Mezei Petra: Mint a homokszemek

Az egyik idei könyves célom, hogy több kortárs magyar szerzőtől olvassak, így örömmel mondtam igent Mezei Petra újdonsült írónőnek, hogy elolvasom a Maxim Kiadó Dream Válogatásában megjelent könyvét.

A fülszöveget elolvasva nem igazán állt össze, hogy miről is akar szólni ez a regény, legalábbis túl összetettnek tűnt, és végül azzal fogott meg, hogy egy erős női karakter a főszereplő. Általában az ilyen felütéssel kezdődő történetek bejönnek nekem, bár egyre szélesebb a választék, nem tudom őket megunni. Valószínűleg mások sem nagyon.

A Mint a homokszemek egy Budapesten játszódó krimi, aminek egy fiatal kárszakértő lány, Alex a főszereplője. A cselekmény pedig egy bankfiók sorozatos hajnali riasztásai köré szerveződik. Vajon a tulajdonos akar nyerészkedni a kártérítésen vagy valami cseles betörővel van dolga Alexnak és a rendőröknek? És ha az utóbbi, akkor mégis ki lehet az? Számomra nagyon ígéretesnek tűnt ez az alapsztori, ezt pedig megspékelte az írónő a főszereplő titokzatos múltjával és egy romantikus szállal is.

A köny kicsit több, mint 300 oldal, gyorsan is tudtam vele haladni, bár az elején úgy éreztem, hogy az egyébként hétköznapi szóhasználat mellé sokszor benyom az írónő egy nem odaillő, szépirodalmibb kifejezést és ez eléggé zavart, nem találtam értelmét. Aztán ez a történet előrehaladtával vagy eltűnt vagy én szoktam hozzá a stílushoz, de egyre gördülékenyebb lett a szöveg. Féltem, hogy egy ilyen rövid könyvbe, hogy lehet ennyi cselekményt belezsúfolni, de ez zsúfolás nélkül sikerült. Mindenből kaptam egy kicsit és ez pont elég volt, hogy egy folyamatos feszültségi szintet fenntartson a sztori végéig. Nem akart túl sok lenni, számomra nem volt nagy katarzis a végén, amikor kiderült ki a rosszfiú, de jó volt, elég volt. Úgy emlékszem rég olvastam ilyen regényt, ami ennyire folyamatos feszültséget váltott volna ki belőlem.

A karakterek közül is sikerült néhányat jól kibontani az írónőnek. Nekem a főszereplő Alex, kicsit mesterségesnek, talán ellenszenvesnek is tűnt a túlzott önállóságávával, de ahogy haladt a cselekmény, sokat lágyult és megkedveltem, ahogyan a nyomozókat vagy a bankfiók dolgozóit is, mert a személyiségüknek egy olyan szegmensét láthattam, ami nagyon ismerős, otthonos számomra, akkor is, ha éppen negatív. Az egész könyv azért tetszett a legjobban, mert nem akart több lenni egy Magyarországon játszódó szórakoztató regénynél, kriminél, hanem ehelyett vállalta, hogy realista, hangulatos, néhol szarkasztikus lesz. És mivel egy bankfiókkal szemben lakom a fővárosban, így extrán át tudtam érezni a történetet, ahogyan a nagyon jó leírásokat is a budapesti helyszínekről.

Érdemes új, nem "agyonmarketingelt" szerzőktől olvasni, mert lehet éppen rábukkanunk az új kedvencünkre. Én nagyon szívesen olvasnék még hasonló könyveket Mezei Petrától, vagy éppen ennek a folytatását.

Értékelés: 4/5

Megjelent a Maxim Könyvkiadónál.

"Páncéltermek? Tűzfalak? Kikezdhetetlen riasztók? Tízjegyű, folyton változó jelszavak? Mondhatnád – mindezeknek hála – manapság lehetetlen kirabolni egy bankot.

De tévedsz. Manapság – mindezeknek hála – kevés egyszerűbb dolog létezik ennél.

Alex – egy huszonhat éves, budapesti kárszakértő lány – a poszttraumás stresszben szenvedő főhősök hétköznapi életét éli, amikor egy téves riasztás miatt kirendelik egy kertvárosi bankfiókhoz. Nemrég a világ egyik legnagyobb biztosítójánál dolgozott, a cég történetének legfiatalabb felsővezetőjeként, de másfél évvel ezelott belekeveredett egy család meggyilkolásának ügyébe, és ez teljesen megváltoztatta az életét. Most olyan bonyolult rejtélyekre keresi a választ, hogyan rabolható ki egy bank minden különösebb eszköz, tudás vagy erőszak nélkül, vagy hogy mit kezdjen a szerelemmel egy olyan nő, aki a függetlenség, a racionalitás és az érzelmek kontrollálásának megszállottja. És mégis miért könnyebb az első kérdésre válaszolni?"

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Kepes András szerintem a korombelieknek és így nekem is elég ismeretlen figura. A friss könyvmegjelenések viszonylag aktív figyelőjeként olvastam/hallottam már párszor a 72 éves író, újságíró, televíziós műsorkészítő nevét, de eddig még sohasem keltette fel túlzottan az érdeklődésemet egyik könyve sem. Pedig van ám neki nem egy regénye és esszékötete is.

A boldog hülye és az okos depressziós egyértelműen a címével hívta fel magára a figyelmemet, hiszen egy olyan gondolatot fogalmaz meg jó velősen, ami már nekem is nem egyszer megfordult a fejemben. Számomra ez nem azt jelenti, hogy jó butának és rossz intelligensebbnek lenni, hanem, hogy aki intelligensebb az hajlamos túl sokat gondolkodni, túl sok oldalról megvizsgálni egy problémát és egy soha véget nem érő spirálba kergetni magát. De ez persze nem csak egy bizonyos intelligenciaszint felett lehet így, ahogyan az sem, hogy valahol mélyen mindannyian "csak" a boldogságra törekszünk. Kepes András is azt tűzte ki legújabb könyve céljául, hogy körbejárja ennek az univerzális emberi jelenségnek, a boldoságkeresésnek a témáját.

Ez a téma elég klisésnek tűnhet, de a megvalósítása szerintem kicsit sem az. Az író sok kutatómunka eredményét, olvasmányélményeit és nem utolsó sorban személyes tapasztalait használta fel a boldogság témájának körbejárásához, vagyis úgy sztorizott élete fontos pillanatairól, hogy közben rengeteg tudományos információt és híres emberek (híres) gondolatait is beleszőtte a szövegbe. Annyira gördülékeny, annyira olvasmányos volt az egész, hogy bár én nem tettem, de szerintem egy ültő helyben is simán el lehet olvasni ezt a kétszázvalahány oldalt.

"Azt mondják,  amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, az utoljára még mindenféle fontos pozíciót kapar ki magának, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, zsémbes öregember lesz. A bölcsnek viszont lassan összeáll a világ, a dolgok és az értékek a helyükre kerülnek, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, tudja, min érdemes bosszankodni és min nem, megértő és derűs lesz. 

Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát – segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál."

Azért tetszett nekem a leginkább ez a gondolatfolyam vagy esszékötet vagy nevezzük bárminek is, mert sokkal inkább olvasok személyes történeteket vagy fikciós regényeket, mint bármilyen tudományos ismeretterjesztő könyvet, ugyanakkor mégis vágyom az új információkra. Ebben a könyvben pedig mindezt megkaptam, amellett, hogy olyan gondolatok magvait ültette el bennem az író, amelyek valamikor még nagyon hasznosak lesznek számomra.

Ha valaki esetleg fél ettől a könyvtől, hogy túl komoly, túl nehéz esetleg unalmas olvasmány, annak ajánlom a leginkább, mert abszolút pozitívan fog csalódni. És igazából mindenkinek, aki szeretne egy olvasmányos, szórakoztató, filozófikus monológot olvasni egy bölcs, intelligens férfi tollából. Én legközelebb az író Világkép című könyvét tervezem elolvasni.

Értékelés: 4/5

Megjelent a Libri Kiadónál 2020-ban.

Lohonyai Dóra: Karmaváltás

Lohonyai Dóra és gyermekeinek indiai kalandjairól pár hónapja olvastam először a Marie Claire-ben és már akkor hihetetlennek találtam, hogy valaki olyan bátor legyen, mint ez a nő. Három gyermeke közül ketten autisták, így anyaként hatalmas felelősség hárul rá. Mindent kipróbáltak már a gyermekeivel, ami segíthetné a fejlődésüket és tavaly ősszel még Indiába is elutaztak, hogy egy guru segítségét kérjék. Ebből először blog született, majd ez a könyv.

Engem több ponton is érdekelt ez a történet. Nagyon vonz az indiai kultúra, egyre többet foglalkoztat az anyaság kérdése és mindig is különlegesnek gondoltam azokat az embereket, akik valamiben eltérnek az átlagtól. Így nagyon örültem, amikor a Publio Kiadó megkeresett, hogy elolvasnám-e ezt a könyvet.

A Karmaváltás egy útinapló vagy memoár a család Bangalore-ban töltött közel fél évéről, amikor szinte mindennap gyógyításra járták, de közben igazi indiaiakká is váltak. Ahogy elkezdtem a könyvet, úgy éreztem, hogy ez a napló túl sok minden akar lenni, ahogy az alcímben is olvasható, szólni akar Indiáról, a megküzdésről, az autizmusról, de az elején inkább csak Indiáról szólt. Egy idő után viszont hozzákapcsolódott, hogy milyen nehézségeik vannak a beilleszkedéssel és, hogy egyáltalán milyen autista gyermekekkel nemcsak egy teljesen más kultúrában, hanem egy átlagos hétköznapon az élet.

Én nagyon élveztem olvasni ezt a rendhagyó naplót, minden abszurd, vicces és szívszorító pillanatával együtt. Minden "témából" kaptam elengendő olvasnivalót. Mivel nagyon szeretek főzni és az indiai ételek nagy kedvenceim (mint kiderült abban hasonlítok is rájuk, hogy én is képes vagyok bármiből curry-t készíteni), így örültem a gasztronómiai kalandoknak, és annak is, hogy nemcsak Bangalore-t fedezhettem fel a családdal, hanem India több más részét is.

Ami különösen tetszett, hogy úgy éreztem a szerző nem szépített semmit, ugyanúgy megjelentek az életük árnyoldalai és az indiai élet nehézségei is. Olyannyira, hogy bár tényleg nagyon érdekel az indiai kultúra, de kicsit elment a kedvem a jövőbeli odautazástól, mert az olvasottak alapján nem érzem magam elég talpraesettnek hozzá.

Mivel én abszolút nyitott vagyok a "spirituális" dolgok iránt, nem kérdőjeleztem meg, hogy egy anya, akinek van lehetősége rá, miért viszi el egy indiai guruhoz az autista gyermekeit. Ami inkább ott lógott nálam végig a levegőben azaz elfogadás kérdése, ami borzasztó nehéznek tűnik külső szemlélőként is. De nem éreztem, hogy a szerző bármikor is igazán kétségbe lett volna esve, hogy ő szentül hitt a gyógyulás lehetségességében, ő csak nem adta fel, ami nem az elfogadás ellentéte.

Ajánlom ezt a könyvet szemléletformáláshoz, de olvassátok nyitott szívvel és elmével.

Értékelés:

4/5

Fülszöveg

Hogyan ​lehet anyaként gyermekeink gyógyíthatatlan állapotát elfogadni, mégis mindent elkövetni a megoldásáért? Hogyan lehet a komfortzónánkból könnyedén kilépni egy ismeretlen, jobb jövő ígéretéért? Mik az igaz hit és remény dimenziói egy olyan világban, ahol egyedül vagyunk a megoldhatatlan nehézségeinkkel? Hogyan lehet minden helyzetből a legtöbbet kihozni, bármi legyen is az, és a kilátástalan helyzetek ellenére is az élet napos oldalán maradni? Erről, a bátorságról és indiai életükről szól ez a személyes történet. A mindenre elszánt anya három gyerekével egyedül nekivágott az ismeretlennek: egy korábban fehér embereket nem fogadó, jó hírű dél-indiai guruhoz utazott, aki azt ígérte, karmaváltással mulasztja el a gyógyíthatatlant, két gyermeke autizmusát, értelmi fogyatékosságát, Tourette-szindrómáját és figyelemzavarát. Sokaknak erőt, reményt és inspirációt adó, hol megnevettető, hol megríkató, mélyen őszinte történet ez, melyből nemcsak az autizmussal való mindennapos együttélés nehézségeibe pillanthatunk be humorral, hanem a dél-indiai életbe is. A színes-szagos India szinte életre kel a történetet olvasván, és megtudhatjuk, milyen nőként egyedül egy teljesen más, számunkra egzotikus világban helytállni.

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Péterfy-Novák Évát az Egyasszony és A rózsaszín ruha című méltán híres könyveiről ismerhetitek. A rózsaszín ruhát már olvastam és nagyon szerettem, de az Egyasszonyt még nem mertem elolvasni, ahogyan legújabb regényét is hónapokig kerülgettem a könyvtárban.

Amikor megláttam, hogy az írónőnek új könyve jelenik meg, nagyon megörültem - pedig a címből sejteni lehet a témáját - fel is tettem váró/kívánságlistámra és aztán elfelejtkeztem róla, ameddig rá nem találtam a könyvtárban. Sokszor. Féltem ettől a témától. A szexuális abúzusról sajnos nagyon kevesen mernek beszélni, de nagyon örülök, hogy Péterfy-Novák Éva ennyire bátor és ennyire nyíltan mer írni a nagy és borzasztó igazságokról, erőt adva sok embernek a felszólaláshoz.

A regényben egy nagypapa és az unokája történetét ismerhetjük meg. A cselekmény két szálon játszódik, az egyik az unoka nézőpontja egészen kislánykorától kezdve, a másik pedig a nagypapájának a nézőpontja kisiskolás korától kezdve. Az összekötő kapocs pedig a szexuális abúzus, amely nemcsak a saját életükre, hanem az őket követő generációkra is kiterjedhet.

Hatalmas kettősség van ebben a történetben, hiszen az egyik oldalon megszakad a szívünk a kislányért, a másik oldalon pedig rájövünk, hogy az erőszaktevő élete sem traumáktól mentes. Fontos tudni, hogy semmi sem fekete-fehér, de nagyon fontos felülvizsgálni a saját tetteinket is, mert ebből a történetből kiviláglik, hogy ameddig valaki nem lesz elég bátor, hogy megtörje a láncot, így vagy úgy segítséget kérjen, addig nagyon sok ember fog szenvedni.

Én nem szerettem olvasni ezt a könyvet. Az írónő szerintem nagyon jól hozta a kislánynak majd a felnőtt nőnek a szemszögét, de összességében számomra túl nyers volt a stílus és utáltam, hogy tudtam előre mi fog történni. Mégis remélem, hogy minél többen el fogják olvasni, mert ez egy forradalmi könyv.

Értékelés:

5/5

Fülszöveg

Miskolc, ​1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?

Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.

Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?

"Azt kéri, ne mondjam el senkinek, hogy miről beszéltünk. Ez a mi titkunk. Amolyan női titok. És a nőknek össze kell tartaniuk, nem szabad elárulniuk egymást. Mert az olyan lenne, mintha a legjobb barátodat árulnád el, mondja anyu. Minden nőt úgy kell nézni, hogy a legjobb barátod. Mert a férfiak mások. Jobb, ha tudok ezekről a dolgokról, és ideje odafigyelni magamra. Gondolkodott a konyhában, hogy biztosan megértettem-e, amit mondott, de aztán arra jutott, hogy már elég nagylány vagyok ahhoz, hogy megértsem.

Hogy apánk előtt nem vetkőzünk. Mert a férfiak rosszak."

Péterfy-Novák Éva 1961-ben született Diósgyőrben. Személyes traumájának feldolgozása miatt kezdett blogot írni, majd a bejegyzésekből 2014-ben Egyasszony címmel nagy sikerű memoár, később pedig monodráma is készült. 2017-ben jelent meg A rózsaszín ruha című novelláskötete, amelyben szókimondóan, ugyanakkor humorral és empátiával ír a körülöttünk lévő világról, életünknek azon bántó részleteiről, amelyekről igyekszünk nem tudomást venni. Pétery-Novák Éva írásainak ereje abban rejlik, hogy számára nincsenek tabuk.

Harry Potter 20

Biztosan hallottatok, olvastatok róla, hogy a Harry Potter és a Bölcse Köve magyar kiadása most ünnepli a 20. születésnapját. Ennek a jeles évfordulónak az alkalmából az Animus Kiadó különleges, a négy Roxfortos házat megidéző kiadással ünnepel, valamint születésnapi bulit is szerveztek múlt pénteken. Emellett a Könyves Magazinnak nemrég jelent meg a Harry Potter különszáma sok jó cikkel és érdekességgel. Az elmúlt napokban én is újraolvastam az első részt és gondoltam megosztom veletek az én Harry Potter sztorimat, illetve hogy milyen élmény volt a sokadik újraolvasás.

Ha megkérdezik, hogy melyik könyv/könyvek indítottak el az olvasóvá válás útján, a Harry Pottert nem itt említeném, hanem azoknál az örök kedvenceknél, amelyek megszilárdították a könyvmolyságomat. Én még csak 4 éves voltam, amikor az első könyv megjelent magyarul, így először a film jutott el hozzám és a barátnőmhöz, akivel emlékszem, hogy számtalanszor megnéztük az első részt, akkor még kazettán.  Én elsőként a hatodik könyvet, a Félvér Herceget olvastam 12 éves korom körül és utána kezdtem az elejétől a kalandozást, ameddig vártam a befejező kötetre. Azóta pedig már többször is újraolvastam a sorozatot. Sajnálom, hogy az elején lemaradtam a Harry Potter-lázról, de később bőven bepótoltam, és most is azt tervezem, hogy a következő egy évben ismét elolvasom az összes részt. A Bölcsek Kövével már el is kezdtem.

Mindig nosztalgikus érzésem támad, ha újraolvasok valamilyen regényt, előjönnek azok az érzelmek, hangulatok, történések, amelyeket akkor éltem át, amikor először olvastam az adott könyvet.

A Bölcsek Köve olvasása közben újra gyereknek éreztem magam. Annak a kislánynak, aki rengetegszer megnézi ugyanazt azt a filmet, majd annak az általános iskolásnak, aki már vastag, "nehéz" könyveket olvas. Jó volt sokadjára elmerülni a varázsvilágban, ami azt jelenti, hogy mivel elég jól ismerem a cselekményt, így jobban tudtam figyelni az apró részletekre, a poénokra és jobban tudtam figyelni az olvasás közben felmerülő gondolataimra. Sokkal másabb úgy olvasni a történetet, hogy ismeri az ember a végét. Én például már csak másodpercek tört részére tudtam haragudni Piton Professzorra, mert utána mindent elborított bennem az önfeláldozása. Régen szabály szerint utáltam, most már az egyik kedvenc szereplőm. És ha már a kedvenc szereplőknél tartunk, bár nem sok szerepe van az első részben, de valamiért nagyon elkezdett vonzani Firenze, a kentaur karaktere. Várom, hogy a későbbi részekben több szerep jusson neki. Szerintem mindig azok a dolgok mozgatnak meg bennünket, amelyek éppen passzolnak az aktuális lelkivilágunkhoz. Érdemes ezeken elgondolkodni. 

Azért is érdekes mindig olvasni az első részt, mert Harryék még olyan "kicsik" benne, más a gondolkodásmódjuk, más problémákkal küzdenek, mint a későbbi részekben, de akárhány évesek is vagyunk, jó néha visszatérni a gyermeki énünkhöz. Remélem eljön majd az idő, amikor a gyermekemnek ebből a könyvből fogok felolvasni, vagy hogy idős néniként is ugyanúgy elfogok érzékenyülni a könyv végén, mint most tettem.

Forrás

Irvin D. Yalom: Szemben a nappal

Irvin D. Yalom az a férfi, akire nemcsak pszichoterpeutaként, hanem íróként is nagyon felnézek, mert egészen idáig nem olvastam még olyan könyvét, ami egy-két oldal után ne szippantott volna magába. A Szemben a nappal című magyarul tavaly megjelent könyve, azonban más volt. Sokáig viaskodtam magammal, hogy elolvassam. Elkezdtem, majd kb. húsz oldal után abbahagytam és jó néhány hónap eltelt mire újra elővettem. Féltem a témájától, a haláltól.

Ebben a könyvében Yalom a halálszorongás témáját dolgozza fel, laikusoknak is teljesen érthető, de szakmabelieknek is nagyon hasznos módon. Én is mindig úgy éreztem, hogy a halál egy olyan téma, amiről mi magyarok különösen nem szeretünk beszélni, a szőnyeg alá söpörjük, ha szóba is kerül, inkább csak elvicceljük. Így szerintem ez egy hiánypótló könyv mindenkinek, a pszichológusoknak is, hiszen a szakmában sem sokat tárgyalt téma a halál. Pedig ahogyan Yalom is írja, az ember az egyetlen élőlény, akinek problémát okoz a saját létezése.

Én is féltem ettől a könyvtől és féltem a témától, azt hittem nagyon mélyremenő lesz, nagyon szomorú, negatív, miközben egy gyönyörű sárgaborítós könyvről van szó. Belevetíttem a félelmeimet, pont ezért volt végre nagyon jó elolvasni. Ha féltek elolvasni egy könyvet, azt mindenképpen olvassátok el.

Yalom teljesmértékben hozta a formáját, öröm volt olvasni a halálról. Egyszerűen fogalmazott, mégis olvasmányos, lebilincselő volt az egész. A fejezetek nagyon jól egymásra épültek, együltő helyemben el tudtam volna olvasni az egészet. Más könyveihez hasonlóan ebben is nagy szerepet kapott a filozófia, de megrágva, átfogalmazva, hogy egy filozófiában kevésbé jártas ember is megértse. Emellett rengeteg példát is hozott a praxisából, ami szintén segített mélyebben megérteni a dolgokat, de a pontot az i-re az író önbevallásai tették, a saját halálfélelméről is írt.

Nagyon szerettem olvasni, mert egy sokak számára nehéz témát tett emészthetővé és a félelmeimmel ellentétben, sokkal inkább egy életigenlő könyvet olvashattam olyan egyszerű, de magvas gondolatokkal, amiket soha nem fogok elfelejteni. Ha pedig mégis, akkor biztosan újra fogom olvasni a Szemben a nappalt, ahogyan teszem ezt Yalom sok más könyvével is. 

Értékelés:

5/5

Fülszöveg

Irvin D. Yalom legfontosabb, legtöbbet méltatott könyve, a Szemben a nappal, az élet legnagyobb kihívásával, a halálfélelem legyőzésének szükségességével szembesít bennünket. 

Arra bátorít, hogy félelem nélkül nézzünk szembe halandóságunk megcáfolhatatlan tényével. Ez a mestermű, amely összegzi Yalom személyes és szakmai életútjának tapasztalatait, segít felismerni, hogy szinte minden szorongásunk mélyén a halálfélelem munkál.

Amint szembe nézünk saját halandóságunkkal – állítja dr. Yalom –, rádöbbenünk, hogy semmi sem fontosabb az életben, mint a szeretteinkkel való őszinte párbeszéd, és a személyes kiteljesedésünk érdekében vállalt kockáztatás. 

A megindító, személyes történetek mesélői maguk is halálfélelemmel küszködnek – ahogy a szerző is –, így a Szemben a nappal különleges módszereket kínál a félelem leküzdésére és az élet igenlésére, hogy boldogabb, jelentőségteljesebb életet élhessünk.

Megjelent a Park Könyvkiadónál.

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Úton-útfélen belebotlottam és botlok még mindig Delia Owens regényébe és azt látom, hogy eléggé megosztotta az olvasókat, ugyanakkor hatalmas hype van körülötte. Gyönyörű a borítója és a fülszövege alapján is nagyon megtetszett, de egyre inkább fenntartásokkal kezelem, amit ennyire reklámoznak, hiszen nem biztos, hogy annyival jobb élményt fog adni, mint azok a társai, amiket egyáltalán nem reklámoznak.

Az Ahol a folyami rákok énekelnek legfőképpen egy fejlődésregény, de van benne romantikus, krimi és drámai szál is bőven. Sokszínű történet, ami egyszerre gyönyörű és szívfacsaró. A főszereplő Kya, aki szüleivel és négy testvérével él egy észak-karolinai kis falu melletti lápon, szinte elszeparálva a külvilágtól. Az apa rettegésben tartja a családot, alkoholista és erőszakos. Kya-nak hamar meg kell tanulnia, hogyan álljon a saját lábára és hogy milyen az, ha csak önmagára számíthat. Nem jár iskolába, a láp és az élővilágának a tanulmányozása tölti ki az életét és nagyon kevés ember segítségére számíthat, de a szerelem őt is utoléri.

Ahogy fentebb említettem, ez egy nagyon színes történet. Szerintem nagy fába vágta a fejszéjét az írónő azzal, hogy ennyi mindent belesűrített. Már a traumatizált, elhagyott gyermek története is nagyon kemény téma és ezt még megfejelte egy gyilkossági szállal is. Borzasztó nehéz volt olvasni, hogyan boldogul egyedül Kya és hogy mekkora űrt hagyott benne legfőképpen az édesanyja távozása. Néhány szívmelengető pillanat volt csupán, amikor Kya olyan emberekre talált, akik őszintén szeretik és segítik őt.

Azonban számomra az egész sokszor lektűrszerű volt. Gyorsan haladtam a könyvvel, nagyon olvastatta magát, de  úgy érzem az alap koncepció nem ezt érdemelte, sokkal mélyebbre lehetett volna menni. Kya-n kívül is voltak szimpatikus szereplők és kevésbé szimpatikusak is, de egyikőjük sem mozgatott meg bennem érzelmeket. Nem volt elég idő megismerni őket. A gyilkossági szálat viszont nagyon ötletesnek tartom, mert fontos üzenetet közöl az olvasókkal.

Nálam a természeti leírások vitték prímet. Gyönyörűen bemutatta az írónő, hogy milyen együttélni a természettel, hogy milyen az, ha a madarak nem elrepülnek, ha észrevesznek, hanem közelebb mennek hozzád. Úgy éreztem én is szívesen élnék a lápon és mindennap megetetném a sirályokat.

Emellett nagyon szerettem a kis történelmi/szociológiai adalékokat a 50-60-as Amerikájáról, erről is olvastam volna még, de ez már tényleg egy másik köny témája.

"Épp áttört egy nádszigeten, amikor egy fehérfarkú szarvast pillantott meg, vizet lefetyelt tavaly tavaszi borja társaságában. Felkapták a fejüket, vízcseppek záporoztak körülöttük. Kya nem állt meg, mert akkor elijedtek volna, ezt a vadpulykák megfigyeléséből tanulta meg: ha az ember ragadozó módjára viselkedik, az állatok prédaként viselkednek. Ügyet sem kell vetni rájuk, csak lassan továbbhaladni. Elsodródott előttük, a szarvasok pedig olyan mozdulatlanul álltak, mint egy fenyőfa, egészen addig, amíg Kya el nem tűnt a sófű mögött."

Az Ahol a folyami rákok énekelnek fennakadt a hype-szűrőmön. Szerettem olvasni, egyszer meg is könnyeztem, mert szomorú, mégis gyönyörű témát dolgoz fel, de valami hiányzott belőle.

Értékelés:

3,5/5

Fülszöveg

Delia ​Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.

Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…

Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi lányra” terelődik.

A biológus Owens első regénye egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza. Nem véletlenül került a New York Times bestsellerlistájának első helyére, s vezeti az Amazon sikerlistáját is. Bár csak tavaly ősszel jelent meg, már több mint 1 millió példány kelt el belőle, Reese Witherspoon is beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet forgat a regényből.

Megjelent a Libri Könyvkiadónál.

Jessica Townsend: Csudamíves (Nevermoor 2.)

A Nevermoor első részét még március elején olvastam és bár nagyon tetszett, de valami hiányzott belőle, ezért a Molyon 4 csillagot adtam rá és blogposzt sem készült belőle. A folytatásáról viszont úgy érzem, kell írnom nektek, mert egyszerűen imádtam.

Morrigan Crow egy Napszálltakor született kislány, ami a világában azt jelenti, hogy ő egy elátkozott gyerek, aki mindenkire csak szerencsétlenséget hoz. Az átokhoz pedig hozzátartozik az is, hogy a 11. születésnapján meg fog halni. Azonban megjelenik Jupiter North, aki megmenti őt és elviszi Nevermoor-ba egy nagybetűsen varázslatos helyre, ahol viszont csak akkor maradhat, ha teljesít 4 próbát és bekerül a Csudálatos Társaságba. Ebben az a bökkenő, hogy Morrigan nem tudja, milyen különleges képessége lehet igazából, hiába bizonygatja neki Jupiter, hogy ő tudja és mindenre fény fog derülni. És természtesen az első rész végén kiderül, hogy Morrigan egy csudamíves, aki tudja irányítani a csodát, ami egy hatalmas, de veszélyes képesség is.

A második rész innen folytatódik tovább és tulajdonképpen Morrigan első évéről szól a Csudálatos Társaságban 8 társával együtt. Rejtélyes eltűnések történnek, miközben Morrigan és a társai azon vannak, hogy titokban tartsák Morrigan képességet és a lánynak azzal is meg kell küzdenie, hogy bár bekerült a híres társaságba, de alig tanulhat valamit, egyetlen órája is arról szól, hogy a régebbi csudamívesek csak gonosztetteket hajtottak végre.

Jessica Townsend szerintem hatalmas fába vágta a fejszéjét, azzal belekezdett egy gyerekeknek szóló, 9 részesre tervezett fantasy-ba, bár inkább az idősebb korosztállyal lesz nehéz dolga, akik - mint én is - a Harry Potteren nőttek fel. Talán emiatt sem tetszett nekem az első rész maradéktalanul, hiszen folyamatosan kerestem a párhuzamot a Harry Potter sorozattal. Rowling-ot is érték különböző hatások mindenfelől, amiket olvasott, látott, tapasztalt és szerintem könnyedén össze tudnánk gyűjteni azt is, hogy mi kell egy jó fantasy-ba, de hogy mi teszi egyedivé az már sokkal nehezebb.

Az első résznél még csak érlelgettem magamban ezt a történetet. Lettek kedvenc szereplőim (Jupiter és Fen), megszerettem a Deukalión Hotelt, de úgy igazából nem éreztem azt a "Még, még, még többet!" érzést, úgyhogy csak a sorson múlt, hogy pár hete a könyvtárban nézelődtem a gyerek részlegen és pont benn volt a folytatás, mert magamtól nem kerestem volna.

Azzal, hogy Morrigan bekerült a társaságba kiszélesedett Nevermoor, az "osztálytársaival" és tanáraival pedig növekedett a szereplők száma is. Sokkal részletesebben megismerhető a város ebben a részben és elég sok minden kiderül a Csudálatos Társaságról is, bár remélem a következő részekben ez még jobban bővülni fog. Ami engem nagyon elvarázsolt, az a képességek sokszínűsége, hogy ugyanúgy megbecsülnek egy hipnotizőrt, mint egy cukrászt és mikor ezen gondolkodtam, akkor kezdtem egy kicsit a mélyére látni ennek a mesének. Szerintem csodás metaforák vannak benne és nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is sokat tanulhatnak belőle.

Az első részben nem sikerült megszeretnem Morrigan-t, egyszerűen nem váltott ki belőlem érzéseket, a Csudamíves olvasása alatt viszont azt kezdtem érezni, hogy Morrigan egy kicsit mindenkit jelképez, aki gyerek, vagy volt valaha gyerek, hiszen valahol legbelül mindannyian ugyanazzal a problémával küzdünk/küzdöttünk.

Örülök, hogy a Kolibri Kiadó két ilyen szuper fantasy sorozatot elhozott nekünk, mint A tükörjáró és a Nevermoor, mert most már az utóbbit is a kedvencemnek tartom és nagyon várom a folytatását. Ajánlom kicsiknek, nagyoknak, mindenkinek, különösen őszre, mert szerintem ilyenkor nagyon hangulatos fantasy-t olvasni, valamint van benne Halloween-es rész is! ;) 

Értékelés:

5/5

Fülszöveg

Morrigan ​Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja.

Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait…

És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja…

A világhírű sorozat első kötete, a Nevermoor: Morrigan Crow négy próbája című ifjúsági regény 2017-es megjelenése óta szinte az egész könyvszakmát lázban tartja. Nem véletlen, hiszen sokak szerint a Harry Potter-könyvek méltó utódja született meg. A regény alig egy év alatt tömérdek díjat zsebelt be, 33 nyelvre fordítják le, a 9 részesre tervezett könyvsorozatból pedig a 20th Century Fox filmet is készít.

Megjelent a Kolibri Kiadónál.

Donna Tartt: A titkos történet

Donna Tartt amerikai írónő arról híres, hogy tízévente jelenik meg egy regénye, de azok mind világhíresek lesznek. Én most az első könyvéről, a még 1992-ben megjelent A titkos történetről fogok írni, de ezt követte 2002-ben a A kis barát (The Little Friend), ami október végén jelenik meg magyarul, majd 2014-ben Az Aranypinty (The Goldfinch), amit pedig nemrég mutattak be a moziban. Az Aranypinty-re nagyon kíváncsi vagyok, A kis barát fülszövege annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, de remélem előbb-utóbb mindegyiket elolvasom majd. Most viszont jöjjön egy kis értékelés A titkos történetről, aminek röpke két és fél év alatt értem a végére.

A titkos történet Richard Papen, kaliforniai sráccal kezdődik, aki rossz családi háttérből jön, nem támogatja senki és a fiatal felnőttekre oly jellemzően nem igazán tudja, hogy mit akar kezdeni magával, hogy mit akar tanulni, kivé akar válni. Richard jelentkezik egy vermonti "magán" egyetemre, ami több szempontból is nehéz a számára, hiszen ösztöndíjjal veszik fel és egy teljesen új közegbe kerül, másfajta emberekkel. Van az egyetemen egy szinte titkos társaságnak beillő kis csoport, akik klasszika-filológiát tanulnak egy igéző, nem mindennapi tanártól Julian-től. Ez az 5 diák és a tanáruk a földtől messze elrugaszkodott, hedonista életet élnek, nemcsak tanulnak, hanem tapasztalnak is, ami furcsa, ugyanakkor nagyon vonzó. Richard bekerül hozzájuk és innentől kezdve gyökeresen megváltozik mindenben az élete. Az ő elbeszélésén keresztül pedig kibontakozik előttünk egy drámai thriller, amit szerintem nem lehetetlen elfelejteni.

Bár a leghosszabb olvasás díját messzemenően elnyerte nálam ez a könyv, de nem azért, mert nem tetszett volna, csak egyszerűen nem volt meg a hangulatom hozzá. Három hullámban olvastam, de pár oldal után mindig vissza tudtam helyezkedni a történetbe, mert a hangulattal valahogy a cselekmény is előjött bennem. Most, hogy a végére értem, bánom, hogy nem egyszerre olvastam el, mert akkor lett volna igazán ütős, de így is nagy sokk volt a befejezés.

Egy könyve után látszik, hogy az írónő borzasztóan intelligens, tűpontosan ír, erre a történetre  tényleg figyelni kell, miközben pedig egy olyan delírium-szerű érzésbe vonja be az olvasót, hogy szerintem hátborzongató. A szereplők olyan gyönyörűen kimunkáltak, hogy az összeset utáltam, de imádtam is egyszerre. Henry volt a kedvencem, aki talán kimondatlanul, de vezető szerepet tölt be a csoportban. Ha összeállítanék egy listát a könyvekben valaha megismert kedvenc karaktereimről, ő biztosan az első 5-10 között lenne. Richard-ot viszont inkább csak szántam, mert mindig ő volt, aki valamiért kilógott mindenhonnan, nélküle viszont nem lett volna ilyen ez a történet.

Arról sok regény van, hogy a gazdag szülők gyerekei játszótérnek használják az egyetemet, de arról viszont kevés, hogy mi történik, ha igazán eldurvulnak a dolgok. Ott az egyik kérdés, hogy mi történik ha átérzed/átéled, amit tanulsz? De mi van, ha csak sodródsz, ha csak történnek veled a dolgok? Mindkét nézőpont remekül látható a regényben.

A végére viszont leginkább az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért pont Richard? Ő csak úgy bekerült, sohasem bíztak meg igazán benne a "barátai", ő volt a jófiú, a tisztafejű, a gondolkodó. 

Vannak olyan sorsszerű történések, amiken egyszerűen nem tudunk befolyásolni, csak a részesei leszünk. És aztán elmeséljük őket...

A fél csillag levonás annak szól, hogy nem egyszerre olvastam el, de egyébként kedvencnek jelöltem. Nagyon-nagyon nehéz, kemény olvasmány, őszre-télre szuper lehet, ha nem is most, de egyszer mindenképpen olvassátok el.

Értékelés:

4,5/5

Fülszöveg

Öten ​voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.

Megjelent a Park Kiadónál.

Őszi újdonságok - 2019

Akarva akaratlanul is belegabalyodok az új megjelenések tengerébe más bloggereknél/vloggereknél vagy épp a Molyon és gondoltam összeszedem egy csokorba én is, hogy melyek azok az ősszel megjelenő könyvek, amelyeket én is nagyon várok. Ha nem is fogom a polcomon tudni őket, de a könyvtárban majd igyekszem levadászni.

Jöjjön egy kis friss kortárs szépirodalmi és pszichológiai válogatás.

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Már megjelent, új kiadásban a Magvető Kiadónál

Először Szabados Ágitól hallottam erről a könyvről, majd Dórinál olvastam róla egy nagyon jó ajánlót és ekkor került fel a várólistámra ez a kisregény, ami még 2016-ban jelent meg először a Magvető Kiadónál, de most szeptemberben kiadták új köntösben, ami nekem jobban is tetszik. Az elmenekülés a valóság elől egy olyan téma, ami szerintem sokaknak és sokszor megjelenik a fejében. Kíváncsi vagyok, hogy ebben a történetben, hogyan van kibontva.

Fülszöveg:

Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik az unalmas valóságot. A gramofon egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című számát harsogja a hatalmas lakásban, a kibontatlan leveleket pedig a sarokba dobják. De mi történik akkor, amikor a valóságot már nem lehet többé kizárni az életükből?

Az elsőkönyves író meglepetésszerű, hatalmas európai sikere egy szomorú és elszánt szerelmeslevél az álmokhoz.

Colson Whitehead: A Nickel-fiúk

Várható megjelenés: október 10., 21. Század Kiadó, KULT Könyvek sorozat

Colson Whitehead neve már ismerős lehet A föld alatti vasút című regénye miatt, amiről sok jót olvastam, de nem kapott el igazán a téma. Az októberben megjelenő regénye viszont rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Két fekete fiú, javító intézet, igaz történet alapján... Biztos, hogy nagyon kemény lesz, de ezt a könyvet nagyon szeretném majd megvenni. A KULT könyvekben még nem csalódtam.

Fülszöveg:

Két ​fiú egy pokoli iskolában, Floridában…

A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más”. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy „testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze” a büntetett fiúkat, ezáltal „tisztességes, becsületes emberek” váljanak belőlük.

A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: „Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket.” Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.

Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk.

Colson Whitehead Földalatti vasút című regénye elnyerte a Pulitzer- és a Nemzeti könyvdíjakat, és #1 New York Times bestseller lett.

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból

Várható megjelenés: október 21., 21. Század Kiadó

Már a cím és a borító is elég lenne ahhoz, hogy el akarjam olvasni ezt a kisregényt, de a fülszöveg is nagyon tetszik. Egy filozófikusabb történetre számítok és remélem ezt is minél hamarabb elolvashatom.

Fülszöveg:

A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.

De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.

És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…

Kawamura többszörösen díjazott könyve hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Elena Ferranta: Az elveszett gyermek története (Nápolyi regények 4.)

Várható megjelenés: november 20., Park Kiadó

Ritkán rendelek elő könyvet, de Elena Ferrante kivételt képez. Nagyon várom a Nápolyi regények folytatását, azt viszont már kevésbé, hogy befejeződjön a lányok története. Gondolkoztam rajta, hogy elkezdem nézni a sorozatot, de nem akarom elrontani, vagyis inkább csak megmásítani az általam elképzelt világot. Jó lesz az még akkor, ha befejeztem a teljes könyvsorozatot.

Fülszöveg még nincs fenn a Molyon, de remélem azért megfog érkezni november végére.

Susie Orbach: Terápiában

Már megjelent a HVG Könyveknél

Egyre több könyv jelenik meg pszichológia/terápia témában, aminek én leendő pszichológusként egyrészt azért örülök, mert ezek szerint érdekli az embereket, másrészt pedig, mert én is tudok lubickolni egy kicsit két szakirodalom között. A szerzőt nem ismerem, pedig a fülszöveg alapján sok mindent csinált és írt, de a 40 év szakmai tapasztalata inkább felkeltette az érdeklődésemet. Várom ezt a 10 történetet, a borító meg annyira cuki. 

Fülszöveg: 

Mit ​gondol, érez és hisz egy terapeuta azokról az emberekről, akik segítséget kérnek tőle?

Susie Orbach, a Fat is a Feminist Issue (A kövérség feminista kérdés) sikerkönyv szerzője több mint negyven éve dolgozik pszichoterapeutaként. Ebben a könyvben azt vizsgálja, mi történik a terápiás folyamat során, a tíz esettanulmányon keresztül pedig nyomon követhetjük az üléseket, és megtudjuk, mi zajlik az analitikus és a kliens között. Felszínre kerülnek munkahelyi nehézségek és párkapcsolati problémák, megcsalás, van, akinek a terapeuta arra a kérdésre segíti megtalálni a választ, hogy ki is ő, mást a továbblépésben támogat.

A Terápiában őszinte betekintést nyújt egy olyan folyamatba, amely gyakran szükségszerűen titokban marad. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akik kíváncsiak a terápiára, vagy az elkezdését fontolgatják.

Susie Orbach pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, író és társadalomkritikus. A londoni Női Terápiás Központ alapítója, a Guardian egykori rovatvezetője és a London School of Economics vendégprofesszora. Számos könyv, köztük a What do Women Want (Mit akarnak a nők?), az On Eating (Az evés), a Hunger Strike (Éhségsztrájk), a The Impossibility of Sex (Lehetetlen szex) és a Bodies (Testek) szerzője, mely utóbbiért elnyerte a Nők a Pszichológiában díjat. Ő írta a Fat is a Feminist Issue (A kövérség feminista kérdés) sikerkönyvet is, amely több mint egymillió példányban kelt el. A New York Times a következőképp vélekedett róla: „Sigmund Freud óta valószínűleg ő a leghíresebb pszichoterapeuta, aki Nagy-Britanniában tette le a díványát.” Londonban él, sok előadást tart világszerte.

Szél Dávid: Útközben

Várható megjelenés: október 21., HVG Könyvek

A terapeuta esetei sorozat szerintem a legjobb dolog, amit a HVG Könyvek valaha is elindított, de én azért elég elfogult vagyok. Viszonylag olcsó, rövid könyveket adnak ki, amelyek tulajdonképpen esettanulmányok egy-egy nevesebb pszichológus tollából, amelyek nemcsak a pszichológusok munkájába adnak betekintést, hanem gyakori problémákra is rávilágítanak. Az Útközben az életközépi válsággal foglalkozik és szerintem külön érdekesség, hogy Skype terápián keresztül. Engem sem érdekel minden része a sorozatnak, de erre több szempontból is nagyon kíváncsi vagyok.

Fülszöveg:

Hogyan ​lehet megtalálni a kiutat az életközepi válságból?

A 42 éves Miklós feleségével és három gyerekével Németországban él. A külföldi életnek látszólag semmi köze ahhoz, ami miatt pszichológushoz fordul, a családnak viszont annál inkább. A két évig tartó távterápia során mégiscsak körvonalazódik, hogy a külföldi lét is tartogat kihívásokat, az élet egyéb területeihez hasonlóan. Tipikus életközepi válság, gondolhatnánk, de a Skype-on történő munka és Miklós karaktere sem tipikus. A könyv bemutatja a fordulatokban gazdag terápiás folyamatot, amelynek végére Miklós még úgy is révbe ér, hogy a pszichológus tele van szakmai bizonytalanságokkal. A könyv tanulsággal szolgálhat mindazoknak, akik külföldön élnek, az életük felénél járnak, családosak vagy pszichológusként hasonló esettel dolgoznak.

„Kedves, mély, kicsit érces és nagyon céltudatos a hangja, még arra a hétre megbeszélünk egy időpontot. Ahogy letesszük a telefont, elkezdenek pörögni a fejemben a kérdések: milyen is lehet Miklós, miért pont most fordul pszichológushoz és miért pont hozzám? Hány éves, mit dolgozik, kikkel és Németország melyik részén élhet, vajon mit kavart össze a kiköltözés? Megfordul a fejemben, hogy lecsekkoljam Facebookon, aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot. Estére már konkrét forgatókönyveket állítok össze, miközben persze továbbra sem tudok róla az égvilágon semmit. Akármilyen értelmetlenek is ezek a gondolatfutamok, mégis fontos, hogy felszínre kerüljenek, mert annál nagyobb eséllyel tudok magamtól, a saját megéléseimtől és érzéseimtől függetlenül nézni az esetre. Lehetőleg még az első találkozó előtt. Hogy mindezek ne lehessenek különböző projekcióim alapjai.”

Ti milyen könyveknek a megjelenését várjátok idén ősszel?

Az első POKET-em - Kira Poutanen: A csodálatos tenger

A legtöbben biztosan hallottatok már a POKET Zsebkönyvekről, amelyek akkorák, mint egy okostelefon és automatákból lehet őket beszerezni egy ezresért, most már nemcsak Budapesten, hanem egyre több vidéki nagyvárosban is. A választék pedig egyre szélesebb, folyamatosan jelennek meg a kis könyvecskék magyar és külföldi szerzőktől egyaránt, magyar hírességek ajánlásával. Nem csak prózák, hanem versek is. 

Én még régebben megvettem Krúdy Gyulától Az Ady Endre éjszakáit, de végül Kira Poutanen könyvét olvastam el először, amit augusztusban szereztem be.

Nagyon színes a felhozatal, az eddig kiadott könyveket itt találjátok, bár arra számítani kell arra, hogy nem minden könyv található meg minden automatában, ezért érdemes a #poketközösség Facebook csoportban érdeklődni.

Szerintem ez egy szuper kezdeményezés, mert elérhető áron, táskabarát méretű, nagyon fontos műveket adnak ki. Mindig örömtáncot járok magamban, amikor látom, hogy valaki poketet olvas a villamoson vagy a metrón.

*

A csodálatos tenger egy ifjúsági regény, Kira Poutanen finn írónő, életrajzi ihletésű első regénye, de szerintem nem egy tipikus tinédzsereknek írt történet, mert a sokszor lírai stílusa mellett nagyon realisztikusan mutatja be, hogy hogyan sodródik egy kamaszlány, Julia az anorexia felé.

Az egész könyv napló formájú, Julia szemszögén keresztül látunk mindent, ezért különösen életszerű az egész. Érezhetőek a különböző stádiumok a betegség kialakulásában és nagyon markánsan megjelennek azok a tényezők, amelyek a betegség felé terelik Julia-t. A kamaszlányok közötti versengés, a hatalmas elvárások a tanulásban, teljesítésben, a média nyomása, a családi problémák és a nővé válás kérdése is.

Annyira parádésan van kibontva az egész történet, hogy kötelező olvasmánnyá tenném nemcsak minden pszichológusnak, hanem mindenkinek, mert ennél jobban én nem láttam még bele, hogy milyen érzései, gondolatai vannak egy anorexiásnak. Szinte már túlzottan hitelesnek látom a regényt, bár ugye önéletrajzi ihletésű és úgy sejtem rengeteg kutató munka is állhat mögötte.

Nagyon drámai, tragikus az egész, talán emiatt lehet, hogy sok olvasót elrettenthet a végigolvasástól. Én viszont azon túl, hogy teljesen átvettem a regény hangulatát, úgy éreztem, hogy rég olvastam olyat, ami ennyire valódi lenne. Erre pedig nagyban rásegít a környezet is, az északi szeles, viharos, havas időjárás, amivel nagyon jól játszott az író.

Ez egy borzasztóan csodálatos történet, amit tényleg nagyon ajánlok mindenkinek, mert segíthet kialakítani egy empatikus, elfogadó hozzáállást, nemcsak az evészavarosokkal, hanem bárkivel szemben. Ameddig nem próbáljuk megérteni, hogy mit él át egy másik ember, eddig ne alkossunk elhamarkodott ítéleteket. Fontos, hogy figyeljünk arra mit mondunk és mit kérdezünk másoktól, de egyszerűen csak figyeljünk sokkal jobban egymásra, és ne féljünk segítséget kérni.

"Hólepte utak, házak és erdők gördülnek el mellettünk, üresen bámulom őket. Tudom, hogy valami eltört, hogy a szalmaszál, ami sokáig egyedül hordozta ezt az egész építményt, kettéroppant, hogy most minden szétesett, a fekete vizek szabadon áramlanak arra, amerre akarnak, a szemekbe, a szívekbe, a lelkekbe, Eljött a félelem kora, az iszonyat ideje, és senki nincs biztonságban, a legkevésbé én. Mert én vagyok mindennek a közepén, az én mellkasomban van a a fekete hideg forrása, onnan árad a fekete vér mindannyiunk fölé. És tudom, hogy teljesen magáénak akar, az összes erőmet, az egész testemet, az egész életemet, míg csak aszott bőr és a kihunyt szemek maradnak majd. És még csak nem is érzek semmit."

Értékelés:

4,5/5 

Fülszöveg

Kira ​Poutanen (1974-) író, műfordító, színésznő Ihana meri (A csodálatos tenger) című alkotása 2001-ben jelent meg Finnországban, szerzője első írói alkotásaként. Az önéletrajzi ihletésű, de fiktív naplóregény egy tizenöt éves lány vallomása anorexiájáról és a betegségből kivezető úton való elindulásáról. A művet megjelenése évében a legrangosabb finnországi ifjúsági irodalmi elismeréssel, a Finlandia Junior díjjal jutalmazták.

A csodálatos tenger két tekintetben is újdonsággal szolgálhat a magyar olvasók számára. Egyrészt célközönségét tekintve a kamaszkor és felnőttkor határán járó fiatal felnőttek számára írott, nálunk kevéssé jelen lévő prózához (young adult fiction) sorolható. Másrészt kiemelkedő színvonalú példája a kortárs finn ifjúsági irodalom azon előtérben lévő, realista jellegű irányvonalának, amely nem menedékül szolgáló álomvilágot kínál olvasói számára a valóság elől, hanem korunk társadalmát és annak problémáit tükrözi, a fiatalok tényleges életét és a nehézségeket, melyekkel szembe kell nézniük.

Kiadta a Sztalker Csoport.

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Még nem nőttem ki a tinédzser könyvekből és lehet nem is fogok soha, de nem bánom, mert például ebben a hónapban is két szuper (vagy három, attól függ, hogy nézzük) könyvet olvastam, amelyekben tizenévesek a főszereplők. A Lehull a lepel volt az egyik, amiről nagyon jókat olvastam és a  könyvtárban szerencsére megakadt rajta a szemem.

A Lehull a lepel egy ifjúsági krimi, amelynek négy főszereplője mind egy-egy sztereotipizált karakter: Addy, a bálkirálynő, Bronwyn, az eminens diák, Nate, a rosszfiú és Cooper, a gimi baseball sztárja. Illetve elhanyagolhatatlanul fontos szereplő még Simon, aki a közellenség szerepét tölti be, mert blogján szaftos pletykákat szolgáltat az iskola tanulóiról. Ők öten büntetésüket töltik a kémia tanáruknál, amikor Simon anafilaxiás sokkot kap és a mentők sem tudják már megmenteni. Szerintem már ez is egy jó kis sztori, de természetesen azzal folytatódik, hogy ki ölte meg Simon-t, mert valaki szabadon garázdálkodik a blogján és gyanúba keveri a többi személyt, aki egy teremben volt vele.

Az elején nagyon nehezen rázódtam bele az olvasásba, mert számomra vontatott volt, főleg, hogy a fülszövegből már kiderülnek az első 50 oldal történései. A szereplők tényleg annyira tipikusan voltak bemutatva, hogy nem gondoltam, hogy bármelyiküket is meg fogom szeretni és azt sem tudtam elképzelni, hogy mi fog történni majdnem 400 oldalon. Le lesz írva, hogy ki mit vacsorázik?

Aztán szépen kirajzolódott a főszereplők személyisége, alakultak közöttük a kapcsolati szálak és ami várható volt, de még egy romantikus szál is megjelent a történetben, miközben persze folyt a nyomozás. De nem is ez utóbbi része tetszett igazán, - könyv közepétől már sejtettem ki a tettes - hanem a szereplők jellemfejlődése, amihez pedig kellett ez a terjedelem.

Nekem nagyon hasonlított ez a történet a Pretty Little Liars-re és a 13 Reasons Why-ra, egy filmként képzeltem el az egészet, talán úgy jobban is tetszene. Ha készítenek belőle filmet/sorozatot biztos meg fogom nézni. Kellett idő hozzá, hogy megkedveljem ezt a könyvet, de most már egyenesen oda vagyok érte. A vége felé pedig még néhány könnycseppet is elmorzsoltam egy szomorú jeleneten, ami úgy emlékszem idén még nem is történt meg velem regény hatására.

Úgyhogy szívből ajánlom tizenéveseknek és azoknak a nem tizenéveseknek a Lehull a lepelt, akik szeretik az ifjúsági regényeket, mert úgy gondolom a külső máz ellenére egy nagyon jól megírt történet. Molyon úgy látom, hogy lesz folytatása, de szerintem nem fogom elolvasni, mert nekem ez így volt kerek, ahogy volt, és félek, hogy a folytatás elrontaná.

Értékelés:

4/5

Fülszöveg

Ebben ​a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője. Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?

Megjelent a Maxim Kiadónál.