Nyaralás után

Túl vagyok egy hétvégén a Velencei-tónál és egy nyaraláson a Tiszánál, ezzel együtt pedig több csodás könyvön is, de most két hét erejéig újra visszatértem és igyekszem gyarapítani a bejegyzések számát néhány könyvajánlóval, véleményezéssel.

Mi várható itt a közeljövőben? Nem egészen két hete olvastam el a Jessie Lamb testamentumát, amiről nagyon vegyes érzéseim vannak. Túl vagyok két Fejős Éván és rádöbbentem, hogy az ő könyvei egyszerűen strandoláshoz íródtak. Átrágtam magam Jack Kerouac Útonján, ami hihetetlenül jó, csak időbe tellett felvenni a fonalat és azonosulni a két főszereplő fiatalemberrel. És végül, csupán pár óra alatt negyedjére is befejeztem az Eat Pray Love-ot, ami kapcsán különleges posztra készülök. Jelenleg pedig Lakatos Levente Bomlását olvasom, ami össze sem hasonítható a Barbibébivel.

Azt hiszem feladtam magamnak a leckét, de időm mint a tenger. Elköszönésképpen pedig jöjjön egy dal, amit mostanában nagyok sokat hallgatok. :)

Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak?

Még két évem van hátra a gimiből, így elég nagy rálátásom van a mai fiatalok olvasási szokásaira. Már akinek van olyan. Könyvmolyként nem az átlagot képviselem, sőt nem egyszer fordult már elő, hogy szinte csak én olvastam el egy kötelezőt az egész osztályban. Szerintem ez csak nagyon kis százalékban a mai fiatalok hibája, inkább nem is ők a hibásak, hanem a társadalom. A magyar órákon pedig csak a tényanyagot vesszük, nem gondolkodni tanítanak, kifejezni a véleményünket egy mű iránt, hanem mindenféle hülyeséget magoltatnak be velünk, amit két nap után elfelejtünk. Már ha vesszük rá a fáradságot, hogy egyáltalán megtanuljuk. 

Én személy szerint azt tartanám jó megoldásnak, ha a tanulóknak lenne választási lehetőségük, mondjuk 20-30 könyv közül, mert az soha nem szimpatikus senkinek, amire rá van aggatva az a jelző, hogy "kötelező". 

A magyar tanárnak az is a feladata, hogy megszerettesse az olvasást a diákjaival, az pedig lehetetlen egy több száz évvel ezelőtt íródott, irtó vastag mű segítségével, amiből minden harmadik szót nem is ért az ember. Ez persze túlzás, de nem hiszem, hogy sokan vannak akikkel egy kötelező szerettette meg az olvasást. Én magam tingli-tangli kis könyvecskékkel kezdtem, de eljutottam odáig, hogy nem az, hogy élvezem az összes kötelezőt, de van rájuk elegendő türelmem és nyitottságom, hogy elolvassam őket. (Persze rajtam is kifog egy-két darab, ez nem vitás.) A magyar oktatási rendszer egyik nagy hibája ez. Hogy a "nagyok", odafent olyan könyveket tesznek kötelezővé, amiket állítom, hogy ők maguk sem szerettek. Már ha olvasták őket.

Éppen emiatt jelentkeztem Niki "kihívására" is, amelyen minden résztvevőnek választani kellett egy könyvet, amit kötelezőnek ajánl. Ez az én hetem és Oscar Wilde-ot hoztam.

Remélem sikerül minden elfogultság nélkül írnom lelkitársam legnépszerűbb művéről a Dorian Gray arcképéről, amivel két éve találkoztam először és szerelem volt első szóra. 

Wilde-ot én igazi polihisztornak tekintem, nem hiába, a születésének 100. évfordulójára készített emléktáblára csak ennyit írtak: Itt élt Oscar Wilde, szellemes ember és drámaíró. Nem fért volna ki mennyi mindennel foglalkozott, milyen mélységekbe és magasságokba jutott. Azaz, magasságokba nem igazán, egy meg nem értett művész volt ő is, mint sokan mások. Szerintem a 21. században kellett volna élnie, talán a társadalom már kellően nyitott lenne az ő személyiségére, így a mai fiatalok is sokkal jobban képesek megérteni a műveit. Ez volt a fő indok amikor a Dorian Gray-t választottam.

Elgondolkodtató, megbotránkoztató, de őszinte mű egy tiszta fiúról, akit a tudatlansága és a hiúsága ejt csapdába. Csak egy ártatlan kívánság és Dorian már nem öregszik többé, ugyanaz a jóképű fiatalember marad, csak a róla készült arcképen látszik a változás, az összes botlása és hibája, az elromlás felé vezető útja. 

Dorian csak báb. Wilde az akkori arisztokrácia egy átlagos figuráját mutatja be, a sármos fiatalt, akinek mindene megvan és ezt ki is használja. Ellenpéldaként hat, ami érdeklődést kelt aztán elborzaszt, de olyan kereteken belül marad, hogy jó téma lehet egy tanórára.

Emellett megjelenik Lord Henry Wotton karaktere (valamiért az az érzésem Wilde saját magáról mintázta őt), aki amellett, hogy rengeteg hihetetlen gondolattal örvendezteti meg az olvasót, megmutatja hogyan lehet emberi keretek között elromlani (szerintem ilyen létezik) és csak az élvezeteknek élni.

A Dorian Gray-t én tizenkettedikeseknek ajánlanám, ha beleillik a tanrendbe, ha nem, mert ha komolyan veszi az ember, akkor rájön, hogy ez egy komoly könyv, amely komoly problémákat vet fel. Azért ideális, mert mielőtt "kilépünk az életbe", megmutatja, hogy ilyenné is válhatunk. Szörnyetegekké.

You and me are not like the others - Girls

Most még inkább Hannah-hoz hasonlónak érzem magam, ahogy itt ülök törökülésben az ágyamon, amin mintha egy tornádó pusztított volna, pakolással az arcomon. Azt hiszem megtaláltam a leginkább nekem való sorozatot. Nem a legnagyobb kedvencem, mert a Jóbarátoknak örök életre bérelt helye van a lista legtetején, de egy erős második hely az simán megvan. 

A Girls-ről (magyar címén Csajok, de a továbbiakban maradok az eredetinél) először az egyik barátnőm mesélt, de nem nagyon hatott meg vele, egyrészt mert suli időben egyszerűen képtelen vagyok sorozatozni, másrészt mert már csak a cím, a helyszín és a téma miatt is egy Szex és New York utánzatnak gondoltam. Aztán a napokban az egyik molyocska karcában olvastam újra az HBO sorozatáról, ahol ki volt hangsúlyozva, hogy ennek köze sincs a SATC-hez, így gondoltam adjunk neki egy esélyt. Jól tettem.

A Girls négy New York-ban élő barátnő mindennapjait, problémáit, a kapcsolataik alakulását mutatja be, néha ijesztő valódisággal. A központban Hannah Horvath (Lena Dunham) áll, aki nem mellesleg a forgatókönyvírója és a rendezője is a sorozatnak. Hannah egy duci, hihetetlenül bohém bölcsész leányzó, elég alacsony önbizalommal. Két évvel a diplomája megszerzése után a szülei közlik vele, hogy többé nem támogatját őt anyagilag, így a saját lábára kell állnia, ami egy olyan művészpalántának, mint Hannah, nem tűnik egyszerű dolognak. A képbe pedig bekerül még Adam, az ex-alkoholista, kicsit szociopatának kinéző, de csupaszív asztalos/ács?! is. Emellett pedig ott vannak az állandó konfliktusok a barátnőivel az ambíciózus Marnieval, a hippi Jessaval és az örök kislány Shoshannaval.

A Girls egy Golden Globe-díjas sorozat, ami eléggé megosztja a nézőket. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy ez miért van. Azért, mert nem olyan mint a többi, kicsit talán olyan, mint a Skins, hogy a felszín alá megy és a SATC világát lerombolja, mert egy átlag ember világa teljesen más. A Girls-nél könnyebben tudunk azonosulni a szereplőkkel, mert még csak meg sem próbálnak tökéletesnek mutatkozni és mindezt olyan élethelyzetekben, ami bárkivel megtörténhet. Az alapot pedig az egyetem utáni élet adja, amikor rádöbben az ember, hogy hiába tanult évekig, talán soha nem lesz övé az álomállás, az álompasi, az álomlakás és a többi. 

Emellett pedig rejtetten, de rengeteg dologra felhívja a figyelmet: a védekezésre (mert sok szex van benne az nem vitás), a nőgyógyászati szűrések fontosságára és persze a legfontosabbra, hogy a végén úgyis az lesz a legfontosabb, hogy azokkal legyél, akikat szeretsz - a szerelmeddel,a barátaiddal, a családoddal.

Ha pedig a való életről beszélünk, akkor igen, isznak, drogoznak és szexelnek a sorozatban. Aztán megbánják, sírnak, őrjöngenek és újra megteszik.

Lena Dunham most egy istennővé vált számomra, hogy bevállalta Hannah szerepét, megírta és megrendezte ezt a szerintem rohadt jó sorozatot.

Kiegészítésként csak annyit, hogyha esetleg kedvet kaptatok a Girls-höz, akkor lehetőleg felirattal nézzétek, mert a magyar szinkron szörnyű. Két évadot csináltak eddig (összesen 20 epizód, egyenként kb. 30 percesek).

Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal

Jó ideje a polcomon lapult már Cassandra Clare eme könyve, amely a 19. századi Londonba kalauzol el és nem mellesleg A végzet ereklyéi ( The Mortal Instruments) előzményének az első része. Őszintén szólva én nem voltam annyira lenyűgözve a TMI-től ezért csak az első részt olvastam, a Pokoli szerkezetek már a fülszövegtől kezdve jobban tetszett, mivel mint sok más ember, én is oda vagyok Londonért és mindenért ami a  Viktoriánus korra jellemző.

Tessa Gray elveszítette nagynénjét ezért a temetése után átszeli az óceánt, hogy a bátyjával, Nate-vel élhessen Londonban. A kikötőben két nővér, Mrs. Black és Mrs. Dark várja, valamint a hátborzongató kocsisuk, akik azt állítják, hogy Nate bízta meg őket, hogy elmenjenek érte. Tessa hisz nekik és elmegy velük a Pandemonium Klubba, ahol a Sötét Nővérek fogva tartják, hogy megtanítsák őt előhozni a különleges képességét, amelyet csak ő birtokol az egész világon, és férjhez adják a Magiszterhez. Tessa pedig kész bármit megtenni, hogy megmentse a bátyját, akivel már olyan régóta nem találkozott.

Hamarosan segítséget kap két Árnyvadásztól és megismer egy különleges világot, a démonok, vámpírok, tündérek, boszorkánymesterek és Raziel angyal gyermekeinek világát.

Próbálom megtalálni a megfelelő szavakat, mert a nagyon tetszett-et nem érzem megfelőlenek arra, amit érzek. Valahol mélyen ott motoszkált bennem a Csontváros olvasása közben is, hogy nem rossz kis írónő ez a Cassandra Clare, de aztán valahogy mégsem voltam annyira elájulva tőle a könyv végére. Az angyalnál viszont ez megörtént, mégha képletesen is.

Ez a regény nagyon jól fel van építve. Pörögnek az események ezerrel, azt se tudja az ember, hogy hova kapjon meglepetésében és mégis olyan szinten meg lehet szeretni minden egyes szereplőt 450 oldal alatt, hogy az nem semmi. Apró adagokban kapjuk meg a karakterek jellemvonásait, a múltuk titkait, a vágyaikat és mindegyikük hihetetlenül szerethető, eredeti szereplő, az őrült tudós Henry-től kezdve a "nem az akinek látszik" Will-ig.

Tessa, a főszereplő hihetetlenül eszes csajszi, nagyon olvasott (emiatt sok könyv említést kap a regényben) és  bátor, ahogy azt kell és az a jó, hogy nincs oda érte mindenki ok nélkül. Szerelmi szál persze van a történetben, ha úgy vesszük nem is egy, de nem erre van kihegyezve az egész, hanem arra, hogy a szereplőink kapcsolatai hogyan alakulnak a pörgős cselekmény közben. Nem vagyok író (persze szívesen lennék), de azt gondolom, ilyet nehéz összehozni bárkinek is. Bár ez csak az én személyes véleményem, hogy nekem rohadtul tetszett, na. Ügyes vagy, Cassie!

A humort, szarkazmust vagy nem is tudom én mit meg különösen imádtam. Na és a kannibál kacsák... El kell olvasnom A herceget, mert ezt nem lehet ép ésszel kibírni!

Értékelés: 5*/5

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 468

Könyves képözön II.

J.R.R. Tolkien: A hobbit

A film megnézése után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy igen csak jó lenne elolvasni a könyvet. Így már gondolhatjátok, hogy nem volt csalódás a filmváltozat, inkább imádtam, ahogyan most már a könyvet is.

Igazából jelentős előítéletekkel vágtam neki a könyvnek. Valamiért azt gondoltam, hogy hihetetlenül félelmetes lesz és telis-tele körmondatokkal, olyannyira, hogy nem egy oldalt újra kell majd olvasnom. Na most, nem tudom, hogy honnan vettem én ezt a sületlenséget, mert mindennek az ellentétét kaptam már az első oldal után.

Tolkien kezdetben a gyerekeinek mesélgetett egy hobbitról és az ő kalandjairól, csak később vettette papírra a történetet. És a kulcsszó itt van: mese. A mesék pedig általában nem annyira félelmetesek, viszont annál izgalmasabbak és nem hagyható ki, hogy mindig a jó győz bennük.

Tolkien végig tartotta a kapcsolatot velem, ki-kiszólt a legnagyobb kalandok közepette és visszautalt néhány dologra vagy előrevetítette a történéseket. Végig úgy éreztem, hogy fekszem az ágyamban mellettem pedig ott ül Tolkien egy karosszékben és csak mesél és mesél én pedig magamban elképzelem a történetet. Nagyon jó élmény volt a könyv, hiába nem volt annyira szépirodalmi, mint ahogyan vártam. Azért különleges ez a történet, mert egy 10-12 éves gyereknek simán a kezébe adnám, de aztán visszakérném, mert még sokszor el szeretném majd olvasni életem során. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt szórakoztató.

Meglepődtem, hogy ennyire tetszett, de tényleg csak jót tudok mondani A hobbitról. Jöhet a Gyűrűk ura, most hogy már tudom, hogy szerezte meg Bilbó a gyűrűt. :)

Értékelés: 5/5

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 308

Na de mi újság a filmmel?

Az első rész merőben más, mint a könyv, de ezt megszokhatnám már. Kb. 120-130 oldal történéseit mutatja be, rengeteg dalolászással, humorosan, hihetetlen látványvilággal és az egyemmegaszívüket törpöcskékkel. Más élményt ad, mint a könyv, talán valamivel izgalmasabb, mint az írott változat. de mégis más, ha készen kapja az ember a dolgokat. Én nagyon várom a következő részt, így pedig különösen, hogy olvastam a könyvet.

Ha olvastátok a könyvet, a film kötelező! Ha pedig láttátok a filmet, indulás a könyvtárba!

Helyzetjelentés

Talán az első off poszt december óta. Azért jó sokáig bírtam. A nyári szünet már több, mint egy hete tart és rámjött a szokásos letargia. Időm mint a tenger, kedvem bármihez is pedig a múlt héten leesett esőhöz mérhető, azaz nulla. Most már kezdek észhez kapni és tervezgetem a nyarat: olvasás, filmezés, sorozatozás, nyelvvizsgára készülés, biosz tananyag átismétlése (faktos leszek szeptembertől), némi mozgás beiktatása a napirendbe és végül, de nem utolsó sorban a blogocskám rendszeres frissítése.

Az utóbbi dologra tényleg nagyon ráfeküdtem mostanában, ha valaki törzslátogató észrevehette, hogy napi szinten váltogatom a sablonokat. Ennek oka a rengeteg szabadidőm illetve a kényes a ízlésem. Főleg a minimál, a letisztultság a nyerő nálam, de különben mindent gyorsan megunok és megutálok. Sablonbuzi, úgy értem, sablonmániás vagyok.Tegnap pedig még egy képekkel teli posztot is összehoztam mert miért ne? alapon. Remélem valakinek öröme tellett benne, én élveztem a kutakodást, ameddig rájuk találtam. Tervezek még nem egy ilyen posztot. És és és rengeteg ötletem van nem csak könyves véleményezős, hanem mindenfajta könyvekkel kapcsolatos bejegyzésre és szeretnélek titeket megörvendeztetni egy-két filmajánlóval illetve tervbe van véve, hogy megpróbálom definiálni a zenei ízlésemet. Az utolsó, az mission impossible kategória, de én kitartó leszek.

Mivel ez azért nagy részben egy könyves blog a posztnak pedig helyzetjelentés a címe... Jelenleg A hobbitban vagyok elmerülve és nagyon más, mint ahogy elképzeltem, de mégis képes magába szippantani. Mese jellegű, de bárki is állítja, ebből nem lehet soha kinőni. (A filmben viszont sok a változtatás, ami szerintem jó ötlet volt, de erről majd írok, talán túl bőven is.)