2015. február 27., péntek

Dallamtapadás II. - DALos kedvencek

Most már sokadik éve követem az Eurovíziós Dalfesztivált és ezzel együtt a magyar válogató eseményeit is. Idén, mikor A Dal első adását megnéztem, eléggé megijedtem, hogy milyen gyenge a mezőny. De most már túl 5 adáson, van egy pár kedvencem. Eddig mindig egyetértettem a közönséggel a győztest, vagy nevezhetjük úgy is, hogy a kiválasztottat illetően. Most annyiban különbözik a véleményem, hogy az elmúlt években mindig volt több dal is, amit én személy szerint kiküldtem volna. Idén csak egy ilyen van, plusz néhány ami szintén nem megy ki a fejemből, de inkább "at home" számok, ahogy Rúzsa Magdi mondaná.

A New Level Empire-t már tavaly is szerettem. Amikor a Last One-t először meghallottam a rádióban, azon túl, hogy szerelem volt első hallásra, azt hittem, hogy valami külföldi együttest hallgatok. Viszont az énekes hangja ismerős volt. Mindig is szerettem Zolát a személyisége miatt, biztos az arroganciája vonz annyira, úgyhogy a Retro School Band után örültem, hogy újra énekel.
Az idei daluk, a Homelights nem annyira ütős és mondjuk ki, nagyon hasonló, mint a tavalyi, de én szeretem ezt a stílust. Bulis ugráláshoz, na meg mostanában futáshoz épp megfelel.



A másik dal, amit nem tartok elég erősnek, de imádom, az Ív Fire című száma. Sokszor kellett meghallgatnom a szerelemhez, de nyilván azért hallgattam meg annyiszor, mert éreztem benne valamit. Az énekesnőnek annyira édes és különleges hangszíne és személyisége van, hogy amiatt felejthetetlen a dala. Egyébként először ByeAlex Bocs, hogy című dalában tűnt fel a nagyközönség előtt, amit egy időben napi ezerszer meghallgattam.



Akit nagy esélyesnek gondol mindenki, az Csemer Boglárka - Boggie és a Wars for nothing. Szerintem őt tényleg nem lehet nem szeretni, mert annyi kedvesség és pozitív energia árad az egész lányból. Maga a dal és az előadásmód pedig mondhatnánk, hogy klisés, de szerintem a jelenlegi körülmények között megengedhetjük ezt magunknak. Nem a legnagyobb kedvencem, de örülnék, ha a Wars for nothing lenne holnap este a győztes.



Ha a legnagyobb kedvenceket kell kiválasztani, akkor két jelöltem is van. Az egyik Szakács Gergő és az Ősz utca, ami most és az elmúlt hónapban a legnagyobb guilty pleasure szám volt számomra. Nem lehet mondani, hogy nagy művészi magasságokban szárnyalt Fluor Tomi, amikor a dalszöveget írta és egy egyszerű pop dalról beszélünk, de Gergőnek jó hangja van és van a dalban valami, ami miatt újra és újra meg kell hallgatnom. Különösen az akusztikus verziót ajánlom.



Az abszolút szerelmeim azok a Passed-es srácok, az elektromos hárfa és a Mesmerize. Lehet kicsit fiatalok még és elvont a daluk, de ha valami különlegessel akarunk indulni, akkor csak ők jöhetnek szóba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése