2023. január 11., szerda

Újévi Fogadalmak Book Tag 2023

Az Újévi Fogadalmak Book Tag-et 2019-ben töltöttem ki először és idén ismét Dóri inspirált a kitöltésére. Ahogy a visszatérős posztban említettem, nagy, konkrét terveim nincsenek sem a blogolást, sem az olvasást illetően, de a kívánságlistám/várólistám folyamatosan gyarapszik új könyvekkel, így ezek közül fogok most szemezgetni.

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle

Mindenképpen szeretnék olvasni Nádas Pétertől, Jón Kalman Stefánsson-tól és Elif Shafak-tól. Utóbbitól két könyv is van a polcomon (Éva három lánya, 10 perc 38 másodperc), de Az eltűnt fák szigetét is sokan dicsérték tőle tavaly. Nádastól a Rémtörténetekkel szeretném kezdeni, Stefánsson-tól még nem tudom. 

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Ez a Papírpalota lenne Miranda Cowley Heller-től. Alapvetően nagyon szeretem a 21. Század Kiadó KULT Könyveit, ezt a kötetet pedig sokan dicsérték, sokan választották be a kedvenceik közé 2022-ben, így nekem is a kívánságlistám élére került.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Azt hiszem Milan Kundera-tól A lét elviselhetetlen könnyűsége már belefér ide. Szintén sokan olvasták és dicsérik mostanában, én is nagyon kíváncsi vagyok rá.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Ennyi olvasatlan könyv és új megjelenések mellett most nincs ilyen tervem, de ha a hangulatom úgy hozza, bármit újraolvasok majd.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni

Michael Ende A Végtelen történetét mondanám, ami most gyönyörű új kiadásban kapható, de már 2016-ben feltettem a várólistámra. 

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

2022-ben megkaptam karácsonyra a Gyűrűk urát, ami mint tudjuk három elég vastag könyvet tesz ki. Jó lenne elolvasni idén.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Nagyon izgat Grecsó Krisztián februárban megjelenő új könyve, a Lányos apa, de két olvasatlan Sarah J. Maas kötet (Üvegtrón, Föld és vér háza) is van a polcomon, jó lenne tőle újra olvasni, mert a Tüskék és rózsák udvarát nagyon szerettem. 

8. Egy karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Daniel Keyes-től a Szép álmokat, Billy!-t.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezeni is 2023-ban fogsz

Egyelőre ilyenre nem látok esélyt. 

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz fejezni 2023-ban

2021-ben olvastam Octavia E. Butler Földmag-duológiájának az első részét, A magvető pédázatát. Az Agave nyárra ígéri magyarul a második, egyben befejező részt. Remélem sort tudok majd rá keríteni.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Instagram-on az év végi összegző posztban írtam, hogy a tavalyi tapasztalatokat leszűrve, idén szeretnék több férfi szerzőtől és több szépirodalmat olvasni, emellett többet szeretnék olvasni e-book-ban is. A kislányunk érkezése miatt konkrét célom nincs az elolvasott könyvek számát tekintve, de azt mindenképpen szeretném, hogy az életem része maradjon az olvasás, mert ez az, ami a leginkább feltölt.

12. Egyéb célkitűzések

Mivel ma jelentették be a Könyvhét (június eleje) és a Könyfesztivál (szeptember vége-október eleje) időpontjait, így nagyon aktuális cél, hogy idén is szeretnék mindkettőre ellátogatni. 

Üdv újra itt!

Másfél év kihagyás után mikor kezd az ember újra  blogolásba, ha nem azelőtt az időszak előtt, amikor gyökeresen meg fog változni az élete? Hamarosan édesanya leszek és úgy döntöttem, újraélesztem a Könyvek&Kávét akármilyen rendszertelenül is fogok posztolni a jövőben.  Üdv újra itt, kedves olvasó!

Az elmúlt blogolásmentes időszakban természetesen ugyanúgy sokat olvastam és az Instagram oldalamon meg is osztottam az élményeimet, de sokszor hiányzott/hiányzik az, hogy hosszabban tudjak írni egy-egy könyvről, témáról, ez vezetett végül vissz a bloghoz.

A fent említett változások miatt nincsenek nagy terveim a posztokat illetően, abszolút hangulat-, idő- és energiafüggő lesz, hogy mikor és miről fogok posztolni. Külön egy-egy könyvről valószínűleg nem fogok írni, de szívesen készítenék havi összegzős bejegyzéseket, ezen kívül pedig bármit, amihez éppen kedvem lesz. 

Remélem velem tartotok majd! :)

Ui.: Instagram-on pedig tényleg érdemes bekövetni, mert ott napi szinten elérhető vagyok. @konyvekeskave néven megtaláltak, vagy a linkre kattintva. 




2021. július 28., szerda

Félévzárási Pánik Könyves Tag 2021

Ezer éve írtam utoljára a blogra, de a szinte tömegesen érkező fél évi könyves zárásról szóló bejegyzések/videók mindig megihletnek. Így kicsit megkésve, a nyárnak már túl a felén, én is hozok egy kis összegzést.


Összesen 29 könyvet olvastam júniussal bezárólag, ami elég szép teljesítmény, még inkább, ha azt nézzük, hogy volt 1-2 keveset olvasós hónapom is. Ezzel a tempóval valószínűleg simán tudom majd teljesíteni az év vére kitűzött 61 könyvet, főleg, hogy most júliusban már a 10. olvasmánynál járok.
Mindig szembetűnik számomra, hogy milyen változatos témában, zsánerben olvasok, de idén azt emelném ki, hogy sok új szerzőtől sikerült olvasnom, magyartól és külfölditől egyaránt, és ezek az új szerzők majd hogy nem kedvencek is lettek rögtön. Hogy jobban megismerjétek milyen változatos is volt ez a 29 cím, jöjjenek a kérdések.

1. A legjobb 2021-es olvasmányod
Nem tudok egyet felsorolni, de igyekszem szűkíteni, hisz akkor mi lesz velem végén?
Naomi Alderman: Engedetlenség, Amy Harmon: Csak a szél tudja, Margaret Atwood: Macskaszem

2. A legjobb folytatás, amit 2021-ben olvastál
Csak három folytatást olvastam, ebből kettő Sarah J. Maas Acotar sorozatának a két legutóbbi része, a harmadik pedig A könyvárus lány folytatása Fábián Jankától. Az utóbbi kifejezetten csalódás volt, az Acotar sorozatnak viszont nagy rajongója lettem, úgyhogy nem tudok választani a Szárnyak és pusztulás udvara valamint a Fagy és csillagfény udvara között.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Van három friss kiszemeltem, amelyek mostanában jelentek meg és sanszos, hogy hamarosan be is fogom őket szerezni.
Abbi Waxman: Egy könyvmoly élete, Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás, Jess Hill: Mert kihozod belőlem az állatot

4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére
Bár még nem olvastam Musso-tól, de várom az új könyvét, a Regényéletet. Természetesen nagyon várom Sally Rooney újdonságát is, a Hová lettél, szép világot. Ha minden igaz, érkezik az Unorthodox folytatása is ősszel és Budai Lotti új könyvsorozatának második része is nagyon érdekel. Ezen kívül reméljük lesz Könyvhét is, ahol szintén várhatóak új megjelenések. Az Agave Kiadónál a napokban jelentettek be egy érkező V. E. Schwab könyvet, az Addie La Rue láthatatlan életét, ami szintén nagyon felkeltette az érdeklődésemet.

5. A legnagyobb csalódás
Fentebb említettem, hogy A könyvárus lány folytatása, a Julie Könyvkuckója nekem nagy csalódás volt. Így utólag visszagondolva, jobb lett volna, ha nincs folytatása vagy legalábbis nem olvasom el, mert nekem az első rész is teljes tudott lenni és azt nagyon szerettem. Az iskola Topekában sem volt számomra egy nagy szám, nem is sokra emlékszem belőle, pedig vártam, hogy elolvashassam, de rám nem gyakorolt nagy hatást. A KULT Könyvektől mindig sokat várok, lehet emiatt sem tetszett annyira.

6. A legnagyobb meglepetés
A legnagyobb meglepetést két magyar írónő okozta nekem. Mezei Petra Mint a homokszemek című krimijét még az év elején olvastam, de most is emlékszem rá, hogy mennyire nem tudtam letenni, én, aki alig olvas krimiket, főleg nem magyar szerzőktől. Budai Lotti Akik poggyász nélkül utaznak című új megjelenését könnyű, nyári olvasmánynak szereztem be, de nekem sokkal többet adott ennél. Tele volt értékes gondolatokkal és nem volt egy klisés, "útkeresős" limonádé. Ezért, ahogy fentebb írtam, mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására.

7. Kedvenc új szerző
Naomi Alderman-tól két könyvet is olvastam idén és mindkettő szuper volt, úgyhogy őt nevezzük kedvencnek. De nagyon várományos még Amy Harmon, Bauer Barbara, Budai Lotti és David Grossman is. 

8. A legújabb könyves szerelem
Nem igazán esek már szerelembe könyves karakterekkel és ebből a félévből kedvenc szerelmes párt is nehezen találtam, de nagyon szépen bontakozott ki például Anne és Thomas kapcsolata a Csak a szél tudjában (Amy Harmon).

9. A legújabb kedvenc karakter
Újra elkezdtem  L. M. Montgomery Anne-sorozatát (az első részt régebben olvastam), így Anne nem számít szigorúan legújabb kedvenc karakternek, de mást nem tudok ide hozni.

10. Egy könyv, amin sírtál
Talán a Szép sötét Vanessámon (Kate Elizabeth Russell), a borzalomtól.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Edith Eva Eger: Az ajándék, L. M. Montgomery: Anne otthonra talál, Marie Aude Murail: A lélekdoki

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
Jó lenne vezetnem, hogy milyen filmeket, sorozatokat nézek, mert nagyon gyorsan elfelejtem őket. Egyedül a Bridgerton, ami így beugrik. Azt elég gyorsan ledaráltam és várom a folytatását. Jó lenne elolvasni is a könyveket, de sajnos túl sok mindennel vagyok így.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál
Szégyenszemre egy értékelést írtam az idén, Mezei Petrától a Mint a homokszemekről. Kedvenc értékelésnek ezért nem nevezném, de belinkelem még egyszer. 

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál
Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám, Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Így konkrétan most nem neveznék meg semmit. Szoktam tbr listákat csinálni, ha más nem fejben, de aztán úgy is a kedvemtől függ, hogy mit olvasok végül. Jó lenne a régóta a polcomon lévő könyveket olvasni, de ez egy örökös terv. Néha jobban megy, néha kevésbé.

16. Kiket jelölsz meg?
Szerintem én vagyok az utolsó utáni ember, aki ezt kitölti, de ha valaki még nem tette és kedvet érez hozzá, akkor bátran.

Jó volt nektek újra írni egy kicsit, remélem hamarosan ismét lesz hozzá kedvem.
Addig is további kellemes nyarat és jó olvasmányokat nektek! :)

2021. január 30., szombat

Mezei Petra: Mint a homokszemek

Az egyik idei könyves célom, hogy több kortárs magyar szerzőtől olvassak, így örömmel mondtam igent Mezei Petra újdonsült írónőnek, hogy elolvasom a Maxim Kiadó Dream Válogatásában megjelent könyvét.

A fülszöveget elolvasva nem igazán állt össze, hogy miről is akar szólni ez a regény, legalábbis túl összetettnek tűnt, és végül azzal fogott meg, hogy egy erős női karakter a főszereplő. Általában az ilyen felütéssel kezdődő történetek bejönnek nekem, bár egyre szélesebb a választék, nem tudom őket megunni. Valószínűleg mások sem nagyon.

A Mint a homokszemek egy Budapesten játszódó krimi, aminek egy fiatal kárszakértő lány, Alex a főszereplője. A cselekmény pedig egy bankfiók sorozatos hajnali riasztásai köré szerveződik. Vajon a tulajdonos akar nyerészkedni a kártérítésen vagy valami cseles betörővel van dolga Alexnak és a rendőröknek? És ha az utóbbi, akkor mégis ki lehet az? Számomra nagyon ígéretesnek tűnt ez az alapsztori, ezt pedig megspékelte az írónő a főszereplő titokzatos múltjával és egy romantikus szállal is.

A köny kicsit több, mint 300 oldal, gyorsan is tudtam vele haladni, bár az elején úgy éreztem, hogy az egyébként hétköznapi szóhasználat mellé sokszor benyom az írónő egy nem odaillő, szépirodalmibb kifejezést és ez eléggé zavart, nem találtam értelmét. Aztán ez a történet előrehaladtával vagy eltűnt vagy én szoktam hozzá a stílushoz, de egyre gördülékenyebb lett a szöveg. Féltem, hogy egy ilyen rövid könyvbe, hogy lehet ennyi cselekményt belezsúfolni, de ez zsúfolás nélkül sikerült. Mindenből kaptam egy kicsit és ez pont elég volt, hogy egy folyamatos feszültségi szintet fenntartson a sztori végéig. Nem akart túl sok lenni, számomra nem volt nagy katarzis a végén, amikor kiderült ki a rosszfiú, de jó volt, elég volt. Úgy emlékszem rég olvastam ilyen regényt, ami ennyire folyamatos feszültséget váltott volna ki belőlem.

A karakterek közül is sikerült néhányat jól kibontani az írónőnek. Nekem a főszereplő Alex, kicsit mesterségesnek, talán ellenszenvesnek is tűnt a túlzott önállóságávával, de ahogy haladt a cselekmény, sokat lágyult és megkedveltem, ahogyan a nyomozókat vagy a bankfiók dolgozóit is, mert a személyiségüknek egy olyan szegmensét láthattam, ami nagyon ismerős, otthonos számomra, akkor is, ha éppen negatív. Az egész könyv azért tetszett a legjobban, mert nem akart több lenni egy Magyarországon játszódó szórakoztató regénynél, kriminél, hanem ehelyett vállalta, hogy realista, hangulatos, néhol szarkasztikus lesz. És mivel egy bankfiókkal szemben lakom a fővárosban, így extrán át tudtam érezni a történetet, ahogyan a nagyon jó leírásokat is a budapesti helyszínekről.

Érdemes új, nem "agyonmarketingelt" szerzőktől olvasni, mert lehet éppen rábukkanunk az új kedvencünkre. Én nagyon szívesen olvasnék még hasonló könyveket Mezei Petrától, vagy éppen ennek a folytatását.

Értékelés: 4/5

Megjelent a Maxim Könyvkiadónál.

"Páncéltermek? Tűzfalak? Kikezdhetetlen riasztók? Tízjegyű, folyton változó jelszavak? Mondhatnád – mindezeknek hála – manapság lehetetlen kirabolni egy bankot.

De tévedsz. Manapság – mindezeknek hála – kevés egyszerűbb dolog létezik ennél.


Alex – egy huszonhat éves, budapesti kárszakértő lány – a poszttraumás stresszben szenvedő főhősök hétköznapi életét éli, amikor egy téves riasztás miatt kirendelik egy kertvárosi bankfiókhoz. Nemrég a világ egyik legnagyobb biztosítójánál dolgozott, a cég történetének legfiatalabb felsővezetőjeként, de másfél évvel ezelott belekeveredett egy család meggyilkolásának ügyébe, és ez teljesen megváltoztatta az életét. Most olyan bonyolult rejtélyekre keresi a választ, hogyan rabolható ki egy bank minden különösebb eszköz, tudás vagy erőszak nélkül, vagy hogy mit kezdjen a szerelemmel egy olyan nő, aki a függetlenség, a racionalitás és az érzelmek kontrollálásának megszállottja. És mégis miért könnyebb az első kérdésre válaszolni?"

2021. január 3., vasárnap

Könyves Tervek & Várólista csökkentés 2021

Hosszú idő után ez az első olyan évkezdés számomra, amikor nem írtam hosszú terveket, célokat egy új füzetbe vagy naplóba, aminek a vezetését aztán nem fogom folytatni. Ennek egyszerű oka, hogy úgy érzem összességében olyan fókuszált most az életem és annyi mindent elkezdtem tavaly, hogy "csak" azokat szeretném folytatni. Könyves téren sem fogalmaztam meg magamnak sok célt, összesen 4-et, de úgy gondolom ezek a lentebb olvasható tervek/célok nem olyan elrugaszkodottak, mint az előző években voltak, abszolút teljesíthetőek.




1. 61 könyvet elolvasni
Mivel tavaly és tavaly előtt is megugrottam a kitűzött 50-es számot, így gondoltam idén emelem egy kicsit a tétet. Először 60-ra gondoltam, de nem szerettem volna most egy kerek számot, így a '21 miatt lett a 60+1. :D

2. 50 alatt tartani az új könyvek számát
A tavalyi évet és az impulzív grandiózus könyvrendeléseket leszámítva általában mindig sikerült 50 alatt tartani az új könyvek számát, úgyhogy szerintem most is menni fog, még ha át is lépem valamennyivel ezt az értéket. Arról álmodni sem akarok, hogy nullára csökkentsem az új beszerzéseket és azt sem tartom reálisnak, hogy X hónapig ne vegyek új könyvet. Inkább a többször kevesebb elvet szeretném követni.

3. Több klasszikust és több magyar kortárs regényt olvasni
A tavalyi évben is bebizonyosodott, hogy mennyi gyöngyszemre tudnék bukkanni, ha több magyar kortárs regényt olvasnék, hiszen nagy kedvenceim lettek például Barnás Ferenc könyvei. Én a kevesebb marketingnek tulajdonítom, hogy ennyire nem ismerem a magyar kortárs szerzőket és Grecsó Krisztiánon meg még néhány más írón kívül senki nem akad fenn a radaromon. De idén tudatosan szeretném keresni az ilyen szerzőket és olvasmányokat, ahogyan kicsit szeretnék visszatérni a klasszikusokhoz is. Számomra kissé meglepő, hogy mostanában sok könyvmolytól hallok ilyen vagy ehhez hasonló terveket, de nagyon jó ötletnek és fontos dolognak tartom, hogy támogassuk a magyar írókat és olvassunk több klasszikust.

4. Végre teljesíteni a várólista csökkentést
2016-ban azt hiszem 1 vagy 2 könyv híja volt, hogy végre teljesítsem a várólista csökkentést, aztán volt pár sikertelen év, tavaly pedig nem is jelentkeztem, mert nem akartam muszájból olvasni. Idén sem szeretnék valamit azért olvasni, mert kell, de úgy érzem, hogy mostanában annyira visszataláltam az olvasáshoz és a blogoláshoz, hogy menni fog ez a kihívás. A benevezett könyveket lentebb olvashatjátok,  biztosra mentem és csináltam alternatív listát is. 

1.Naomi Alderman: Engedetlenség
2.Naomi Alderman: A hatalom
3.Helen Macdonald: H, mint héja
4.Elizabeth Davis - Carol Leonard: Életkör
5.Caleb Carr: A Halál angyala
6.John Douglas - Mark Olshaker: Mindhunter
7.Bernie S. Siegel: Szeretet, gyógyítás, csodák
8.Mona Awad: Nyuszika
9.Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái
10.Elizabeth Gilbert: New York lányai
11.Orosz Katalin - S. Nagy Zita: A sorsformáló 9+1 hónap
12.Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz
*
13.Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete
14.Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja
15.Bea Jonhson: Zero Waste Otthon
16.Karan Bajaj: A kereső
17.Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
18.Stefanie Stahl: A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia
19.Marc Pastor: Barcelona árnyai
20.Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
21.Neil Gaiman: Amerikai istenek
22.Blake Crouch: Hamis emlékek
23.J.K. Rowling: Átmeneti üresedés
24.Lauren Graham: Gyorsan elhadarom

Ti szoktatok előre tervezni vagy ahogy esik, úgy puffan? :)

2020. december 31., csütörtök

Év végi összegzés és TOP10 olvasmányom 2020-ban

Ismét eltelt 1 év és bár eléggé rendszertelenül blogoltam idén is, de az év végi összegzést szeretem mindig pontosan megírni.
Elég introvertáltként én nem éreztem úgy, hogy sok mindenről lemaradtam ebben az évben, sőt nekem kicsit mozgalmasabb is volt 2020, mint az ezt megelőző néhány év. Nyelvvizsgáztam, megszereztem a mesterdiplomámat és végre pszichológusként kezdtem el dolgozni szeptember elején, ami egyúttal azt is jelenti, hogy rengeteg új emberrel ismerkedtem meg és teljesen megváltoztak a hétköznapjaim. Ennek ellenére voltak és lesznek nehézségeim, kihívások, amiket meg kell ugorni, célok, amiket el szeretnék érni, de összességében nagyon elégedett és hálás vagyok az elmúlt 365 napért, amelyben jutott hely bőven az olvasásnak is.


Összesen 65 könyvet olvastam el idén, amellyel bőven túlszárnyaltam a kitűzött 50 elolvasott könyvet. Ez a Moly szerint több, mint 24 ezer oldalt és rengeteg jó olvasmányélményt jelent. A könyvek nagy része saját példány volt, az előző évekhez hasonlóan vegyes olvasmányok. Sok volt a kortárs szépirodalom, a fantasy, az életmód és pszichológiai témájú könyvek, de egyre több krimit/pszichothrillert olvastam, ahogyan többször volt kedvem szórakoztató, romantikus könyvekhez is. Sajnos idén sem olvastam idegen nyelvű könyvet és még mindig nagyon alacsony magyar szerzők aránya, ez utóbbin mindenképp szeretnék javítani jövőre. Mindig kitűzöm azt is célként, hogy kevesebb könyvet vásárolok, de ez az elmúlt évben teljesen fordítva sült el, ugyanis rekord mennyiségű 110 új könyvvel gazdagodtam, a tavaszi karanténos akciók engem is nagyon berántottak. Ugyanakkor kb. 10-15 könyvtől meg is váltam a Molyon keresztül, ami nem túl sok, de mégis valami és ezt a számot szeretném feltornázni jövőre, mert sok könyvem ki van válogatva eladásra (ez is a karantén hozománya). De a jövő évi könyves terveimet egy következő posztban fejtem majd ki.

Bár nagyon kevés kimondottan rossz vagy csalódást keltő olvasmányom volt, de idén valamiért könnyebb volt 10 kedvenc könyvet kiválasztanom 2020-ból, sőt közülük a legmeghatározóbb hármat is könnyen meg tudom nevezni. A legnagyobb hatással Barnás Ferenctől az Életünk végéig, Colson Whitehead-től A Nickel-fiúk és Celeste Ng-től a Kis tüzek mindenütt című regények voltak rám, de lentebb olvasási sorrendben is láthatjátok a TOP10 2020-as olvasmányaimat.

Karl Ove Knausgard: Halál (Harcom 1.)
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka/Tűzrózsa
Colson Whitehead: A Nickel-fiúk
Barnás Ferenc: Életünk végéig
Deborah Feldman: Unortodox
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete
Fábián Janka: A könyvárus lány
Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt
Taylor Jenkins Reid: Evely hét férje
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury - Köd és Harag Udvara (Tüskék és Rózsák Udvara 2.)



Remélem ti is megtaláltátok a pozitívumokat, a szépséget is az elmúlt 12 hónapban és a nehézségekből sokat tudtok majd meríteni a jövő években. Boldog, békés, sikerekben és szuper olvasmányokban gazdag boldog új évet és jó egészésget kívánok minden kedves olvasómnak, látogatómnak!




2020. december 20., vasárnap

Karácsonyi hangulatban book tag

Látván a sok karácsonyi book tag-et a magyar könyves bloggereknél és vloggereknél, gondoltam én is kitöltök egy nekem tetszőt. A Karácsonyi hangulatban book tag a Pergamentre hányt szavak blogról van. Töltsétek ki bátran ti is, ha tetszik. :)


1. Mikulásvárás – Egy könyv, aminek olvasásával meg kell várnod, hogy a fa alá kerüljön

Ha a Jézuska merített a könyves kívánságlistámról, akkor a Tüskék és Rózsák Udvarának a 2. része lesz az. Az ősszel olvastam az első részt és nagyon berántott, mindenképp szeretném majd elolvasni a folytatását és jó lenne a két ünnep között.



2. Ünnepi díszítés – Egy piros színű kötet

Nem valami ünnepi kötet, de idén olvastam Bobby Hall-tól a Szupermarketet és rögtön ez ugrott be a minimalista piros borítójával. Elégé alulértékelt Molyon és kis hírverést kapott, de szerintem nagyon fontos történet, minden korosztálynak ajánlanám.


3. Karácsonyi dalok – Egy történet, amiben szó esik az ünnepekről

Josie Silver Egy decemberi nap című regényének nemcsak a címében kap fontos szerepet a karácsony hónapja, mert a főszereplők néhány nappal az ünnepek előtt találkoznak először és a karácsony  jó keretet ad a 10 évet felölelő történetnek.


4. Az ünnepi menü – Egy kötet, amibe ne kezdj korgó gyomorral!

Idén olvastam Sarah Addison Allen Sugar Queen - Édes élet című aranyos, szórakoztató regényét, aminek a főszereplője Josey romantikus könyvekkel és édességekkel gyógyítja bánatát. Nagyon szerettem ezt a történetet, ahogy már régebben az írónő A csodálatos Waverly-kert című regényét is.



5. Karácsonyfa és az ajándékok – Egy könyv, amire boldogan gondolsz vissza

Hendrik Groen Lesz ez még így se című naplóregényének sokáig halogattam az elolvasását, mert egyszerűen féltem, hogy nem fog tetszeni,  de abszolút pozitív csalódás volt. Jó volt belecsöppeni az idősek világába, problémáiba, gondolataiba és látni, hogy a sok nehézség és szomorúság ellenére mennyi örömöt lehet találni ebben az életkorban is. 



6. Szánkózás a havas tájon – Egy kötet, aminek története hullámvasútra ülteti fel az olvasót

Colleen Hoover-nek ebben az évben a romantikus young adult regények után thrillere is megjelent magyarul. Szerintem ebben is nagyot alkotott az írónő, nekem tényleg igazi hullámvasút volt, hogy mit is gondoljak a címszereplő Verity-ről és igazából a többi szereplőről is. A thrillerekben szokásos történet végi csattanóról nem is beszélve. 


7. Olaf, a nyárszerető hóember – Melyik az a könyv, amin olvadoztál?

Sarah Dessen az egyik kedvenc ifjúsági íróm, így a tavaly év vége felé megjelent Kulcsra zárt szív című regényét is muszáj volt elolvasnom. Igazi nosztalgia volt, ismét egy igényes könyvet olvashattam, ahol a kötelező szerelmi szál mellett más fontos kapcsolatokat is kiemelt az írónő. Az egyik kedvenc, rengetegszer újraolvasott regényem, a Figyelj rám! is megjelent idén új köntösben a Könyvmolyképző Kiadónál.


8. Forralt bor vagy meleg kakaó – Egy könyv, amivel télen fogsz bekuckózni a kedvenc italoddal

Közvetlenül karácsony előtt és alatt terveim szerint Kerstin Gier Fellegszállóját fogom olvasni. Igazán nyugalmasra, pihentetőre szeretném venni ezeket a napokat, sütivel, teával vagy forralt borral és egy laza könyvvel.


9. Csillagszóró – Egy kiemelkedő olvasmányod az idei évből

Celeste Ng Kis tüzek mindenütt című regénye nagyot ütött nálam (is). Mélységesen feldühített, elgondolkodtatott, imádtam. Szeretném majd az írónő másik magyarul megjelent regényét is elolvasni.


10. Hull a hó, hull a hó – Egy történet, amelyben sok a ridegség

Idén találtam rá Barnás Ferenc könyveire, A kilencediket és az Életünk végéig-et olvastam az írótól és mindkettő regény hasonlóan hatott rám, mint az előbb említett Kis tüzek mindenütt. Barnás Ferenc könyvei számomra érzelemmentesek, tárgyilagosak és mégis rengeteg érzelmet képesek kiváltani belőlem.