A következő címkéjű bejegyzések mutatása: d tóth kriszta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: d tóth kriszta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 6., vasárnap

Új polclakók & havi könyves zárás - 2015 november

Megint eltelt egy hónap és már javában benne vagyunk a decemberben is, vészesen közeleg életem első vizsgaidőszaka. Ha sokat kell tanulni mindig aktívabb vagyok a közösségi oldalakon, mert muszáj valahol sajnáltatnom magam, az olvasástól viszont elmegy a kedvem, mert tudjátok "nem szabad". Aztán ha majd úgy érzem túltanultam magam, akkor valami könnyű kis regényt fogok elővenni, hogy újra felélesszem az agyam. Na de ez a jövő zenéje, mi is volt novemberben? Munka, egyetem és kevés olvasás, emellett apróbb válságok meg betegségek is tarkították a múlt hónapot, de azt hiszem sikerült ezeken túllendülnöm és a december egy boldogabb hónap lesz, még ha kevesebbet is fogok olvasni (kedvtelésből).

Beszerzések

Három könyvet vettem ebben a hónapban, ebből kettőt, a Lauroszt és A varázslók folytatását, A varázslókirályt már jó rég előrendeltem. Az asztrológiás cucc pedig a néha fel-feltörő szenvedélyem eredménye.

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz
Amennyire vártam, annál egy kicsivel kisebb csalódás volt, de rögtön elolvastam és írtam is róla.

Lev Grossman: A varázslókirály
Neki még folyamatban van az olvasása, de be tudna szippantani, ha engedném neki. Simogatja a lelkemet, hogy vannak még olyan regényszereplők (Quentin), aki hasonlóan érez az élettel kapcsolatban, mint én.

Takács Tibor: A fejlődés iskolája
Ez egy jó kis kézikönyv az asztrológia iránt érdeklődőknek. Néha felcsapok én is asztrológusnak és elemezgetem a család meg a barátok horoszkópját, később majd szeretnék ezzel foglalkozni. Elnézést kérek ezért a tartalomért azoktól, akik nem hisznek benne.



Olvasások

Szégyenszemre csak két könyvet olvastam el novemberben, meg új szokásomhoz híven egy csomót elkezdtem, némelyiket számon se tudom már tartani.

Bár sokkal kevesebb könyvet olvastam idén, mint az elmúlt években, mégis nagyon nehéz lesz majd kedvenceket választani. Kriszta első könyve is az egyik kedvencem volt tavaly, azt hiszem ez is az elsők között lesz. Bár merőben más a téma, de ez is olyan "Krisztás".

Őt pedig már említettem fentebb.

Emellet ugye elkezdtem A varázslókirályt, Csernus Imrétől A nő után A férfit, az egyik tanárom egy nagyon jó könyvét és Lakatos Levente új könyvét a Szeress jobban!-t pedig már be is fejeztem, de az már decemberre számít majd.

A többiek: Dóri, Katacita, Tekla

2014. december 31., szerda

2014 kedvenc könyvei ~ TOP 12

Az elmúlt évekhez hasonlóan, most is kiválasztottam a kedvenc könyveimet ebből az évből. Az újraolvasásokat nem vettem figyelembe, mert akkor nagyon hosszú lenne a lista. Így is a tervezett 10 könyvből 12 lett, mert két könyvet képtelen voltam kihagyni. Ami viszont rendhagyó idén, hogy nagyon nehezen, de sorrendet is állítottam fel. Nagyon vegyes lett a lista, remélem mindenki talál valamit, ami felkelti az érdeklődését.

12. Alice Hoffman: Galambok őrizői (itt írtam a könyvről)
Az egyik legvaskosabb könyv, amit idén olvastam, amelyben az írónő nagyon jól fűszerezi a történelmi szálat a rendkívüli női karakterek történetével.

11. Shannon Hale: Austenland - Vakáció Mr.Darcyval (itt)
A témája és az írónő stílusa miatt is nagyon a szívemhez nőtt ez a regény, teljesen kikapcsoltam miközben olvastam.

10. Zakály Viktória: Hanna örök (itt)
Bár nem volt annyira átütő, mint az első rész, a Szívritmuszavar, de ezt is majdnem együltő helyemben olvastam el. Gyönyörű romantikus történet, a végét soha nem fogom elfelejteni.

9. Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? (itt)
Nem a legegyszerűbb olvasmány volt, talán még most sem dolgoztam fel, értettem meg teljesen, de nagyon megéri elolvasni.

8. Sarah Dessen: Along for the Ride - Álom két keréken (itt)
Pár napja írtam kicsit bővebben a könyvről, bár már nem olyan friss élmény. Imádom Sarah Dessen-t, a legújabb magyarul megjelent könyvével sem tudott nálam mellélőni.

7. Kosztolányi Dezső: Édes Anna (itt)
Iskolás éveim alatt, ha nem is a kedvenc, de az egyik legkedveltebb kötelezőm volt. Hihetetlenül dühös voltam miközben olvastam. De szerintem azok a jó könyvek, amelyek ilyen mély érzéseket váltanak ki az emberből. Az Édes Anna is ilyen volt számomra.

6. Lev Tolsztoj: Anna Karenina (itt)
Ha lenne ilyen, akkor ez a regény is versenyezhetne a "legvaskosabb" kategóriában. Minden idők egyik kedvenc férfikarakterét, Levint adta nekem és a bizonyosságot, hogy tényleg szeretem az orosz irodalmat.

5. Alan Bradley: De mi került a pitébe? (itt)
Az év legaranyosabb könyve, a legédesebb, legszerethetőbb főszereplővel. Ha nem lenne így is lassan 10 megkezdett könyvem, már olvasnám a folytatást.

4. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Annyira, de annyira szerettem volna egy külön bejegyzést szentelni ennek a regénynek, de egyszerűen nem tudtam volna összefoglalni, átadni, hogy miről szól és hogy mennyire jó. Imádtam!

3. Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Anna Gavalda az idei kedvenc íróm, hiszen 4 könyvet is olvastam tőle ebben az évben. Mindegyik nagy kedvencem lett a francia életérzés és az írónő által teremtett karakterek miatt, de az Együtt lehetnénk hangulata és szereplői tényleg örökre meg fognak maradni a szívemben.

2. D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak (itt)
Sokkoló képek, nosztalgikus hangulat, kávécigi. Ennél nagyobb hatást már csak...

1. Grecsó Krisztián: Megyek utánad (itt)
című új regénye tett rám. Letaglózott, megríkatott, összetört aztán megragasztott.Mindig utólag tudom igazán, hogy milyen nagy hatást is tett rám egy könyv. Ha a Megyek utánad-ra és Darura gondolok még most is kiráz a hideg.

És most egy csoportkép. :D

2014. december 29., hétfő

Új polclakók - 2014 december

A december egy hihetetlenül jó hónap volt könyves szempontból, ugyanis 12 új drágasággal gyarapodott a könyvespolcom. A családtagjaim már tudják, hogy a tökéletes ajándék számomra a könyv (a második pedig a könyvutalvány), így a karácsonyfa alatt rengeteg könyvet találtam. A képen láthatjátok őket. :)


D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka - A Jöttem, hadd lássalak-ot imádtam, úgyhogy az új könyvét is nagyon vártam.
Temple Grandin: Képekben gondolkodom - A Temple Grandin című film, Claire Danes főszereplésével nagyon megfogott, mikor pár éve láttam. Az autizmus mindig is érdekelt, Temple pedig egy különleges személyiség.
Anne Frank naplója - Már nagyon régóta el szeretném olvasni.
Rainbow Rowell: Eleanor és Park - Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. Minden évben van a fiatalok körében is egy nagybetűs KÖNYV. Idén szerintem ez az. Már nagyon kíváncsi vagyok rá.
Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos - Az idei egyik kedvenc könyvem volt a sorozat első része, a De mi került a pitébe?. Remélem ez is hasonlóan jó lesz.
Palya Bea: Ribizliálom - Temple Grandin mellett Palya Bea is hihetetlenül különleges személyiség. Mostanában sokat hallgatom a dalait,  de a gondolatai is érdekelnek.
Anna Gavalda: Édes életünk - Az idei év egyik nagy szerelme nálam Anna Gavalda akivel kiélhetem a francia mániám egy részét. Ezt a könyvet, ami egyébként két kisregényt tartalmaz már el is olvastam és bár az Együtt lehetnénk-et nem múlta felül, de nagyon szerettem.
Ferenc Pápa: Az irgalom egyháza - Nem hiába mondják, hogy az utóbbi idők legszabadelvűbb pápája. Engem is megfognak a gondolatai, a világszemlélete. Kíváncsi leszek a könyvre, ami hosszabb-rövidebb szemelvényeket tartalmaz Ferenc Pápától.

Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány - Ezt a könyvet a molyos karácsonyi ajándékozáson kaptam rengeteg kávés finomság és tea mellett. Régóta szeretném már elolvasni, mert mint sokan mások én is hiányolom a női szerzőket a magyar irodalom tanításból. 

És még karácsony előtt pár nappal lepett meg az egyik barátom három csodálatos könyvvel. Darvas Józseftől a Részeg esővel, Faludy György verseskötetével a Viharos évszázaddal és Roy Porter Téboly című könyvével. Az utóbbit csak random kinyitottam valahol és az első mondat, amit megláttam az volt "Őrültek nem léteznek.". Szóval máris imádom. :D


Már ebben a posztban is nagyon-nagyon utalgattam az ez évi kedvencekre, szóval hamarosan érkezik a top12-es lista, a minden hülyeséget összesítő statisztika, megmutatom milyen könyvekkel "neveztem" jövőre a várólista csökkentésre és jön a meglepetés is. Nem ígérem, hogy ez mind idén, de napokon belül. :D

A többiek új polclakói:

2014. október 24., péntek

Miket olvastam mostanában? - Új olvasások az újraolvasások között

Borzasztóan el vagyok maradva az "egykönyves" posztokkal, és ahogy egyre húzom-halasztom őket, úgy egyre kevesebb gondolat marad meg bennem. A történetek hangulatát pedig még nem tanultam meg pazarul átadni, de persze rajta vagyok az ügyön. Így most egybe sűrítek minden olvasmányt, amit az előző, újraolvasós posztban megemlítettek mellett olvastam. Elöljáróban elárulom, hogy az utóbbi időben ritkán fogtam mellé.

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai 
Ezen regény esetében hatványozottan igaz, hogy ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján, ami egyébként ebben az esetben gyönyörű. Pont ezért félve kezdtem el olvasni, mert előtte igencsak belemerültem a depis a könyvekbe és nem akartam egy csili-vili történettel folytatni a sort. Nos, a Mesés ruhák kalandjaiban annyi csupán a csillogás, hogy egy vintage bolt játszik benne nagy szerepet. Egyébként arról szól, hogyan tudja elfogadni a főszereplő, Phoebe a múltban elkövetett hibákat egy idős néni, Thérése szintén tragikus történetének segítségével. Az írónőnek nagyon kellemes stílusa van és velem olvastatta magát a könyv. Limonádénak limonádé, de egy komoly, nem elcsépelt problémával a középpontban.

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak
Nem lesz új a kijelentés, de végre egy közszereplő, aki tud írni. Nem olvastam Kriszta írásait és a műsorát sem néztem, hanem valamilyen posztja kapcsán elkezdtem őt követni facebook-on és ott egyre szimpatikusabbá vált számomra. Így jutottam el odáig, hogy a könyvét is el akartam olvasni. Talán két nap volt, de legfeljebb három, ameddig "kitartott" a Jöttem, hadd lássalak, (A hozzám hasonlóan fiataloknak és tudatlanoknak mondom, hogy a cím egy Omega dal egyik sora, ami a regényből is kiderül.) Kriszta az édesanyja történetét írta meg fiatalkorától a halálos ágyáig, E/1.-ben, sokszor hihetetlenül szívszorítóvá téve így a regényt. Szerintem nagyon hiteles, nagyon megrázó és nagyon magyar. Érdekes, vagy éppen nagyon is érthető, hogy Grecsó Krisztián írt a regényre ajánlást. Két különböző stílust képviselnek, de a céljuk azt hiszem ugyanaz. Ezek után említenem sem kell, hogy Kriszta új könyve, a Húszezer éjszaka, az első számú a karácsonyi kívánságlistámon.

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák
Ha minden könyvhöz hangulatot társítunk, akkor ebben a posztban most értünk a mélypontra. A Berlini nyárfák egy Norvégiában játszódó trilógia első része, szerintem abszolút beleesik a családregény kategóriába. A Neshov farmon játszódik a történet, ahol a szülők és a legidősebb fiuk Tor él. A regény elején az édesanya, Anna megbetegszik és erre az eseményre hazatér másik két fia Margido és Erlend is. A családtagok között, mondom sem kell hatalmas ellentétek húzódnak, de az anyjuk betegsége újra összeköti őket és fény derül egy hatalmas titokra, ami mindent megváltoztat. Anna B. Ragde, egy Norvégiában nagyon híres, nálunk kevésbé ismert írónő. Azt hiszem hozta azt a stílust és hangulatot, amit egy északi országban játszódó regénytől várunk. Nagyon egyszerű, komoly, sötét és nyers. Ja és a végén áhítozol a folytatásért, csak ugye nincs annyi idő az egész világon...

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Annyira régen el szerettem volna már olvasni ezt a könyvet, amiben a színpompás borítónak is biztosan hatalmas szerepe volt, és most mégis hatalmas űr van ennek a regénynek a helyén a szívemben. Bernadette, az építész zseni anyuka és a lánya Bee, a csodagyerek története vadszederindákkal, Antarktisszal, bölcsességfog kihúzással, pszichiáterrel, FBI-al, ja meg ugye az eltűnéssel. Számomra sok(k) volt, nevetségesen sok. Szürreális, hihetetlen, mintha maga az írónő sem vette volna komolyan a dolgot. Lehet az a baj, hogy én meg igen, de nem ezt vártam ettől a regénytől. A különböző e-mailek meg jelentések pedig különösen idegesítettek. Szóval ez egy erős nem volt, a sok jó választás között.