Likó Marcell: Énekelt és el nem énekelt dalok

Ha megkérdezik tőlem, hogy kik a kedvenc költőim, Ady Endre és Juhász Gyula után nehéz nem hozzátennem a felsoroláshoz még egy Likó Marcit meg egy Lázár Dodit. A nagyon végletes zenei ízlésemben a Vad Fruttik és az Esti Kornél képviselik az egyetemista éveimet. Van egy saját Béke presszónk a barátaimmal, több, mint egy éve végre tudom, hogy milyen a panel romantika, és néha kibasznám a szívemet a picsába, de végül mindig jönnek jobb napok. Emiatt borzasztó nehéz volt a bejegyzés címében leírnom, hogy Likó Marcell, mert én csak likómarcit ismerek. Ezek után már kár kifejtenem, hogy mennyire vártam ezt a kis könyvecskét, azt meg végképp ne várjátok, hogy elfogulatlan leszek, szóval az öt csillag csak képzeletben, de már most ott van a poszt végén.

Egyszer költészet napján az Orgonákat osztottam meg Facebook-on az ismerőseimmel, akkor az a szöveg és dal volt az aktuális kedvencem, most éppen az Embergépek az, de még mindig úgy érzem, hogy az Orgonák a klasszikus értelemben vett legköltőibb Likó Marci vers:

Bársonykék az ég
az orgonák lilák
az aszfalt sűrű krém
benne bóbiták

az ágakon rügyek
a rügyek zöld sebek
a zúgó lombú fák
így köszöntenek

Dühöngő pokol
az éledő tavasz
izzó napkohó
kovácsolja azt

gyümölcsöt terem
minden gyötrelem
orgonát fakaszt a rothadó tetem

Most, hogy szétrajongtam a poszt felét, írok egy kicsit  magáról a verseskönyvről is. Már a borítója is nagyon átadja a dalok hangulatát és utal Marci életrajzi könyvére A Bunkerrajzolóra is, olyan "szocis" az egész, aminek a hangulatát máig nem tudom miért, de nagyon imádom. Rövid bevezetővel kezdődik arról, hogy hogyan születnek a dalok és mennyit segít a tökéletesítésükben Géczi János, aki A Bunkerrajzolót is írta. Ezután albumonként időrendi sorrendben elolvasható az összes dal szövege, az utolsó két lemeznél (Darabok, Tudom milyen) pedig különlegességként a dalok első változata is olvasható.

Nagyon sajnáltam, hogy több kulisszatitkot nem tudhattam meg a szövegek születéséről, igazából nem arra számítottam, hogy csak dalszövegek lesznek a könyvben, szóval maradt bennem hiányérzet. De teljesen más volt a szövegeket versként olvasni, kicsit jobban megrágni. Sok mindent észrevettem bennük, amiket eddig nem és sajnos arra is rájöttem, hogy némelyik dalszöveget rosszul jegyeztem meg.

Vad Fruttik rajongóknak kötelező, de szerintem a kortárs költészetet szeretőknek sem okozna csalódást. Én már elképzeltem, hogy 20 év múlva előveszem ezt a könyvet és újraélem vele az egyetemista éveimet.

Csillagok helyett egy videó a 10. születésnapi koncertről, amin én is ott énekeltem az első sorok egyikében...

Lev Grossman: A varázslók

"...szerintem azért vagytok varázslók, mert boldogtalanok vagytok. Egy varázsló azért erős, mert érzi a fájdalmat. Tisztán érzi a különbséget aközött, amilyen a világ, és amilyenné ő tehetné. Vagy mit gondoltok, mi az a valami, amit a mellkasotokban érzetek? Egy varázsló azért erős, mert jobban szenved a többieknél. A csalódásokból születik az ereje."

Aztamindenségit. Lassan két napja fejeztem be A varázslókat, de még most is annyi minden kavarog a fejemben, hogy nagyon nehéz rendet tenni közöttük. Ott volt a borítón is, megmondták nekünk olvasóknak, hogy ez a történet majd más lesz, de kb. a feléig nem akartam ezt elhinni. Most meg csak nézek magam elé, hogy "Úristen, mi volt ez?".

Lev Grossman könyvében a varázslók élete az egyetemmel kezdődik, New York állam egy eldugott, varázslatokkal védett részében. Quentin Coldwater az átlagon felül intelligenciával rendelkező, kicsit különc fiú úgy érzi végre megtalálta azt a helyet, ahol nem lóg ki a sorból. Azonban még Varázskapu, a többi hozzá hasonló diák és az egzotikusabbnál egzotikusabb nyelven elismételt varázsigék sem csökkentik a hiányérzetét, a boldogtalanságát.

Szerintem A varázslók nem a felnőtté válásról, hanem a varázslóként is kőkemény emberlétről szól. Arról, hogy mindig keresünk valamit vagy valakit, aki nem lehet a miénk, és, ha véletlenül mégis megtaláljuk, akkor újabb dolgok után vágyakozunk.

Hetekkel ezelőtt úgy ajánlottam ezt a könyvet a blog Facebook oldalán, hogy akik a Harry Potteren nőttek fel, azoknak A varázslók kötelező olvasmány. Persze a Harry Potteren is volt a hangsúly, mert nem árt, ha szereti valaki a varázslók/varázslatok világát, de mégis a mondat másik fele a fontosabb. A varázslókat az értheti igazán, aki elért már egy bizonyos kort és nem a happy enddel végződő, mesébe illő fantasy-k foglalkoztatják elsősorban.

Az író ebben a történetben nem arra használta az általa kitalált világot, hogy tanítson vele, hanem hogy kifejezze, megmutassa azt az örök kételyt, amely minden emberben benne van. Ezért végig valami leírhatatlanul baljós, melankolikus hangulat lengi körbe a regényt, ami nem csak a főszereplő, Quentin személyéből árad, hanem az összes többi karakterből is. És a mai világban már eléggé elmosódtak a határok, de szereplőink nem sütőtöklevet isznak és nem kell szerelmebájitalt kotyvasztaniuk, hogy elüssék valami jó kis mókával az estét. 

Ha már sütőtöklé, a Harry Potter néhányszor megjelenik a regényben kis utalások formájában, ami viszont szó szerint egyszer sem, de mégis végigköveti a történetet az a Narnia Krónikái. Már a regény elején kiderül, hogy Quentin kedvenc könyvei, amelyek Fillory-ban, egy elvarázsolt helyen játszódnak, kísértetiesen hasonlítanak Narnia-ra. Talán ez az egyetlen gyengepontja számomra a regénynek, hogy e téren nem tud teljesen újat hozni.

Viszont a másik oldalon pedig egy olyan típusú fantasy-t teremtett meg az író, amilyennel még nem volt dolgom. Ahogy egyre jobban elmerülünk a képzelet világában, annál jobban bukik a felszínre a valóság, és ez a kettő különleges kölcsönhatásba lép egymással. 

Nagyon más, mint bármi, amit eddig olvastam, de engem sikerült magába szippantania. Szerencsére a folytatásra nem kell már sokat várni.