Az idei Költészet napja margójára

Eddigi életem során, ami valaki szerint nem túl hosszú időt, mások szerint viszont annál többet foglal magába, mindig is az a regényolvasós ember voltam. Azért szeretem a regényeket, mert van elejük és végük (általában), számtalan rokonszenves vagy megbotránkoztató karaktert sorakoztatnak fel, a lényeg az, hogy szeressem őket, és hogy minden regénnyel egy újabb, egy másabb világba csöppenek. Ahogy azt az olvasást "népszerűsítő" képeken is olvashatjuk feliratként, hogy mindenki annyi életet él meg, ahány könyvet elolvas. De mi a helyzet a versekkel? Pár héttel ezelőttig nem rajongtam értük, mert tudtam, hogy azzal, ha elolvasok egy verset még nem fogom azt megérteni. Így ha kivettem egy verseskötetet a könyvtárból sehogyan sem haladtam vele, mert én a regényekhez vagyok szokva. Hiába olvasok el kétszáz oldalt, háromszáz oldalt, de nem fáradok bele, ha jó regényről van szó, viszont ha versekről beszélünk, akkor sokszor már egy is "sok", mert kevéssel mondanak sokat. 

És most jön a mesém, hogy volt egyszer egy irodalom óra és egy Ady Endre nevű úriember, aki megmutatta nekem, hogy egészen idáig rosszul álltam a költészethez és egyfajta versenyként kezeltem a versek olvasását. Nyilván közrejátszott a dologban, hogy Ady közelebb áll a legtöbb emberhez, nem úgy mint egy Balassi Bálint. Ő általa, a versei által értettem meg, hogy a kevés szó mennyit mond, hogy mennyi mindent ki lehet fejezni néhány mondattal, néhány gondolattal. És versírós ember sem voltam/ vagyok, de megihlettek Ady művei és elkövettem néhány alkotást az elmúlt időszakban. Jelenleg több kedvenc versem is van most tőle, de ami úgy érzem tényleg mindent kifejez, az a Kocsi-út az éjszakában. Kölcsönvettem egy sorát és alkottam belőle egy "modern" változatot, talán majd egyszer megmutatom nektek, de akkor most jöjjön egy vers a sok közül, ami felér egy egész regénnyel, olyan öt-hatszáz oldalassal.

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,

Milyen szomoru vagyok én ma,

Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér.

Az iskolában idén a mi osztályunk csinálta a Költészet napi műsort. Nem vagyok elfogult, a sok unalmas műsor közül, amiket az évek alatt láttam, a miénk üde színfolt volt. József Attilától a Születésnapomra meglepetés költeményt énekeltük gitár kísérettel és a műsor végén pedig verseket osztogattunk, szórtunk amiknek az összeállítását én végeztem. Volt köztük mindenféle, Kölcseytől Pilinszkyn át, egészen Simon Mártonig. És csak hogy bizonyítsam, a sorsnak tényleg nagy hatalma van, a Kocsi-út az éjszakában magát nem zavartatva esett le pont a lábam elé az ominózus versszóráskor.

Miket olvastam mostanában?

Bár a tavalyi évhez képest nagyon le vagyok maradva olvasás ügyileg, azért az elmúlt pár hónapban is sikerült elolvasnom néhány igazán jó és néhány kevésbé jó könyvet is.

Zakály Viktória Hanna örökje személyében megtörtént az év első beszerzése. A Szívritmuszavar folytatása még tavaly decemberben megjelent, de későn eszméltem rá, szóval nem került fel a karácsonyi kívánságlistára, az év eleji "böjt" után viszont ez volt az első ajándék, amivel megleptem magam.

A Hanna örök érzelmes, szívmelengető folytatása volt az első résznek, de igazából meg lettem volna nélküle, úgy éreztem kicsit túl van írva, nem egyszer volt szappanopera hangulatom olvasás közben Az írónő stílusa viszont továbbra is közel áll hozzám. Remélem még jelenik meg regénye.

Hasonlóan romantikus darab volt, bár másabb vonalon Simone Elkeles Láncreakciója, vagyis a Fuentes fiúk trilógiájának a befejező kötete. A legkisebb testvér Luis is szerelembe esett, méghozzá egy mexikói lánnyal Nikkivel, de ismét közbe szólt a Latin Vér... A második rész végén lévő részletek alapján jobb befejező részt vártam, végül Carlos és Kiara története maradt a kedvencem. 

Elolvastam egy újabb Fábián Janka regényt is az Adél és Alizt, amivel újra bebizonyosodott, hogy a Fábián regényeket letenni ugyan nem lehet, de mély benyomást nem tesznek az emberre. Az Adél és Aliz, ahogyan a címe is mutatja két nő története ismét történelmi köntösbe bújtatva, az I. világháborútól az '56-os forradalomig. Nem olvastam az írónő összes regényét, de az eddig olvasottak közül talán ebben volt a legkevesebb történelmi utalás, viszont ez nem vált hátrányára. Inkább csak a szokásosnál antipatikusabb szereplők és a megszokott képtelen fordulatok miatt éreztem ezt az eddigi leggyengébb Fábián Janka könyvnek. De ezek ellenére sem ábrándultam még ki az írónő könyveiből.

Hogy maradjunk a magyar íróknál, végre sorra került nálam Steiner Kristóf Hajónaplók című könyve, amit még tavaly vettem egy Ulpius akcióban. Még mindig nagyon szimpatikus számomra Kristóf minden megnyilvánulása, hiszen szerintem egy az átlagosnál sokkal intelligensebb "celebről" beszélünk, ha őt említjük. A Hajónaplókat is sokszor mosolyogva olvastam, felvidította a lelkemet, mint annó a Lélekbonbon, viszont talán kicsit csapongóvá tette a  "bejegyzések" sorrendje, nem éreztem kerek egésznek. Szívesen olvasnék 400-500 oldalas könyveket Kristóftól, akkor maradéktalanul elégedett lennék. 

A legnagyobb élménnyel pedig egészen eddig várattalak titeket, mert nagyon gonosz vagyok. Ősszel, tél elején annyian olvasták Jennifer Egan könyvét, Az elszúrt idő nyomában-t, hogy nekem is felkerült a karácsonyi kívánságlistámra és a Jézuska úgy gondolta na jó én rendeltem meg magamnak  és nemrég el is olvastam. Kiválón megszerkesztett történetről van szó, amely (számításaim szerint) közel 50 évet ível át a 80-as évektől a nem olyan fényesnek tűnő jövőig, viszont a zene mindent és mindenkit összeköt benne, emellett pedig a karakterek kidolgozottsága Jókai Mór-i magasságokba emelkedik. (Nálam ez egy nagy szó, mert Jókait ebben etalonnak tartom. :D) Viszont azon túl, hogy megértem azt a Pulitzer-díjat 2011-ben, igazából idén még várom az áttörést, mert bár eddig Jennifer Egan könyve tetszett a legjobban a idén, de ez a történet sem hagyott bennem olyan mély nyomot.

És igazából a mostanában olvasott könyvek ezzel majdnem véget is értek, néhány kötelezőt és rengeteg félbehagyott könyvet kivéve. Bízom a jövőben meg a legalább 15 könyvtári és rengeteg saját  olvasatlan könyvemben.

Nincs mentség

Közel két hónapnyi kihagyás után, természetesen az osztályozó- és nyelvvizsgára készülés közepén jött meg az ihlet a blogoláshoz való visszatéréshez. Pár hete már újra vissza-visszatérek az oldalra, megváltozott a kicsit a kinézet (de csak a szegényes képszerkesztő tudásom állt rendelkezésre) és ismét megváltozott az oldal címe, aminek több oka is van. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy az előző cím olyan szinten bonyolult volt, hogy még én is alig bírtam megjegyezni, a másik ok pedig a blog tematikájának megváltozása. Mostantól szeretném még annásabbá tenni az oldalt, mert nem csak olvasni szeretek ám. Tervezek recepteket, zenét, filmet és bármit, ami közel áll hozzám, ami csak jön. 

Két új poszt már talomban van, nem csak ígérem őket, hanem talán már a mai nap folyamán elkészülnek és a többi is érkezik hamarosan. 

További szép vasárnapot!

Ja és túl vagyok életem első szavazásán. Pont olyan volt, mint vártam.

Semmi különös. ;)

Markus Zusak: A könyvtolvaj

Hát igen, komisz vagyok. Elrontom a végét nemcsak az egész könyvnek, hanem ennek a résznek is. Előre elmondtam nektek két eseményt, mert nem nagyon érdekel, hogy izgalmasan meséljek. Unom a rejtélyeket. Fárasztanak. Tudom, hogy mi fog történni, így hát ti is tudjátok. Az odáig vezető machinációk azok, amik kétségbe tudnak ejteni, amik zavarba ejtenek és megdöbbentenek. Azok érdekelnek.

Mondja nekünk Halál pajtás, A könyvtolvaj elbeszélője, közel a történet felénél. De már előtte is incselkedik velünk, elárulja kik halnak meg, kik maradnak életben és minden fontos eseményt előrevetít. Én nem haragszom rá érte, hiszen Ő az, akinek ehhez a legnagyobb joga van, hiszen háromszor találkozott Liesellel és ő olvasta a történetet, mindent tud, mindent megtehet és meg is teszi. Pazarul.

A könyvtolvajt még 2010 karácsonyára kértem és kaptam, pár hónapon belül el is olvastam és a kedvencemmé vált azon nyomban. Idén pedig a könyvből készült film megjelenése előtt megjött a kedvem, hogy újraolvassam. Három év alatt  sokat változik az ember, különösen ha arra gondolunk, hogy 15 évesen olvastam először Liesel történetét, így most már érettebben még jobban átéreztem és ha lehet még fokozni, akkor még nagyobb kedvencemmé vált. 

Mindig az a mérvadóbb és számomra szórakoztatóbb történelmi témájú regény, ami az átlagemberek életét mutatja be. Hiszen ha belegondolunk mindig ők voltak többen, mindig ők voltak a legnehezebb helyzetben, örökös várakozásban, hogy legyen már valami változás, vagy éppen maradjon miden a régi, megszokott kerékvágásban.

Liesel is azt szerette volna, ha az édesanyjával és az öccsével maradhat a II. világháború idején, de az öccsét a Berlinbe tartó vonatúton elvesztette és egy házaspárhoz, Rosa és Hans Hubermannhoz került. "Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek." - ahogy a fülszövegben is áll. Egy olyan kislányé, aki könyveket lop és aki megérintette a Halált.

A történetet tehát a Halál elbeszélésében olvashatjuk, aki Liesel öccsének a halálakor figyelt fel Liesel-re és utána többször is találkozott vele Liesel életének bizonyos szakaszaiban. A Halál, azonban a mindenttudó elbeszélő magatartásának egy kicsit szokatlan módját választotta, mindent elárult előre, aztán fejtette csak ki a történetet. Egyéntől függ, hogy ez kinek tetszik, nekem nem volt vele problémám, mert engem is a "machinációk" érdekeltek, azok a történések, amelyek aztán elvezettek a végkifejletthez.

És ez a különleges elbeszélő nagyon jól végezte dolgát, szimpatikus volt a háborúellenes hozzáállása illetve, hogy sokszor színeken keresztül írta le az embereket, az időjárást stb.

Ez a cselekmény részletességére törekvés nekem teljesen átjött. Sokszor úgy olvastam a könyvet, mintha egy átlagos történet lenne egy átlagos időszakban, hiszen a bombáktól való félelem mellett ugyanúgy a legtisztább, de mégis a leghétköznapibb érzések kaptak helyet, mint Rudy és Liesel gyerekkori szerelme vagy Max, a zsidó bokszoló és Liesel szétszakíthatatlan barátsága. 

Címéhez hűen pedig, sokat van szó a regényben  könyvekről, amelyeknek Liesel a rabjává válik, szinte sóvárog utánuk. Szeretem, amikor valaki rá akar világítani, hogy a könyveknek, a történeteknek, a szónak milyen nagy hatalma van, és az író erre törekedett. Egy kicsit meseszerű, enyhén misztikus történetben mutatta be a háborúk legnagyobb hőseit és azt, hogy bárhonnan is induljunk, bárhová is jussunk, a vége mindig ugyanaz. Az utat kell kitölteni, megfelelően, sok-sok szeretettel.

Nagyon egyszerű nyelvezetű, meglepően olvasmányos regény, szívbemarkoló, tele szerethető karakterekkel. 

Kérlek benneteket, higgyetek nekem, amikor azt mondom, hogy minden egyes lelket úgy vettem a karomba azon a napon, mint egy újszülöttet. Még meg is csókoltam néhány elgyötört, mérgezett arcot. Hallgattam utolsó elhaló sikolyaikat. A francia szavaikat. Láttam szerelemlátomásaikat, és megszabadítottam őket a félelemtől. 

Értékelés: *5/5



Ti láttátok már a filmet? És ha igen, hogy tetszett?
Őszintén szólva én a trailerből érzem, hogy a könyv hangulatát nem kapták. el. Persze azért meg fogom nézni, csak vannak baljós előérzeteim...

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Abban az időszakban vagyok, amikor Boris Vian csodálatos zagyvasága is sok nekem a Tajtékos napokban és csak az igazán habkönnyű olvasmányokhoz van kapacitásom. Mondanom sem kell, a rengeteg jó értékelés, csillagozás miatt már régóta el szerettem volna olvasni Annának meg a francia csókának a történetét, szóval a nagy olvasási válságom közepette gondoltam jöjjön a hab!. Csak sajnos került bele némi tojássárgája is, így nem lett az igazi.

Anna Oliphant egy 17 éves amerikai lány, aki rajong a filmekért na meg a kisöccséért és stílszerűen egy moziban keresi meg a zsebpénzét. Az már csak mellékes, hogy szerelmes az egyik munkatársába. Anna éli az átlagos középiskolás lányok életét, ameddig a Nicholas Sparks-ra hajazó író apja úgy nem gondolja, hogy az utolsó gimis évét töltse Párizsban, egy kifejezetten amerikai diákoknak fenntartott magániskolában. A változás hatalmas és ijesztő Annának, hiszen elégedett volt addigi életével és az idegen nyelvek sem állnak hozzá túl közel. Ám amikor megismerkedik leendő barátaival, közöttük Étienne St. Clair-rel az új iskolában, már nem is tűnik olyan szörnyűnek az elkövetkezendő egy év.

Ha elolvassa az ember a könyv fülszövegét, vagy az én személyes kis szösszenetemet rájöhet, hogy ez a könyv annyira átlagos, mint amilyen Anna élete volt Amerikában. Állítólag jó marketing fogás elszakadni a vámpíroktól, vérfarkasoktól és társaiktól, de ez a lényegen még nem változtat. A lány beleszeret a fiúba, de azt gondolja nincs nála esélye, pedig közben a fiú is ugyanígy érez és elindul az évődés hosszú-hosszú oldalakon át, ameddig rá nem döbbennek, hogy igazán le lehetett volna rövidíteni a szenvedős időszakot. Persze az élet sem ilyen, de azért sokszor jobban meg van írva.

Minden történetből ezt kapjuk legyen az fantasy vagy young adult, ezek a regények csak akkor tudnak kitűnni, ha van bennük valami plusz, én az Anna és francia csókban nem találtam.

Olvasás közben meg-meg álltam pár mondatonként és azon gondolkoztam, hogy most a fordító nem végezte rendesen a dolgát vagy az írónak van ilyen gyermekded, szájbarágós, nem valami gazdag szókinccsel rendelkező stílusa. Nálam már itt elment a dolog... 

Őszintén szólva nem tudom, hogy lehet ez a könyv majd' 400 oldal, miközben semmit sem írt le részletesen, se a szereplőket, se a helyszíneket, pedig hát Párizs azért Párizs. Nagyon tetszett Anna filmek iránti rajongása, de igazából annyit tudtunk meg róla, hogy van egy filmes blogja és hogy miután ráeszmélt a franciák filmimádatára utána folyamatosan moziba járt. Anna este  megint moziba ment. Anna minden este tanulás után moziba ment. Köszönjük ezeket a lényeges információkat!

És amiért még nagyon haragszom az írónőre, hogy szerintem nagyon megkönnyítette Anna dolgát, hiszen már az első napon barátot szerzett és hipergyorsan bekerült egy baráti körbe. A való életben azért ez nem így megy. Ami miatt kitűnhetett volna ez a könyv, de nem tette, az a barátságok kialakulásának a megfestése. Valamiért ez csak nagyon keveseknek megy, pedig sokszor egy barátság többet ér, mint a szerelem és nem úgy alakul ki, hogy Szia! Leszünk barátok? Igen, persze, leszünk! .

Számomra az Anna és a francia csók megmaradt a középkategóriás könyveknél, pozitív érzelmeket ritkán váltott ki belőlem, Étienne nem ejtette rabul a szívemet és a történet végén rezignáltan vettem tudomásul, hogy... Párizs pedig csodás város, kár, hogy nem esett róla többet szó...

Értékelés: 2,5/5

Olvasási válság Csontvárosban

Válságba kerültem olvasás téren, bár az előző években megfigyeltek alapján nem is olyan meglepő a dolog. Év elején valahogy soha nem ment annyira, talán mert a karácsony miatt megszaporodnak  a saját olvasatlan könyvek, a könyves polcom roskadásig tele, magyarul már sok a jóból, vagy a sok-sok "tanulni kellene" és "készülni kellene a nyelvvizsgára" gondolat miatt? Nem tudom. 

Minden könyvbe csak belekezdek, aztán megunom, ezért belekezdek egy újabba, azt is megunom és így folytatódik ez tovább a végtelenségig, vagy legalábbis úgy február közepéig.

Persze azért olvasgatok, három poszt is készülőben van, gyűjtögetem hozzájuk a gondolatokat. Az Anna és a francia csókot múlt héten fejeztem be és bár nem aratott nálam osztatlan sikert, azért még kitartok a vörös pöttyöseknél. Kötelezőt is olvasnom kellett a múlt héten, de élvezet volt Az ember tragédiája. Jelenleg pedig a Csillagainkban a hibával próbálkozom másodjára, mert nem volt szerelem első olvasásra. 

Ha már így belemerültem megemlíteném, hogy tegnap végre valahára megnéztem a Csontvárost és pár idegesítő dolog ellenére azért élveztem. Szerintem a karakterek jól el lettek találva, egyedül Magnustól számítottam volna valami extravagánsabb kinézetre, egész kis szolid volt. Clary és Jace viszont isteniek, Lily Collins szépsége enyhén elvarázsolt, JCB pedig nem az esetem, de annyira Jace-es volt, hogy nem lehet nem imádni.

Igazából megértem, hogy miért nem lett a filmnek akkora sikere, mint például Az éhezők viadalának. Nagyon sok dolog el lett a történetben bagatelizálva,  kicsit komolytalannak éreztem igazából az egészet és olyan helyekre tettek nem is vicces, csak annak gondolt beszólásokat, ahol végre érezhetné az ember a feszültséget. Nyilvánvalóan Clary és Jace szerelme az ami miatt végig fennmaradhat a női nézők érdeklődése, így az enyém is, bár a könyvben nem éreztem ilyen hangsúlyosnak ezt a szálat, vagy ha éreztem is, kevésbé volt gyermekded. Összességében viszont abszolút nézhetőnek tartom.

Régóta olvastam már a könyvet, de azért a film miatt most meg jött a kedvem, sőt bár idegenkedtem a folytatástól, most már rá keresek a Hamuvárosra is a könyvtár katalógusában.

Nálunk esett pár centi hó, tökéletes begubózós idő van, már csak sok-sok olvasási kedv kell, valami finom tea, este pedig kezdődik A dal. Én nézem. :)

Várólistacsökkentés 2014

Úgy gondolom nem telt még el annyi idő az évből,  úgyhogy ebben a posztban bejelenthetem, idén is megpróbálkozom a várólistacsökkentéssel. Sajnos tavaly csúfos vereséget szenvedtem önmagammal szemben, hiszen a 12-ből csupán 4 könyvet olvastam el. Igazából már szeptemberben feladtam az egészet, amikor szembesültem a rám váró kötelezőkkel. Így van ez ha magyar faktos az ember. Idén viszont készítettem alternatív listát is és igyekszem legalább a nyáron nagyon belehúzni a könyvekkel, hogy ne fussak ki az időből. Nézzük hát a kiválasztott 12 könyvet.

Charlotte Bronte: Jane Eyre

Már több, mint egy éve happoltam a könyvet a Rukkolán gyönyörű, régebbi kiadásban. Olvastam az összes Jane Austent, megvolt a Villette, az Üvöltő szelek, az Agnes Grey, úgyhogy ideje lenne már ezt is elolvasni. Nem tudom miért halogattam eddig, mert biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának 

Nagyon régen kaptam ezt a könyvet gyereknapra és el is kezdtem olvasni, de valamiért abba maradt, pedig Janikovszky Éva és Szabó Magda nem tudott még nálam hibázni gyerekkönyvekkel.

Dan Brown: A Da-Vinci kód

Szintén Rukkolás szerzemény, szintén több mint egy éves. A filmet nagyon szerettem és szerintem alapmű a könyv.

Alison Weir: Lady Elizabeth

Nem hiába rendeltem a könyvet pár éve, mert ha angol irodalomról, történelemről van szó, Szeretem és érdekel az írónő többi könyve is, valamivel el kellene kezdeni.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Láttam a filmet (ami egyébként nem tetszett annyira, mint vártam) és tanultunk már róla irodalom órán is. Mostanában már megijedek a nagy oldalszámú könyvektől, de mivel valószínűleg érettségi tétel is lesz el kell olvasnom.

Müller Péter: Isten bohócai

A Paulo Coelho és egyéb önsegítő, szájbarágós könyves korszakom termése ez is, de nem lehet rossz és valószínűleg belemerülök majd, csak nehéz elkezdeni.

Joanne Harris: Csokoládé

A filmet imádtam és a könyvet is elkezdtem már egyszer (párszor), de ez is mindig abbamaradt. Szintén alapmű, ha a modern, bestseller listát nézzük. 

Alice Hoffman: Galambok őrizői

Karácsonyi ajándék volt, de valahogy soha nem éreztem eddig kedvet hozzá, pedig nagyon jó értékeléseket olvasni róla a Molyon. Idén ez is meg lesz!

Steiner Kristóf: Hajónaplók

Ez a könyv nem pihen túl rég óta a polcomon, nyáron vettem egy Ulpius leárazáskor, de már a megjelenése óta el szeretném olvasni. Kristóf minden szava annyira pozitív és igaz emellett intelligens és nem akar nagy megmondóember lenni. Szeretem.

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok

A Gyűrűk ura első részével csúfos kudarcot vallottam a nyáron, de nem adom fel és akkor már  a kezdetekkel folytatom. 

George Orwell: 1984

Ez pedig a nagybetűs alapmű, tanárok is, velem egykorúak is ajánlották. Ha csak akkora benyomást tesz majd rám, mint az Állatfarm, már jó, sőt...

Lisa Jewell: Vince és Joy

Szintén nem egy újdonság a könyvespolcomon, számomra is érthetetlen, hogy miért nem olvastam még eddig. A limonádés időszakban (amikor csak a könnyű olvasmányokra van kapacitásom) nagyon jó lesz még.

Az alternatív listáról csak egy képet mutatok, ezen is van mindenféle finomság, de tényleg csak akkor olvasok ezek közül ha már minden borul.  Idén megcsinálom!