2014. május 2., péntek

Azéntoptizem - Eurovízió 2014

Idén is igyekszem figyelemmel követni az Eurovíziós Dalfesztivál dolgait, bár a tavalyihoz képest kicsit le vagyok maradva, mert csak az elmúlt két napban sikerült meghallgatnom az indulú országok dalait. ABC-sorrendben haladtam országok szerint, hogy tényleg ne befolyásoljon semmi és az elején kicsit megijedtem, hogy "Ezekből akarok én tíz kedvencet választani?", de mire mind a 37 dalt meghallgattam, már kemény harcok árán sikerült tízet kiválasztani. Jegyzeteket készítettem, komolyan mérlegeltem és végül összeállt a tízes lista. 
Túl komolyan veszem? Ne is mondjátok!

A tíz dalból az első helyezett kivételével talán az összeset egyformán szeretem (tehát ezek után nincs is nagyon értelme sorrendnek...), mert mindegyik más stílusú, más érzéseket vált ki belőlem. Az észtek dala azért lett "csak" tizedik, azon túl, hogy imádom, mert erős Loreen koppintás és a tavalyi győztesre is erősen hajaz. Kíváncsi vagyok, hogy a színpadon mennyire ragaszkodnak majd a klip elemeihez, egyediséget szeretnék. Teljesen mai pop, nagyívű, fülbemászó. Nem örülök, hogy ezt kell éreznem, mert a változatosság híve vagyok, de szerintem győzelemre esélyes dal.

Minden évben kell egy ilyen cukifiúkból álló banda, akik ráadásul még jó zenét is játszanak. Kár, hogy a zenekarok ennyire alul vannak értékelve az ESC-en, mert szerintem a  fiúk simán hozzák a hasonló stílusú világhíres bandák színvonalát.

Összeszorul a szívem, hogy nem lehet minden kedvencem első, de igyekeztem a komolyabb (azért idézőjelesen) dalokat előtérbe helyezni. Legújabb álmaim egyike a francia nyelv megtanulása és a kultúra megismerése, így el is elhatároztam, hogy ez lesz az első dal, amit kívülről megtanulok. A kultúrát azt azért ne említsük együtt ezzel a dallal. Első hallgatás után abból álltam, hogy zsövöszííí-zsövöszááá, imádom! Teljesen őrült, értelmetlen dalról van szó, de a fejemből nem megy ki. 

Le kellene már állnom az ugyanarra a sémára épülő popballadák dicsőítésével, de ez a dal nálam nagyon betalált. Mindennemű hozzáértés nélkül olyan jófajtának, profi munkának érzem, és az énekesnő is az egyik legjobb a mezőnyben. Szerintem ez a dal ütni fog. 

Lazán, lötyögősen kezdődő dal, aztán hirtelen bekeményít és eszméletlen energikussá válik, ami számomra nagy részben az énekesnő érdeme. A harmonika különösen tetszik, de a fő dolog mindenképpen az a női erő, ami sugárzik a számból. A lányoknak nem csak ezt a dalát fogom sokat hallgatni.

Minden komolyságot mellőzve, mutatom be nektek a fehérorosz Robin Thicke-t, aki amellett, hogy páratlan angol kiejtéssel rendelkezik, ezt még egy rohadt fülbemászó dalban is meg fogja mutatni a második a elődöntőben. A jókedv és a tánc garantált, annyira popos pop lesz a kisgyerektől, hogy csak na! Már alig várom!

Először nem voltam túlzottan elájulva az örmények dalától. Túl lassan építkezik, az elejét kicsit untatónak is tartom, de a harmadik percre úgy bekeményít és tolja feléd az erőt, hogy az a keménység akarva-akaratlanul benned marad. Legalábbis nálam így volt. Szerintem nagy esélyesről van szó, örülnék is neki.

Első hallgatásra kicsit szkeptikusan álltam ehhez a dalhoz, mert egyszerűen már túl jó. Görög szép fiúk pörgős modern pop dalban, azt hittem én már kinőttem ebből. Aztán kiderült, hogy mégsem, nem lehet megunni. Legalább top3-at akarok, annyira megérdemelnék a görögöcskék, mindig olyan jó dalokat indítanak.

A hollandok dala olyan, mint egy altató, szóval azon kívül, hogy nálam másodikok lettek nem várok túl nagy sikert a nézők körében. A Calm After The Storm olyan mint én, olyan dal, amire a legjobb barátaim azt mondják, hogy "ez neked tetszene", kellően alter, kellően elvont.

Az első hely sokáig kérdéses volt, mert nem akartam a szívemre hallgatni, de ahogy újra és újra meghallgattam Carl Espen dalát és közben éreztem azt a mérhetetlen őszinteséget, na meg azt, hogy ebben megint egy kicsit én is benne vagyok, már nem volt kérdés. Tavaly az izlandi hosszú szőke hajú óriás és óriási szívű Eythor Ingi volt nálam a befutó szintén elég depresszív dalával. Talán titokban az érzékeny északiakra bukom?
Sajnos vagy nem sajnos, szerintem nem lesz nagy sikere ennek a dalnak sem, de az én szavazatom Carlé. :)

Ez volt az én teljesen szubjektív listám esélyesekkel és kevésbé esélyesekkel. A mi Andrásunknak pedig szorítsunk együtt, mert ő képviseli az országunkat és mert megérdemli. Én már két évvel ezelőtt is őt küldtem volna, tehát örülök, hogy végre kijutott és a dalával azok között van, akik a bugyuta, semmitmondó dalok helyett valódi üzenetet közvetítenek. Őszintén szólva nem vagyok képben, hogy a külföldiek hogyan vélekednek a dalról, youtube kommentekből meg nem állítok fel véleményt, de meghallgatva az összes induló dalt szerintem a döntő borítékolható, onnan pedig már lesz, ami lesz. Tavaly azt hiszem rájöhettünk, hogy ez nem politika, úgyhogy a végső eredmény lehet meglepően negatív, de meglepően pozitív is, ahogy tavaly ByeAlexszel is történt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése