és azoknak is, akik a depressziót csak egy hisztinek képzelik.

A címből az várható, hogy az egész regény egy kampány az antidepresszánsok mellett vagy ellen, de inkább úgy nevezném, hogy "nyomasztó emlékek gyűjteménye". A szerző mindent feltár a családjáról és saját magáról már a gyermekkorától kezdve, hiszen Elizabeth-et már nagyon fiatalon megtalálta a depresszió. Szüntelenül magyarázatot keres, meg akarja indokolni, hogy miért alakult ki nála ez a betegség, de közben mindig ott bujkál a tehetetlenség érzése. Nem ok nélkül, hiszen a regény nagy részét a szerző még depressziósan írta, így ennél hitelesebb már nehezen lehetne.

de így olvasás után,
a régebbi borító jobban
 illik a történethez.

Biztos emiatt volt az is, hogy a könyv olvasása közben sokszor én is átmentem a depressziót lefitymáló emberbe és úgy megráztam volna Elizabeth-et, ahogy ott feküdt a fürdőszoba padlóján, hogy "az Isten szerelmére, embereld már meg magad és kezdj el végre élni!".
Ilyen témában amúgy is befogadóbb vagyok és próbálok még együttérzőbb lenni. Ez a regény pedig arra döbbentett rá, hogy ameddig saját magam meg nem élem ezt a helyzetet, addig nem fogom soha száz százalékig megérteni. Ezért ajánlom mindenkinek, mert megtanít rá, hogy ne ítéld el azt, amit nem ismersz, hanem inkább próbálj meg segíteni.

Amit még feltétlenül kiemelnék, az pedig a korrajz. A szerző a saját emlékei és érzései mellett a 70-es és 80-as évek Amerikáját olyan jól átadta, hogy kedvem lett volna visszarepülni az időben. Nem mondom, hogy 2015-ben rossz 19 évesnek lenni, de akkor is kipróbáltam volna. A zene, a ruhák és a teljesen más életfelfogás. Ha nem is hosszú távon, de legalább egy napra szívesen élnék a 80-as években.

Végezetül visszatérve a címhez. A Prozac nevű gyógyszer csak az utolsó fejezetben kap nagy szerepet, amikor is a szerző rávilágít, hogy az, ami az ő és még sok más ember életét megmentette, mennyire mérgező hatású is lehet. Figyelmeztet arra, hogy ha az emberiség felfedez valamit, ami hasznos, azt egy idő után hajlamos túlzásba vinni. És az a másik indok, hogy miért nem leszek pszichiáter. Én az emberi lélekben hiszek, nem a gyógyszerekben. Egy olyan országban, ahol túljelenkezés van a pszichológia szakokon, de az emberek nem hisznek az "ép testben, ép lélek" mondásban és még mindig "ciki", ha valaki pszichológushoz jár.
Nagyon örülök, hogy mostanra időzítettem ezt a posztot, mert a Germanwings katasztrófája kapcsán van egy újabb érvem, hogy miért fontos nem csak testünk, de a lelkünk egészségére is odafigyelni, és hogy a szakemberekre igenis szükség van.

Ezen a linken egy rövid, tömör, de a lényeget nagyon jól kiemelő cikket olvashattok. Elizabeth Wurtzel könyvét pedig ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik, akik érdeklődnek a téma iránt. Nem száraz, nem szájbarágós, csak nagyon őszinte.

A regényből film is készült, Christina Ricci főszereplésével. Tudom, már unalmas, hogy minden adaptációt lehúzok, de Christinán kívül nekem nem tetszett benne semmi. Teljesen másra épül, mint a regény. Inkább ráhangolódásnak ajánlom a könyv előtt. Egyedül az dobott rajta, hogy nincs a filmnek magyar szinkronja, így felirattal néztem.

Jack Kerouac: Úton

A "beat" az 1950-es években kialakuló nyugati mozgalom. A szegények, a társadalom perifériáján élők lázadó kultúrája. Az USA-ban alakul ki, de Nyugat-Európában lesz erős, és világszerte megjelennek helyi változatai.

Alapműnek tekinthető, engem mégis a The Perks of Being a Wallflower kapcsán kezdett el érdekelni (gyanítom nem vagyok ezzel egyedül) Paradise Sal és Dean Moriarty, azaz Jack Kerouac és Neal Cassady kalandozása az amerikai kontinens bizonyos részein. 

Amolyan Pély Barnásan fogalmazva, ez nekem nem jött át, bár úgy érzem, sem az életkorom, sem a mai társadalom nem megfelelő ahhoz, hogy én ezt át tudjam érezni. Na meg az enyhén, de azért mégis konvencionális hozzáállásomat is ludasnak vélem ebben az ügyben. Szerencsére vagy nem szerencsére, ezt mindenki döntse el maga.

Az Úton egy hihetetlen karaktereket felvonultató mű, akik szembeszállnak az előbb említett konvenciókkal, a törvénnyel és sokszor saját magukkal is. Próbálják élvezni az élet apró örömeit, nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz holnap vagy a jövő héten. Mindenki ilyen emberekkel szeretné a szombat estéjét tölteni. De vajon minden napot ki lehet így bírni? Szerintem van, aki vevő erre és van, aki nem.

Örülök, hogy eddig nem írtam erről a könyvről, mert van, amikor egy regény elolvasása után rögtön tudom, hogy évek múlva is ugyanazt fogom róla gondolni és már fogalmazom is a véleményt. Az Útont viszont még most sem sikerült megemésztenem és néhány év múlva szeretném újraolvasni, mert úgy érzem, hogy annyira "védett" környezetben és században élek, hogy nem baj, ha nem jött át az üzenete. Az utolsó oldal után azt hittem megtörtént a dolog, de mostanra rájöttem, hogy sajnos ilyenről szó sem volt. Lehet, hogy a megkönnyebbülést éreztem megvilágosodásnak.

50 oldal minimum kellett, hogy felvegyem a fonalat és a szóhasználattal is sokszor problémáim voltak. Aztán pár oldalon keresztül azt hittem megérkeztem. Lehet, hogy valóban így történt csak nem azt kaptam, amit vártam. Értem én, hogy mennyire jó utazgatni, mert imádok kibámulni az autó/busz ablakán, közben valami tök jó zenét hallgatni és mindig úgy érzem, túl korán érkezem az úticélomhoz. Meg az is nagyon jól hangzik, hogy minden állam, minden város egy külön életformát tartogat magában, csak az okok valahogy nem voltak világosak. Kicsit sem. 

Szerintem kevésbé radikális változásoktól is érezheti magát szabadnak az ember. Viszont irigykedem a szereplőkre, akik ugyebár valós személyekről vannak mintázva (A könyv 2007-ben megjelent eredeti változatában eredeti néven is szerepelnek.), sokszor kívánom azt, hogy hozzájuk hasonló gondolkodásmódom legyen.

Szóval végül is néhol nyögvenyelősen, néhol élvezkedve (mert Kerouac nem ír rosszul ezt tegyük hozzá), néhol rohanva, de végére értem az Útonnak és rengeteg kérdésem meg egy kisregény hosszúságú véleményem maradt, aminek a nem enyhén cenzúrázott változatát olvashattátok. Ha másért nem, legalább a látóköröm szélesítésé miatt megérte. És újra fogom olvasni!

A pont pedig lehet, hogy több, mint amit várnátok, de ez azért van, mert nem a könyvet teszem felelőssé azért, mert nem tudtam beilleszkedni még gondolatban  sem a beat korszakba és, mert annyi mindenem van ebben az életben, hogy egyszerűen nem tudtam azonosulni a szereplőkkel.

Értékelés: 4/5

A tavaly bemutatott filmet pedig terveztem megnézni, de a hossza és Kristen Stewart kicsit megrémítettek. Viszont ami késik, nem múlik...

J.R.R. Tolkien: A hobbit

A film megnézése után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy igen csak jó lenne elolvasni a könyvet. Így már gondolhatjátok, hogy nem volt csalódás a filmváltozat, inkább imádtam, ahogyan most már a könyvet is.

Igazából jelentős előítéletekkel vágtam neki a könyvnek. Valamiért azt gondoltam, hogy hihetetlenül félelmetes lesz és telis-tele körmondatokkal, olyannyira, hogy nem egy oldalt újra kell majd olvasnom. Na most, nem tudom, hogy honnan vettem én ezt a sületlenséget, mert mindennek az ellentétét kaptam már az első oldal után.

Tolkien kezdetben a gyerekeinek mesélgetett egy hobbitról és az ő kalandjairól, csak később vettette papírra a történetet. És a kulcsszó itt van: mese. A mesék pedig általában nem annyira félelmetesek, viszont annál izgalmasabbak és nem hagyható ki, hogy mindig a jó győz bennük.

Tolkien végig tartotta a kapcsolatot velem, ki-kiszólt a legnagyobb kalandok közepette és visszautalt néhány dologra vagy előrevetítette a történéseket. Végig úgy éreztem, hogy fekszem az ágyamban mellettem pedig ott ül Tolkien egy karosszékben és csak mesél és mesél én pedig magamban elképzelem a történetet. Nagyon jó élmény volt a könyv, hiába nem volt annyira szépirodalmi, mint ahogyan vártam. Azért különleges ez a történet, mert egy 10-12 éves gyereknek simán a kezébe adnám, de aztán visszakérném, mert még sokszor el szeretném majd olvasni életem során. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt szórakoztató.

Meglepődtem, hogy ennyire tetszett, de tényleg csak jót tudok mondani A hobbitról. Jöhet a Gyűrűk ura, most hogy már tudom, hogy szerezte meg Bilbó a gyűrűt. :)

Értékelés: 5/5

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 308

Na de mi újság a filmmel?

Az első rész merőben más, mint a könyv, de ezt megszokhatnám már. Kb. 120-130 oldal történéseit mutatja be, rengeteg dalolászással, humorosan, hihetetlen látványvilággal és az egyemmegaszívüket törpöcskékkel. Más élményt ad, mint a könyv, talán valamivel izgalmasabb, mint az írott változat. de mégis más, ha készen kapja az ember a dolgokat. Én nagyon várom a következő részt, így pedig különösen, hogy olvastam a könyvet.

Ha olvastátok a könyvet, a film kötelező! Ha pedig láttátok a filmet, indulás a könyvtárba!

Jane Austen: A mansfieldi kastély

Elérkeztem a hetedik és egyben utolsó Jane Austen által írt (és befejezett) történet végére, de nem szomorkodom, mert az ő könyveit bármikor szívesen újraolvasom és valóban fogom is még néhányszor.

A mansfieldi kastélyban Fanny Price a hősnőnk, aki - mint minden Austen karakter- igencsak elüt a környezetétől. Fanny egy csöndes, erkölcsös, szófogadó leányzó, aki legszívesebben a kis fűtetlen padlásszobájában üldögél, közben olvas vagy éppen kézimunkázik. Emelett nagyon jó megfigyelő és éleslátó, de egy csupaszív ember. Tíz éves korában került a Bertram családhoz, nagynénjéhez, nagybátyjához és unokatestvéreihez a csodálatos Mansfield Parkba, ahol a legjobb nevelést biztosították számára, bár Norrisné, a másik nagynénje nem kezelte ugyanúgy, mint a Bertram lányokat. És a történetünk pedig ott kezdődik el, ahol minden Austen regény. A lányok-fiúk felcseperednek és elindulhat az ádáz küzdelem a minél gazdagabb férjek és feleségek megszerzéséért.

Nem tagadom, hogy sokszor a hangulatomtól függ, hogy éppen hogyan viszonyulok egy könyvhöz. A mansfieldi kastély kb. 200 oldalig, azaz a feléig nagyon unalmas volt számomra, aki oda meg vissza van Jane Austen körmondataiért és lélekábrázolásáért. Valahogy úgy éreztem, hogy minden történéssel, minden újabb szereplővel már találkoztam valahol, nem annyira távol, Jane valamelyik mások regényében. Aztán egyszer csak elkezdtem falni az oldalakat és nem volt megállás egészen a végéig, ahol nagyon nehezen búcsúztem el a szereplőktől.

A mansfieldi kastélyban az ellenszenves karakterek száma hatványozódik az Austen regényekhez képest, így bizonyos pillanatokban szinte mindenki kapott tőlem egy-egy képzeletbeli nyaklevest. Az Emmán kívül minden könyvben imádtam a hősnőket, de Fannyvel kapcsolatban is sokszor voltak kételyeim, mert Elizabethhez vagy Annehez viszonyítva sokszor úgy éreztem, hogy megalszik a szájában a tej, és még életében nem jutott eszébe, hogy kiálljon magáért. Viszont ha a végkifejlettet vesszük alapul, akkor minden okkal történet ebben a regényben, amiért megint pirospont jár a mi drága Janeünknek.

Austen ebben a regényében az egyszerű, erkölcsös emberek értékeit szerette volna bemutatni és kicsit a felszín alá merészkedett. Sokkal élesebben bírálta az érdekházasságot és az előkelők életvitelét. Sokan ezt a művét tartják a legtökéletesebbnek. Ezzel bizonyos szempontból egyetértek, mert ezen a történeten botránkoztam meg és gondolkoztam el a legtöbbet. Ha viszont a karakterekre megyünk rá, akkor még mindig az írónő többi könyve viszi a prímet.

2008-as Ulpius-ház kiadás

És ami miatt még egy kicsit kakukktojás ez a könyv, az a szerelmiszál vagyis persze, szerelmiszálAK. Fanny annyira szelíd teremtés, hogy nem gondolná az ember, hogy szorult belé némi szenvedély, hacsak nem említené meg néha az írónő, hogy mennyire rajong a fiatalabbik unokabátyjáért, Edmundért. Az összes szenvedélyt ebben a történetben Henry Crawford testesíti meg, aki nem álompasi, Darcy lába nyomába sem érhet, de mégis vonzó, igazi rosszfiús alkat, akiért minden hölgy odavan. Kivéve persze Fanny-t, akiért a drága Crawford úr epekedik. Egy darabig...

Na de spoilermentesítve a dolgot. Számomra nem ez a námbörván Austen regény, viszont bizonyos szempontból többet ad, mint a társai. Austen pedig ismét hozta a kötelezőt. Azt az iróniát, gúnyt, humort, amit megszokhattunk tőle.  A Mansfield Parkot pedig szíves-örömest meglátogatnám bármikor.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 1968

Oldalszám: 424