Bár a tavalyi évhez képest nagyon le vagyok maradva olvasás ügyileg, azért az elmúlt pár hónapban is sikerült elolvasnom néhány igazán jó és néhány kevésbé jó könyvet is.
Zakály Viktória Hanna örökje személyében megtörtént az év első beszerzése. A Szívritmuszavar folytatása még tavaly decemberben megjelent, de későn eszméltem rá, szóval nem került fel a karácsonyi kívánságlistára, az év eleji "böjt" után viszont ez volt az első ajándék, amivel megleptem magam.
A Hanna örök érzelmes, szívmelengető folytatása volt az első résznek, de igazából meg lettem volna nélküle, úgy éreztem kicsit túl van írva, nem egyszer volt szappanopera hangulatom olvasás közben Az írónő stílusa viszont továbbra is közel áll hozzám. Remélem még jelenik meg regénye.
Hasonlóan romantikus darab volt, bár másabb vonalon Simone Elkeles Láncreakciója, vagyis a Fuentes fiúk trilógiájának a befejező kötete. A legkisebb testvér Luis is szerelembe esett, méghozzá egy mexikói lánnyal Nikkivel, de ismét közbe szólt a Latin Vér... A második rész végén lévő részletek alapján jobb befejező részt vártam, végül Carlos és Kiara története maradt a kedvencem.
Elolvastam egy újabb Fábián Janka regényt is az Adél és Alizt, amivel újra bebizonyosodott, hogy a Fábián regényeket letenni ugyan nem lehet, de mély benyomást nem tesznek az emberre. Az Adél és Aliz, ahogyan a címe is mutatja két nő története ismét történelmi köntösbe bújtatva, az I. világháborútól az '56-os forradalomig. Nem olvastam az írónő összes regényét, de az eddig olvasottak közül talán ebben volt a legkevesebb történelmi utalás, viszont ez nem vált hátrányára. Inkább csak a szokásosnál antipatikusabb szereplők és a megszokott képtelen fordulatok miatt éreztem ezt az eddigi leggyengébb Fábián Janka könyvnek. De ezek ellenére sem ábrándultam még ki az írónő könyveiből.
Hogy maradjunk a magyar íróknál, végre sorra került nálam Steiner Kristóf Hajónaplók című könyve, amit még tavaly vettem egy Ulpius akcióban. Még mindig nagyon szimpatikus számomra Kristóf minden megnyilvánulása, hiszen szerintem egy az átlagosnál sokkal intelligensebb "celebről" beszélünk, ha őt említjük. A Hajónaplókat is sokszor mosolyogva olvastam, felvidította a lelkemet, mint annó a Lélekbonbon, viszont talán kicsit csapongóvá tette a "bejegyzések" sorrendje, nem éreztem kerek egésznek. Szívesen olvasnék 400-500 oldalas könyveket Kristóftól, akkor maradéktalanul elégedett lennék.
A legnagyobb élménnyel pedig egészen eddig várattalak titeket, mert nagyon gonosz vagyok. Ősszel, tél elején annyian olvasták Jennifer Egan könyvét, Az elszúrt idő nyomában-t, hogy nekem is felkerült a karácsonyi kívánságlistámra és a Jézuska úgy gondolta na jó én rendeltem meg magamnak és nemrég el is olvastam. Kiválón megszerkesztett történetről van szó, amely (számításaim szerint) közel 50 évet ível át a 80-as évektől a nem olyan fényesnek tűnő jövőig, viszont a zene mindent és mindenkit összeköt benne, emellett pedig a karakterek kidolgozottsága Jókai Mór-i magasságokba emelkedik. (Nálam ez egy nagy szó, mert Jókait ebben etalonnak tartom. :D) Viszont azon túl, hogy megértem azt a Pulitzer-díjat 2011-ben, igazából idén még várom az áttörést, mert bár eddig Jennifer Egan könyve tetszett a legjobban a idén, de ez a történet sem hagyott bennem olyan mély nyomot.
És igazából a mostanában olvasott könyvek ezzel majdnem véget is értek, néhány kötelezőt és rengeteg félbehagyott könyvet kivéve. Bízom a jövőben meg a legalább 15 könyvtári és rengeteg saját olvasatlan könyvemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése