2014. június 7., szombat

Vegán macaron Steiner Kristóftól

Nem szeretném teljesen kizárni az étrendemből az állati eredetű fehérjéket, csak a kaland kedvéért próbáltam ki ezt a vegán macaron receptet egyenesen Steiner Kristóftól. Két dolog  kivételével az alapanyagok teljesen hétköznapiak, de minden hozzávaló könnyen beszerezhető. A süti pedig nagyon finom és pofonegyszerű elkészíteni.



Hozzávalók ( kb. 30 darabhoz)
1 bögre őrölt mandula
1 bögre őrölt dió
1 bögre kókuszreszelék
1/2 bögre liszt
1 bögre cukor
4 evőkanál csicseriborsóliszt
1 tasak sütőpor
2/3 bögre olaj
1 banán
(vaníliaesszencia/vanília aroma) 

Hiába volt első próba a süti, én rögtön dupla adagot csináltam, mert egy adagból kb. 12 darab jön ki, annyi pedig nem képes kielégíteni a család igényeit. Illetve én bögrével mértem minden hozzávalót, nem pedig csészével, így lett összesen 30 darab belőle.
Az elkészítés nagyon egyszerű. A sütőt elő kell melegíteni 200 fokra. A száraz alapanyagokat össze kell keverni egy tálban. 
Itt kitérnék a csicseriborsólisztre. Speciális boltokban biztosan kapható, de mivel kis mennyiség kell, Kristóf is azt ajánlja, hogy őröljünk szárított változatot kávédarálóban. Nálunk nagyon megy mostanában a csicseri, isteni kajákat lehet belőle készíteni, szóval volt éppen itthon. Kisebb tortúra volt mire ledaráltam ezt a 4 kanálnyi mennyiséget. Azt vártam, hogy mikor robban fel a gép, olyan volt a hangja, mintha kavicsokat darálnék, de végül sikerrel jártam.
A száraz dolgok összekeverése után össze kell turmixolni a banánt és az olajat, illetve a vaníliaesszenciát, amit nem volt itthon így hát nem tettem bele és jelentem nem hiányolom belőle. (A banán tojás helyettesítőnek kell a tésztába, de helyette lehet használni céklát vagy akár avokádót is.)  Ha ez megvan, csak össze kell keverni a lisztes keveréket az olajos-banános turmixszal  és  létrejön egy tészta ami nyersen is olyan finom, hogy ha elkezded kóstolgatni félő, hogy nem lesz mit a tepsibe rakni. Ahogy az a receptben is áll, ha nem elég gyúrható  lehet hozzáadni egy kis vizet. Én is tettem hozzá, de csak egy nagyon keveset.
Ezután kis golyócskákat kell formálni - szerintem a méret attól is függ ki mekkora sütiket szeretne készíteni, de azért ne túl nagyokat - elhelyezni őket egymástól pár centire egy sütőpapírral bélelt tepsibe és az előmelegített sütőben 5 perc alatt megsütni (se több, se kevesebb). Szét fognak terülni kis korongokká.

A vegán macaronba is dukál töltelék a következő hozzávalókkal:
2 csésze porcukor
8-10 dkg margarin
kb. 1 dl rizs-/szója-/mandulatej 
1 csésze kakaópor
A tölteléknél már inkább a saját "érzékeimre" hagyatkoztam, mert gondoltam, hogy a fenti mennyiségekből nem csak 12 darabhoz elegendő krém lesz. Igazam is lett, mind a 30 megtöltése után, a krém 1/4 része megmaradt.
Nagyon egyszerűen elkészül ez is. A cukrot, a margarint és a kakaóport robotgéppel össze kell keverni, majd hozzáadni a tejet és úgy tovább keverni ameddig csomómentes nem lesz. Nyugodtan használhattok kristálycukrot is, mert egy idő után beleolvad a krémbe az is. A növényi alapú tejet pedig lehet helyettesíteni tehéntejjel, ha nem tudtok beszerezni, csak akkor szegény macaron elveszíti vegánságát. Én nem rizstejet, hanem úgynevezett rizsitalt használtam, ami kis 2 dl-es kiszerelésben is kapható bármelyik szupermarketben. 

Ezután a kisült korongokat csak meg kell tölteni az elkészült krémmel és az eredmény egy isteni finom és egészséges süti.  Nagyon jól harmonizál a korongok édes, főleg diós-mandulás íze a krém kakaós, keserűségével. Ha hagyjuk kicsit összeérni még finomabb lesz. Én személy szerint a banán ízét is felfedeztem benne. 

Az eredeti receptben Kristóf mázat is készített hozzá porcukorból és céklaléből.


Az eredeti recept ITT olvasható.

2014. május 26., hétfő

Nevetni ér! - Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Mindig is érdekeltek a kicsikét groteszk történetek, nem volt ez máshogy Timur Vermes könyvével sem, amelyben Adolf Hitler 2011-ben egy beépítetlen berlini telken találja magát.
Timur Vermes egy apai ágon magyar származású újságíró, az eredeti címén Er ist wider da az első regénye, egy politikai szatíra. Vermes könyve már megjelenése évében hatalmas sikert ért el, 27 nyelvre lefordították, 2015-ben pedig bemutatják a regény alapján készült filmet is. Nálunk tavaly jelent meg a könyv Nézd, ki van itt címmel a Libri Kiadónál.

Főszereplőjét tekintve sokan ellenérzéssel gondolhatnak erre a regényre, de ugyanakkor ott bujkálhat a kíváncsiság is az emberekben: mihez kezdhet Hitler a 21. században? A Führer csak önmagát adja,  azt ami a személyiségéből adódik. Hihetetlen gyorsasággal képes beilleszkedni az új társadalomba, felfedezi a modern világ vívmányait és töretlenül kitart nézetei mellett, csak azzal nem számol, hogy 2011-ben van egy  a politikánál is erősebb hatalom, a média hatalma. Németország egykori kancellárja Vermes történetében már nem pártot vezet, hanem saját showműsora van. Habár azt mondják a szélsőségek világában élünk, a regényben az emberek reakciója a "Hitlert ijesztően hitelesen alakító" személyre nem áll többől csak hatalmas kacajokból és röhögőgörcsökből. De Ő végig hű marad nézeteihez és kivételes alkalmazkodóképessége segít az előrejutásban.
A Nézd, ki van itt egy leírhatatlanul humoros történet, de ugyanakkor elgondolkodtató is egyben. Ha belegondolunk, hogy ha bármelyikünk felébredne a közel 70 évvel későbbi jövőben és szembesülne a változásokkal, az mennyi mulatságos szituációt szülne. Ha pedig hozzátesszük, hogy ez minden idők egyik leghíresebb és hírhedtebb diktátorával történik, akkor a mulatságos helyzetek száma csak hatványozódik. Én olvastam és tanúsíthatom. Higgyétek el, nem olyan könnyű ám felvenni egy okos telefont. És azon elgondolkoztatok már, hogy mennyi kávézója is van ennek a Starbucknak?
A másik oldalon viszont ott volt a történet groteszk, elrettentő  mivolta is, hogy egy olyan személyiség, mint Hitler volt, egyszerűen minden korban képes megtalálni a számításait, hogy mire képes, ha olyan hatalmas fegyvert adnak a kezébe, mint a média. Vermes megadja rá a saját válaszát, én viszont azt mondom, hogy olvasni jó volt, de ne próbáljuk ki, mert tényleg a szélsőségek világában élünk.
A könyv írója úgy volt komolytalan, hogy közben mégis a témához méltó komolyságot mutatott. Szerintem a Nézd, ki van kapcsán egy zseniálisan kivitelezett regényről beszélhetünk, de nálam azért nem "maxpontos", mert a vége felé kis egyhangúságot éreztem benne és befejezetlen lett.

Értékelés: 4/5

2014. május 25., vasárnap

Vegaként az élet

Régóta szeretnék már általam kipróbált recepteket megosztani veletek itt a blogon és mielőtt erre sor kerülne, gondoltam előbb elmesélem nektek a most már majdnem 3 hónapja történt nagy változást az étrendemben. Szóval március eleje óta nem eszem húst, mondhatjuk azt is, hogy vegetáriánus vagyok, azon belül is ovo-lakto vega. Azok kedvéért, akiknek ez kínaiul hangzik (higgyétek el, eddig velem is így volt) ovo vegának hívják, aki semmilyen állati eredetű fehérjét nem fogyaszt csak tojást, lakto vegának pedig azt, aki nem eszik tojást és húst, viszont állati eredetű fehérjét vagyis tejtermékeket igen. Értelemszerűn az ovo-lakto vegák tojást és állati eredetű fehérjéket is fogyasztanak, "csak" húsféléket nem. A "legdrasztikusabbak" pedig a vegánok, akik csak növényi eredetű fehérjéket fogyasztanak (például tehéntej helyett rizstejet, mandulatejet). Illetve léteznek úgynevezett szemi vegák, akik esznek halat és csirkehúst is. Szigorú értelemben véve ők nem tartoznak a vegetáriánusok közé. 
A húsfélék elhagyásának gondolata először tavaly nyáron kezdett el foglalkoztatni, amikor 90 napos diétáztam, vagyis hetente maximum kétszer ettem húst és egyéb tejterméket. Végül azonban letettem a dologról és csak idén tavasszal kezdtem el vele foglalkozni újra, vagyis igazából egyik napról a másikra már nem ettem húst és azóta is kitartok. Persze már nincs is itt szó kitartásról, hiszen eltelt majdnem 3 hónap és teljesen természetessé vált nem csak nekem, hanem a családomnak is, hogy nem eszem húst. Nem is kívánom, elszoktam a húsos kajáktól, ha sanyargatnám magam, annak nem lenne semmi értelme. 
De miért is hagytam abba a húsevést? Ahogy említettem egyik napról a másikra történt a dolog, szinte isteni sugallatra. Az is segített a döntésben, hogy az elmúlt majdnem egy évben jelentős súlyfeleslegtől szabadultam meg, tehát folyamatos változásban voltam/vagyok.  Csak azt éreztem, hogy szükségem van erre a változásra is, akkor még nem voltak kész válaszaim erre a kérdésre, csak annyi, hogy egészségesebb szeretnék lenni. Azóta utána néztem a dolgoknak és érdekes adatokkal tudok szolgálni a vegetarianizmus "népszerűsítésére".
Például tudtátok, hogy az üvegházhatás kialakulásában nagyobb szerepe (18%) van a túlzott mértékű állattenyésztésnek, mint a közlekedésnek (13%)? Illetve hogy ugyanannyi energia szükséges 1 ember állati fehérje szükségletének az előállítására, mint 7-16 adagnyi növényi fehérje előállítására? És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a 21. században az állattartás milyen embertelen körülmények között történik. Ezek persze csak számadatok meg tények, a tudósoknak eltérő véleményük van az állati eredetű fehérjék, elsősorban húsfélék fogyasztásáról. Annyi azonban biztos, hogy a megoldás valahol az arany középúton van, a húsfogyasztás nagy mennyiségben egészségtelen, paleolit étrend ide vagy oda. (Ilyenkor szokták megkérdezni, hogy "és a mamuthúst honnan szerzed be?".)
Sok vegetáriánus mondja, hogy "az vagy, amit megeszel".  Én ezzel maximálisan egyetértek, a teljes életmódváltásom miatt is, nem csak amiatt, hogy nem eszem húst, mert ha az étrendedet megváltoztatod, azzal a személyiségedet is megváltoztatod. Mióta nem eszem "állatot", azóta bennem is eltűnőben van az állat, sokkal nyugodtabb vagyok és kicsit emiatt is, úgy érzem, hogy egyre inkább önmagam vagyok. 
Nem akarok senkit lebeszélni semmiről, mert 3 hónappal ezelőtt én is ettem még pacalt sőt velőt is, nem csak sima rántott húst meg pörköltet. Ez az én döntésem annak érdekében, hogy egészséges legyek és a lehető legjobban érezzem magam a bőrömben,és ameddig ez így van, addig így étkezem. Mivel minden ember különböző, úgy gondolom a táplálkozási szokásainkat saját magunkhoz, a saját szervezetünkhöz kell igazítani. 
Szerencsére nekem nagyon jó dolgom van, mert anya elfogadta a döntésemet és segít abban, hogy húsfogyasztás nélkül is változatosan egyek és minden szükséges tápanyagot bevigyek a szervezetembe. Higgyétek el, a lehetőségek tárháza végtelen, hús nélkül is rengeteg finom kaját lehet főzni. Itt a blogon is szeretnék majd minél többet megmutatni belőlük, amellett, hogy az egyik legnagyobb szenvedélyemmel, a sütireceptekkel is elhalmozlak majd titeket. 

Képes kedvcsináló egy szarvasi természetjáráshoz

Múlt héten kirándulni voltunk kis osztályommal Szarvason és a második nap fő (egyetlen) programja az Arborétum meglátogatása volt. Mostanában egyre közelebb kerülök a természethez, így igazi felüdülés volt sétálni a hatalmas fák, bokrok, virágok között és a legeslegzöldebb fűben, amit valaha láttam. Jelentem, szívesen beköltöznék az arborétumba, vagy legalább csak kicsit közelebb Szarvashoz, hogy sűrűbben tegyek ott hatalmas sétákat, de egyelőre "csak" egy nyári ismétlés van betervezve a családdal.
Itt van néhány általam lőtt fotó a szarvasi "dzsungelből" és néhány kép a "mini Magyarországról", ami szintén az arborétum része.


Mamutfenyő


Nem hiszem, hogy van olyan hely Magyarországon, ahol nem újítanak fel valamit





Ennek a tisztásnak a közepére feküdtünk le :)

Nem kellett zoomolni 
Gázi Kászim pasa dzsámija, Pécs

A jáki templom a levelibékák kedvelt pihenőhelye.Megtaláljátok? :)

Egy kis Budapest

Egri vár 

2014. május 2., péntek

Azéntoptizem - Eurovízió 2014

Idén is igyekszem figyelemmel követni az Eurovíziós Dalfesztivál dolgait, bár a tavalyihoz képest kicsit le vagyok maradva, mert csak az elmúlt két napban sikerült meghallgatnom az indulú országok dalait. ABC-sorrendben haladtam országok szerint, hogy tényleg ne befolyásoljon semmi és az elején kicsit megijedtem, hogy "Ezekből akarok én tíz kedvencet választani?", de mire mind a 37 dalt meghallgattam, már kemény harcok árán sikerült tízet kiválasztani. Jegyzeteket készítettem, komolyan mérlegeltem és végül összeállt a tízes lista. 
Túl komolyan veszem? Ne is mondjátok!

A tíz dalból az első helyezett kivételével talán az összeset egyformán szeretem (tehát ezek után nincs is nagyon értelme sorrendnek...), mert mindegyik más stílusú, más érzéseket vált ki belőlem. Az észtek dala azért lett "csak" tizedik, azon túl, hogy imádom, mert erős Loreen koppintás és a tavalyi győztesre is erősen hajaz. Kíváncsi vagyok, hogy a színpadon mennyire ragaszkodnak majd a klip elemeihez, egyediséget szeretnék. Teljesen mai pop, nagyívű, fülbemászó. Nem örülök, hogy ezt kell éreznem, mert a változatosság híve vagyok, de szerintem győzelemre esélyes dal.

Minden évben kell egy ilyen cukifiúkból álló banda, akik ráadásul még jó zenét is játszanak. Kár, hogy a zenekarok ennyire alul vannak értékelve az ESC-en, mert szerintem a  fiúk simán hozzák a hasonló stílusú világhíres bandák színvonalát.

Összeszorul a szívem, hogy nem lehet minden kedvencem első, de igyekeztem a komolyabb (azért idézőjelesen) dalokat előtérbe helyezni. Legújabb álmaim egyike a francia nyelv megtanulása és a kultúra megismerése, így el is elhatároztam, hogy ez lesz az első dal, amit kívülről megtanulok. A kultúrát azt azért ne említsük együtt ezzel a dallal. Első hallgatás után abból álltam, hogy zsövöszííí-zsövöszááá, imádom! Teljesen őrült, értelmetlen dalról van szó, de a fejemből nem megy ki. 

Le kellene már állnom az ugyanarra a sémára épülő popballadák dicsőítésével, de ez a dal nálam nagyon betalált. Mindennemű hozzáértés nélkül olyan jófajtának, profi munkának érzem, és az énekesnő is az egyik legjobb a mezőnyben. Szerintem ez a dal ütni fog. 

Lazán, lötyögősen kezdődő dal, aztán hirtelen bekeményít és eszméletlen energikussá válik, ami számomra nagy részben az énekesnő érdeme. A harmonika különösen tetszik, de a fő dolog mindenképpen az a női erő, ami sugárzik a számból. A lányoknak nem csak ezt a dalát fogom sokat hallgatni.

Minden komolyságot mellőzve, mutatom be nektek a fehérorosz Robin Thicke-t, aki amellett, hogy páratlan angol kiejtéssel rendelkezik, ezt még egy rohadt fülbemászó dalban is meg fogja mutatni a második a elődöntőben. A jókedv és a tánc garantált, annyira popos pop lesz a kisgyerektől, hogy csak na! Már alig várom!

Először nem voltam túlzottan elájulva az örmények dalától. Túl lassan építkezik, az elejét kicsit untatónak is tartom, de a harmadik percre úgy bekeményít és tolja feléd az erőt, hogy az a keménység akarva-akaratlanul benned marad. Legalábbis nálam így volt. Szerintem nagy esélyesről van szó, örülnék is neki.

Első hallgatásra kicsit szkeptikusan álltam ehhez a dalhoz, mert egyszerűen már túl jó. Görög szép fiúk pörgős modern pop dalban, azt hittem én már kinőttem ebből. Aztán kiderült, hogy mégsem, nem lehet megunni. Legalább top3-at akarok, annyira megérdemelnék a görögöcskék, mindig olyan jó dalokat indítanak.

A hollandok dala olyan, mint egy altató, szóval azon kívül, hogy nálam másodikok lettek nem várok túl nagy sikert a nézők körében. A Calm After The Storm olyan mint én, olyan dal, amire a legjobb barátaim azt mondják, hogy "ez neked tetszene", kellően alter, kellően elvont.

Az első hely sokáig kérdéses volt, mert nem akartam a szívemre hallgatni, de ahogy újra és újra meghallgattam Carl Espen dalát és közben éreztem azt a mérhetetlen őszinteséget, na meg azt, hogy ebben megint egy kicsit én is benne vagyok, már nem volt kérdés. Tavaly az izlandi hosszú szőke hajú óriás és óriási szívű Eythor Ingi volt nálam a befutó szintén elég depresszív dalával. Talán titokban az érzékeny északiakra bukom?
Sajnos vagy nem sajnos, szerintem nem lesz nagy sikere ennek a dalnak sem, de az én szavazatom Carlé. :)

Ez volt az én teljesen szubjektív listám esélyesekkel és kevésbé esélyesekkel. A mi Andrásunknak pedig szorítsunk együtt, mert ő képviseli az országunkat és mert megérdemli. Én már két évvel ezelőtt is őt küldtem volna, tehát örülök, hogy végre kijutott és a dalával azok között van, akik a bugyuta, semmitmondó dalok helyett valódi üzenetet közvetítenek. Őszintén szólva nem vagyok képben, hogy a külföldiek hogyan vélekednek a dalról, youtube kommentekből meg nem állítok fel véleményt, de meghallgatva az összes induló dalt szerintem a döntő borítékolható, onnan pedig már lesz, ami lesz. Tavaly azt hiszem rájöhettünk, hogy ez nem politika, úgyhogy a végső eredmény lehet meglepően negatív, de meglepően pozitív is, ahogy tavaly ByeAlexszel is történt.


2014. április 30., szerda

Végre olvastam! - Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Egy hónap után végre elolvastam egy egész könyvet, mind a 450 oldalával együtt, mindössze 2 nap alatt, köszönhetően a nyelvvizsga és az osztályozó vizsga okozta para elmúltának meg a hétvégének, amit a Balatonon töltöttünk. 
Jamie McGuire regénye volt a második könyv, amit a Maxim kiadó Dream válogatásából olvastam és ahogyan az Elakadó lélegzettel sem, úgy ezzel sem voltam megelégedve. Annyit viszont már most megjegyeznék, hogy ezek a könyvek valami hibátlan minőségűek, a kivitelezésük gyönyörű, ár-érték arányban abszolút megérik a vételt, mondjuk egy Ulpius-ház könyvvel szemben. Az pedig már egy szubjektív dolog, hogy a történeket kit érintenek meg.
Az egyik barátnőmtől kértem kölcsön a Gyönyörű sorscsapást, mert valami könnyű romantikára vágytam, valamire ami maximálisan kikapcsol, és úgy gondoltam Abby és Travis történet majd ilyen lesz.
A sztori a látszólag jókislány Abbyről és a rosszfiú Travisről szól, aki verekedéssel keresi a pénzt egy saját lakás fenntartása miatt. Mindketten az Eastern egyetemen tanulnak és Abby legjobb barátnője, America Travis lakótársával és egyben unokatestvérével jár, így minden adott, hogy a főszereplőink összeismerkedjenek egy iskolai bunyó alkalmával. Abby (aki a történet nagy részében csak Galambként van emlegetve) meg akar maradni a jókislány szerepnél és nem újra elkövetni a múltbéli hibákat, de Travis beleszeret és kész megváltozni az ő Galambjáért. A történet az ő csatározásaikról vagy sokszor inkább az évődésükről szól, miközben feltárulnak Abby titkai és az, hogy Travis valójában nem is olyan rosszfiú.

Nem állítom azt, hogy én nem szeretem az ilyen történeket. Igenis szeretem őket, amikor az említettek mellett van bennük valami különlegesség, vagy a szereplők a nagyon szerethetőek, vagy a szerző stílusa nem engedi abbahagynom az olvasást. A Gyönyörű sorscsapás egy tipikus young adult könyv, teljesen átlagos benne minden. Aztán, hogy az olvasóknak mi csapódik le ebből, az egyéntől függ. Engem borzasztóan idegesített.
Először is a helyszín és a karakterek totálisan idealizáltak. Mindenki megtehet mindent, összeverhet bárkit az egyetem ebédlőjében, egy héten többször seggrészegre ihatja magát miközben márkás kocsikkal rohangászik, önálló, egyedi személyisége meg a kanyarban sincs.
Aztán az sem mellékes, hogy a könyvet úgy 200 oldallal lerövidíteném, mert igazából már a felénél befejeződik, csak az írónő még beleírt pluszba néhány oldalnyi drámát, veszekedést, verekedést, logikátlan, bugyuta tetteket, amiből amúgy addig is elég volt már.
Én tudom, hogy sokszor az élet is ilyen, olyannyira ilyen, hogy sírva röhögsz a fájdalomtól. Természetesen Abby-nek és Travis-nak is megvolt az oka a folyamatos harcokra, hiszen mindkettejüknek fájdalmas a múltja, de a fájdalom nem ok a butaságra. 
A Gyönyörű sorscsapás számomra nem volt jó találat. Akik kedvelik a hasonló, amerikai álom-történeteket, azoknak természetesen tetszeni fog ez a könyv, de véleményem szerint, néhány órai szórakozásnál - esetemben hajtépésnél - nem tud többet adni. Romantikus ember vagyok, de nem olvadtam el ettől a regénytől, nem volt gyönyörű és nem volt sors, csak csapás.

Értékelés: 2/5

2014. április 28., hétfő

Liebster Award

Ismét megérkezett hozzám is a Liebster Award, amit ezúton is nagyon szépen köszönök heppinek, a OlvasóZsák bloggerének.


A szabályok a következők:
1) Tedd ki, hogy kitől van a díj!
2) Írj magadról 11 dolgot!
3) Válaszolj a feltett 11 kérdésre!
4) Küldd tovább 11 embernek! Tegyél fel nekik te is 11 kérdést!

11 dolog magamról:
1) Hangulatember vagyok.
2) Van egy nimfapapagájom, Pablo.
3) Szívesen élnék Franciaországban vagy Olaszországban.
4) A sütisütés az egyik legkedvencebb időtöltésem.
5) A zeneízlésemről kisregényt tudnék írni. Még mindig jöhet minden Katy Perrytől az Intim Torna Illegálig.
6) Nincsen bakancslistám, de rajta van egy Coldplay koncert.
7) Két hónapja nem ettem húst, szóval mondhatjuk, hogy vegetáriánus vagyok.
8) Szeretek futni, ha van hozzá megfelelő háttérzene.
9) Mindig ötször annyi könyvet veszek ki a könyvtárból, mint amennyit aztán ténylegesen el is olvasok.
10) Matek és/vagy fizika órákon szoktam verset írni.
11) Ha nagy leszek, egy tanyán szeretnék élni.

Heppi kérdései:
1) Hova utaznál szívesen?
Elsősorban Magyarországon belül utazgatnék, mert rájöttem, hogy mennyi szépség van a mi kis országunkban is. Ha külföldről van szó, akkor Róma, Párizs, Provence... és visszamennék Londonba még sokszor.

2) Mi a kedvenc filmed?
Ez egy olyan kérdés, amire lehetetlen egy filmet mondani. Természetesen imádom a Harry Potter filmeket, a Karib-tenger kalózait.Ha vígjátékokról van szó, akkor Könnyű nőcske, Őrült, dilis szerelem, Nem kellesz eléggé, Igazából szerelem, A szerelem hálójában. Szívem csücske a Keira Knightley-s Büszkeség és balítélet és a Vágy és vezeklés. Ha komolyabb filmekben gondolkodunk, akkor jöhet a Good Will Hunting, Fedezd fel Forrestert!, A tégla. A klasszikusok közül pedig (bár eddig is említettem már párat meg ez egy szubjektív dolog) a Grease, Dirty Dancing és a Holt Költők Társasága. Ha magyar,akkor pedig Valami Amerika, Lora és új kedvencem A nagy füzet. 

3) Mi a kedvenc zenekarod?
Vad Fruttik, Kiscsillag, Coldplay, The Script, OneRepublic, Snow Patrol és még sokan mások.

4) Ha egy lakatlan szigetre kerülnél, mit vinnél magaddal? (Csak egy dolgot vihetsz!)
Először azon gondolkoztam, hogy melyik könyvet, de aztán inkább egy napló vagy füzet mellett döntöttem, amihez... tudjátok tartozik egy toll, mivel csak egy dolgot vihetek. :)

5) Mi a kedvenc könyved?
Gondolhatjátok, hogy erre sincs konkrét válaszom. Jane Austen könyvek, Dorian Gray arcképe, The Perks of Being a Wallflower, Zakály Viktóriától a Szívritmuszavar, Eat Pray Love, Alaska nyomában, A kis herceg, Micimackó és még sok-sok könyv, ami nagyon fontos számomra.

6) Melyik hírességért rajongsz a kegjobban?
Ne utáljatok, de azt hiszem már nem rajongok, kinőttem belőle. Vannak csodálatos és tehetséges színésznők, mint például Meryl Streep és Helen Mirren, ugyanúgy színészek, akik nem kaptak még Oscart pedig megérdemelnék. Színésznők,akiket a szépségükért és stílusukért szeretek (Eva Green és Audrey Tautou). Meg sok-sok énekes, sportoló akiket szívesen hallgatok, szurkolok nekik. 

7) Mi a kedvenc állatod?
Nincs kedvenc állatom, de irigylem a madarakat, amiért ők a legszabadabb élőlények a Földön. A kutyákat pedig az emberfeletti hűségük miatt tisztelem nagyon. 

8) Melyik idegen szón nevettél a legtöbbet?
Azt hiszem ez a pesticides angol szó volt, de főleg azért, mert a tanárom különösen viccesen tudja a kimondani.

9) Mi a kedvenc ruhadarabod?
Sálgyűjtő vagyok, és szeretem a feliratos pólókat.

10) Mit utálsz a legjobban?
Erős megfelelési kényszerem van, szóval általában azt, ha hibát követek el. Persze ez nem a megfelelő hozzáállás, szóval igyekszem változni. :)
Ami mostanában különösen irritál, azok a különböző fogyási módszerek (pl.: paleolit táplálkozás) meg a különböző csodaszerek, szénhidrát csökkentett kaják és szintetikus édesítőszerek, amikkel az emberek mérgezik magukat, hogy lefogyjanak. 

11) Mi a kedvenc hobbid?
Nyugiban lenni, olvasni, közben kávézni/teázni.

Remélem nem haragszotok rám, de nem küldeném tovább a díjat senkinek, mert már nem találok olyan általam rendszeresen látogatott blogot, ahol még nem láttam.