Őszi kívánságok

Bár az elmúlt hónapokban kevesebb könyvet vettem (sőt inkább eladtam sokat), de ha ősz, akkor rengeteg új megjelenés, amelyek közül én is szívesen látnék néhányat a polcomon.

Ők már megjelentek

Stephen King: Az

A közösségi oldalon úgy látom, hogy nemcsak én voltam annyira kíváncsi King könyvének megfilmesített változatára. Szerintem profi munka lett, hozta azt a borzongást, amit a trailer alapján vártam tőle, de azért az alvással nem voltak gondok a mozizás után. Viszont az eddigi tapasztalataim szerint az ilyen típusú sztorik olvasva még nagyobbat ütnek (főleg, hogy én abban hiszek, hogy a könyv mindig jobb, mint a film), így jó lenne már elolvasni életem első Stephen King könyvét.  Az új kiadás elképesztően jól néz ki, csak ne lenne olyan hosszú!

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Én imádom ezt a nőt! Elsősorban ezért vagyok kíváncsi az új könyvére, és mert a Hamvaimból is nagyon meghatározó olvasmány volt nálam ebben az évben. Itt elolvashatjátok, hogy mit írtam róla.

Rájuk még várni kell

Potozky László: Égéstermék

Várható megjelenés: október 16.

Kb. két éve olvastam Potozky Lászlótól az Élest és tisztán úgy emlékeztem, hogy írtam is róla itt a blogon, de jobban belegondolva, tudom miért nem sikerült róla írnom, mert nem tudtam hova tenni. És azt hiszem, azok a történetek a legmeghatározóbbak az emberek számára, amelyeket semmilyen skatulyába nem tudnak beilleszteni, nem tudják eldönteni, hogy tetszett-e nekik vagy sem. Szerintem fölösleges ide fülszöveget másolnom, mert az előző mondat tökéletesen leírta, hogy milyen volt számomra az Éles és, hogy mit várok az író új könyvétől.

Amy Schumer: A deréktetovált lány

Várható megjelenés: október 17.

Mert kíváncsi vagyok Amy-re! És titokban reménykedem, hogy tökösebb, magabiztosabb és viccesebb leszek miután elolvastam a könyvet. Viccet félretéve, nagyon sok olyan nő kell még a világba, mint Amy Schumer, úgyhogy nagyon örültem mikor olvastam, hogy magyarul is megjelenik a könyve. A Margó Irodalmi Fesztiválon lesz a bemutatója (Facebook esemény itt). Lehetséges, hogy én is ott leszek.

Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha

Várható megjelenés: november 2.

Péterfy-Novák Évától néhány cikknél többet még nem olvastam, de hallottam már őt élőben egy előadáson és nagyon sok jót olvastam az Egyasszony címő könyvéről, amely régóta a várólistámon van. Ez pedig pont elég, hogy várjam az új novelláskötetét, amelynek a borítója is nagyon szépre sikeredett.

Jennifer Niven: Veled teljes a világ

Várható megjelenés: november 16.

Tavaly olvastam az írónő első magyarul megjelent könyvét, a Veled minden hely ragyogót, amely sokakhoz hasonlóan nekem is belopta magát a szívembe a szerethető karakterei miatt, és megmutatta, hogy igenis le tudnak még kötni az ifjúsági regények. Ezt várom a Veled teljes a világtól is, amely címében, megjelenésében és a fülszöveg alapján is nagyon hajaz az elődjére, de remélem nem csak gyenge utánzata lesz.

Ti milyen könyvekre vártok idén ősszel?

Anna Gavalda: Vigaszág

Anna Gavalda, francia írónőre két éve bukkantam rá és abban az évben el is olvastam három könyvét. Az Együtt lehetnénk lett az egyik kedvenc regényem és az írónőben megtaláltam azt a személyt, akire azt mondtam "úgy szeretnék írni, mint ő". Aztán eltelt majdnem két év és a várólista csökkentés hatására előkerült a mumus könyve, a Vigaszág, amivel sok éve hadakozom már.

"- Hihetetlen - vetette oda Kate-nek -, hogy magával mindenből történet lesz, és mindegyik történet szép.

- De hát minden történet, Charles... Abszolút minden, és mindenki életében... csak az a baj, hogy az ember soha nem talál senkit, aki meghallgassa..."

A Vigaszágat anyukám könyvespolcáról csentem el már ezer éve. Nem tudtam miről szól, nem tudtam miért vonz annyira. Elkezdtem olvasni és még akkor sem értettem, hogy mi ez, hadakoztam a történettel, a folyamatos váltogatással múlt és jelen között. Végül olyan 70-80 oldal után hagytam abba. Aztán eltelt sok év, kicsit felnőttem, kicsit még gyermekibb vagyok, mint ezelőtt és megint jött a Vigaszág.

Charles Balanda, a negyvenhét éves párizsi építész állandóan utazik a munkája miatt, nem sok időt tölt a feleségével és a nevelt lányával, semmi boldogság nincs az életében. Egy napon a családi ünneplés közepette rátalál egy neki címzett levélre, amiben csak ennyi áll "Anouk meghalt.". Ez a két szó feje tetejére állítja számára világot, felelevenedik a gyermekkora. A régi barátja Alexis és annak édesanyja, Anouk. Charles hirtelen felfedezi, hogy milyen boldogtalan életet él, tele lezáratlan kapcsolatokkal és végre elindul önmaga felé.

A téma nem túl egyedi. Adott a főszereplő, aki eddig nem azt az életet élte, amit szeretett volna. Először szenved, aztán végre elkezd tenni valamit a boldogulásáért. Csak annyi a különbség, hogy ezt a történetet Anna Gavalda írta, beleszőve Párizst, a francia vidéket, az építészetet és igazán emberi karaktereket teremtett. Annyira szeretem, hogy az írónő regényeiben minden olyan színes-szagos, még a tárgyaknak is személyisége van. Emellett pedig minden ember küzd valamiért vagy valami ellen. Charles azért, hogy megbocsásson önmagának, hogy jóvátegye a múltat és ezáltal boldogabbá a jövőt. Ott van még két csodás nő is, akik a megbocsátást és a reményt képviselik. Nagyon jól tudtam velük azonosulni, kicsit a példaképeimmé váltak. Igen, ott van Charles a főszereplő, de a Vigaszágban kicsit mindenki főszereplő, kicsit mindenki megváltja a világot.

Az első 100 oldalon most is küzdöttem vele, sőt talán az utolsó 100-on is, mert úgy érzem túl lett írva, de nem tudtam neki ellenállni. Úgy lett a Vigaszág a kedvenc könyvem, hogy nem fogok rá 5 csillagot adni. Amit igazán szeretsz, annak ismered a hibáit is. :)

Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?

Pár poszttal ezelőtt beharangoztam, hogy itt a vizsgaidőszak, keveset fogok olvasni, ezért kevesebb bejegyzés lesz. Hát az utóbbi teljesülni is látszik. az előbbi viszont így visszanézve egy nagy vicc. A vizsgaidőszakban a legjobb olvasni, mert a tömény tanulás után ezerszer jobban esik elmerülni egy olyan történetben, amit csak élvezni kell. Igen, ebben az évben eddig májusban olvastam a legtöbbet.(De visszagondolva nem tudom hova sűrítettem be ezt a sok könyvet, amikről majd az összegzős posztban bővebben írok.)

Tavaly a  Könyvhéten vettem meg Kollár-Klemencz László első novelláskötetét, ami azért különleges, mert nem vagyok túlzottan oda a novellákért, sem a Kistehénért, sőt egy héttel ezelőttig még semmit nem olvastam a szerzőtől. A természetközeliség, az elvontság és a borító volt ami vonzott.

"Egy reggel leszedte a csomagolást és kinyitotta. Mit fogok ebbe írni idén? Eleve az első negyede üres marad. Majd oda írogatok dolgokat, amik eszembe jutnak. De biztosan megzavar majd, hogy áprilisban írok valamit februári dátum alá. Nem használt már két éve naptárat, pedig szerette, a füzeteket is, több füzete volt, hol ebbe írt, hol abba, ezért évekig kitartottak. Volt már naptárja is, piros és kemény, amit füzetnek használt, öt év alatt sem telt be." (Valahogy úgy jött ki a lépés)

Csupa "szívemcsücske" könyvet olvastam mostanában, ez viszont csak félig jutott el a szívemhez vezető úton. Úgy éreztem, hogy Toszkát, a novellák főszereplőjét meg kellett volna szeretnem, vagy legalább csak egy picit megkedvelni, hiszen bár nem ő volt a narrátor, de mégis valahogy az ő szemén keresztül látszódtak a dolgok. De ő annyira semmilyen volt számomra. Átlagos akart lenni, egy olyan ember, aki beleolvad a környezetébe a hétköznapiságával. Szerintem az ilyen karakterek tudnak a legizgalmasabbak lenni, mert belül rengeteg titkot rejtenek. Toszka nem volt ilyen.

Sokkal jobban elszórakoztam a tipikus mégis egyedi falusiakon, tanyasiakon, akik pálesszel kezdik a napot, a disznóikat pedig egy évig házikedvencként tartják, aztán meg levágják és jóízűen elfogyasztják őket.

A vidéki arcai mellett az életképek fogtak meg, azok is különösen azért, mert annyira tökéletlenek voltak. Egyszerűen semmi sem történt úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de mégis ez adta a szépségét. Mert a nagykönyvben nem úgy vannak megírva a dolgok, ahogy azok valóban történni szoktak. 

Valódi történetekkel és valódi emberekkel teli a Miért távolodnak a dolgok?. Nekem a kedvencem a címadó novella és a Kender című novella volt. Született falusiként pedig kicsit haza is utazhattam képzeletben, miközben a metrón faltam a sorokat.

"Nem elveszíteni. Sok mindenre tanít meg ez az időszak. Hogy milyen nehéz akár megtartani is valamit.  Nem építeni, csak megmaradni. Bogár az avar alatt. A télnek is van egy olyan időszaka, amikor már nem hisszük el, hogy egyszer csak vége lesz. És néhány hét, talán egy hónap. Ilyenkor az európai repülőtereken megjelennek a papucsos utazók, akik ezeket a heteket Thaiföldön töltik, hogy ne kelljen kibírni semmit. Meg lehessen úszni ezt a böjtöt is. Ne kelljen elmenni a falig, koppanásig." (Átmeneti állapot)

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Van amikor úgy érzem, egy kicsit meg kell halnom. Ilyenkor kezembe veszek egy könyvet, amiről azt gondolom majd segít nekem ebben. Grecsó Krisztián könyve segített, és azért sem fogom soha elfelejteni ezt a regényt, mert egy csöppnyi változást is hozott az életembe.

A Megyek utánad az egyre népszerűbb kortárs író, Grecsó Krisztián új regénye, főszerepben Daruval, egy különösen érzékeny fiúval, akinek gyerekkorától követhetjük életét, a szerelmein keresztül leírva. Minden fejezet egy-egy lányról kapta a nevét, mindegyik egy-egy visszaemlékezés azokra az emberekre és dolgokra, amelyek Darut Daruvá tették vagy éppen segítettek, hogy elhagyja becenevét és egy új emberré váljon. 

Engem már az első oldalaktól kezdve megfogott a történet édesbús hangulata, pont azt adta, amire azokban a napokban szükségem volt. 

A regény abban a korban kezdődik, amikor egy fiú észreveszi, hogy a lányok mennyire különbözőek, és ahogy a történet halad előre, arra is rájön, hogy  mennyire bonyolultak, összetettek is a nők. Lili, Eszter, Petra és még sorolhatnám tovább a neveket, mind-mind egy külön történet, hiszen minden embernek megvan a maga története. De a regény a girhes, szöszi Daruról szól, aki zenész szeretne lenni, illetve arról, hogy mennyire a kapcsolataink határoznak meg minket, na meg, hogy mennyire határozzuk meg mi magunk a kapcsolatainkat. Ez pedig vegyítve van egy olyan életérzés bemutatásával, ami vetekszik egy csomó külföldi regény hasonló "küldetésével".
Csak nekem ez jobban tetszett, mert ez ízig-vérig magyar. (Alföld, Körös-torok, bunkerépítés, az özvegy nénik dobálása a meggyfáról és folytatás a regényben.) A Megyek utánad cselekménye szinte véget ér az én születésem évében, de rengeteg hasonló jó és néhány rossz emlék is megidéződött bennem a könyv olvasása közben. Emellett nem egyszer ismertem magamra több női szereplőben is, ugyanakkor mégis Daru volt az, akihez a legközelebb éreztem magam. Ő egy vívódó, töprengő figura, aki észreveszi az élet dolgait, nem csak úgy elsiklik felettük. Közben dönt, hibázik, szerelmes és szenvedélyes, és hajlamos rá, hogy azt higgye, a múltunk határoz meg minket.
Talán ez az, amit megtanultam ebből a regényből, hogy a legtöbb amink van, az a jelen. Ezalatt megismerkedtem Grecsó Krisztián elképesztő stílusával, ami sokszor sokkoló és szívbemarkoló, na meg rohadt hiteles is egyben. 

A Megyek utánad volt az első, de nem utolsó regényem az írótól. És bár szeretem hangsúlyozni, hogy én nem hasonlítgatok össze könyveket, azért ha tetszett a Zabhegyező, az Egy különc srác feljegyzései és Jack Kerouac Útonja, akkor lehet, hogy ezt is szeretni fogjátok. Szerintem hasonló hangulatú mind.

I love you, Varró Dani!

Még mindig nem a beígért posztok egyike következik, de nem mehetek el a másik, múlt héten velem történt csudamesés dolog mellett, találkoztam Varró Danival. Illetve ez a találkoztam szó, annyira jól hangzik, de maradjunk a láttam és hallgattam őt szavaknál, mivel eljött a mi picike iskolánkba és mesélt és felolvasott és nagyon aranyos volt.

Kis késéssel, de láthatóan kifulladva érkezett meg, hatalmas hátizsákkal, olyan volt, mint aki csak úgy bejött az utcáról, ha nem láttam volna már róla képeket, nem gondoltam volna, hogy ő egy országosan elismert költő, akinek a verseit én is annyira nagyon szeretem.

„Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sínen
se nem.

Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye...”

 (Harminckét éves múltam, önfelköszöntő költemény)

 Először a suliújságos csajok interjúvolták meg ott, mindenki előtt. Szerintem nagyon jó kérdéseket tettek föl, de természetesen a válaszok mindent felülmúltak. Varró Dani hihetetlen őszinte és közvetlen volt, bár mondjuk akinek ilyen érdekes és szórakoztató az élete annak nem kell takargatnia semmit. Mesélt arról, hogy a testvérének nagy része volt abban, hogy belefogott az írásba, mondván "nehogy már valamiben jobb legyen mint én", hogy mennyire nem foglalkozik azzal, hogy sok helyen 36 évesen már érettségi tételként szerepel, csak a fenyegető levelek emlékeztetik erre és azt is megosztotta velünk, hogy az újszülött kisfiát Ady Párisban járt az Ősz című versével nyugtatta meg.

Az interjú után pont befutott a beszélgetőpartnere is, aki az elején már nagyon nem is tudott mit kérdezni annyi mindenről volt előtte szó. Aztán szóba került a Nyuszika trilógia, amit a költő 12 éves korában írt a Toldi mintájára, mert úgy gondolta ettől majd országosan híres lesz, ami ha akkor nem is, de pár évvel később be is következett. Olvasott fel sok verset, részleteket a Túl a Maszat-hegyenből (még nem olvastam tőle, de be fogom pótolni!) és pár éve megjelent mondókás könyvéből is. 

Valahogy elvarázsolta közönséget hanyag, de kedves stílusával, mindenki mosolygott, nevetett. Nekem a legszembetűnőbbek a hatodikosak voltak, akik valami olyan áhítattal figyeltek és kacagtak. Mindenkit megfogott, hogy már rá is nyomtak a lájk gombra facebook-on és aki még tudta, kikölcsönözta a Túl a Maszat-hegyent a sulikönyvtárból.

Az én legkedvencebb Varró Dani versem a Bögre azúr kötetben megjelent Mozi, ami különösebben nem aranyos, nem vicces, hanem olyan hanyagul hangulatos darab.

Mozi

van úgy hogy tévedésből megszeretnek 

és átkozódsz az isten tudja mér 

van úgy hogy évek óta ezt kerested 

de mégse mész be nincs pucádba vér

van úgy hogy reccs és nincs ki 

megragassza 

kidől a kóla a farmerodra szárad 

van úgy hogy köpsz az ébredő tavaszra 

és otthon ülsz egész nap mint az állat

van úgy hogy sörre gondolsz és perecre 

plasztik babácskák szőkesége húz 

van úgy hogy több az este mint a lecke 

bedobsz egy ötvenest you win you lose

van úgy hogy állsz a 

könny meg mint a charleston 

pereg pereg akár ha film a vásznon

Mindig a végére hagyván az életrajzi dolgokat, mert én azt feltételezem, hogy Varró Danit mindenki ismeri, de ugyebár tévedhetek... Ki is ő valójában?

36 éves költő, műfordító, két kisfiú édesapja. 12 éves kora óta ír verseket, első önálló kötete az 1999-ben megjelent Bögre azúr, további megjelent kötetei:Túl a Maszat-hegyen, Diótörő. Szívdesszert, Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Nem, nem, hanem. Főleg a fiatalabb korosztálynak szólnak a versei, különösen a mostanában megjelent mondókái, de a humoros, nyelvi játékokkel teli stílusa bárkit magával ragad. 1999-ben Bródy Sándor, 2005-ben József Attila-díjjal jutalmazták. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.

Menetrend megszakítva! Ezt muszáj megnéznetek!

Kedden elmentünk az osztállyal moziba megnézni A nagy füzetet, amiről mostanában elég sokat hallani. A filmet szeptember 19-én mutatták be, szóval itthon még meglehetősen újnak számít, de külföldön már több díjat is bezsebelt Szász János háborús drámája. Legutóbb Molnár Piroskát, a film egyik főszereplőjét díjazták Chicagóban.

Már a trailert látván teljesen elborzasztott a film, igazából ha nem kötelezően kell megnézni, lehet, hogy jó ideig nem kerítettem volna rá sort, mert egyszerűen már az előzetes is tele van szörnyű, erőszakos jelentekkel. Megnyugtatok mindenkit, az egész film ilyen, plusz olyan gondolatokat ültet el az ember agyában, amire nem sok társa képes.

A nagy füzet a második világháború idején játszódik egy határszéli faluban, egy ikerpár főszereplésével, akiket édesanyjuk a nagyanyjukra bíz, ameddig a háború tart. Apjuk a fronton szolgál és besorolása előtt egy üres füzetet ajándékoz fiainak, hogy ameddig ő távol van abba vezessék, hogy mi történik velük. 

A kisfiúk megtanulják, hogy a háború idején nincs jó és rossz, csak rossz van. A nagyanyjuk éhezteti, sokszor megveri őket és ez arra készteti a testvérpárt, hogy megeddzék magukat, ellenállóak legyenek a fájdalommal szemben és elrejtsék érzelmeiket. 

A film nagyrészt arról szól, hogy mit tesz a háború a gyermeki lélekkel, de számomra a világ összes problémáját felvonultatja, amelyek, ha nem is ilyen formában, de ugyanúgy léteznek most, a 21. században is. Olyan szinten megrázó, sokkoló volt, hogy sokszor eszembe jut azóta is és csak bámulok magam elé, hogy ilyenek vagyunk mi emberek.

Az ikreket játszó fiúk, Gyémánt László és András, 14 évesek és olyan hitelesek voltak. Kiráz a hideg, hogy mekkora tehetség és főképp lelki erő kellett ahhoz, hogy eljátsszák a filmben csak "fiúk"-nak nevezett két karaktert. Molnár Piroska pedig nem hiába kapta azt a díjat, a gonosz boszorka nagyanya szerepéért.

Nem ajánlom mindenkinek, mert elképesztően durva film, hogy még egy szleng szerepeljen a mondatban, nagyon lehozó. Viszont elgondolkodtat és az a legjobb hogy mindenki mást lát majd fontos üzenetnek, visszataszítónak benne, más pártján fog állni és sok minden lesz, amit nem fog megérteni. De ez nem baj, csak azt bizonyítja, hogy mennyire hálásak lehetünk azért az életért, amit kaptunk.

Mivel ez egy könyves blog lenne, megemlíteném, hogy a film Agota Kristof 1986-ban megjelent (nálunk 89-ben) azonos című könyve alapján készült. Azóta már a várólistámra is felkerült.

Fülszöveg:

Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Szívük megkeményedik, testük megedződik, életben maradnak – de iszonyatos áron. 
Agota Kristof Magyarországon született, Svájcban él, franciául ír – elsősorban drámákat. Franciaországban megjelent s azóta tizenöt nyelvre lefordított első regénye fekete humorral átszőtt mese és fejlődésregény egyszerre. Vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről.