J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Nem éreztem, hogy annyira vártam, hogy annyira hiányzott, hogy annyira a gyermekkorom része lenne a Harry Potter varázsvilága, csak mikor az első néhány oldal után meghatódva könnyeztem. Hát újra itt vagytok...felnőttetek...gyerekeitek születtek, és már ők is a Roxfortba járnak!

És velük együtt mi is felnőttünk, sok mindenben változtunk, máshogy gondolkodunk, másfajta könyveket olvasunk, de szerintem sokan egyetértenek velem abban, hogy a Harry Potter az egyik első könyv lesz, amit a már olvasni tudó gyerekünknek a kezébe adunk majd.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek nekem egy kis nosztalgia, egy kis visszatekintés és egy adag megnyugtatás is volt, hogy az úgy szeretett szereplőim nem tűntek el, és hogy valahol bennem mindig is élni fognak.

Azonban Harryék már igazi felnőttek lettek, akik dolgoznak és mellette gyereket nevelnek, és pont Harry kisebbik fia, Albus lesz az, aki most a galibát okozza, nemcsak a szüleinek, hanem az egész varázsvilágnak. 

Tudvalevő, hogy az írónő szinte csak a nevét adta a könyvhöz, vagyis a színdarabhoz, de én a különbséget inkább csak a formában vettem észre. Nyilvánvalóan egy szövegkönyvben nagyrészt csak párbeszédek és néhány megjegyzés található, nincsenek hosszú leírások, a képzeletnek még jobban dolgoznia kell. És egy színdarab sokkal rövidebb, tömörebb, nincsenek fölösleges megszólalások. Így persze, hogy más volt ezt a történetet olvasni.

Amellett, hogy sokkal gyorsabban történt minden, sokkal hétköznapibbnak éreztem az egészet. Tetszett, ahogy megjelenítették Hermione és Ron kapcsolatát a Harry és Albus közötti "apa-fia gondok" pedig tényleg nagyon életszerűek voltak. Persze csak ha kivesszük belőle azt a részt, hogy "az apám megmentette a világot Voldemorttól és ezért...". Aztán sorolhatnám még, hogy mennyi mindenen derültem és örültem, de szeretnék teljesen spoilermentes maradni. Amit viszont nagyon fájlalok az az, hogy Ron, a legnagyobb kedvencem karakterét szerintem nagyon elszúrták, legalábbis bennem nem váltotta ki azt az érzést, mint az előzőekben.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek egyszerűen más. Más a formáját tekintve, másról szól, mint a regények, egyszerűen valami olyan után van, ami már le van zárva. Szerintem.

Nagyon jó volt kicsit visszatérni és jól szórakoztam az alatt a pár óra alatt, ameddig végigolvastam, de csillagozni nem fogom, mert nem tudnék elfogulatlan lenni.

A színházi előadást viszont nagyon szívesen megnézném.

weheartit

Előrendelésre #1

Nem csinálok úgy, mintha nyáron nem jelentek meg volna meg könyvek és nem vásároltam volna be belőlük, de az ősz az új megjelenések igazi időszaka. A kívánságlistám már most túlterhelt, úgyhogy csak kiválasztottam nektek az új megjelenésekből azokat, amelyek nekem a legjobban felkeltették az érdeklődésemet.

Jordi Llobregat: Vesalius titka

Kiadó: Agave

Várható megjelenés: szeptember 8.

Újdonsült krimi-thriller rajongásom margójára. A borító pedig az idei egyik leggyönyörűbb!

Fülszöveg:

Barcelona, ​​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 
A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 
Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is.

Sylvain Neuvel: Alvó óriások (Themis Akták 1.)

Kiadó: Agave

Várható megjelenés: október 4.

Az egyre szélesedő regények iránti érdeklődési köröm eredménye. Annyira jól hangzik!

Fülszöveg:

Deadwood, ​​Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…

A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.

Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban…

Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?

J. K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek - Első és második rész

Kiadó: Animus

Várható megjelenés: október 25.

A Harry Potter nekem is gyerekkort jelenti, hát térjünk egy kicsit vissza...és menjünk előre. 

Fülszöveg:

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek (új kiadás)

Kiadó: Partvonal

Várható megjelenés: -

Az egyik legnagyobb kedvencem és egyben az a regény, amit a legtöbbször olvastam el. Jó lesz újra elolvasni, friss, új köntösben. Kíváncsi vagyok most milyen hatással lesz rám. Még a leendő borító sem ismert, de a tervekből nekem ez a letisztult verzió tetszik a legjobban, ami az első, eredeti kiadást idézi meg.

Emily Brightwell: Mrs Jeffries és a halott orvos

Kiadó: Kulinária

Várható megjelenés: november 15.

Könnyed, szórakoztató kriminek érkezik, amit azért várok annyira, mert év elején az Agatha Raisin sorozat első része is pozitív meglepetés volt. 

Fülszöveg:

Ha Miss Marple házvezetőnő lenne, úgy hívnák: Mrs Jeffries. 

A külföldön nagy sikerű sorozat főszereplője az okos, csavaros eszű Mrs Jeffries. Remek logikájával és elsőre ártatlannak tűnő kérdéseivel minden gyanús esetben rávezeti munkaadóját, a kedves, naiv, ám sajnos egyáltalán nem pengeagyú Whiterspoon felügyelőt a helyes megoldásra. Ráadásul Mrs Jeffries mindig készen áll egy kis saját detektívmunkára, hogy elősegítse a felügyelő nyomozását.

Amikor holtan találják Dr. Slocumot az elegáns rendelőjében, úgy tűnik, véletlen baleset érte az elismert londoni orvost. Csakhogy Mrs Jeffries szerint egyes körülmények meglehetősen rejtélyesek. Miért a hátsó ajtón keresztül érkezett látogatóba Dr. Hightower az elhunyt kollégához? Mi történt pontosan az előző szombaton Mrs Crookshank teadélutánján? Mit titkol Mrs Leslie francia szobalánya? És kinek állhatott érdekében mérgező gombát csempészni az orvos vacsorájába?

Lev Grossman: A varázslókirály ( A varázslók-trilógia 2.)

A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt számomra Lev Grossman A varázslók című regénye, amit legjobban realisztikus fantasyként tudnék jellemezni, Azóta is gyakran eszembe jut a történet különleges hangulata, ami a folytatásban is megmaradt, sőt fokozódott.

 

Vannak emberek, akik nem képesek megelégedni azzal, amijük van, ezért újabb és újabb célokat tűznek ki maguk elé, hogy ne legyen unalmas az életük, vagy más kifejezéssel élve, legyen értelme élniük.

Quentin Coldwater a trilógia első részében megismerte a varázslatok világát és egy hatalmas kaland részese lehetett a titokzatos Fillory-ban, de a második részben újabb kalandnak vág neki, hogy megtalálja a helyét a világban. Ezzel pedig felmerül az örök kérdés: meddig tűri a sors, hogy nem vagyunk képesek megbékélni azzal, amit kaptunk? De különben meg: Honnan tudhatjuk, hogy hol van az utunk vége?

A varázslókirályban az író leszokott arról, hogy más regényekben megjelent világokat másoljon és elhitte, hogy jó az, amit csinál, ezzel pedig elérte nálam azt, hogy nem tudok belekötni a regénybe. Legalábbis egyáltalán nem akarok.

Lehet, hogy sokak számára úgy tűnik túlértékelem ezt a történetet, de én teljesen magamra ismertem benne. Quentin hiába lett király (remélem nem túl nagy spoiler, tekintve a könyv címét), ugyanolyan kétségei vannak, mint mindenki másnak, ugyanakkor mivel fiatal, még mindig tele van reménnyel. Szerintem nem csak én találtam vele közös pontokat, hanem a hasonló korúak közül bárki találhat. A mai világban egyszerűen hajlamosak vagyunk elveszni a sok lehetőség között és közben elfelejtkezünk arról, hogy mi az igazán fontos a számunkra.
A varázslókirály nem azért erős regény, mert tele van akciódús jelenetekkel és remekül kigondolt fantasy elemekkel, hanem mert tükröt mutat az emberek számára, a történetben megjelenő szereplőkkel és helyzetekkel. Azért szerettem nagyon olvasni ezt a részt is, mert miközben lejátszódott bennem a történet filmje, egyúttal folyamatosan gondolkodtam a benne megjelenő metaforákról, szóval duplán lekötött. Ezáltal pedig olyan mélyre kerültem a regényben, amilyenre lehet, hogy az író sem jutott. Szívesen leülnék Lev Grossman-nal és feltennék neki egy csomó így kezdődő kérdést "Te is arra gondoltál, mikor azt írtad, hogy...?", aztán lehet, hogy jól elcsodálkozna az agyszüleményeimen. De ebben a történetben az a jó, - és szerintem ezzel az író is egyetértene - hogy sokféleképpen lehet olvasni. Olvashatjuk egyszerű fantasyként, vagy olvashatjuk realisztikus, filozófikus regényként. Bár ez minden könyvre igaz, de A varázslókirályra hatványozottan, hogy mindenki azt viheti magával belőle, amit igazán szeretne.
Szerintem mindenkinek érdemes lenne tenni egy próbát ezekkel a könyvekkel. Esetleg, ha nem tetszett az első rész, még adni egy esélyt a másodiknak, mert én úgy vettem észre, hogy mindenkire nagy hatást gyakorolnak, még ha sokszor úgy is érzik néhányan, hogy negatívat.

Moskát Anita: Horgonyhely

Egy különleges fantasy, disztópia egy magyar írónő tollából, gyönyörű borítóval.

Nagyon régóta szerettem volna már az írónőtől olvasni, de nem az első megjelent regényével a Bábel fiaival kezdtem, hanem a Horgonyhellyel, mert ennek a témája jobban tetszett. Mindig csodáltam azokat az írókat, akik ilyen ötletes, egyedülálló történetet találnak ki, de fontosnak tartom, hogy jól is valósítsák azt meg. Az én szememben nem volt annyira komplex a dolog, de nagyon szerettem olvasni a Horgonyhelyet.

A Horgonyhely egy olyan világban játszódik, ahol a szabadság a legnagyobb érték. Mindenkinek megvan a saját horgonyhelye, vagyis egy adott terület, amelyet nem hagyat el, különben életét veszti. A vándorlás csak a terhes nők kiváltsága, így ezt a világot a nők uralják, a férfiak alacsonyrendűbbek a nőknél, hiszen nekik sohasem adatik meg a vándorlás ajándéka. A történetben három szereplőn van a hangsúly, akik mind a megoldást keresik saját, illetve az egész emberiség problémáira. Vazil, a hajós könyvkereskedő és tudós a férfiak szabadságáért küzd és szeretné megfejteni a vándorlás titkát. A lánya, a még kamasz Helga, aki szintén a tengerhez van kötve, apja tiltása ellenére igazi nővé szeretne válni és közben minden kikötésükkor eltűnt édesanyját keresi. Lars pedig, egy a feleségének alárendelt férfi, nem tudományos választ keres, hanem egy ősi, a földdel való kapcsolatban reméli a felszabadítás titkát.

Szerintem ez a történet még a műfajt kevésbé kedvelőknek is felkelti az érdeklődését, különösen mert talán egy kicsit metaforája a mostani világnak, amikor a nők egyre csak megerősödnek, a férfiak pedig kezdenek elpuhulni (tisztelet a kivételnek). A világ, amiben a Horgonyhely játszódik kicsit fantasy, kicsit disztópia, de mindenképpen a középkor sötétségéhez tudnám hasonlítani a hangulatát. A történet alapgondolata szerintem zseniális, a hozzá kapcsolódó világot viszont nem sikerült hozzá tökéletesen megteremteni. Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy csak belecsöppentem valahova, ahol ezerrel történnek a dolgok, de mégsem tudtam meg hol vagyok. Én szeretem azt, amikor el van nyújtva a történet és minden kis apró titkot megismerünk, ha nem az elején, akkor oldalról oldalra. A Horgonyhelyben ezt nagyon hiányoltam. A másik, ami miatt nem szerettem bele teljesen a regénybe, az a szereplők kidolgozatlansága. Szimpatizáltam ugyan mindegyik főszereplővel, mert jól át lehetett érezni a problémáikat, viszont mint személyiségek hiányoltam belőlük a mélységet. 

Ugyanakkor ahogy száguldott a történet, én is úgy száguldottam vele. Vártam a konfliktusokat és végül a megoldást, ami kellően megrázott. A végére egy nagyon szívfájdító, szinte tragikus és kicsit még talán groteszk történet is lett belőle.

Lehet, hogy lesz folytatása? Bár nem ötcsillagos nálam a könyv, de biztosan elolvasnám.

Lev Grossman: A varázslók

"...szerintem azért vagytok varázslók, mert boldogtalanok vagytok. Egy varázsló azért erős, mert érzi a fájdalmat. Tisztán érzi a különbséget aközött, amilyen a világ, és amilyenné ő tehetné. Vagy mit gondoltok, mi az a valami, amit a mellkasotokban érzetek? Egy varázsló azért erős, mert jobban szenved a többieknél. A csalódásokból születik az ereje."

Aztamindenségit. Lassan két napja fejeztem be A varázslókat, de még most is annyi minden kavarog a fejemben, hogy nagyon nehéz rendet tenni közöttük. Ott volt a borítón is, megmondták nekünk olvasóknak, hogy ez a történet majd más lesz, de kb. a feléig nem akartam ezt elhinni. Most meg csak nézek magam elé, hogy "Úristen, mi volt ez?".

Lev Grossman könyvében a varázslók élete az egyetemmel kezdődik, New York állam egy eldugott, varázslatokkal védett részében. Quentin Coldwater az átlagon felül intelligenciával rendelkező, kicsit különc fiú úgy érzi végre megtalálta azt a helyet, ahol nem lóg ki a sorból. Azonban még Varázskapu, a többi hozzá hasonló diák és az egzotikusabbnál egzotikusabb nyelven elismételt varázsigék sem csökkentik a hiányérzetét, a boldogtalanságát.

Szerintem A varázslók nem a felnőtté válásról, hanem a varázslóként is kőkemény emberlétről szól. Arról, hogy mindig keresünk valamit vagy valakit, aki nem lehet a miénk, és, ha véletlenül mégis megtaláljuk, akkor újabb dolgok után vágyakozunk.

Hetekkel ezelőtt úgy ajánlottam ezt a könyvet a blog Facebook oldalán, hogy akik a Harry Potteren nőttek fel, azoknak A varázslók kötelező olvasmány. Persze a Harry Potteren is volt a hangsúly, mert nem árt, ha szereti valaki a varázslók/varázslatok világát, de mégis a mondat másik fele a fontosabb. A varázslókat az értheti igazán, aki elért már egy bizonyos kort és nem a happy enddel végződő, mesébe illő fantasy-k foglalkoztatják elsősorban.

Az író ebben a történetben nem arra használta az általa kitalált világot, hogy tanítson vele, hanem hogy kifejezze, megmutassa azt az örök kételyt, amely minden emberben benne van. Ezért végig valami leírhatatlanul baljós, melankolikus hangulat lengi körbe a regényt, ami nem csak a főszereplő, Quentin személyéből árad, hanem az összes többi karakterből is. És a mai világban már eléggé elmosódtak a határok, de szereplőink nem sütőtöklevet isznak és nem kell szerelmebájitalt kotyvasztaniuk, hogy elüssék valami jó kis mókával az estét. 

Ha már sütőtöklé, a Harry Potter néhányszor megjelenik a regényben kis utalások formájában, ami viszont szó szerint egyszer sem, de mégis végigköveti a történetet az a Narnia Krónikái. Már a regény elején kiderül, hogy Quentin kedvenc könyvei, amelyek Fillory-ban, egy elvarázsolt helyen játszódnak, kísértetiesen hasonlítanak Narnia-ra. Talán ez az egyetlen gyengepontja számomra a regénynek, hogy e téren nem tud teljesen újat hozni.

Viszont a másik oldalon pedig egy olyan típusú fantasy-t teremtett meg az író, amilyennel még nem volt dolgom. Ahogy egyre jobban elmerülünk a képzelet világában, annál jobban bukik a felszínre a valóság, és ez a kettő különleges kölcsönhatásba lép egymással. 

Nagyon más, mint bármi, amit eddig olvastam, de engem sikerült magába szippantania. Szerencsére a folytatásra nem kell már sokat várni.

B. N. Prince: Yvone és az Őrület tőre

Mindig is egyformán szerettem a fantasykat és azokat a történeteket, amelyek kevésbé rugaszkodnak el a valóság talajától. Az már csak hab a tortán, ha a kitalált mesébe illő világ keveredik a valósággal, a valódi emberi érzésekkel, a tinédzserkor és kis részben az emberiség problémáival is. Az Yvone és az Őrület tőre ennyire kettős regény volt számomra.

"– Szilánkbércről látni vélem azt is, amelyet egy átlagos helyen elrejt előlem a ti világotok sugározta romlás. Nem tudjátok használni lelketek legmélyebben rejtőző képességeit, mert féltek tudomást szerezni azok létezéséről. Ugyanez vonatkozik a e földalatti világ létezésére is. Amely idelenn lapul, túlságosan tiszta és értékes ahhoz, hogy megmutatkozzon olyanoknak, akik nem értékelik."

A regény főszereplője Yvone, egy 14 éves lány, aki imádja a krimiket, a hatalmas kalandokat, emellett tisztaszívű és valahogy mégis két lábbal áll a földön. A történet elején Yvone és bátyja a nyári szünidőre egy apró skóciai faluba utaznak a rokonaikhoz. Ez a nyár azonban nem úgy kezdődik Yvone számára, ahogyan az elmúlt években kezdődött. A bátyja igazi kamaszként önmagába zárkózik, az unokatestvére, Cedric pedig elutasítóan viselkedik Yvone-nal, miközben a skót mondák világa rabul ejti őt és szépen lassan Yvone-t is. Minden, ami eddig csak a képzelet világában létezett, most megelevenedik Yvone számára. Egy olyan kalandnak lehet a főszereplője, amelyben nem csak a koboldok, de az emberek világát is megmentheti.

A fantasyk általában kalandokra épülnek, az igazán jó fantasyk, mint például a Harry Potter, a kalandok mellett szerethető szereplőkben és érzelmekben is gazdagok. Mivel ez az író első regénye, illetve Yvone kalandjainak a kezdő kötete, ezért számomra az "akciódús" részek annyira nem voltak átütőek, inkább a történetnek a részletessége tetszett. A szerző remekül alkotta meg nem csak a fő karaktereket, hanem azokat is, akiknek csak néhány mondat jutott a regényben. Emellett egy csodálatos világot hozott létre, amelynek három része van, Nurd-völgy, Zordzug és a "köztes" rész, a kedvencem, Szilánkbérc. A főszereplők, Yvone és segítője a kobold, William nem csak ezek között a varázslatos nevű és egyben kinézetű helyek között keresik az Őrület tőrét, hanem valóban létező egzotikus országokban is. Yvone pedig megismerkedik néhány különleges lénnyel, akiknek a neve szintén megér egy misét. A kedvenceim a szörcsögő buggybogár és a hippokamposz voltak. Ez utóbbi nem más, mint egy vízben közlekedő lóféleség. Elsősorban ezek miatt az apróságok miatt tetszett annyira ez a történet. Végig úgy olvastam, mintha egy filmet néznék. Szerintem remek családi fantasy lenne belőle, mert az Yvone és az Őrület tőre felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szórakoztató lehet. Illetve van benne rengeteg tanulságos gondolat is vagy éppen csak jól megírt momentum, ami a hétköznapi életet és érzéseket remekül mutatja be.
Én már nagyon várom a folytatást, amelynek a címe Yvone és a Kulcsőrzők tornája lesz.