Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha

A 2017-es utolsó olvasmányom ez a rövid novelláskötet volt. Két nap alatt be is faltam. Péterfy-Novák Évát sokan az Egyasszony című könyvéről ismerhetitek. Én még csak néhány cikkét olvastam, illetve tavalyelőtt egy könyvbemutatón volt ő is vendég és már akkor szimpatikus volt nekem. Mikor megláttam A rózsaszín ruha borítóját akkor tudtam, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom, de persze az Egyasszony is a várólistámon van már régóta.

"Tízéves vagyok, és Gizi a legjobb barátnőm. Ő az, akivel meg tudjuk beszélni az élet dolgait. Mert vannak ám az életnek dolgai, még egy tízéves szemével is."

Ez a novelláskötet számomra elég hasonló volt Szentesi Éva Kardos Margit disszidál című ősszel megjelent könyvéhez, de ezt nem negatívumként írom, hiszen azt is nagyon szerettem. Minden kis novella az emberi kapcsolatok velejét boncolgatja, legtöbbször férfiak és nők viszonyát. De nem feminista történetekre gondolok itt, hanem olyan letaglózó, csattanós sztorikra, amelyek mindkét nem hibáit, árnyoldalait megmutatják. 

Bár gyorsan lehet végezni a könyvvel, mert olvastatja magát, pörgősek a novellák, kíváncsi az ember, hogy "na mi lesz a csattanó?", de mégis nehéz a váltás egyik történetről a másikra, mert némelyik sztori olyan sokkoló, hogy csak bámulsz magad elé. Bevallom pár hete egyszer már elkezdtem olvasni a könyvet, de az első novella utána abbahagytam, mondván nekem ehhez most nincs idegzetem, annyira felpiszkálta a lelkivilágomat. Aztán most meg befaltam szinte egyszerre az egészet és nagyon jól esett, szívesem olvastam volna még tovább. Mindegyik novella tetszett, de a kedvencem Csokiszív 1-2. volt, amit már Szentesi Éva könyvében is olvastam, illetve nagyon emlékezetes volt a kötet címadó története is.

Nem vagyok/voltam egy nagy novellakedvelő típus, de ezután a könyv után (is) úgy éreztem, hogy el tudnék én élni csak novellákon. Tömegközlekedéshez ideális egy ilyen kis könyvecske, de nekem itthoni bekuckózáshoz is tökéletes volt.

"Az örök barátság fontos dolog, nemcsak amolyan mondom, aztán nem is így gondolom, ezt aputól hallottam."

Értékelés: 5/5

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Nem vagyok egy nagy novella rajongó, de Szentesi Éva új könyvét már nagyon vártam mióta bejelentették az érkezését. Imádom Éva stílusát, a cikkeit és a Hamvaimból című könyve is nemrégiben a szívem csücske lett. A Margó Feszten vettem meg végül Kardos Margitot és egy nap alatt le is daráltam. Nem csalódtam!

A Kardos Margit egy novelláskötet rövidke történetekkel, amelyek sokszor annál ütősebbek minél rövidebbek. Rengeteg női- és férfisorsot megismerhetünk a novellákban. Nőket, akik szerelemre vágynak vagy a sorsuk ellen küzdenek, férfiakat, akik szeretnek, a tenyerükön hordoznak vagy éppen birtokolnak. Mindegyik történet szívbemarkoló, sallangmentes, sokszor talán nyers, de a legfontosabb, hogy úgy érezni mindegyik az első betűtől az utolsóig igazi, valódi.

Mindig is szerettem a kicsit depresszív hangulatú írásokat, amelyek valós embereket, valós érzéseket, a való világot jelenítik meg, olyan csupaszon, amennyire csak lehet. A Kardos Margitban ezt mind a hangulatban, mind az írásmódban megkaptam, semmi nem volt túl írva, úgy volt jó, ahogy volt.

Nem emelnék ki egy novellát sem a sok közül, mert mindegyiket megszerettem valamiért, mindegyikben megtaláltam Éva nyerseségét, őszinteségét, az egész életfelfogását. Pluszban pedig egy Péterfy-Novák Éva írás is van a kötetben, amelyik szintén nagyon tetszett.

Azt kaptam, amit vártam, Kardos Margitot  egyszerűen nem lehet túlhájpolni. Még nagyon sok ilyet szeretnék olvasni Évától!

Már az ajánlás üt az elején. És mennyire igaz!

5/5

Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?

Pár poszttal ezelőtt beharangoztam, hogy itt a vizsgaidőszak, keveset fogok olvasni, ezért kevesebb bejegyzés lesz. Hát az utóbbi teljesülni is látszik. az előbbi viszont így visszanézve egy nagy vicc. A vizsgaidőszakban a legjobb olvasni, mert a tömény tanulás után ezerszer jobban esik elmerülni egy olyan történetben, amit csak élvezni kell. Igen, ebben az évben eddig májusban olvastam a legtöbbet.(De visszagondolva nem tudom hova sűrítettem be ezt a sok könyvet, amikről majd az összegzős posztban bővebben írok.)

Tavaly a  Könyvhéten vettem meg Kollár-Klemencz László első novelláskötetét, ami azért különleges, mert nem vagyok túlzottan oda a novellákért, sem a Kistehénért, sőt egy héttel ezelőttig még semmit nem olvastam a szerzőtől. A természetközeliség, az elvontság és a borító volt ami vonzott.

"Egy reggel leszedte a csomagolást és kinyitotta. Mit fogok ebbe írni idén? Eleve az első negyede üres marad. Majd oda írogatok dolgokat, amik eszembe jutnak. De biztosan megzavar majd, hogy áprilisban írok valamit februári dátum alá. Nem használt már két éve naptárat, pedig szerette, a füzeteket is, több füzete volt, hol ebbe írt, hol abba, ezért évekig kitartottak. Volt már naptárja is, piros és kemény, amit füzetnek használt, öt év alatt sem telt be." (Valahogy úgy jött ki a lépés)

Csupa "szívemcsücske" könyvet olvastam mostanában, ez viszont csak félig jutott el a szívemhez vezető úton. Úgy éreztem, hogy Toszkát, a novellák főszereplőjét meg kellett volna szeretnem, vagy legalább csak egy picit megkedvelni, hiszen bár nem ő volt a narrátor, de mégis valahogy az ő szemén keresztül látszódtak a dolgok. De ő annyira semmilyen volt számomra. Átlagos akart lenni, egy olyan ember, aki beleolvad a környezetébe a hétköznapiságával. Szerintem az ilyen karakterek tudnak a legizgalmasabbak lenni, mert belül rengeteg titkot rejtenek. Toszka nem volt ilyen.

Sokkal jobban elszórakoztam a tipikus mégis egyedi falusiakon, tanyasiakon, akik pálesszel kezdik a napot, a disznóikat pedig egy évig házikedvencként tartják, aztán meg levágják és jóízűen elfogyasztják őket.

A vidéki arcai mellett az életképek fogtak meg, azok is különösen azért, mert annyira tökéletlenek voltak. Egyszerűen semmi sem történt úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de mégis ez adta a szépségét. Mert a nagykönyvben nem úgy vannak megírva a dolgok, ahogy azok valóban történni szoktak. 

Valódi történetekkel és valódi emberekkel teli a Miért távolodnak a dolgok?. Nekem a kedvencem a címadó novella és a Kender című novella volt. Született falusiként pedig kicsit haza is utazhattam képzeletben, miközben a metrón faltam a sorokat.

"Nem elveszíteni. Sok mindenre tanít meg ez az időszak. Hogy milyen nehéz akár megtartani is valamit.  Nem építeni, csak megmaradni. Bogár az avar alatt. A télnek is van egy olyan időszaka, amikor már nem hisszük el, hogy egyszer csak vége lesz. És néhány hét, talán egy hónap. Ilyenkor az európai repülőtereken megjelennek a papucsos utazók, akik ezeket a heteket Thaiföldön töltik, hogy ne kelljen kibírni semmit. Meg lehessen úszni ezt a böjtöt is. Ne kelljen elmenni a falig, koppanásig." (Átmeneti állapot)