Harry Potter 20

Biztosan hallottatok, olvastatok róla, hogy a Harry Potter és a Bölcse Köve magyar kiadása most ünnepli a 20. születésnapját. Ennek a jeles évfordulónak az alkalmából az Animus Kiadó különleges, a négy Roxfortos házat megidéző kiadással ünnepel, valamint születésnapi bulit is szerveztek múlt pénteken. Emellett a Könyves Magazinnak nemrég jelent meg a Harry Potter különszáma sok jó cikkel és érdekességgel. Az elmúlt napokban én is újraolvastam az első részt és gondoltam megosztom veletek az én Harry Potter sztorimat, illetve hogy milyen élmény volt a sokadik újraolvasás.

Ha megkérdezik, hogy melyik könyv/könyvek indítottak el az olvasóvá válás útján, a Harry Pottert nem itt említeném, hanem azoknál az örök kedvenceknél, amelyek megszilárdították a könyvmolyságomat. Én még csak 4 éves voltam, amikor az első könyv megjelent magyarul, így először a film jutott el hozzám és a barátnőmhöz, akivel emlékszem, hogy számtalanszor megnéztük az első részt, akkor még kazettán.  Én elsőként a hatodik könyvet, a Félvér Herceget olvastam 12 éves korom körül és utána kezdtem az elejétől a kalandozást, ameddig vártam a befejező kötetre. Azóta pedig már többször is újraolvastam a sorozatot. Sajnálom, hogy az elején lemaradtam a Harry Potter-lázról, de később bőven bepótoltam, és most is azt tervezem, hogy a következő egy évben ismét elolvasom az összes részt. A Bölcsek Kövével már el is kezdtem.

Mindig nosztalgikus érzésem támad, ha újraolvasok valamilyen regényt, előjönnek azok az érzelmek, hangulatok, történések, amelyeket akkor éltem át, amikor először olvastam az adott könyvet.

A Bölcsek Köve olvasása közben újra gyereknek éreztem magam. Annak a kislánynak, aki rengetegszer megnézi ugyanazt azt a filmet, majd annak az általános iskolásnak, aki már vastag, "nehéz" könyveket olvas. Jó volt sokadjára elmerülni a varázsvilágban, ami azt jelenti, hogy mivel elég jól ismerem a cselekményt, így jobban tudtam figyelni az apró részletekre, a poénokra és jobban tudtam figyelni az olvasás közben felmerülő gondolataimra. Sokkal másabb úgy olvasni a történetet, hogy ismeri az ember a végét. Én például már csak másodpercek tört részére tudtam haragudni Piton Professzorra, mert utána mindent elborított bennem az önfeláldozása. Régen szabály szerint utáltam, most már az egyik kedvenc szereplőm. És ha már a kedvenc szereplőknél tartunk, bár nem sok szerepe van az első részben, de valamiért nagyon elkezdett vonzani Firenze, a kentaur karaktere. Várom, hogy a későbbi részekben több szerep jusson neki. Szerintem mindig azok a dolgok mozgatnak meg bennünket, amelyek éppen passzolnak az aktuális lelkivilágunkhoz. Érdemes ezeken elgondolkodni. 

Azért is érdekes mindig olvasni az első részt, mert Harryék még olyan "kicsik" benne, más a gondolkodásmódjuk, más problémákkal küzdenek, mint a későbbi részekben, de akárhány évesek is vagyunk, jó néha visszatérni a gyermeki énünkhöz. Remélem eljön majd az idő, amikor a gyermekemnek ebből a könyvből fogok felolvasni, vagy hogy idős néniként is ugyanúgy elfogok érzékenyülni a könyv végén, mint most tettem.

Forrás

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Nem éreztem, hogy annyira vártam, hogy annyira hiányzott, hogy annyira a gyermekkorom része lenne a Harry Potter varázsvilága, csak mikor az első néhány oldal után meghatódva könnyeztem. Hát újra itt vagytok...felnőttetek...gyerekeitek születtek, és már ők is a Roxfortba járnak!

És velük együtt mi is felnőttünk, sok mindenben változtunk, máshogy gondolkodunk, másfajta könyveket olvasunk, de szerintem sokan egyetértenek velem abban, hogy a Harry Potter az egyik első könyv lesz, amit a már olvasni tudó gyerekünknek a kezébe adunk majd.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek nekem egy kis nosztalgia, egy kis visszatekintés és egy adag megnyugtatás is volt, hogy az úgy szeretett szereplőim nem tűntek el, és hogy valahol bennem mindig is élni fognak.

Azonban Harryék már igazi felnőttek lettek, akik dolgoznak és mellette gyereket nevelnek, és pont Harry kisebbik fia, Albus lesz az, aki most a galibát okozza, nemcsak a szüleinek, hanem az egész varázsvilágnak. 

Tudvalevő, hogy az írónő szinte csak a nevét adta a könyvhöz, vagyis a színdarabhoz, de én a különbséget inkább csak a formában vettem észre. Nyilvánvalóan egy szövegkönyvben nagyrészt csak párbeszédek és néhány megjegyzés található, nincsenek hosszú leírások, a képzeletnek még jobban dolgoznia kell. És egy színdarab sokkal rövidebb, tömörebb, nincsenek fölösleges megszólalások. Így persze, hogy más volt ezt a történetet olvasni.

Amellett, hogy sokkal gyorsabban történt minden, sokkal hétköznapibbnak éreztem az egészet. Tetszett, ahogy megjelenítették Hermione és Ron kapcsolatát a Harry és Albus közötti "apa-fia gondok" pedig tényleg nagyon életszerűek voltak. Persze csak ha kivesszük belőle azt a részt, hogy "az apám megmentette a világot Voldemorttól és ezért...". Aztán sorolhatnám még, hogy mennyi mindenen derültem és örültem, de szeretnék teljesen spoilermentes maradni. Amit viszont nagyon fájlalok az az, hogy Ron, a legnagyobb kedvencem karakterét szerintem nagyon elszúrták, legalábbis bennem nem váltotta ki azt az érzést, mint az előzőekben.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek egyszerűen más. Más a formáját tekintve, másról szól, mint a regények, egyszerűen valami olyan után van, ami már le van zárva. Szerintem.

Nagyon jó volt kicsit visszatérni és jól szórakoztam az alatt a pár óra alatt, ameddig végigolvastam, de csillagozni nem fogom, mert nem tudnék elfogulatlan lenni.

A színházi előadást viszont nagyon szívesen megnézném.

weheartit

Megemlékezés a nagy nyári Harry Potter maratonról

Ahogy azt néhány poszttal előbb leírtam, nekem is voltak nyári könyves fogadalmaim, szám szerint azt hiszem három. Sajnos tapasztalom, hogy bármilyen fogadalmat nehezen tartok be, főleg, ha egyszerre több is van. De ha elnéző vagyok magammal amiatt a két hét késés miatt, akkor büszkén jelenthetem, hogy a nyári Harry Potter maratont sikeresen teljesítettem, újra elolvastam mind a 7 könyvet. Én is hatalmas rajongója vagyok a könyveknek és a filmeknek egyaránt, szóval ahelyett hogy írnék egy ömlengős valamit arról, hogy az egész élet benne van és a karakterek és Rowling és satöbbi, inkább itt van egy hosszabb terjedelmű :") teszt a varázslók világáról. (Attól tartok ebben a formában is ömlengős lesz a dolog...)

Kedvenc könyv: Nem annyira egyértelműen, mert a Tűz serlege is versenyben volt, de a kedvenc részem a Félvér herceg. Szerintem kicsit azért is, mert ezt a könyvet olvastam legelőször a sorozatból (addig csak a filmeket láttam), másrészt imádom a hangulatát, a Tom Denem életét bemutató részeket, azt, hogy itt bontakoznak ki igazán a szerelmek és a vége iszonyúan szomorú, de igazán megcsinálja a kedvet az utolsó részhez.

Legkevésbé kedvelt könyv: Számomra ez a rész a Főnix rendje, mert szerintem sok helyen vontatott, ott van benne az egyik legellenszenvesebb karakter Umbridge és az egyik kedvenc szereplőm meghal benne. Sirius imádlak!

Kedvenc karakter: Aki jól ismer az tudja, hogy sok szereplőt nagyon szeretek, mert tényleg nem lehet őket nem szeretni, de a legnagyobb kedvencem a drága Ronald Weasley. Azért szeretem őt, mert a tökéletesnek beállított Harry mellett ő mindig annyira emberi. Féltékeny, nagyravágyó, sokszor kicsit gyáva is, de ugyanakkor mégis nagyon jó ember és ő is ugyanúgy tud szeretni. Drága Ron téged is imádlak!

Kedvenc negatív karakter (az istenért nem jutott eszembe megfelelő szó a villain-re): Ezt a szép posztot megosztottan Piton és Draco kapják, mert annyira, de annyira lehetett őket utálni, amikor arról volt szó, de a végére mégis megmaradtak embernek.

Legszomorúbb pillanat: Sirius halála, Dumbledore halál és temetése, de ha könnyekben mérjük, akkor sok ilyen pillanat van még.

Kedvenc professzor: McGalagonyra esett a választásom, mert igazi "erős nő" karakter, vannak jó beszólásai, de a védelmező anya szerepét is megtestesíti kicsit. És aki a második részben sokszor megnevettetett az Lockhart volt. Ha lenne olyan kérdés, hogy a ki a kedvenc ripacsod, akkor őt választanám. :D

Legkevésbé kedvelt professzor: Ez csakis Umbridge lehet.

Kedvenc tantárgy: Szeretek sütni, főzni, kotyvasztani, szóval egyértelműen a  bájitaltan. 

Legkevésbé kedvelt tantárgy: A könyvekben annyira unalmasnak van megbélyegezve, hogy ez csakis a mágiatörténet lehet. Még a jóslástan is eszembe jutott, de attól tartok én azt élvezném. :D

Kedvenc bolt az Abszol úton: Czikornyai és Patza természetesen. 

A leggyönyörűbb karakter: Harry anyukája, Lily.

Az az elhunyt szereplő, aki a legjobban hiányzik: Sirius.

Kedvenc könyvborító: Nem tudok ilyet mondani, mert nekem se az itthoni, se a külföldi kiadások borítói nem tetszenek túlzottan.

Kedvenc Trimágus Tusa feladat: A második feladat, a sellős-megmentős a tóban.

Sorold be a házakat a kedvenceddel kezdve: Griffendén, Hollóhát, Hugrabug, Mardekár.

Kedvenc animágus: Sirius, senki más nem lehet.

Kedvenc főbenjáró átok: Na ilyen se lesz.

Kedvenc horcrux: A napló.

A kedvenced a Halál Ereklyéi közül: A köpeny.

A legviccesebb pillanat: Mindegyik amiben Lockhart szerepel, Ron és Hermione beszólogatásai egymásnak.

A legérzelmesebb pillanat: A második részben Sirius felajánlja, hogy Harry lakhatna nála. Harry vallomása Dumbledore-nak Ronék fészerében, a Félvér herceg elején. Hermione Ront átölelve sír Dumbledore temetésén. Meg még sok van, de ezek nagyon "megmaradtak".

Amilyen poszton játszani szeretnél a kviddicsben: Őszintén szólva engem kevés dolog nem érdekel a HP világából, de az egyik az a kviddics (kivéve, ha Viktor Krumról van szó). Fogóként túl nagy lenne  a felelősség, szóval az biztos hogy nem. Legyen mondjuk az örzőség. :D

Kedvenc patrónus: Harry szarvasa, mert ugye nem hiába szarvas.

Szerinted milyen patrónusod lenne: Lobbanékony természetem miatt azt mondanám, hogy oroszlán vagy tigris. 

Kedvenc Dursley: Vernon bácsi, mert rajta is nagyokat lehet nevetni, a precíz leírásoknak köszönhetően.

Kedvenc mágikus képesség: Az animágia is nagyon szuper dolog, de a metamorfmágiát imádnám, nekem is mindig más színű hajam lenne.

Kedvenc halálfaló: Bellatrix, mert utánozhatatlan stílusa van.

Kedvenc varázsige: Vingardium Leviosa.

Júliusi olvasmányok

Közel egy hónap telt el az utolsó posztom óta, de nem szívódtam fel teljesen, csak élvezem ezt a mozgalmas nyarat (vagy éppen nagy semmittevésben vagyok a laptop előtt). Persze olvasásra mindig jut idő, még ha idén kevesebb is. Az elmúlt hónapban is elolvastam pár regényt, most jöjjön ezekről egy összefoglalás.

A júliust várólista csökkentéssel kezdtem, még pedig egy pár éve vásárolt Coelho-t, A Zahir című regényt olvastam el. Mikor végigsöpört Magyarországon a nagy Coelho-láz, akkor én is beszereztem és elolvastam néhány könyvét (Brida, A Piedra folyó partján ültem és sírtam, illetve barátnőmnek köszönet a Veronika meg akar halni-ért). Akkor A Zahir valamiért kimaradt, de most belevágtam és nagyon sokáig szerettem is. Talán ez az író egyik legszemélyesebb műve, hiszen a főszereplő is egy író, aki eltűnt feleségét keresi, az ő Zahirját. Szóval valamelyest bepillanthatunk az író életébe, miközben Zahirként ismerjük azt, akit más lelkitársnak vagy örök szerelmem-nek nevez. Megvan a kellő misztikum és a túladagolt bölcsességek (már a Jana palackokon is!). Na meg egy szirupos összecsapott vég, ami kiverte nálam a biztosítékot. Nem volt rossz, csak úgy érzem, hogy Coelho minden regénye, így ez is túl komolyan van véve, túl van misztifikálva, miközben egy átlag témát boncolgat.

Ettől teljesen eltérő olvasmány volt Rachel Hawkins Hex Hall-ja, amit a Molyon keresztül cseréltem és szinte azon nyomban el is olvastam. Igen ez egy újabb tini fantasy boszorkányokkal, tündérekkel, alakváltókkal meg vámpírokkal, de az írónő stílusa szórakoztatóvá teszi. Ironikus, humoros és nagyon mai, amolyan "oldalfalós" regény. Vesztemre úgy néz ki lesz folytatása is.

És ha már a szórakoztatásnál tartunk, egy este elolvastam Neil Gaiman legújabb magyarul megjelent könyvét, a Szerencsére, a tejet is. Abszolút azt kaptam tőle amit vártam, amit már megszoktam. Szürreális, poénos, de szívmelengető is volt egyben. Hétköznapi hősökről szól, az apukákról, (kicsit talán maguknak az apukáknak), akik bármit megtesznek a gyerekeikért. Az illusztráció szintén óriási, hatalmas taps érte Skottie Youngnak.

Az évem egyik legmasszívabb (600 oldal) és legtartalmasabb regényét is a múlt hónapban olvastam, szintén a várólista csökkentés apropójából. Még két éve kaptam karácsonyra Alice Hoffmantól a Galambok őrizőit és bevallom, azért nem olvastam el eddig, mert a témája miatt túl száraznak gondoltam. Szerencsére tévednem kellett. A Galambok őrizői tulajdonképpen erős nőkről szól abban a korban, amikor a nőknek még nem voltak jogaik. A regény egy ma már izraeli várrom, Masada legendáját meséli el."Az időszámításunk szerinti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Masadában. Az ókori történész, Josephus Flavius szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Masadába." Engem is elvarázsolt Masada, illetve a főszereplők története. Hihetetlenül pontosnak, hitelesnek éreztem, és a hosszú regények velejárójaként meg persze az írónő tehetsége miatt a szereplők szinte kiléptek elém a lapokról. Pár hét után is nehéz róla írnom. Aki maradandó olvasmányélményt keres, annak bátran ajánlom.

És igen, Anna mostanában mindig szidja a Könyvmolyképzőt, hogy mennyi egyforma, jelentéktelennek tűnő regényt kiad, de ha valami kicsit eltér az átlagtól, azt már nagyon szívesen elolvassa. Szóval az Austenland is az elolvasott KMK könyvek közé került. A PIF (Pay It Forward) molyos ajándékozós eseményen kaptam/hozta a postás. Nagyon jó választás volt, mert a filmet imádtam, így a könyvre is nagyon kíváncsi lettem. Lehet, hogy azért, mert a filmet előbb láttam, de nálam még mindig az viszi a pálmát. Poénosabb, szórakoztatóbb lett a rengeteg túlzással, amit a regényhez képest belevittek. Maga a regény kicsit szilárdabban áll a földön, másként ábrázolja a szereplőket, de az is a szívemhez nőtt. Ami Jane Austenhoz kapcsolódik az egyszerűen nem lehet rossz. Kivéve talán az Emma.

A várólista csökkentés mellett haladtam a Harry Potterekkel is, még 3 rész van hátra. Nemrég fejeztem be a Tűz serlegét, ami az egyik kedvenc részem. Filmben talán az szeretem a legjobban. (Bálozós jelenet! Ron és Hermione szál elindulása!) Úgy érzem ezt az újraolvasós "kihívást" sikerülni fog teljesíteni, ha mást nem is. Az augusztus még itt áll előttem. :)

Könyvheti bevásárlás, nyári tervek

Mire valóban elkezdődött számomra a nyár, túl vagyok az előrehozott érettségin, az évzárón és várom a telefonhívást a nyári munkával kapcsolatban, addigra kaptam egy adag megfázást és  még a hideg front is most érkezett meg hozzánk. Ez az esős, teázós, takaróba burkolózós idő viszont ideális az olvasás és arra, hogy végre megmutassam nektek a könyvhéten vásárolt gyönyörűségeket. 

Tavaly a szombati napon látogattunk el a lányokkal a könyvhetes programokra és még aznap megbeszéltük, hogy jövőre is elmegyünk érettségik ide vagy oda. Idén viszont a pénteki napon, mert a szombat nekem nem lett volna jó tesóm ballagása miatt, és így bár lemaradtunk egy csomó nagyon-nagyon jónak ígérkező dedikálásról, azért tömött szatyrokkal, táskákkal tértünk haza. Négy könyvet már jó előre elterveztem, hogy meg fogok venni. Simon Márton verseskötetére már régóta fáj a fogam, csak ugyebár az első kiadást már (szinte) lehetetlen megszerezni, így nemrég jelent meg a második kiadás, ami már az én polcomon is megtalálható. Illetve nem is ott, hanem az éjjeliszekrényemen tárolom, mert lefekvés előtt jó belőle csemegézni. Grecsó Krisztiántól még nem olvastam semmit, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet az új könyve és az előző könyveit is el szeretném olvasni. Amikor hallottam Neil Gaiman új regényéről nem volt kérdés, hogy azt is szeretném a magaménak tudni. A Coraline és a Sosehol után a Szerencsére a tej is jónak ígérkezik, nem csak az abszurd történet, de a bámulatosan morbid illusztrációk miatt is. Az utolsó tervezett könyv, pedig D. Tóth Kriszta regénye, a Jöttem, hadd lássalak volt. Nem régóta követem Krisztát a közösségi oldalon, de hihetetlenül szimpatikussá vált számomra és a könyvéről is nagyon jókat hallani. A könyvet a Bookline-nál vettem meg 1+1 akcióban és Papp Diána Bodza Bisztróját választottam hozzá "ajándéknak". Lépten-nyomon belefutok az ő könyveibe is és bár magamtól nem vettem volna meg, azért a fülszöveg alapján igencsak jó történetnek ígérkezik. Ami pedig az 1+1 után még fokozta a Bookline iránti rajongásomat, az az eladótól kapott óriási zöldalma. Ezt muszáj mindenhol megemlítenem, mert a "túra" végén egy ezresért vett Thomas Hardy kötet mellett, ez volt a hab, vagyis az alma a tortán. Idén is megérte, remélem jövőre is megtartjuk jó szokásunkat és elmegyünk.

Egy kis reklám a háttérben (:

És ha már nyár, akkor nyári olvasmányok.

Én mondom nektek, nem jó kényszeredetten olvasni a könyveket, mert akkor már többé nem nyújtanak akkora élvezetet, de azért abban sincsen semmi rossz, ha az olvasmányaid kis részét megválogatod, például úgy, ahogy én teszem. Idén én is szeretném végre teljesíteni a várólistacsökkentős kihívást és mivel eddig még csak 3 könyvet olvastam el a 12-ből, így nyáron utol szeretném érni magam, szóval az egyik tervem a nyárra, hogy elolvasok további 5 könyvet a kiválasztott könyvek közül. (Szerencsére alternatív lista is készült.) Nehéz a döntés, hogy melyek legyenek ezek a könyvek, így mindent a Sorsra hagyván készítettem el tegnap a kis cetliket a maradék 21 könyv címével. Egy használaton kívüli kaspóba szórtam őket, jól megkevertem a cetliket, és ki is húztam a következőnek olvasandó könyvet a várólistámról. Hiszek abban, hogy sok könyvet sorsszerűen emelünk le a könyvtár vagy akár a saját polcunkról, úgyhogy nem bánkódom, hogy elsőnek egy Coelho-ra esett választásom.

A "sorsolás" mellett pedig a másik nagy tervem a Harry Potter  kötetek újraolvasása. Jelentem, ezzel már nagyon jól haladok. Tegnap fejeztem be a második részt és a harmadikat talán még ma elkezdem. Jó újra visszatérni a varázslók világába, olyannyira, hogy kiszakadni még nehezebb. De még van hátra 5 vaskos kötet. ;)