2015 kedvencei

Az elmúlt évektől eltérően most nem választottam ki 10-12 kedvenc könyvet és állítottam őket sorrendbe, hanem egy kicsit rendhagyóbb módon értékeltem az idén elolvasottakat. Már sokszor írtam róla, hogy bár idén sokkal kevesebb könyvet olvastam el, mégis szinte mindegyik nagyon jó élmény volt, úgyhogy ne lepődjetek meg a "csalásaimon", sok helyre egyszerűen nem tudtam csak egy valamit választani.

A legjobb külföldi klasszikus

Bár idén olvastam a Jane Eyre-t és a Kisasszonyokat is, amelyek mind csodálatosak voltak, de a legjobban az év elején olvasott A nagy Gatsby és a későbbi Mrs. Dalloway tetszett, valahogy jó időpontban találtak meg. Őket mindenképpen újra fogom olvasni, lehet, hogy már jövőre.

A legjobb magyar klasszikus

Az érettségi miatt sok ilyet olvastam az év első részében, de az abszolút kedvencem Móricz Zsigmondtól a Rokonok. Olvastatja magát és annyi mai probléma előkerül benne. Egyszerűen szenzációs, hogy mennyire átfogó történet, pedig nem is a hosszabbak közé tartozik.

A legjobb pszichológiai témájú

Mostanában egyre több ilyet olvasok és legszívesebben az összeset felsorolnám, de a legnagyobb hatással Csernustól A nő és vigyázat most csalok, mert még nem fejeztem be!, de Yalomtól A Schopenhauer-terápia voltak rám.

A legjobb igaz történeten alapuló

Igen, most már kiderülhetett, hogy skatulyákat készítek az idei kedvenc könyveimnek, hogy többen lehessenek, de hát ha ennyire szerettem őket? Ide három könyv is került, Elizabeth Wurtzeltől a Prozac-ország, Likó Marci életrajzi könyve a Bunkerrajzoló és a merőben más, de szintén imádom könyv a Napsütötte Toszkána.

A legjobb fiataloknak szóló

Én mindig belezavarodok, hogy melyik könyv new adult meg melyik young adult, úgyhogy maradtam a "fiataloknak" megnevezésnél. Mivel már nem nagyon olvasok ilyen könyveket, nem mintha nem lennék fiatal, de elég mainstream választásom lett itt. Az Eleanor és Park nagyon nagy kedvencem volt az év elején, mert nem olyan mint a többi hasonló témájú történet. A Papírvárosok pedig főleg nem. Egy nem mindennapi cselekmény, a téma viszont minden fiatalt foglalkoztat.

A legnagyobb csalódás

Jevgenyij Vodolazkintól a Laurosz. Valami orosz nagynagynagy regényt vártam és végül egy közepes valamit kaptam.

A legnagyobb meglepetés

A Hazudósokért mindenki odavolt és bár mostanában szkeptikusan állok az ilyen regényekhez, de ennek sikerült engem is letaglóznia. Bennem mindig az "érzés" marad meg egy könyv után. Ettől még mindig borzongok, ha rágondolok. A másik ilyen könyv pedig Lev Grossmantól A varázslók volt. Tudtam, hogy teljesen más, mint egy szimpla fantasy, de nem gondoltam, hogy ilyen nagy hatással lesz majd rám. Különleges, baljós, furcsa hangulatú regény.

A kedvenc íróm

Ezt a címet is megosztottan ketten kapták. Az egyik Nicolas Barreau, akinek A nő mosolya című regénye teljesen elvarázsolt és alig várom, hogy még olvashassak tőle. A másik pedig Lakatos Levente, akitől idén három regényt/kisregényt is olvastam. Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődött az évek alatt és a most megjelent Szeress jobban! című regénye tényleg az egyik legnagyobb kedvencem volt idén.

A kedvenc írónőm

D. Tóth Kriszta, mert őt és az idén olvasott regényét, a Húszezer éjszakát is muszáj volt megemlítenem. Annyira várom, hogy megint írjon valamit, mert imádom, amit csinál.

A kedvenc borítóim

Az idén elolvasott könyvek közül.

Új polclakók - 2015 Március

Márciusban is sikerült tartanom magam ahhoz, hogy nem veszek sok könyvet. Egyrészt, mert az időmet most nem az olvasás és az újdonságok után való böngészés tölti ki, másrészt pedig jelenleg is itt tornyosulnak körülöttem az olvasatlan saját és könyvtári példányok.

Csak kétszer csábultam el az elmúlt hetekben. Az egyikben nagy szerepe volt Katacita bejegyzésének Andrea Molesini Nem minden mocsok bécsi című regényéről. Nagyon meghozta hozzá a kedvemet, szinte már éreztem is a történet hangulatát, így pont kapóra jött a Scolar Kiadó akciója. Most már 99%, hogy ősszel olaszul kezdek el tanulni, így mindent szeretnék magamba szívni, ami az olasz kultúrához kapcsolódik. Azt hittem "tavaszi szünetes" olvasmány lesz a könyv, de muszáj előtérbe helyeznem az emeltes műveket és a tanári alkalmasságira sem találtam még meg a tökéletes regényt. 

A másik elcsábulás pedig tényleg filléres volt. A könyvtárban a kiselejtezett könyvek között találtam egy gyönyörűséges Rokonok példányt. A korához képest tökéletes állapotú és igazi régi könyv illata van. És persze az sem volt hátrány, hogy kedvencem lett a regény, úgyhogy most már bármikor újra tudom  olvasni.

A többiek új polclakói: Katacita Tekla

Bicskanyitogató kötelezők

Tudom, hogy ehhez az újabb cukorka színű kinézethez nem illenek az ilyen elnevezésű posztok, de az utóbbi időben a kötelező olvasmányok olvasása közben fél percenként tettem fel magamban, de sokszor hangosan is a kérdést "Te most szórakozol velem?". Remélem egyik író sem sértődött meg a tegezésért, sőt örülnek, hogy elérték a kívánt a hatást.

A Sorstalanságtól eleve ódzkodtam, hiába érdekel nagyon a holokauszt téma, mert mindenkitől azt hallottam, hogy a regény csalódás volt, szerintük túl van értékelve. Az első pár oldal után bennem is volt egy nagy kérdőjel, hogy ha már magyar író illetve magyar regény Nobel-díjat kapott, akkor miért pont ezt a művet kellett választani? A nagy értetlenkedésemnek az a meggyőződésem volt az alapja, hogy a Nobel-díjas regények minden mondatában három metafora és két hasonlat van. Ehhez képest a Sorstalanság nyelvezete teljesen lecsupaszított, egyszerű, nem olyan, mint egy klasszikusnak vett regényé. (Persze ki mondja meg, hogy mi számít klasszikusnak?) Emellett úgy vált ki érzelmeket az emberből, hogy a sorok között egy cseppnyi érzelem sincs. Csak szilárd tények vannak, a főszereplő, Gyurka mindent természetesnek vesz, elfogad. Ez pedig a 21. században élőknek a szemével elképesztően dühítő tud lenni, hiszen ma már minden olyan könnyen elérhető egy átlagos körülmények között élő ember számára is. Ez a regény egy új nézőpontból közelíti meg a holokauszt témát, ami nálam nagyon betalált, mert imádom a dühítő történeteket, hisz a legfontosabb az, hogy hatást fejtsen ki az olvasóban, legyen az negatív vagy pozitív. Miközben Gyurka megpróbáltatásairól olvastam úgy beléptem volna a sorok közé és megráztam volna ezt a naiv kisfiút, hogy "Hé, ébredj már fel! Az nem mehet így tovább, vedd már észre!" Elsősorban azért tetszett, mert ha Gyurkát nem is tudtam ráébreszteni a valóságra, de saját magamat igen.

A Sorstalanság után olvastam egy merőben más témájú regényt, Móricztól a Rokonokat, ami idén emelt tétel. A kötelezőkre általában nehezen hangolódok rá, ennél is már pár oldal után fejben imádkoztam, hogy ne legyen végig ennyire száraz és vontatott. Most már, hogy befejeztem, teljesen máshogy állok hozzá. Eldöntöttem, hogyha úgy hozza a sors, hogy magyar tanár leszek, akkor az Úri muri helyett ezt fogom elolvastatni a diákjaimmal, mert a témája 2015-ben legalább annyira fontos, mint száz évvel ezelőtt volt. Móricz szerintem zseniálisan eltalálta a mindenkori politikai élet lényegét, csak úgy lubickolt, minden oldalt megjelenített, közben pedig bemutatta egy nem politikusnak való politikus sorsát. Ezt a címet persze csak tőlem kapta meg Kopjáss István, a főszereplő, mert mindenkinek saját elképzelése van a politikáról, meg a fociról és társaikról. Ami ebben a regényben dühített, az a kendőzetlen őszinteség volt, az pedig nagyon meglepett, hogy valaki képes volt így átlátni ezeket a szövevényes dolgokat. Nálam abszolút alapmű lett.