A következő címkéjű bejegyzések mutatása: december. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: december. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 20., vasárnap

Karácsonyi hangulatban book tag

Látván a sok karácsonyi book tag-et a magyar könyves bloggereknél és vloggereknél, gondoltam én is kitöltök egy nekem tetszőt. A Karácsonyi hangulatban book tag a Pergamentre hányt szavak blogról van. Töltsétek ki bátran ti is, ha tetszik. :)


1. Mikulásvárás – Egy könyv, aminek olvasásával meg kell várnod, hogy a fa alá kerüljön

Ha a Jézuska merített a könyves kívánságlistámról, akkor a Tüskék és Rózsák Udvarának a 2. része lesz az. Az ősszel olvastam az első részt és nagyon berántott, mindenképp szeretném majd elolvasni a folytatását és jó lenne a két ünnep között.



2. Ünnepi díszítés – Egy piros színű kötet

Nem valami ünnepi kötet, de idén olvastam Bobby Hall-tól a Szupermarketet és rögtön ez ugrott be a minimalista piros borítójával. Elégé alulértékelt Molyon és kis hírverést kapott, de szerintem nagyon fontos történet, minden korosztálynak ajánlanám.


3. Karácsonyi dalok – Egy történet, amiben szó esik az ünnepekről

Josie Silver Egy decemberi nap című regényének nemcsak a címében kap fontos szerepet a karácsony hónapja, mert a főszereplők néhány nappal az ünnepek előtt találkoznak először és a karácsony  jó keretet ad a 10 évet felölelő történetnek.


4. Az ünnepi menü – Egy kötet, amibe ne kezdj korgó gyomorral!

Idén olvastam Sarah Addison Allen Sugar Queen - Édes élet című aranyos, szórakoztató regényét, aminek a főszereplője Josey romantikus könyvekkel és édességekkel gyógyítja bánatát. Nagyon szerettem ezt a történetet, ahogy már régebben az írónő A csodálatos Waverly-kert című regényét is.



5. Karácsonyfa és az ajándékok – Egy könyv, amire boldogan gondolsz vissza

Hendrik Groen Lesz ez még így se című naplóregényének sokáig halogattam az elolvasását, mert egyszerűen féltem, hogy nem fog tetszeni,  de abszolút pozitív csalódás volt. Jó volt belecsöppeni az idősek világába, problémáiba, gondolataiba és látni, hogy a sok nehézség és szomorúság ellenére mennyi örömöt lehet találni ebben az életkorban is. 



6. Szánkózás a havas tájon – Egy kötet, aminek története hullámvasútra ülteti fel az olvasót

Colleen Hoover-nek ebben az évben a romantikus young adult regények után thrillere is megjelent magyarul. Szerintem ebben is nagyot alkotott az írónő, nekem tényleg igazi hullámvasút volt, hogy mit is gondoljak a címszereplő Verity-ről és igazából a többi szereplőről is. A thrillerekben szokásos történet végi csattanóról nem is beszélve. 


7. Olaf, a nyárszerető hóember – Melyik az a könyv, amin olvadoztál?

Sarah Dessen az egyik kedvenc ifjúsági íróm, így a tavaly év vége felé megjelent Kulcsra zárt szív című regényét is muszáj volt elolvasnom. Igazi nosztalgia volt, ismét egy igényes könyvet olvashattam, ahol a kötelező szerelmi szál mellett más fontos kapcsolatokat is kiemelt az írónő. Az egyik kedvenc, rengetegszer újraolvasott regényem, a Figyelj rám! is megjelent idén új köntösben a Könyvmolyképző Kiadónál.


8. Forralt bor vagy meleg kakaó – Egy könyv, amivel télen fogsz bekuckózni a kedvenc italoddal

Közvetlenül karácsony előtt és alatt terveim szerint Kerstin Gier Fellegszállóját fogom olvasni. Igazán nyugalmasra, pihentetőre szeretném venni ezeket a napokat, sütivel, teával vagy forralt borral és egy laza könyvvel.


9. Csillagszóró – Egy kiemelkedő olvasmányod az idei évből

Celeste Ng Kis tüzek mindenütt című regénye nagyot ütött nálam (is). Mélységesen feldühített, elgondolkodtatott, imádtam. Szeretném majd az írónő másik magyarul megjelent regényét is elolvasni.


10. Hull a hó, hull a hó – Egy történet, amelyben sok a ridegség

Idén találtam rá Barnás Ferenc könyveire, A kilencediket és az Életünk végéig-et olvastam az írótól és mindkettő regény hasonlóan hatott rám, mint az előbb említett Kis tüzek mindenütt. Barnás Ferenc könyvei számomra érzelemmentesek, tárgyilagosak és mégis rengeteg érzelmet képesek kiváltani belőlem.


2020. december 13., vasárnap

Josie Silver: Egy decemberi nap

Ahogyan a Decemberi olvasmányterves listánál is írtam, idén magamhoz képest extra sok, összesen három karácsonyos könyvvel készülök az ünnepekre. Ezek közül az egyik Josie Silver szórakoztató, romantikus regénye az Egy decemberi nap, ami idén csodás új borítóval jelent meg a 21. Század Kiadónál. Bár az előző is nagyon aranyos volt.

Pár nappal karácsony előtt Nagy-Britannia fővárosában, Londonban egy buszon ülő fiatal lány, Laurie meglát egy fiatal fiút, Jack-et a megállóban, akibe első látásra beleszeret. Egy évig keresi a fiút, egészen a barátnőjével, Sarah-val közös szervezésű karácsonyi buliig, ahol Sarah bemutatja neki új párját. Így indul egy csodaszép történet szerelemről és barátságról, némi ünnepi hangulatttal fűszerezve.

Ebben az alaptörténetben tényleg megvan minden, ami egy bestseller regényhez vagy egy ikonikus romantikus filmhez kell. Vagyis mondhatni klisés a sztori, de jó rendezéssel és szereposztással sokan szeretni fogják. Én úgy olvastam ezt a könyvet, mintha filmet néznek. Pörgős, könnyen olvasható volt végig és bár tényleg lehet sejteni, hogy mi lesz a befejezés, de ritka alkalmak egyikeként éppenhogy le tudtam szállni a megfelelő megállóban a villamosról, annyira lekötött a sztori.


A történetmesélés váltott szemszögű, Laurie és Jack elbeszélése váltakozik. Bajban szoktam lenni az
ilyen felépítésű regényekkel, mert legtöbbször vissza kell lapoznom, hogy éppen kinek a szemszögében is járok, de szerencsére ez itt kevésszer fordult elő. A főbb karakterek elég jól ki vannak dolgozva, mindenkinek vannak egyedi vonásai és szerintem abszolút szerethetőek a néhány ellenszenves tulajdonságukkal együtt is. Emellett sok pluszt adott számomra, hogy  Laurie és Sarah barátsága ennyire erősen hatással volt a történet alakulására. Az ő kapcsolatukkal mélyebb érzelmi rétegeket jelenített meg az írónő, ami szintén jót tett a történet kiszámíthatóságának. És ide tartozik még a helyszín is, London, ami tökéletes hely egy romantikus karácsonyi sztorihoz. Olvasás közben kicsit keveselltem az igazán ünnepi részeket, de visszagondolva pont elég volt benne. 


Egy dolog zavart egyedül, hogy szerintem az írónő elég alkoholfüggőnek tűntette fel a főszereplőit, vagyis a nehezebb szituációkkal majdnem mindig az alkohol segítségével küzdöttek meg. Sokszor az vitte előre a sztorit, hogy a szereplők többet ittak a kelleténél és kimondták azt, amitől egyébként féltek. Nem ítélem el az alkoholfogyasztást, csak úgy érzem, hogy ebben a regényben ez túl nagy segítő eszköz volt az írónő kezében és félek, hogy ezzel túlságosan normálizálja a jelenséget. 

Az előbb említett "túlkapást" leszámítva az Egy decemberi nap egy nagyon jó karácsonyra hangoló olvasmány lehet, hiszen sokan érzékenyebbek vagyunk ilyenkor, jobban vágyunk a szeretetre és a csodákra, amit ez a történet maximálisan megadhat. Én is megkönnyeztem kicsit a végét.

Értékelés: 4/5

Megjelent a 21. Század Kiadónál.

"Két ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története, amely milliók szívét rabolta el.

Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra”. De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt.

Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott.

Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra.

Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni.

A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton."

Idén jelent meg magyar nyelven az írónő másik romantikus regénye is, a Lydia Bird két élete. A borítója nagyon aranyos és a történet is hasonlóan jónak tűnik, mint az előző könyvnek.



2020. december 7., hétfő

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Kepes András szerintem a korombelieknek és így nekem is elég ismeretlen figura. A friss könyvmegjelenések viszonylag aktív figyelőjeként olvastam/hallottam már párszor a 72 éves író, újságíró, televíziós műsorkészítő nevét, de eddig még sohasem keltette fel túlzottan az érdeklődésemet egyik könyve sem. Pedig van ám neki nem egy regénye és esszékötete is.


A boldog hülye és az okos depressziós egyértelműen a címével hívta fel magára a figyelmemet, hiszen egy olyan gondolatot fogalmaz meg jó velősen, ami már nekem is nem egyszer megfordult a fejemben. Számomra ez nem azt jelenti, hogy jó butának és rossz intelligensebbnek lenni, hanem, hogy aki intelligensebb az hajlamos túl sokat gondolkodni, túl sok oldalról megvizsgálni egy problémát és egy soha véget nem érő spirálba kergetni magát. De ez persze nem csak egy bizonyos intelligenciaszint felett lehet így, ahogyan az sem, hogy valahol mélyen mindannyian "csak" a boldogságra törekszünk. Kepes András is azt tűzte ki legújabb könyve céljául, hogy körbejárja ennek az univerzális emberi jelenségnek, a boldoságkeresésnek a témáját.

Ez a téma elég klisésnek tűnhet, de a megvalósítása szerintem kicsit sem az. Az író sok kutatómunka eredményét, olvasmányélményeit és nem utolsó sorban személyes tapasztalait használta fel a boldogság témájának körbejárásához, vagyis úgy sztorizott élete fontos pillanatairól, hogy közben rengeteg tudományos információt és híres emberek (híres) gondolatait is beleszőtte a szövegbe. Annyira gördülékeny, annyira olvasmányos volt az egész, hogy bár én nem tettem, de szerintem egy ültő helyben is simán el lehet olvasni ezt a kétszázvalahány oldalt.

"Azt mondják,  amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, az utoljára még mindenféle fontos pozíciót kapar ki magának, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, zsémbes öregember lesz. A bölcsnek viszont lassan összeáll a világ, a dolgok és az értékek a helyükre kerülnek, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, tudja, min érdemes bosszankodni és min nem, megértő és derűs lesz. 

Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát – segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál."

Azért tetszett nekem a leginkább ez a gondolatfolyam vagy esszékötet vagy nevezzük bárminek is, mert sokkal inkább olvasok személyes történeteket vagy fikciós regényeket, mint bármilyen tudományos ismeretterjesztő könyvet, ugyanakkor mégis vágyom az új információkra. Ebben a könyvben pedig mindezt megkaptam, amellett, hogy olyan gondolatok magvait ültette el bennem az író, amelyek valamikor még nagyon hasznosak lesznek számomra.

Ha valaki esetleg fél ettől a könyvtől, hogy túl komoly, túl nehéz esetleg unalmas olvasmány, annak ajánlom a leginkább, mert abszolút pozitívan fog csalódni. És igazából mindenkinek, aki szeretne egy olvasmányos, szórakoztató, filozófikus monológot olvasni egy bölcs, intelligens férfi tollából. Én legközelebb az író Világkép című könyvét tervezem elolvasni.

Értékelés: 4/5

Megjelent a Libri Kiadónál 2020-ban.




2020. december 5., szombat

Decemberi olvasmánytervek

Idén van először, hogy már nem diákként, hanem teljes munkaidőben dolgozóként várom a karácsonyt és az év utolsó napjait. Felértékelődött számomra a szabadidő, amit az ünnepek alatt különösen ki tudok majd élvezni. Bár egyébként sincs okom panaszra, a napi ingázás miatt elég sok időm van olvasni és talán többet is olvasok, mint az év első felében, amikor javában szakdolgozatot írtam, nyelvvizsgára készültem és egyéb csupa finomság.

Készülvén az ünnepekre és a jól megérdemelt szabadságra, össze is állítottam egy listát azokról a könyvekről, amiket ebben a hónapban szeretnék elolvasni. Szerintem ennyi ünnepi tematikájú könyvvel még sohasem készültem a decemberre, de talán most különösen szükségünk is van a meghittségre, a bekuckózásra, az ünnepi hangulatot meghozó olvasmányokra, filmekre, zenékre vagy finomságokra. Remélem e között az 5 könyv között ti is találtok olyat, amit szívesen elolvasnátok.

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós (Libri Kiadó)

Kepes András legújabb könyvében a boldogság keresésére indul olvasmányélményei, kutatásai és személyes tapasztalatai segítségével. Ez az első olvasmányom a szerzőtől, már a felénél járok, mert könnyen lehet vele haladni és nagyon leköt, a szerző legtöbb gondolatával mélyen azonosulni tudok. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó olvasásom tőle.



Fülszöveg: „Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül.”

Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát – segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.

Christelle Dabos: Visszaverődések viharában (A tükürjáró 4., Kolibri Kiadó, várható megjelenés: december 10.)

Christelle Dabos könyvsorozata az utóbbi évek kedvence nálam (is) így már alig várom a folytatását és egyben befejező kötetét. A megjelenését eltolták egy héttel, de remélem 10-én végre megjelenik, átveszem (mivel természetesen előjegyeztem) és már olvasom is. 


Fülszöveg: A népszerű fantasyregény befejező részében Ophelie, Thorn és segítőik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint hogy megvédjék világukat a végső pusztulástól. A szilánkok aprózódása ugyanis tovább folytatódik, és Bábelen kívül már Sarkot és Animát sem kíméli. Ahhoz, hogy megállítsák az eróziót, meg kell találniuk a Másikat. A szilánkokon átívelő hajszában a visszaverődések, múlt és jelen összejátszásai segítik őket a rejtvény megoldásában.

Bár történetünk a képzelet világában játszódik, a könyvsorozat által felvetett problémák az összes létező világban és minden időben megoldásra várnak. A másság elfogadása, az egyéni felelősségvállalás és az általános nyitottság a változásra olyan szuperképességek, amelyek minden közösséget jobbá tesznek.

Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték (Jaffa Kiadó)

A Libri és a Jaffa Kiadó jóvoltából idén karácsonykor is hozzájuthatunk különleges, illusztrált ünnepi kötetekhez, 9000 Ft vásárlási összeg után 600 Ft-ért. Én a Kosztolányi és a Karinthy kötet közül az utóbbit választottam valamilyen megmagyarázhatatlan sugallatra, pedig Kosztolányi picit közelebb áll a szívemhez. Remélem tetszeni fog vagy legalább fokozza kicsit a karácsonyi hangulatomat.


Fülszöveg: Aki ​az 1920-as, 30-as években decembertájt betévedt a Hadik vagy a New York kávéházba, sokszor láthatott a kis márványasztaloknál a szokásosnál buzgóbban körmölő írókat, költőket. Köztük Karinthy Frigyest is. A korszak legolvasottabb társasági lapjai, mint Az Est vagy a Színházi Élet év vége felé felkértek ismert művészeket, hogy írjanak a karácsonyi, szilveszteri számba. És ilyenkor nemegyszer remekművek születtek – Karinthy tollából is.
Felemelőn ünnepélyes vagy fájón nosztalgikus költemények, bölcs humorral átszőtt novellák, gyermeki játékossággal megírt humoreszkek, szatirikus karcolatok, pazar irodalmi paródiák, jövőbe látó, csodás történetek, amelyeknek témája kivétel nélkül a karácsony és a szilveszter. Megannyi ritkaság- és újdonságszámba menő írás – ezeket gyűjti csokorba a Karácsonyi társasjáték című válogatás, amelynek nem egy darabja most először jelenik meg kötetben, a felfedezés örömét kínálva az olvasónak.
Irodalmi unikum az 1927-es Tíz elmúlt év híres társasjátékai című írás, amely arról tudósít, hogy „folyt a szórakozások mindennapi élete, világrengető háborúk és forradalmak korában”. Olyan korban, amikor játszani kelltt, hogy az ember elfelejtse fájdalmait, hangos szavakat kitalálva a sötétben, mint a gyerek, aki fél. A játék azonban nem csak erre való, a játékból nagy felfedezések és felismerések származnak. Ezért játszik Karinthy is bravúrosan, lenyűgözően, a szavakkal. A szó, a humor a fegyvere, egyszerre mesés és valóságos világokat teremt vele.

Josie Silver: Egy decemberi nap (21. Század Kiadó)

Ennek a könyvnek a hype-ja és a borítója nagyon rájátszott arra, hogy megrendeljem. Úgy érzem, jó lesz egy aranyosnak ígérkező romantikus regényt olvasni a következő hetekben. 


Fülszöveg: Két ​ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története.
Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra". De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt.
Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott.
Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra.
Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni.
A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton.
„Josie Silver olyan tapintható melegséggel ír, hogy a szereplők befészkelik magukat az olvasó szívébe, és hosszú ideig ott maradnak." – Jill Santopolo, A fény, amit elvesztettünk című New York Times-bestseller szerzője

Kerstin Gier: Fellegszálló (Könyvmolyképző Kiadó)

Néhány hete rendeltem ezt a regényt a Könyvmolyképző akciójában és mivel a történet nemcsak amiatt érdekes, hogy egy hegyekben található rejtélyes szálloda a helyszín, hanem amiatt is, hogy karácsony és szilveszter között játszódik, így gondoltam erre az időszakra fogom tartogatni az olvasását is. Az írónő Időtlen szerelem sorozata régebben nagyon felkapott volt a molyok körében, így bár azokat a könyveket nem olvastam, de a Fellegszállótól is jókat várok.


Fülszöveg: Magasan ​fent a svájci hegyekben áll büszkén a Fellegszálló, egy patinás nagyszálló, melynek fénykora már rég letűnt. De mikor az év vége közeledtével a világ minden tájáról megérkeznek a vendégek a híres szilveszteri bálra, az épület úszik a gyönyörű csillárok fényében, a tágas folyosók pedig izgatott zsongással telnek meg.

A tizenhét éves Fanny Bennel, a szállodatulajdonos fiával és a személyzet többi tagjával együtt azonban ki sem lát a munkából, hogy előkészíthesse a vendégek fényűző kikapcsolódását, de nem kerüli el a figyelmét, hogy sokan valójában nem azok, mint aminek mutatják magukat. Milyen titkos tervek kovácsolódnak a hímzett bársonyfüggönyök mögött? Az orosz oligarcha felesége tényleg birtokában van a legendás Nadjeschda-gyémántnak? És miért a homlokzaton mászik fel inkább a jóképű Tristan Brown a 201-es szobából ahelyett, hogy a lépcsőt használná?

Mialatt Fanny megpróbálja Ben segítségével kibogozni a szálakat, még nem sejti, hogy hamarosan egy életveszélyes kaland kellős közepében találja, és nem csak az állása forog kockán, hanem a szíve is.


Ui.: Most már a konyvekeskave.hu címen is elérhető a blog. :)

2019. december 8., vasárnap

Lohonyai Dóra: Karmaváltás

Lohonyai Dóra és gyermekeinek indiai kalandjairól pár hónapja olvastam először a Marie Claire-ben és már akkor hihetetlennek találtam, hogy valaki olyan bátor legyen, mint ez a nő. Három gyermeke közül ketten autisták, így anyaként hatalmas felelősség hárul rá. Mindent kipróbáltak már a gyermekeivel, ami segíthetné a fejlődésüket és tavaly ősszel még Indiába is elutaztak, hogy egy guru segítségét kérjék. Ebből először blog született, majd ez a könyv.
Engem több ponton is érdekelt ez a történet. Nagyon vonz az indiai kultúra, egyre többet foglalkoztat az anyaság kérdése és mindig is különlegesnek gondoltam azokat az embereket, akik valamiben eltérnek az átlagtól. Így nagyon örültem, amikor a Publio Kiadó megkeresett, hogy elolvasnám-e ezt a könyvet.



A Karmaváltás egy útinapló vagy memoár a család Bangalore-ban töltött közel fél évéről, amikor szinte mindennap gyógyításra járták, de közben igazi indiaiakká is váltak. Ahogy elkezdtem a könyvet, úgy éreztem, hogy ez a napló túl sok minden akar lenni, ahogy az alcímben is olvasható, szólni akar Indiáról, a megküzdésről, az autizmusról, de az elején inkább csak Indiáról szólt. Egy idő után viszont hozzákapcsolódott, hogy milyen nehézségeik vannak a beilleszkedéssel és, hogy egyáltalán milyen autista gyermekekkel nemcsak egy teljesen más kultúrában, hanem egy átlagos hétköznapon az élet.

Én nagyon élveztem olvasni ezt a rendhagyó naplót, minden abszurd, vicces és szívszorító pillanatával együtt. Minden "témából" kaptam elengendő olvasnivalót. Mivel nagyon szeretek főzni és az indiai ételek nagy kedvenceim (mint kiderült abban hasonlítok is rájuk, hogy én is képes vagyok bármiből curry-t készíteni), így örültem a gasztronómiai kalandoknak, és annak is, hogy nemcsak Bangalore-t fedezhettem fel a családdal, hanem India több más részét is.
Ami különösen tetszett, hogy úgy éreztem a szerző nem szépített semmit, ugyanúgy megjelentek az életük árnyoldalai és az indiai élet nehézségei is. Olyannyira, hogy bár tényleg nagyon érdekel az indiai kultúra, de kicsit elment a kedvem a jövőbeli odautazástól, mert az olvasottak alapján nem érzem magam elég talpraesettnek hozzá.

Mivel én abszolút nyitott vagyok a "spirituális" dolgok iránt, nem kérdőjeleztem meg, hogy egy anya, akinek van lehetősége rá, miért viszi el egy indiai guruhoz az autista gyermekeit. Ami inkább ott lógott nálam végig a levegőben azaz elfogadás kérdése, ami borzasztó nehéznek tűnik külső szemlélőként is. De nem éreztem, hogy a szerző bármikor is igazán kétségbe lett volna esve, hogy ő szentül hitt a gyógyulás lehetségességében, ő csak nem adta fel, ami nem az elfogadás ellentéte.

Ajánlom ezt a könyvet szemléletformáláshoz, de olvassátok nyitott szívvel és elmével.

Értékelés:

4/5

Fülszöveg

Hogyan ​lehet anyaként gyermekeink gyógyíthatatlan állapotát elfogadni, mégis mindent elkövetni a megoldásáért? Hogyan lehet a komfortzónánkból könnyedén kilépni egy ismeretlen, jobb jövő ígéretéért? Mik az igaz hit és remény dimenziói egy olyan világban, ahol egyedül vagyunk a megoldhatatlan nehézségeinkkel? Hogyan lehet minden helyzetből a legtöbbet kihozni, bármi legyen is az, és a kilátástalan helyzetek ellenére is az élet napos oldalán maradni? Erről, a bátorságról és indiai életükről szól ez a személyes történet. A mindenre elszánt anya három gyerekével egyedül nekivágott az ismeretlennek: egy korábban fehér embereket nem fogadó, jó hírű dél-indiai guruhoz utazott, aki azt ígérte, karmaváltással mulasztja el a gyógyíthatatlant, két gyermeke autizmusát, értelmi fogyatékosságát, Tourette-szindrómáját és figyelemzavarát. Sokaknak erőt, reményt és inspirációt adó, hol megnevettető, hol megríkató, mélyen őszinte történet ez, melyből nemcsak az autizmussal való mindennapos együttélés nehézségeibe pillanthatunk be humorral, hanem a dél-indiai életbe is. A színes-szagos India szinte életre kel a történetet olvasván, és megtudhatjuk, milyen nőként egyedül egy teljesen más, számunkra egzotikus világban helytállni.



2019. december 6., péntek

Téli olvasmánytervek 2019-20

Elérkezett a december és vele hihetetlen, de az igazi tél és az évszakra tervezett olvasmánylistám is. Úgy döntöttem, hogy jövőre nem fogok jelentkezni a várólista csökkentésre, hanem csak évszakos listákat készítek majd, mert ezeket jobban észben tartom és a tapasztaltak szerint jobban be is szoktam tartani. Legalábbis az Őszi listámról a könyvek több, mint felét, tízből hatot elolvastam, ami nagyobb siker, mint mondjuk az idei várólista csökkentés, amit összesen 4 elolvasott könyvvel fogok zárni.



12+1 könyvet válogattam össze a listára, amelyek szokás szerint nagyon vegyes témájúak. Ezek közül 4 könyvtári, a többit pedig mind idén kaptam vagy vásároltam. A +1 a Harry Potter második része, ami sokadik újraolvasás lesz és remélem jövőre követi majd a többi rész is.

1. Ljudmila Ulickaja: Szonyecska (könyvtári)
2. Beth Kempton: Wabi Sabi (könyvtári)
3. Susie Orbach: Terápiában (könyvtári)
4. Malala Yousafzai: Nincs más út (könyvtári)
5. Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz
6. Karl Ove Knausgard: Halál
7. Mona Awad: Nyuszika
8. Colson Whitehead: A Nickel-fiúk
9. Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
10. Christelle Dabos: Bábel emlékezete
11. Elizabeth Gilbert: New York lányai
12. Szabó Magda: Daloljanak itt angyalok
+1: J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája (újraolvasás)

Ti írtok téli olvasmányos listát? Van olyan könyv, amit kifejezetten decemberben szerettek (újra)olvasni? :)

2019. december 2., hétfő

KÖNYVFÜGGŐK PROBLÉMÁI BOOK TAG

Nemrég meghívást kaptam Just a Bookish Soul-tól egy igazi könyvmolyoknak való booktag-re. Vissza kellett tekernem a videót, mert nem hittem el, hogy Dominika engem említett, de nagyon-nagyon örülök neki és köszönöm szépen. :) Itt vannak ez én válaszaim: 

1. Van kismillió olvasatlan könyved. Hogyan döntöd el, melyiket olvasod el legközelebb?
Van bizony. :D Mindig hangulatfüggő, hogy mibe kezdek bele és sajnos az újabb könyveim előnyt élveznek, így van sok könyvem, ami régóta a polcomon hever olvasatlanul.


2. Már elolvastad egy könyvnek több mint a felét, de nem tetszik. Folytatod, vagy abbahagyod?
Már a könyv elején eldől számomra, hogy tetszik vagy nem, így több, mint felét nem olvasom el, ha nem tetszik. Viszont előfordult már, hogy olyan könyvet hagytam félbe jóval a fele után, ami nagyon is tetszett, csak valahogy már nem volt hozzá hangulatom.


3. Közeledik az év vége, és még mindig nagyon távol vagy az olvasási listád teljesítésétől. Mit teszel?
Semmit. :D Szeretek listákat írni, jobban, mint betartani őket. Nem történik semmi, ha nem sikerül betartani, nem akarok kötelező olvasmányokat gyártani magamnak.

4. Egy könyvsorozatnak, amit imádsz, nem egyeznek a borítói. Hogyan kezeled?
Egy picit szúrná a szemem, de nem sokáig foglalkoznék vele. Mondjuk ha jobban belegondolok, szerintem nincs is ilyen különbség a könyvsorozataimnál.

5. Minden ismerősöd imád egy könyvet, amit te gyűlölsz. Kivel beszéled meg, aki szerinted a te oldalara állna?
Az ismerőseim/barátaim nem olvasnak annyit, mint én és általában nem is olvassuk ugyanazt. Gyűlölni, meg nem szoktam könyveket, szóval ez egy nehéz kérdés számomra. Ha ilyen előfordulna, inkább csak beszélgetnék arról, hogy másoknak milyen volt a könyv és nekem mi a véleményem róla.





6. Nyilvános helyen olvasol, és nagyon felzaklat a könyv, annyira, hogy sírni kezdesz. Mit kezdesz magaddal?
Nyilvános helynek leginkább valamelyik tömegközlekedési eszközt tudom elképzelni, mert a napi olvasási időm nagy része ott telik el és azt gondolom, hogy simán sírnék és olvasnék tovább, mert egyrészt az embereket nem nagyon érdekli a másik ember, másrészt teljesen természetesnek gondolom, hogy valaki elérzékenyül egy könyvön.


7. Egy könyvnek, amit nagyon szeretsz, most jön ki a folytatása, de te már nem emlékszel egészen az előző részre/részekre. Mit teszel, újraolvasod az előző részt/részeket, vagy keresel róla egy összefoglalót a neten, vagy kihagyod a folytatást, vagy bestresszelsz… stb?
Csak simán elkezdem a folytatást, pár oldal után általában eszembe jutnak a szereplők, az előző könyvben történtek és a hangulat.

8. Nem akarod kölcsönadni a könyveidet senkinek. Hogyan utasítod rendre udvariasan azt, aki mégis kölcsön akar kérni tőled egyet?
Régebben nem szívesen adtam kölcsön könyveimet, mert féltem, hogy összegyűrik, nem adják vissza, stb. és bár ezek mind bekövetkeztek, de azért mostanában már szívesen adok kölcsön, mert szeretném, ha mások is átélnék azokat az érzéseket, élményeket, amelyeket nekem adott a könyv.
9. A hónapban már öt könyvnek kezdtél neki, és egyiket sem fejezted be. Hogyan jutsz túl ezen az olvasási válságon?
Hála Istennek ilyen még nem volt, de általánosságban az olvasási válságot úgy próbálom leküzdeni, hogy addig keresgélek egy olvasmányt, ameddig találok kedvemnek valót. Ilyenkor sok könyvbe belekezdek néhány oldal erejéig, de mindig elég hamar találok valamit, általában valami könnyedebb olvasmányt, mint például legutóbb Colleen Hoover egyik könyve.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg mostanában, ami érdekel, és majd meghalsz, hogy olvashasd. Mit csinálsz? Hányat veszel meg ezek közül?
Általában azokat az új könyveket szoktam előrendelni/megjelenés után közvetlen megvenni, amelyeket a kedvenc/nagyon szeretett íróm írt vagy egy nagyon szeretett sorozatnak a folytatása. Ilyen volt mostanában A tükörjáró 3. része és Elizabeth Gilbert új regénye is, a New York lányai. A többi vásárlásom általában akciófüggő, de néha befigyel pár impulzusvásárlás is.

11. Végre sikerült megvenned a könyveket, amiket nagyon szerettél volna, és alig várod, hogy olvasd őket… de meddig hevernek a könyvespolcon, mielőtt ténylegesen el is olvasnád őket?
Nem tudom mitől függ, hogy melyik könyvet olvasom el hamar és melyiket akár évek múltán sem. Ha tudnám, akkor nem lenne olvasatlan könyvem, mert akkor máshogy válogatnám meg, hogy miket vásárolok.

Szerintem ez egy szuper kis tag volt, igazán jó kérdésekkel. Éppen ezért én is szeretném megjelölni Dórit és Pupillát. Remélem kitöltitek, lányok. :)

2018. december 28., péntek

5 várólistás könyv - 2018 december

Így karácsony után (ha nem lett volna elég könyv a fátok alatt :D), hoztam ismét 5 könyvet, ami mostanában felkeltette az érdeklődésemet.

Michelle Obamát egy nagyon inspiráló és hiteles nőként ismerhettük meg Barack Obama, volt amerikai elnök feleségeként. Nagyon szimpatikus nő számomra, így szívesen elolvasnám a memoárját. Szerintem sok mindent tudnék tőle tanulni.



Nagyon sok könyv jelenik meg az örökölt családi viselkedésmintákkal kapcsolatban, mind önsegítő könyvek, mind regények, és szerintem ez tényleg egy kifogyhatatlan téma, mert az egész éltünkre hatalmas hatással van. A tanult lány is ezt hangsúlyozta számomra. Orvos-Tóth Noémitől még nem olvastam, de igazi szaktekintélynek számít, van saját online magazinja is, a MAI Pszicho, így szívesen olvasnék tőle végre valamit.



A XXI. század Kiadó KULT könyvek sorozata szerintem az elmúlt évek egyik legjobb kezdeményezése. Kívül-belül igényes könyveket adnak ki, amelyek közül A hableány és Mrs. Hancock sem lóg ki, sőt inkább az egyik ékkőve a sorozatnak. Meseszép a könyv és nagyon érdekesnek tűnik a sztori. Még nem olvastam, de már ennyit áradozok róla... mi lesz, ha elolvasom?



Erre a könyvre pár nappal ezelőtt bukkantam rá a Molyon. Érdekessége, hogy szilveszter előtt játszódik, ezért megnéztem hátha benn van a könyvtárban, mert jó lett volna ebben az időszakban olvasni, de annyira új megjelenés, hogy sajnos még nincs meg a könyvtárnak. De mindenképpen el szeretném majd olvasni, mert mostanában nagyon tetszenek az elsősorban gyerekeknek, tiniknek szóló meseszerű regények. 



Gondolkoztatok már rajta, hogy milyen lehet egy kozmetikus élete Kolumbia fővárosában? Hát eddig én sem, de ez a könyv a számomra nemhétköznapisága miatt nagyon elkezdett érdekelni. Amúgy is ritkán olvasok krimiket, úgyhogy egy kis perspektíva szélesítésnek biztosan jó lenne.


2017. január 9., hétfő

Könyves zárás - 2016 December

A szokásosnál kicsit később, de itt van a múlt havi zárás is. A decemberem nagyon változatosra, olvasósra sikeredett, olyan igazi vizsgaidőszakos maratoni olvasásokat lenyomtam, és ahogy az lenni szokott, beszerzésekben sem volt hiány.

Olvasások

Anthony Capella: A kávék költője
A tizedek vcs-s könyvem volt és sajnos jó sokáig húztam az olvasását, mert valahogy soha nem volt hozzá hangulatom. Kicsit mást, valami komolyabbat vártam tőle, de egy kalandos, szerelmes, laza sztorinak tökéletes. Kicsit A lélek botanikájára emlékeztetett a sok utazás és énkeresés miatt.

Úgy vágtam bele, hogy nem ismertem jól a sztorit, vagyis nem olvastam a Lányom nélkül sohát, de talán pont ezért nagyon mély benyomást tett rám és a szerzővel erősen szimpatizálok.

Egy romantikus, egyszerű történetnek tűnik, de nagyon fontos dolgokra hívja fel a figyelmet. Minden lánynak, nőnek el kellene olvasnia.

A december és egyben az év egyik top olvasmány volt számomra, amellett, hogy vcs-s könyv is. A vizsgák után bedarálom a következő két részt is. Bár tartanánk már ott.

Szintén nagyon jó élmény volt olvasni és ezt is az év egyik kedvencévé választottam. Tipikus tiniregény lenne, de így az önértékelési problémákkal, a testképzavarokkal nagyon ütős történet.

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
A Nők lapjában mindig elolvasom az írásait, így ideje volt már egy könyvnek is. Azt szeretem a bácsiban, hogy nem akar megmondó ember lenni, de valahogy mégis annyira bölcs, hogy nem lehet nem adni a szavára.

Charles Dickens: Karácsonyi ének
Most először olvastam magyarul és nem rövidítetten, de mindenhogy nagyon szeretem. Szerintem nagyon jól megalapozza a hangulatot az adventhez és a karácsonyhoz, és soha nem fog elévülni az üzenete.

Beszerzések
A képen a karácsonyi kupacom látható, a többi könyv pedig reci és saját rendelés. A december még jól meghúzta az éves beszerzések számát, de 2017-ben nagyon szeretném őket visszaszorítani, legalább csak annyira, hogy kb. annyi legyen a beszerzés, mint az olvasmányok száma.


Szepes Mária: Raguel hét tanítványa
Szepes Mária: A vörös orszlán
Helen Macdonald: H, mint héja
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
Szendi Gábor: A férfi hanyatlása és bukása
Szabó Magda: Az őz
Hendrik Groen: Lesz ez még így se

Lao-ce: Tao Te King
Vekerdi József (szerk.): Buddha beszédei
Boris Vian: Tajtékos napok
Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek
V. Kiss Orsolya: A herceg fekete lovon érkezett
Julie Murphy: Dumplin' - Így kerek az élet


A többiek zárós posztjai: Dóri, Katacita, Tekla

2016. január 3., vasárnap

Könyves zárás - December

A december gazdag volt könyvekben és bár  kevesebb időm volt, mégis többet olvastam, mint novemberben.

Beszerzések

Nem jó megfogalmazás most a beszerzések, mert mindegyik könyvet karácsonyra kaptam. A Stoner-t magamtól (és karácsonykor pont be is fejeztem, nem erényem a türelem na :D) a többit pedig a családtagjaimtól.

Müller Péter: Életművészet
Doreen Virtue - Melissa Virtue: Angyali álmok
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Alan Bradley: Elég már az árnyakból!
Fejős Éva: Száz Éjjel Ügynökség
John Williams: Stoner



A Stonerke azért nincs a csoportképen, mert már kölcsönadtam az egyik barátomnak.

Olvasások

Lakatos Levente: Szeress jobban!
November végén kezdtem és december első napjaiban be is fejeztem az új Lakatos Levente regényt. Bár nem egy rövid könyv, de nagyon gyorsan haladtam vele, nem tudtam letenni. ITT írtam róla.

Rachel Cohn - David Levithan: Nick és Norah végtelen éjszakája
Volt egy kemény zéházós, vizsgázós hetem decemberben, de buszozás közben meg tanulás után éjszakánként ezt bújtam. Nagyon édes történet, a különlegessége miatt engem az Eleanor és Parkra emlékeztet.

John Williams: Stoner
Nem jó időszakban olvastam, de szerintem enélkül is nyomasztó történet. Igazából még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Néha faltam az oldalakat, néha viszont nagyon nehezen tudtam rávenni magam, hogy olvassam.

Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Nagyon régóta ajánlották már nekem ezt a könyvet, az egyetemen pedig nincs olyan tanár, aki nem említette volna meg legalább egyszer Yalom-ot az óráján. Karácsonykor valami olyan regényt kerestem, ami nem túl tömény, ami nem akar úgy érzelmileg bevonni. Jó választásnak bizonyult A Schopenhauer-terápia. Külső szemlélőként élhettem mégis a könyvben és tagja lehettem a csoportnak. A filozófiatörténet kurzusunkon nem volt szó Schopenhauer-ről, de még az ő életéből is kaptam ízelítőt. 

A többiek: Dóri Katacita Tekla