A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mrs. dalloway. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mrs. dalloway. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 29., kedd

2015 kedvencei

Az elmúlt évektől eltérően most nem választottam ki 10-12 kedvenc könyvet és állítottam őket sorrendbe, hanem egy kicsit rendhagyóbb módon értékeltem az idén elolvasottakat. Már sokszor írtam róla, hogy bár idén sokkal kevesebb könyvet olvastam el, mégis szinte mindegyik nagyon jó élmény volt, úgyhogy ne lepődjetek meg a "csalásaimon", sok helyre egyszerűen nem tudtam csak egy valamit választani.

A legjobb külföldi klasszikus
Bár idén olvastam a Jane Eyre-t és a Kisasszonyokat is, amelyek mind csodálatosak voltak, de a legjobban az év elején olvasott A nagy Gatsby és a későbbi Mrs. Dalloway tetszett, valahogy jó időpontban találtak meg. Őket mindenképpen újra fogom olvasni, lehet, hogy már jövőre.

A legjobb magyar klasszikus
Az érettségi miatt sok ilyet olvastam az év első részében, de az abszolút kedvencem Móricz Zsigmondtól a Rokonok. Olvastatja magát és annyi mai probléma előkerül benne. Egyszerűen szenzációs, hogy mennyire átfogó történet, pedig nem is a hosszabbak közé tartozik.

A legjobb pszichológiai témájú
Mostanában egyre több ilyet olvasok és legszívesebben az összeset felsorolnám, de a legnagyobb hatással Csernustól A nő és vigyázat most csalok, mert még nem fejeztem be!, de Yalomtól A Schopenhauer-terápia voltak rám.

A legjobb igaz történeten alapuló
Igen, most már kiderülhetett, hogy skatulyákat készítek az idei kedvenc könyveimnek, hogy többen lehessenek, de hát ha ennyire szerettem őket? Ide három könyv is került, Elizabeth Wurtzeltől a Prozac-ország, Likó Marci életrajzi könyve a Bunkerrajzoló és a merőben más, de szintén imádom könyv a Napsütötte Toszkána.

A legjobb fiataloknak szóló
Én mindig belezavarodok, hogy melyik könyv new adult meg melyik young adult, úgyhogy maradtam a "fiataloknak" megnevezésnél. Mivel már nem nagyon olvasok ilyen könyveket, nem mintha nem lennék fiatal, de elég mainstream választásom lett itt. Az Eleanor és Park nagyon nagy kedvencem volt az év elején, mert nem olyan mint a többi hasonló témájú történet. A Papírvárosok pedig főleg nem. Egy nem mindennapi cselekmény, a téma viszont minden fiatalt foglalkoztat.

A legnagyobb csalódás
Jevgenyij Vodolazkintól a Laurosz. Valami orosz nagynagynagy regényt vártam és végül egy közepes valamit kaptam.

A legnagyobb meglepetés
A Hazudósokért mindenki odavolt és bár mostanában szkeptikusan állok az ilyen regényekhez, de ennek sikerült engem is letaglóznia. Bennem mindig az "érzés" marad meg egy könyv után. Ettől még mindig borzongok, ha rágondolok. A másik ilyen könyv pedig Lev Grossmantól A varázslók volt. Tudtam, hogy teljesen más, mint egy szimpla fantasy, de nem gondoltam, hogy ilyen nagy hatással lesz majd rám. Különleges, baljós, furcsa hangulatú regény.

A kedvenc íróm
Ezt a címet is megosztottan ketten kapták. Az egyik Nicolas Barreau, akinek A nő mosolya című regénye teljesen elvarázsolt és alig várom, hogy még olvashassak tőle. A másik pedig Lakatos Levente, akitől idén három regényt/kisregényt is olvastam. Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődött az évek alatt és a most megjelent Szeress jobban! című regénye tényleg az egyik legnagyobb kedvencem volt idén.

A kedvenc írónőm
D. Tóth Kriszta, mert őt és az idén olvasott regényét, a Húszezer éjszakát is muszáj volt megemlítenem. Annyira várom, hogy megint írjon valamit, mert imádom, amit csinál.

A kedvenc borítóim
Az idén elolvasott könyvek közül.



2015. március 12., csütörtök

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Magyarul olvastam, de ez a francia
 borító gyönyörű.
Úgy érzem új kedvenc írónőm született.

Három-négy éve olvastam először Virginia Woolf-tól, mégpedig a Jacob szobáját és annyira más volt, annyira összetett és kemény összpontosítást kívánt, hogy csak végigsiklottam rajta. Már akkor is éreztem, hogy egy csoda, amit ez a nő művelt, de akkor még számomra érthetetlen volt, valami sokkal kézzelfoghatóbbra vágytam, például egy egyszerű tiniregényre.
Évekig nem is próbálkoztam az írónő regényeivel, egészen egy héttel ezelőttig, amikor elkezdtem a Mrs. Dalloway-t. Az Órák című film (nem semmi szereposztással, Michael Cunningham regénye alapján készült, akit a Mrs. Dalloway ihletett) hozta meg a kedvemet a könyvhöz illetve az egyik barátomnak is nagyon tetszett, így hatalmas félelemmel, de belevágtam.

Az első néhány oldal küzdelem volt a csapongónak tűnő gondolatmenet és az egymást követő csodásabbnál csodásabb, nekem kissé bonyolult képek miatt, de végül feladtam és hagytam hogy elvarázsoljon a húszas évek londoni nyara.
A címből adódik, hogy a főszereplő Mrs. Dalloway, aki egy ötvenes évei elején járó brit hölgy, politikus férjjel, egy gyönyörű fiatal lánnyal és egy mesés házzal a Westminster negyedben. A cselekmény hossza csupán egy nap, a történet fő eseménye pedig a Mrs. Dalloway által adott esti fogadás illetve az arra való készülés, de a valódi történet a fejekben játszódik.
Woolf nemcsak a főszereplőt szólaltatja meg, hanem szinte mindenkit, akivel azon az adott napon találkozik. Megjelenik az élet és a halál kettőse, felvetődik a kérdés, hogy milyen  is a tökéletes  élet? és az is, hogy a látszólag őrült emberek valóban őrültek-e, vagy csak a világ látja őket annak?.
Érzések, emlékek, gondolatok tömkelege a regény. Az írónő képes volt arra, hogy egy gondolattal vagy akár csak egyetlen egy kimondott szóval jellemezzen egy embert. Emellett pedig felejthetetlen hangulatot teremtett. Már háromszor voltam életem során Londonban, utoljára lassan öt évvel ezelőtt pont nyáron, és most újra úgy éreztem, hogy azokon a híres-nevezetes utcákon járok és épületek mellett haladok el.
Nem lövöm le a poént, hogy véleményem szerint mit szeretett volna az írónő üzenni ezzel a történettel, de nekem hasonlóan sokat adott, mint év elején A nagy Gatsby. Azt hiszem, hogy hónapok, de lehet, hogy évek múltán is eszembe fog jutni, főleg az érzés, aztán Clarissa Dalloway alakja. Ha újraolvasom akkor pedig főleg. :)

Most nagyon megjött a kedvem az írónő könyveihez, úgyhogy holnap a könyvtárban rögtön a W-hez megyek. Remélem benn lesz az Orlando, mert az a következő kiszemeltem.