A következő címkéjű bejegyzések mutatása: book tag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: book tag. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 28., szerda

Félévzárási Pánik Könyves Tag 2021

Ezer éve írtam utoljára a blogra, de a szinte tömegesen érkező fél évi könyves zárásról szóló bejegyzések/videók mindig megihletnek. Így kicsit megkésve, a nyárnak már túl a felén, én is hozok egy kis összegzést.


Összesen 29 könyvet olvastam júniussal bezárólag, ami elég szép teljesítmény, még inkább, ha azt nézzük, hogy volt 1-2 keveset olvasós hónapom is. Ezzel a tempóval valószínűleg simán tudom majd teljesíteni az év vére kitűzött 61 könyvet, főleg, hogy most júliusban már a 10. olvasmánynál járok.
Mindig szembetűnik számomra, hogy milyen változatos témában, zsánerben olvasok, de idén azt emelném ki, hogy sok új szerzőtől sikerült olvasnom, magyartól és külfölditől egyaránt, és ezek az új szerzők majd hogy nem kedvencek is lettek rögtön. Hogy jobban megismerjétek milyen változatos is volt ez a 29 cím, jöjjenek a kérdések.

1. A legjobb 2021-es olvasmányod
Nem tudok egyet felsorolni, de igyekszem szűkíteni, hisz akkor mi lesz velem végén?
Naomi Alderman: Engedetlenség, Amy Harmon: Csak a szél tudja, Margaret Atwood: Macskaszem

2. A legjobb folytatás, amit 2021-ben olvastál
Csak három folytatást olvastam, ebből kettő Sarah J. Maas Acotar sorozatának a két legutóbbi része, a harmadik pedig A könyvárus lány folytatása Fábián Jankától. Az utóbbi kifejezetten csalódás volt, az Acotar sorozatnak viszont nagy rajongója lettem, úgyhogy nem tudok választani a Szárnyak és pusztulás udvara valamint a Fagy és csillagfény udvara között.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Van három friss kiszemeltem, amelyek mostanában jelentek meg és sanszos, hogy hamarosan be is fogom őket szerezni.
Abbi Waxman: Egy könyvmoly élete, Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás, Jess Hill: Mert kihozod belőlem az állatot

4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére
Bár még nem olvastam Musso-tól, de várom az új könyvét, a Regényéletet. Természetesen nagyon várom Sally Rooney újdonságát is, a Hová lettél, szép világot. Ha minden igaz, érkezik az Unorthodox folytatása is ősszel és Budai Lotti új könyvsorozatának második része is nagyon érdekel. Ezen kívül reméljük lesz Könyvhét is, ahol szintén várhatóak új megjelenések. Az Agave Kiadónál a napokban jelentettek be egy érkező V. E. Schwab könyvet, az Addie La Rue láthatatlan életét, ami szintén nagyon felkeltette az érdeklődésemet.

5. A legnagyobb csalódás
Fentebb említettem, hogy A könyvárus lány folytatása, a Julie Könyvkuckója nekem nagy csalódás volt. Így utólag visszagondolva, jobb lett volna, ha nincs folytatása vagy legalábbis nem olvasom el, mert nekem az első rész is teljes tudott lenni és azt nagyon szerettem. Az iskola Topekában sem volt számomra egy nagy szám, nem is sokra emlékszem belőle, pedig vártam, hogy elolvashassam, de rám nem gyakorolt nagy hatást. A KULT Könyvektől mindig sokat várok, lehet emiatt sem tetszett annyira.

6. A legnagyobb meglepetés
A legnagyobb meglepetést két magyar írónő okozta nekem. Mezei Petra Mint a homokszemek című krimijét még az év elején olvastam, de most is emlékszem rá, hogy mennyire nem tudtam letenni, én, aki alig olvas krimiket, főleg nem magyar szerzőktől. Budai Lotti Akik poggyász nélkül utaznak című új megjelenését könnyű, nyári olvasmánynak szereztem be, de nekem sokkal többet adott ennél. Tele volt értékes gondolatokkal és nem volt egy klisés, "útkeresős" limonádé. Ezért, ahogy fentebb írtam, mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására.

7. Kedvenc új szerző
Naomi Alderman-tól két könyvet is olvastam idén és mindkettő szuper volt, úgyhogy őt nevezzük kedvencnek. De nagyon várományos még Amy Harmon, Bauer Barbara, Budai Lotti és David Grossman is. 

8. A legújabb könyves szerelem
Nem igazán esek már szerelembe könyves karakterekkel és ebből a félévből kedvenc szerelmes párt is nehezen találtam, de nagyon szépen bontakozott ki például Anne és Thomas kapcsolata a Csak a szél tudjában (Amy Harmon).

9. A legújabb kedvenc karakter
Újra elkezdtem  L. M. Montgomery Anne-sorozatát (az első részt régebben olvastam), így Anne nem számít szigorúan legújabb kedvenc karakternek, de mást nem tudok ide hozni.

10. Egy könyv, amin sírtál
Talán a Szép sötét Vanessámon (Kate Elizabeth Russell), a borzalomtól.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Edith Eva Eger: Az ajándék, L. M. Montgomery: Anne otthonra talál, Marie Aude Murail: A lélekdoki

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
Jó lenne vezetnem, hogy milyen filmeket, sorozatokat nézek, mert nagyon gyorsan elfelejtem őket. Egyedül a Bridgerton, ami így beugrik. Azt elég gyorsan ledaráltam és várom a folytatását. Jó lenne elolvasni is a könyveket, de sajnos túl sok mindennel vagyok így.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál
Szégyenszemre egy értékelést írtam az idén, Mezei Petrától a Mint a homokszemekről. Kedvenc értékelésnek ezért nem nevezném, de belinkelem még egyszer. 

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál
Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám, Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Így konkrétan most nem neveznék meg semmit. Szoktam tbr listákat csinálni, ha más nem fejben, de aztán úgy is a kedvemtől függ, hogy mit olvasok végül. Jó lenne a régóta a polcomon lévő könyveket olvasni, de ez egy örökös terv. Néha jobban megy, néha kevésbé.

16. Kiket jelölsz meg?
Szerintem én vagyok az utolsó utáni ember, aki ezt kitölti, de ha valaki még nem tette és kedvet érez hozzá, akkor bátran.

Jó volt nektek újra írni egy kicsit, remélem hamarosan ismét lesz hozzá kedvem.
Addig is további kellemes nyarat és jó olvasmányokat nektek! :)

2020. december 20., vasárnap

Karácsonyi hangulatban book tag

Látván a sok karácsonyi book tag-et a magyar könyves bloggereknél és vloggereknél, gondoltam én is kitöltök egy nekem tetszőt. A Karácsonyi hangulatban book tag a Pergamentre hányt szavak blogról van. Töltsétek ki bátran ti is, ha tetszik. :)


1. Mikulásvárás – Egy könyv, aminek olvasásával meg kell várnod, hogy a fa alá kerüljön

Ha a Jézuska merített a könyves kívánságlistámról, akkor a Tüskék és Rózsák Udvarának a 2. része lesz az. Az ősszel olvastam az első részt és nagyon berántott, mindenképp szeretném majd elolvasni a folytatását és jó lenne a két ünnep között.



2. Ünnepi díszítés – Egy piros színű kötet

Nem valami ünnepi kötet, de idén olvastam Bobby Hall-tól a Szupermarketet és rögtön ez ugrott be a minimalista piros borítójával. Elégé alulértékelt Molyon és kis hírverést kapott, de szerintem nagyon fontos történet, minden korosztálynak ajánlanám.


3. Karácsonyi dalok – Egy történet, amiben szó esik az ünnepekről

Josie Silver Egy decemberi nap című regényének nemcsak a címében kap fontos szerepet a karácsony hónapja, mert a főszereplők néhány nappal az ünnepek előtt találkoznak először és a karácsony  jó keretet ad a 10 évet felölelő történetnek.


4. Az ünnepi menü – Egy kötet, amibe ne kezdj korgó gyomorral!

Idén olvastam Sarah Addison Allen Sugar Queen - Édes élet című aranyos, szórakoztató regényét, aminek a főszereplője Josey romantikus könyvekkel és édességekkel gyógyítja bánatát. Nagyon szerettem ezt a történetet, ahogy már régebben az írónő A csodálatos Waverly-kert című regényét is.



5. Karácsonyfa és az ajándékok – Egy könyv, amire boldogan gondolsz vissza

Hendrik Groen Lesz ez még így se című naplóregényének sokáig halogattam az elolvasását, mert egyszerűen féltem, hogy nem fog tetszeni,  de abszolút pozitív csalódás volt. Jó volt belecsöppeni az idősek világába, problémáiba, gondolataiba és látni, hogy a sok nehézség és szomorúság ellenére mennyi örömöt lehet találni ebben az életkorban is. 



6. Szánkózás a havas tájon – Egy kötet, aminek története hullámvasútra ülteti fel az olvasót

Colleen Hoover-nek ebben az évben a romantikus young adult regények után thrillere is megjelent magyarul. Szerintem ebben is nagyot alkotott az írónő, nekem tényleg igazi hullámvasút volt, hogy mit is gondoljak a címszereplő Verity-ről és igazából a többi szereplőről is. A thrillerekben szokásos történet végi csattanóról nem is beszélve. 


7. Olaf, a nyárszerető hóember – Melyik az a könyv, amin olvadoztál?

Sarah Dessen az egyik kedvenc ifjúsági íróm, így a tavaly év vége felé megjelent Kulcsra zárt szív című regényét is muszáj volt elolvasnom. Igazi nosztalgia volt, ismét egy igényes könyvet olvashattam, ahol a kötelező szerelmi szál mellett más fontos kapcsolatokat is kiemelt az írónő. Az egyik kedvenc, rengetegszer újraolvasott regényem, a Figyelj rám! is megjelent idén új köntösben a Könyvmolyképző Kiadónál.


8. Forralt bor vagy meleg kakaó – Egy könyv, amivel télen fogsz bekuckózni a kedvenc italoddal

Közvetlenül karácsony előtt és alatt terveim szerint Kerstin Gier Fellegszállóját fogom olvasni. Igazán nyugalmasra, pihentetőre szeretném venni ezeket a napokat, sütivel, teával vagy forralt borral és egy laza könyvvel.


9. Csillagszóró – Egy kiemelkedő olvasmányod az idei évből

Celeste Ng Kis tüzek mindenütt című regénye nagyot ütött nálam (is). Mélységesen feldühített, elgondolkodtatott, imádtam. Szeretném majd az írónő másik magyarul megjelent regényét is elolvasni.


10. Hull a hó, hull a hó – Egy történet, amelyben sok a ridegség

Idén találtam rá Barnás Ferenc könyveire, A kilencediket és az Életünk végéig-et olvastam az írótól és mindkettő regény hasonlóan hatott rám, mint az előbb említett Kis tüzek mindenütt. Barnás Ferenc könyvei számomra érzelemmentesek, tárgyilagosak és mégis rengeteg érzelmet képesek kiváltani belőlem.


2020. július 7., kedd

Félévzárási Pánik Könyves Tag 2020

Az nem kifejezés, hogy nem voltam mostanában aktív itt a blogon, de valahogy nyáron mindig kicsit visszatérek, bár most már nem azért, mert vége az egyetemnek és diákmunka mellett több időm és kedvem van posztolni, hanem jelenleg már munkakeresési fázisban vagyok, ugyanis nemrég befejeztem az egyetemet.
A félévzárási booktag-et tavaly is kitöltöttem és most is örömmel állok neki, mert mint sokan mások, én is imádok "összegezni" és kicsit visszanézni az elmúlt félév olvasmányaira, amik a karantén miatt most jobban meg is szaporodtak. Eddig 34 könyvet olvastam el az évben, úgyhogy év végére nem lesz nehéz elérni a kitűzött 50 elolvasott könyvet, bár most valami olvasási válság félében vagyok, nem úgy csúsznak a könyvek, mint általában.

1. A legjobb 2020-as olvasmányod
Nehéz egyet kiemelni, mert minden hónapban volt legalább egy könyv, ami nagyon megfogott. Amiket tényleg kedvencnek érzek és el tudom képzelni, hogy újra is olvasok, az Barnás Ferenctől az Életünk végéig, Colson Whitehead-től A Nickel-fiúk, Knausgard-tól a Halál és Zafón-tól A szél árnyéka.



2. A legjobb folytatás, amit 2020-ban olvastál
Erre nehéz válaszolni, mert egy folytatást sem olvastam eddig, bár nagyon szívesen olvasnám már A tél jegyesei befejező részét. Ellenben belekezdtem három sorozatba is, Margaret Atwood-tól a MaddAddam-trilógiába, Knausgard-tól a Harcomba és az Outlander első részét is kivégeztem. Közben eszembe jutott, hogy elkezdtem a Harcom második részét, a Szerelmet, de nem tudott lekötni, úgyhogy most egy kicsit parkoltatom. 


3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Most nagyon birizgálja a fantáziámat Lori Gottlieb-től az Akarsz beszélni róla?, mert egy pszichológusnő írta és sok jót olvastam már róla. De az új Sarah Pinborough thriller is várólistás. 



4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére
Most nem vagyok annyira tisztában a várható megjelenésekkel, de remélem érkeznek nekem tetsző újdonságok a Könyvhétre (szeptember 17-20.).

5. A legnagyobb csalódás
Nem annyira mondanám csalódásnak, de Atwood-tól Az ehető nő nekem nem okozott akkora katarzist, mint vártam, sőt középszerűnek mondanám. A történet hangulata elvitt, de a mondanivaló nevetségesen szájbarágós volt szerintem.
Krusovszky Dénestől sem tetszett annyira az Akik már nem leszünk sosem. Nem tartom rossz regénynek, 4 csillagot adtam rá a Molyon, de túlértékeltnek  érzem.



6. A legnagyobb meglepetés
Colleen Hoover-től a November 9. nagy meglepetés volt, mert az It Ends With Us után nem számítottam sok jóra. Maga a történet felépítése, a mondanivaló hasonló volt, de mintha kimunkáltabb lett volna a szöveg és jobban tudtam kapcsolódni a főszereplőhöz is. És azért az is kellett, hogy olyan időben olvastam, amikor egy ilyen "szívettépős" történetre volt szükségem.



7. Kedvenc új szerző
Barnás Ferenc és Carlos Ruiz Zafón.


8. A legújabb könyves szerelem
Már nem igazán esek szerelembe könyves karakterekkel.

9. A legújabb kedvenc karakter
Nem avattam kedvenc karaktert, de Agnes (Rekviem egy gyilkos asszonyért) és Claire (Outlander) nagyon megfogtak, mert különböző módon, de mindketten igazi erős nők.



10. Egy könyv, amin sírtál
Lehet sokat szerepel már, de Barnás Ferenctől az Életünk végéig-et megkönnyeztem párszor, de nem magát a történetet, hanem inkább azokat a gondolatokat, amik a hatására előjöttek bennem.



11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Egy nemrégi olvasmányom jutott eszembe, Sarah Addison Allen-től az Édes élet, aminek már a nevében is benne van, hogy egy nagyon cuki könyv, csupa szerethető karakterrel.



12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
A könyvekkel ellentétben, azt nem tartom számon, hogy milyen sorozatokat, filmeket nézek és el is felejtem őket. Így hirtelen A fiúknak, akiket valaha szerettem 2. része ugrott be, amit olvasni nem olvastam, de a Netflix-es film ugyanolyan aranyos és szórakoztató lett, mint az első részé.



13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál
Idén eddig csak 1 külön könyves értékelést írtam a Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyvről.



14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál 
Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger - és nemcsak kívülről tetszett nagyon.



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Mindig a hangulatom alapján választok olvasmányt, úgyhogy erre nem tudok válaszolni, de az biztos, hogy a saját olvasatlan könyveim számát szeretném apasztani, mert a karantén alatt megszaladt a vásárlások száma. 

16. Kiket jelölsz meg?
Mindenkit, aki még nem töltötte ki. 

2019. december 2., hétfő

KÖNYVFÜGGŐK PROBLÉMÁI BOOK TAG

Nemrég meghívást kaptam Just a Bookish Soul-tól egy igazi könyvmolyoknak való booktag-re. Vissza kellett tekernem a videót, mert nem hittem el, hogy Dominika engem említett, de nagyon-nagyon örülök neki és köszönöm szépen. :) Itt vannak ez én válaszaim: 

1. Van kismillió olvasatlan könyved. Hogyan döntöd el, melyiket olvasod el legközelebb?
Van bizony. :D Mindig hangulatfüggő, hogy mibe kezdek bele és sajnos az újabb könyveim előnyt élveznek, így van sok könyvem, ami régóta a polcomon hever olvasatlanul.


2. Már elolvastad egy könyvnek több mint a felét, de nem tetszik. Folytatod, vagy abbahagyod?
Már a könyv elején eldől számomra, hogy tetszik vagy nem, így több, mint felét nem olvasom el, ha nem tetszik. Viszont előfordult már, hogy olyan könyvet hagytam félbe jóval a fele után, ami nagyon is tetszett, csak valahogy már nem volt hozzá hangulatom.


3. Közeledik az év vége, és még mindig nagyon távol vagy az olvasási listád teljesítésétől. Mit teszel?
Semmit. :D Szeretek listákat írni, jobban, mint betartani őket. Nem történik semmi, ha nem sikerül betartani, nem akarok kötelező olvasmányokat gyártani magamnak.

4. Egy könyvsorozatnak, amit imádsz, nem egyeznek a borítói. Hogyan kezeled?
Egy picit szúrná a szemem, de nem sokáig foglalkoznék vele. Mondjuk ha jobban belegondolok, szerintem nincs is ilyen különbség a könyvsorozataimnál.

5. Minden ismerősöd imád egy könyvet, amit te gyűlölsz. Kivel beszéled meg, aki szerinted a te oldalara állna?
Az ismerőseim/barátaim nem olvasnak annyit, mint én és általában nem is olvassuk ugyanazt. Gyűlölni, meg nem szoktam könyveket, szóval ez egy nehéz kérdés számomra. Ha ilyen előfordulna, inkább csak beszélgetnék arról, hogy másoknak milyen volt a könyv és nekem mi a véleményem róla.





6. Nyilvános helyen olvasol, és nagyon felzaklat a könyv, annyira, hogy sírni kezdesz. Mit kezdesz magaddal?
Nyilvános helynek leginkább valamelyik tömegközlekedési eszközt tudom elképzelni, mert a napi olvasási időm nagy része ott telik el és azt gondolom, hogy simán sírnék és olvasnék tovább, mert egyrészt az embereket nem nagyon érdekli a másik ember, másrészt teljesen természetesnek gondolom, hogy valaki elérzékenyül egy könyvön.


7. Egy könyvnek, amit nagyon szeretsz, most jön ki a folytatása, de te már nem emlékszel egészen az előző részre/részekre. Mit teszel, újraolvasod az előző részt/részeket, vagy keresel róla egy összefoglalót a neten, vagy kihagyod a folytatást, vagy bestresszelsz… stb?
Csak simán elkezdem a folytatást, pár oldal után általában eszembe jutnak a szereplők, az előző könyvben történtek és a hangulat.

8. Nem akarod kölcsönadni a könyveidet senkinek. Hogyan utasítod rendre udvariasan azt, aki mégis kölcsön akar kérni tőled egyet?
Régebben nem szívesen adtam kölcsön könyveimet, mert féltem, hogy összegyűrik, nem adják vissza, stb. és bár ezek mind bekövetkeztek, de azért mostanában már szívesen adok kölcsön, mert szeretném, ha mások is átélnék azokat az érzéseket, élményeket, amelyeket nekem adott a könyv.
9. A hónapban már öt könyvnek kezdtél neki, és egyiket sem fejezted be. Hogyan jutsz túl ezen az olvasási válságon?
Hála Istennek ilyen még nem volt, de általánosságban az olvasási válságot úgy próbálom leküzdeni, hogy addig keresgélek egy olvasmányt, ameddig találok kedvemnek valót. Ilyenkor sok könyvbe belekezdek néhány oldal erejéig, de mindig elég hamar találok valamit, általában valami könnyedebb olvasmányt, mint például legutóbb Colleen Hoover egyik könyve.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg mostanában, ami érdekel, és majd meghalsz, hogy olvashasd. Mit csinálsz? Hányat veszel meg ezek közül?
Általában azokat az új könyveket szoktam előrendelni/megjelenés után közvetlen megvenni, amelyeket a kedvenc/nagyon szeretett íróm írt vagy egy nagyon szeretett sorozatnak a folytatása. Ilyen volt mostanában A tükörjáró 3. része és Elizabeth Gilbert új regénye is, a New York lányai. A többi vásárlásom általában akciófüggő, de néha befigyel pár impulzusvásárlás is.

11. Végre sikerült megvenned a könyveket, amiket nagyon szerettél volna, és alig várod, hogy olvasd őket… de meddig hevernek a könyvespolcon, mielőtt ténylegesen el is olvasnád őket?
Nem tudom mitől függ, hogy melyik könyvet olvasom el hamar és melyiket akár évek múltán sem. Ha tudnám, akkor nem lenne olvasatlan könyvem, mert akkor máshogy válogatnám meg, hogy miket vásárolok.

Szerintem ez egy szuper kis tag volt, igazán jó kérdésekkel. Éppen ezért én is szeretném megjelölni Dórit és Pupillát. Remélem kitöltitek, lányok. :)

2019. október 13., vasárnap

Fall time, cozy time Book TAG

Őszi gyerek vagyok, a pulcsis, kuckózós ősz az egyik kedvenc évszakom, Sarah-nál pedig láttam egy aranyos őszi tag-et, amit most el is hoztam nektek. :)



Száraz falevelek - a világ tele van színekkel.
Válassz egy őszies borítót!
Az egész tag alatt próbálok olyan könyveket választani, amelyeket idén olvastam, így ide most Kätlin Kaldmaa Izlandon nincsenek lepkék című regényét választottam, aminek nemcsak a borítója őszies, hanem a történet és a helyszín miatt is szuper őszi vagy téli olvasmány lehet.



Egy meleg pulóver - Végre elég hideg az idő ahhoz, hogy kényelmes, meleg ruhákat vegyél fel.
Melyik az a könyv, ami megmelengeti a szíved?
A Csudamíves olvasása közben sokat mosolyogtam, annak ellenére, hogy nemcsak egy cuki fantasy mese és jelenleg az Ahol a folyami rákok énekelnek is hasonló melegséggel tölt el, mert bár rengeteg szörnyűség van benne, de ugyanannyi szeretetteljes rész is.



Őszi vihar - süvít a szél, szakad az eső.
Válaszd ki azt a könyvet, vagy műfajt, amit egy esős napon szeretsz olvasni!
Valami komolyabb témájú könyv, például A titkos történet illik ide számomra. Vagy minden, ami fantasy vagy thriller.



Hideg, csípős szél.
Melyik a legcoolabb karakter, akivel helyet cserélnél?
Rainbow Rowell  Szív küldijéből Beth-t választottam, akinek amellett, hogy van egy nagyon jó munkahelyi barátnője, újságíróként dolgozik, akik filmkritikákat ír és egy nagy szerelem vár rá a történetben. Vele eléggé tudtam azonosulni olvasás közben.



Meleg almabor.
Melyik az a könyv, ami szerinted nem kap elég figyelmet, és szeretnéd, ha az lenne a legújabb bombasiker?
Legújabb nagy kedvencem Kim Leine Kalak című önéletrajzi regénye, ami viszonylag kevés, de nagyon jó értékelést kapott Molyon. Én nagyon ajánlanám mindenkinek, aki szereti az északon játszódó, keményebb regényeket. Engem annyira megfogott ez a könyv, hogy az író többi könyvét is tervezem elolvasni.



Kabát, sál, kesztyű - Hidegre fordult az idő, és ideje rétegesen öltözködni.
Melyik a legcikibb könyvborító, amit legszívesebben elrejtenél, ha nyilvános helyen olvasnál?
Nem rejtenék el semmit, mert amiket olvasok, azokat nem érzem cikinek.

Pumpkin Spice
Melyik a kedvenc őszi ételed/italod?
Meleg tea, chai latte, minden ami fahéjas, almás és sütőtökös.

Jóleső, meleg tűz
Oszd meg másokkal ezt a tag-et. Kiket jelölsz?
Nem szeretnék senkit megjelölni, de szívesen elolvasnám a válaszaitokat. Válaszoljatok kommentben vagy linkeljétek be, ha kitöltitek a blogotokon!

Kellemes kirándulós, kuckózós, olvasós őszt nektek! :)

2019. július 11., csütörtök

Mid-Year Book Freak Out Tag 2019

Szeretnék visszatérni a könyvértékelésekkel/ajánlókkal, de előtte gondoltam én is lezárom az elmúlt félévet. Júniussal bezárólag 21 könyvet olvastam el, aminek egyrészt ezért örülök, mert szinte mindegyik szuper volt és maradandó élményt hagyott maga után. Másrészt pedig szerintem van még esélyem az év végére elérni a kitűzött célt, vagyis az 50 elolvasott könyvet.



1. A legjobb 2019-es olvasmányok
Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
Kate Quinn: Alice hálózata
Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Grecsó Krisztián: Vera
Cecelia Ahern: Üvöltés
Anne Cathrine Bomann: Agathe
Igen, az elolvasott könyvek harmada. :D

2. A legjobb folytatás, amit 2019-ben olvastál
Csak egy ilyen volt, Christelle Dabos-tól a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (A tükörjáró 2.) Írtam róla véleményt is.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Van egy pár könyv, ami viszonylag friss megjelenés, idén vettem és még nem olvastam, a tavaszi és a nyári könyvlistámon is szerepel,  a legutóbbi  például Irvin D. Yalom-tól az Úton önmagamhoz. De nagyon érdekel még Margaret Atwood MaddAddam-trilógiája és Sally Rooney-tól a Normális emberek.

4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére
Az elmúlt idők legnagyobb kedvenceinek folytatásai:
Elena Ferrante: Az elveszett gyermek története és Christelle Dabos: Bábel emlékezete, amelyek az év vége felé fognak megjelenni.

5. Legnagyobb csalódás
A. F. Brady: Vakság
Nagyon vártam ezt a könyvet, mert egy olyan pszichothrillerként reklámozták, aminek ráadásul egy pszichológus a főszereplője. Aztán a molyos értékelésekben figyelmeztettek, hogy ez nem is thriller, ami nem lett volna baj, mert ennek tudatában kezdtem bele az olvasásába, de nagyon összecsapott volt, hiába volt jó az alapötlet.

6. Legnagyobb meglepetés
Kate Quinn: Alice hálózata
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy neked új)
Sok szerző volt, akitől most olvastam először. Akiket kiemelnék az Cecelia Ahern, Jessica Townsend és Kate Quinn.

8. Legújabb könyves szerelem
Egy keserédes első szerelem, Vera és Józef szerelme Grecsó Krisztián Verájában.

9. Legújabb kedvenc karakter
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van - Eleanor
Jessica Townsend: Nevermoor - Jupiter North és Fen
Kate Quinn: Alice hálózata - Eve és Charlie

10. Egy könyv, amin sírtál
Filmeken, sorozatokon nagyon gyakran sírok, könyvön már régóta sírtam, nem is volt még ilyen idén.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Jessica Townsend: Nevermoor
Ritkán olvasok gyerekeknek szóló könyveket, de ezt imádtam olvasni, szerethető, vicces, érdekes karakterekkel van tele, a történet világa is nagyon tetszik. Bár kedvencem azért nem lett ez a regény, de szeretném majd elolvasni a folytatását, a Csudamívest.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
Madarak a dobozban - Szeretném elolvasni a könyvet, mert a film nagyon tetszett.
Trónok harca - Ezer éve olvastam az első két részt, tetszettek, ahogyan összességében a sorozat is, de nem hiszem, hogy a jövőben neki állnék a többi résznek.
Csernobil - Szerintem minden idők egyik legjobb sorozata, a Csernobili imát el is kezdtem olvasni, ami alapján készült a sorozat, de nem volt hozzá hangulatom végül.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál
Nem írtam túl sok értékelést eddig idén a blogra, talán a Rejtélyesek eltűnések a Holdvilágban a kedvencem, mert ott bekapcsolt a fangirl énem. :D

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál
Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

15. Melyik könyvet szeretnéd idén elolvasni?
Bár írtam tavaszi és nyári olvasmánylistás posztot, de annyira nem követtem/követem őket, annyira hangulat és kedv alapján olvasok, hogy nehéz ide valami tarthatót írni. 

Köszönöm a tag-et Dórinak! :)



2019. január 24., csütörtök

Újévi Fogadalmak Book Tag 2019

Dórinál és Pupillánál láttam ezt a tag-et és így a vizsgák végével végre eljutottam odáig, hogy ki is töltsem. Nagyon jó kis újévi tervezős tag, főleg, hogy nem írtam még erről külön bejegyzést.

***

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle
Soma Mamagésától terveztem már néhány hónapja, hogy olvasok valamit, a könyvtárból pedig pont ki tudtam kölcsönözni A harmónia mint döntés című, tavaly megjelent könyvét és tegnap már be is fejeztem. Úgyhogy ez a "fogadalmam" már teljesítve is van. Hamarosan lesz is bejegyzés a könyvről. Más új írótól úgy különösebben nem tervezek olvasni, de biztos, hogy lesz ilyen sok ebben az évben is.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni
Van két adósságom magamnak a tavalyi évről, Margaret Atwood-tól A vak bérgyilkost és Donna Tartt-tól A titkos történetet még nem fejeztem be, de idén szeretnék végre rájuk sort keríteni, mert nagyon tetszik mindkettő, csak nagyon-nagyon lassú folyásúak szerintem.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni
Thomas Hardy-tól az Egy tiszta nő és Karinthy-től az Utazás a koponyám körül rég a polcomon várakozó klasszikusok. A vcs-s listámon is rajta van mindkettő.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni
Az újraolvasás mindig nagyon spontán történik nálam, 4 olyan író és könyv van, akiktől szinte minden évben újraolvasok valamit - Elizabeth Gilbert, Irvin D. Yalom, Sarah Dessen és Stephen Chbosky-tól az Egy különc srác feljegyzései.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni
Hát sok ilyen van... Például Naomi Noviktól a Rengeteg, amit azért is jó lenne végre elolvasni, mert tavaly jelent meg egy új könyve, az Ezüstfonás, ami szintén nagyon érdekel és előtte jó lenne megismerni az írónő stílusát.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél
Sok ilyen van a vcs listámon, az egyik például a Kína-tanulmány, vagy ott van még Hendrik Groen-től a Lesz ez még így se, amiről már sok jó véleményt olvastam.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél
Szeretnék eddig nem olvasott Yalom könyvekkel is megismerkedni és most nagyon felkeltette az érdeklődésemet Máraitól Az igazi, amiről a Nincs időm olvasni Fb csoportban nagyon jókat írtak.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén
Nem kaptam könyvet karácsonyra.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezeni is 2019-ben fogsz
Egyelőre erre nem látok esélyt, 1-2 sorozaton kívül inkább csak önálló regényeket olvasok.

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz fejezni 2019-ben
Remélem ilyen lesz a Nápolyi-regények és A tükörjáró, illetve az Ambrózy báró eseteiből is van még hátra 2 rész, a harmadikat nemrég kölcsönöztem ki a könyvtárból.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?
Szeretnék 50 könyvet elolvasni idén, de spontán is szeretnék maradni, úgyhogy ez nem kőbe vésett dolog.

12. Egyéb célkitűzések
Szeretnék kevesebb könyvet venni és végre teljesíteni a vcs-t. 

2018. december 6., csütörtök

BOOKTAG: Év végi hajrá

Most már negyedik éve az év végi hajrá nekem inkább a vizsgákról szól, de köztudott, hogy az ember olyankor űzi a legnagyobb kedvvel a kedvenc elfoglaltságát, amikor tanulni kéne, úgyhogy az év utolsó néhány hete sem fog olvasás nélkül telni. 
Köszönöm Dóri a tag-et!

1. Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?
Jelenleg Tara Westover-től olvasom A tanult lányt, amit biztosan befejezek év végéig, mert nagyon olvasmányos. Jó lenne befejezni Margaret Atwood-tól A vak bérgyilkost is, amit még októberben kezdtem el, de megszakítottam az olvasását sok más könyv miatt. Nagyon jó regény, csak elég lassan halad a történet és kicsit talán beleuntam, de félbehagyni nem fogom. 

2. Van úgy nevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?
Nincs kifejezetten ilyen könyv, abszolút hangulatfüggő, hogy mit olvasok éppen, de nyilván ad pluszt egy könyvélményhez, ha hasonló hangulatban, időben olvasom, mint amiben a történet játszódik. Ilyen volt A tél jegyesei is, amit pont a múltheti szeles, esős hidegben olvastam.

3. Milyen új megjelenést vársz még?
Nem várok most semmit, inkább azokat a könyveket szeretném majd megvenni és elolvasni, amik az elmúlt időszakban jelentek meg. A Nápolyi regények harmadik részét és A tél jegyesei folytatását.

4. Mi az a 3 könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

  • Elena Ferrante: Akik megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)
  • Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (A tükörjáró 2.)
  • Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak - ezt ilyen karácsonyra hangolódós olvasmánynak néztem ki, remélem benn lesz még a könyvtárban
5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?
Ha a tervezett sorozat folytatások is olyan jók, mint az előző részeik, akkor természetesen van és A tanult lány is nagyon tetszik. Még szerencse, hogy nem egy legjobb könyvet szoktam választani. :D

6. Elkezdted-e a már a jövő évi tervezést?
Jövőre is szeretnék spontán maradni és még gondolkodom, hogy a várólista csökkentésre jelentkezzek-e, mert idén nagyon nem jött össze. Talán 2 könyvet sikerült elolvasnom a 12-ből.

Ti mit terveztek még elolvasni idén? :)

2016. december 24., szombat

A karácsony örömei Book Tag

Hoztam nektek egy karácsonyi book tag-et, így közeledvén az szentesti vacsorához. A tag-et ITT találtam és én fordítottam le. Töltsétek ki ti is bátran én pedig megyek fát díszíteni! :)



1. Várakozás: Az izgalom a tetőfokára hág! Melyik könyv(ek) megjelenését várod a legjobban?
Igazából most télen nem nagyon követtem a megjelenéseket, csak amiket itt-ott könyves blogokon láttam. Amit nagyon vártam, a Dumplin'-t, azt már olvastam. A karácsonyi kívánságlistámra pedig inkább régóta áhított könyvek kerültek fel.

2. Karácsonyi dalok: Melyik könyvről vagy íróról nem tudsz nem dicshimnuszokat zengeni?
Elizabeth Gilbert, Sarah Dessen és Dosztojevszkij, Ez a hármas jutott először eszembe. Azt hiszem nagyon jól bemutatja milyen végletes személyiség vagyok.

3. Mézeskalács házikók: Melyik könyvnek vagy könyvsorozatnak van a legcsodálatosabban felépített világa?
Természetesen a Harry Potternek. Ha az idei olvasmányaimra gondolok, akkor az Ambrózy báró esetei és a Divergent trilógia világai is nagyon tetszenek.

4. Karácsonyi ének: A kedvenc klasszikusod vagy, amit rég el szeretnél már olvasni
Nagy kedvencem a Büszkeség és balítélet, amit jó lenne már újraolvasni, mert idén ez nem volt meg. Amit pedig nagyon el szeretnék már olvasni a Karamazov testvérek. Remélem ezen a télen sikerül ez is.

5. Karácsonyi édességek: Milyen könyvet szeretnél karácsonyra kapni?
Most nagyon rákattantam Szepes Mária könyveire, úgyhogy tőle szeretnék valamit.

6. Gyertyák az ablakban: Melyik könyvtől lesz meleg, meghitt hangulatod?
Gondolom ide valami olyat kell írni, amitől karácsonyi hangulatom lesz. Ilyen a Harry Potter, A kis herceg és az Egy különc srác feljegyzései. Ezeket szerintem  már többször is olvastam karácsonykor és valahogy eggyé váltak bennem az ünneppel.

7. Karácsonyfa és dekoráció: Melyek a kedvenc könyvborítóid?
Ezeket a könyveket (még) nem olvastam, de olyan hangulatos, téli a borítójuk.


8. A karácsony örömei: Mit szeretsz a karácsonyban? Melyek a kedvenc karácsonyi emlékeid?
Elkezdhetném felsorolni egyenként, hogy mit szeretek a karácsonyban, de csak összefoglalva azt, hogy van. Van egy ünnep a tél közepén, amire mindig várhatunk és amit megünnepelhetünk a szeretteinkkel, szeretetben, békében, bekuckózhatunk és pihenhetünk és olvashatok sokat.
Persze nagyon sok kedves emlékem is van a karácsonyról. Régebbről, mikor a Jézuska díszítette a fát és hozta az ajándékokat, ameddig mi mamánál játszottunk türelmetlenül az öcsémmel. És nemrégről, amikor már együtt sütöttük a mézeskalácsot és díszítettük a fát.