Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Katacita blogján olvastam először erről a könyvről és annyira megtetszett, hogy amikor a karácsonyi ajándékaimat "válogattam" online, mindenképpen ezt is meg kellett rendelnem.

Eddig még nem hallottam soha Jeanette Wintersonról, sem egyetlen könyvéről, így érdekes volt rögtön egy memoárral kezdeni, de nem bántam meg. 

A Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyv az írónő gyermekkorát, fiatal éveit írja le egy-egy fontosabb/humorosabb/megrázóbb részletet kiragadva, majd elér a közelmúltba és levonja a következtetéseket. 

Winterson-t hat hetes korában adta örökbe édesanyja egy mélyen vallásos, gyermektelen házaspárnak, akikkel egészen 16 éves koráig élt, addig ameddig rá nem jött, hogy a nőkhöz vonzódik. Nevelőanyja, - aki számomra sokkal rejtélyesebb személyiség, mint maga az írónő - megkeserítette Winterson gyermekkorát, elvett tőle mindent, ami az első éveket boldoggá teszi és lehetővé teszi azt, hogy egy önmagával és saját életével elégedett emberré nőjön fel. Ennek ellenére az írónőnek ez sikerült, ebben a könyvben el is mondja, hogy miért/hogyan. Elmondja, hogy hová jutott, de azt nem, hová tart, mert nem tudhatjuk. Sohasem.

Nagyon gyakran csordultig teltem haraggal, kétségbeeséssel. És mindig magányos voltam. Ennek ellenére szerelmes voltam és vagyok az életbe. Ha valami felzaklatott, a Pennine-hegységbe szöktem – egész napokat csavarogtam át egy lekváros szendvicsből meg egy üveg tejből merítve hozzá az energiát.

Igen mélyen megérintett a történet... Ahogyan sok helyen olvastam, én is "kiidézném" a könyv felét, mert tele van elgondolkodtató sorokkal, nem olyan tömény Coelho-i stílusban, hanem igen is a szavak mögé kell látni hozzá. Az írónő stílusa lehengerlő, hihetetlenül humoros, önirónikus, pozitív hozzáállásról tanúskodik. Ez volt az egyik mentsvára. A másik pedig a könyvek, amelyekről olyan szeretettel ír, hogy talán az is elgondolkodna az olvasáson, aki eddig idegenkedett tőle. Én csak simán átéreztem. :)

A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.

Emellett azért voltak zavaró dolgok a stílust, formát tekintve. Gondolok itt az időben, térben való állandó ugrálásra, de mivel ez is egy eszköz, hogy hatásosabbá tegye a történetet, illetve az írónő a könyvben még bocsánatot is kért, mondván neki soha nem ment egy történetet elejétől a végéig leírni, gondoltam akkor eltekintek a problémázástól. Viszont amellett nem tudok elmenni, hogy csak úgy ripsz-ropsz kihagyott 25 évet és egy olyan mederbe terelte a történetet, aminek nem éreztem értelmét. Ezért nagyon haragszom ám. Egy szuper kis visszaemlékezésből átmentünk eatpraylove-ba, amit nagyon imádok egyébként csak nem volt ott a helye szerintem. De mielőtt elspoilerezném az egészet...

Nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet mindenkinek, aki nem egy hétköznapi szórakoztató regényre, hanem valami különlegesre, valami másra vágyik, nem riad vissza attól, hogy valami nem cukormázas, nem kerek egész, szeretne elgondolkodni az életén és szeretne magának válaszolni arra a kérdésre, hogy Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?.

Értékelés: 4,5/5

Év végi összegzés év elején

Az új év első napjaiban hajlamosak vagyunk sokkal pozitívabban látni a dolgokat, így a szünetben feltöltekezve rengeteg energiával (és sajnos nem csak azzal) eszembe ötlött, hogy folytatni kellene drága kis blogomat, amit még mindig nagyon imádok, csak idő- és kedvhiány miatt nem sűrűn szerkesztek. Egyetlen egy fogadalmam van az új évre, de emellett nagyon szeretnék nektek heti egy bejegyzéssel jönni. Szerintem ez nem egy teljesíthetetlen követelmény. Igyekezni fogok. És most jöjjenek a számok minden mennyiségben!

Összesen 88 könyv került a kezembe 2013-ban.

Ebből 7 darabot félbehagytam, általában azért, mert valamilyen kötelezőt olvastam belőlük és az írók/költők más műveit nem olvastam el csak amit muszáj volt.

Illetve folyamatban van 6 könyv olvasása. Nem szerettem volna őket áthozni az új évre, de így alakult.

Tehát összesen 75 könyvet olvastam el tavaly szőröstül-bőröstül. Ez 4 könyvvel haladja meg a 2012-es olvasásaimat.

Ebből csupán 3 darab volt angol nyelvű, 72 magyar, 44 könyvtári, 12 e-book (amit a Kindle-nek köszönhetek), 31 saját és 1 kölcsön könyv. 

Érdekesség, hogy volt 2 történet, ami annyira megfogott, hogy kétszer is elolvastam őket ugyanazon évben. Zakály Viktóriától a Szívritmuszavar és az Egy különc srác feljegyzései. 

A szerzők szerint számomra nagyon meglepő, de viszonylag egységes a megoszlás. 36 könyvet olvastam magyar szerzőtől (ez nem jöhetett volna létre Leiner Laura, Fejős Éva és a sok-sok kötelező  nélkül), így alig több, de 52 könyv került a kezembe külföldi szerzőtől. A nemek aránya teljesen feles 44-44.

Összesen 32 új könyvet kaptam, vettem az idén, ami 7 darabbal meghaladja a tavalyi 25-öt. (Ennek nem örülök, mivel van nekem egy Kindle-m, amit úgy tűnik eddig nem használtam ki eléggé.) Ebből a 32 könyvből 12-t olvastam el 2013-ban, 20 még idén vár rám.

A legkedvesebb történetek/ legjobb könyvélmények szigorúan sorrend nélkül

» Zakály Viktória: Szívritmuszavar (itt írtam róla)

» Varró Dániel: Bögre azúr

» Ian McEwan: Vágy és vezeklés

» Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverly-kert

» Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

» Joanne Harris: Rúnajelek

» Marian Keyes: Van valaki odaát? (itt írtam róla)

» Janikovszky Éva: Aranyeső

» Szerb Antal: Utas és holdvilág

» Kemese Fanni: A napszenű Pippa Kenn (itt írtam róla)

» J.R.R. Tolkien: A hobbit (itt írtam róla)

» Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal (itt írtam róla)

» Lakatos Levente: Bomlás (itt írtam róla)

» Vathy Zsuzsa: Kávérajzok (itt írtam róla)

» John Green: Alaska nyomában

» Tim Burton: Rímbörtön

» Neil Gaiman: Sosehol (itt írtam róla)

» Jókai Mór: Az arany ember

Illetve nagyon nagy pozitív csalódás volt Leiner Laura Szent Johanna gimije, aminek a kötetei szinte az egész nyaramat végigkísérték. Már csak a 7-8. rész van hátra, azokat idén mindenképpen el szeretném olvasni.

Néhány adat a bloggal kapcsolatban

Összesen 41 bejegyzés született az idén, a legtöbb 8-8 júniusban és júliusban, akkor voltam igazán erőm teljében. A legnépszerűbb bejegyzés a Bomlásról írt kis véleményezésem volt, aminek nagy valószínűséggel  biztosan az az oka, hogy Lakatos Levente megosztotta a bejegyzést a facebook oldalán.

Résztvettem egy blogturnén, aminek a témája a Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak? volt. Ez a posztom is, amiben egyébként a Dorian Gray arcképéről írtam elég népszerű volt.

Persze írhatnék még összes oldalletöltést és társait, de igyekszem ilyen dolgokkal nem foglalkozni, mert még mindig azt gondolom, hogyha egy könyvről írt véleményemmel legalább egy látogatóra tudok olyan hatással lenni, hogy megjöjjön a kedve olvasni, már megérte. 

Széljegyzet a moly.hu-s tagságommal kapcsolatban

Idén már a 3. évemet kezdtem meg a molyon, de nehéz megállapítani, hogy pontosan mikortól is használom rendszeresen az oldalt. Annyi biztos, hogy hihetetlenül megkönnyíti az olvasások nyilvántartását és persze rengeteg kedves, drága emberrel hoz össze, akikkel nagyon hasonló az ízlésünk. 

2013 első felében viszonylag aktív voltam az oldalon, a második felében viszont a suli kicsit visszavetette a dolgokat, de az olvasásokat ugyanúgy jelöltem mindig és hát nem volt olyan nap, hogy ne léptem volna be az oldalra. 

Résztvettem ismét a karácsonyi ajándékozáson, amelyen Dorian Gray-t ajándékoztam (mert a világ egyik legjobb története, nincs vita! :"D) és Anthony Capella A kávék költőjét kaptam, amit már egy ideje kinéztem magamnak. Megváltozott a felhasználó nevem is ilovemycoffee-ra, szóval a könyv nagyon jó találat volt.

2 nappal ezelőtt befejeződött 2 kihívásom is. A Jane Austen témájú nem volt sajnos annyira sikeres, mint amilyenre számítottam. Viszont a másik, amiben a 2012-ben elolvasott könyvek számát kellett túlszárnyalni közel 400 tagot megmozgatott. Őszintén szólva rengeteget szenvedtem ezzel a kihívással, a sok zöldítéssel és panasszal, de az utóbbi időben kialakítottam egy "menetrendet" és már sokkal könnyebben mentek a zöldítések. Így a sikereken felbuzdulva készítettem egy újabb kihívást a 2014-es évre is. Remélem hasonlóan sok ember akarja majd a saját mércéjét megugrani, én is rajta leszek!

Ezzel a maratoni poszttal kívánok minden látogatónak sikerekben gazdag boldog új évet sok-sok könyvvel megfűszerezve! Én idén is azon leszek rengeteg társammal együtt, hogy "terjesszem az Igét": OLVASNI JÓ!

Ui.: Igyekszem mindenhol jelezni, de az új évvel az oldal címe is megváltozott, mint láthatjátok. Szerettem volna valami egyedibbet, így lett egy sokkal bonyolultabb elérhetőség. De legalább ILOVEMYCOFFEE! ;)

Neil Gaiman: Sosehol

Eddig nagyrészt olyan fantasykat olvastam, ahol inkább a szerelmi szál került előtérbe, így viszonylag nagy változás volt elolvasni a Soseholt, ami merőben más, bizonyos szemponból sokkal jobb élmény volt.

- Londonban itt-ott megrekedt a régi idő, és ezeken a helyeken a dolgok ugyanolyanok maradnak. Akár a buborék a borostyánban. Londonban sok az idő, valahová mennie kell… nem használódik el mind egyszerre. 

Helyszín a jó öreg, ködös-szmogos London és...ami alatta van. Gaiman egy olyan városhoz nyúlt, amivel nem lehet mellé lőni. Kellően híres, népszerű, mindenki fel tud sorolni legalább pár nevezetességet, de hogy a föld alatt, a világ legrégibb metrója mellett mi rejtőzik? Hát kérem szépen egy másik világ, patkányokkal, patkányszavúakkal és mindenfelé különc szerzettel, akiket az évszázadok és ezredek során London kitaszított magából. Ezt a világot ismeri meg Richard is, a mi kicsit szerencsétlen, ügyetlen főhősünk aki mintegy véletlenül, hatalmas szívének köszönhetően kerül bele a legnagyobb balhéba, egy neves család utolsó életben maradt tagjának, Ajtónak kell segítenie, vagyis inkább nem útban lennie és nem veszélyeztetni mások életét is a saját kis bakijaival.

Szóval ez a történet nem az a megszokott "tökéletesek vagyunk és szerelembe is esünk" sztori. Gaiman egy új komplex világot teremt a 21. századi London alatt, mindezt még megfűszerezve szerethető, sokszor hihetetlenül komikus karakterekkel. Mindenképpen kiemelném a két főgonosz Mr. Croup-ot és Mr. Vandemart, akiken rengeteget nevettem. Amikor gyilkoltak azt is stílusosan tették.

- Uram, tisztelettel emlékeztethetném rá, hogy mister Vandemar és jómagam égettük le Trója városát? Mi hoztuk a Fekete Halált Flandriába. Megorgyilkoltunk tucatnyi királyt, öt pápát, félszáz hőst és két akkreditált istent. Legutóbbi megbízatásunk során halálra kínoztunk egy egész kolostort a tizenhatodik századi Toszkánában. Ha valaki, hát mi professzionális munkát végzünk. 

Amolyan felnőtteknek való meseként tekintek a Soseholra. Kicsit olyan mint a Coraline, hogy 14 év alatt azért nem adnám gyerek kezébe. Kell hozzá egy életkor, amikor a könyvben lévő összes poént és irónikus félmondatot megérti az ember és akkor igazi élmény lesz. Ha pedig a komolyabb dolgok felé tendálunk, van ennek a regénynek egy hatalmas üzenete. Ha úgy érzed nem passzolsz a világba, amibe beleszülettél, próbálkozz London egyik csatornájában és a csoda minden bizonnyal rádtalál. Nem neked kell változnod egy világ miatt. 

Értékelés: 5/5

I love you, Varró Dani!

Még mindig nem a beígért posztok egyike következik, de nem mehetek el a másik, múlt héten velem történt csudamesés dolog mellett, találkoztam Varró Danival. Illetve ez a találkoztam szó, annyira jól hangzik, de maradjunk a láttam és hallgattam őt szavaknál, mivel eljött a mi picike iskolánkba és mesélt és felolvasott és nagyon aranyos volt.

Kis késéssel, de láthatóan kifulladva érkezett meg, hatalmas hátizsákkal, olyan volt, mint aki csak úgy bejött az utcáról, ha nem láttam volna már róla képeket, nem gondoltam volna, hogy ő egy országosan elismert költő, akinek a verseit én is annyira nagyon szeretem.

„Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sínen
se nem.

Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye...”

 (Harminckét éves múltam, önfelköszöntő költemény)

 Először a suliújságos csajok interjúvolták meg ott, mindenki előtt. Szerintem nagyon jó kérdéseket tettek föl, de természetesen a válaszok mindent felülmúltak. Varró Dani hihetetlen őszinte és közvetlen volt, bár mondjuk akinek ilyen érdekes és szórakoztató az élete annak nem kell takargatnia semmit. Mesélt arról, hogy a testvérének nagy része volt abban, hogy belefogott az írásba, mondván "nehogy már valamiben jobb legyen mint én", hogy mennyire nem foglalkozik azzal, hogy sok helyen 36 évesen már érettségi tételként szerepel, csak a fenyegető levelek emlékeztetik erre és azt is megosztotta velünk, hogy az újszülött kisfiát Ady Párisban járt az Ősz című versével nyugtatta meg.

Az interjú után pont befutott a beszélgetőpartnere is, aki az elején már nagyon nem is tudott mit kérdezni annyi mindenről volt előtte szó. Aztán szóba került a Nyuszika trilógia, amit a költő 12 éves korában írt a Toldi mintájára, mert úgy gondolta ettől majd országosan híres lesz, ami ha akkor nem is, de pár évvel később be is következett. Olvasott fel sok verset, részleteket a Túl a Maszat-hegyenből (még nem olvastam tőle, de be fogom pótolni!) és pár éve megjelent mondókás könyvéből is. 

Valahogy elvarázsolta közönséget hanyag, de kedves stílusával, mindenki mosolygott, nevetett. Nekem a legszembetűnőbbek a hatodikosak voltak, akik valami olyan áhítattal figyeltek és kacagtak. Mindenkit megfogott, hogy már rá is nyomtak a lájk gombra facebook-on és aki még tudta, kikölcsönözta a Túl a Maszat-hegyent a sulikönyvtárból.

Az én legkedvencebb Varró Dani versem a Bögre azúr kötetben megjelent Mozi, ami különösebben nem aranyos, nem vicces, hanem olyan hanyagul hangulatos darab.

Mozi

van úgy hogy tévedésből megszeretnek 

és átkozódsz az isten tudja mér 

van úgy hogy évek óta ezt kerested 

de mégse mész be nincs pucádba vér

van úgy hogy reccs és nincs ki 

megragassza 

kidől a kóla a farmerodra szárad 

van úgy hogy köpsz az ébredő tavaszra 

és otthon ülsz egész nap mint az állat

van úgy hogy sörre gondolsz és perecre 

plasztik babácskák szőkesége húz 

van úgy hogy több az este mint a lecke 

bedobsz egy ötvenest you win you lose

van úgy hogy állsz a 

könny meg mint a charleston 

pereg pereg akár ha film a vásznon

Mindig a végére hagyván az életrajzi dolgokat, mert én azt feltételezem, hogy Varró Danit mindenki ismeri, de ugyebár tévedhetek... Ki is ő valójában?

36 éves költő, műfordító, két kisfiú édesapja. 12 éves kora óta ír verseket, első önálló kötete az 1999-ben megjelent Bögre azúr, további megjelent kötetei:Túl a Maszat-hegyen, Diótörő. Szívdesszert, Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Nem, nem, hanem. Főleg a fiatalabb korosztálynak szólnak a versei, különösen a mostanában megjelent mondókái, de a humoros, nyelvi játékokkel teli stílusa bárkit magával ragad. 1999-ben Bródy Sándor, 2005-ben József Attila-díjjal jutalmazták. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.

Menetrend megszakítva! Ezt muszáj megnéznetek!

Kedden elmentünk az osztállyal moziba megnézni A nagy füzetet, amiről mostanában elég sokat hallani. A filmet szeptember 19-én mutatták be, szóval itthon még meglehetősen újnak számít, de külföldön már több díjat is bezsebelt Szász János háborús drámája. Legutóbb Molnár Piroskát, a film egyik főszereplőjét díjazták Chicagóban.

Már a trailert látván teljesen elborzasztott a film, igazából ha nem kötelezően kell megnézni, lehet, hogy jó ideig nem kerítettem volna rá sort, mert egyszerűen már az előzetes is tele van szörnyű, erőszakos jelentekkel. Megnyugtatok mindenkit, az egész film ilyen, plusz olyan gondolatokat ültet el az ember agyában, amire nem sok társa képes.

A nagy füzet a második világháború idején játszódik egy határszéli faluban, egy ikerpár főszereplésével, akiket édesanyjuk a nagyanyjukra bíz, ameddig a háború tart. Apjuk a fronton szolgál és besorolása előtt egy üres füzetet ajándékoz fiainak, hogy ameddig ő távol van abba vezessék, hogy mi történik velük. 

A kisfiúk megtanulják, hogy a háború idején nincs jó és rossz, csak rossz van. A nagyanyjuk éhezteti, sokszor megveri őket és ez arra készteti a testvérpárt, hogy megeddzék magukat, ellenállóak legyenek a fájdalommal szemben és elrejtsék érzelmeiket. 

A film nagyrészt arról szól, hogy mit tesz a háború a gyermeki lélekkel, de számomra a világ összes problémáját felvonultatja, amelyek, ha nem is ilyen formában, de ugyanúgy léteznek most, a 21. században is. Olyan szinten megrázó, sokkoló volt, hogy sokszor eszembe jut azóta is és csak bámulok magam elé, hogy ilyenek vagyunk mi emberek.

Az ikreket játszó fiúk, Gyémánt László és András, 14 évesek és olyan hitelesek voltak. Kiráz a hideg, hogy mekkora tehetség és főképp lelki erő kellett ahhoz, hogy eljátsszák a filmben csak "fiúk"-nak nevezett két karaktert. Molnár Piroska pedig nem hiába kapta azt a díjat, a gonosz boszorka nagyanya szerepéért.

Nem ajánlom mindenkinek, mert elképesztően durva film, hogy még egy szleng szerepeljen a mondatban, nagyon lehozó. Viszont elgondolkodtat és az a legjobb hogy mindenki mást lát majd fontos üzenetnek, visszataszítónak benne, más pártján fog állni és sok minden lesz, amit nem fog megérteni. De ez nem baj, csak azt bizonyítja, hogy mennyire hálásak lehetünk azért az életért, amit kaptunk.

Mivel ez egy könyves blog lenne, megemlíteném, hogy a film Agota Kristof 1986-ban megjelent (nálunk 89-ben) azonos című könyve alapján készült. Azóta már a várólistámra is felkerült.

Fülszöveg:

Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Szívük megkeményedik, testük megedződik, életben maradnak – de iszonyatos áron. 
Agota Kristof Magyarországon született, Svájcban él, franciául ír – elsősorban drámákat. Franciaországban megjelent s azóta tizenöt nyelvre lefordított első regénye fekete humorral átszőtt mese és fejlődésregény egyszerre. Vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről.

Ezer éve...

Ezer éve, hogy megírtam itt a legutóbbi posztomat... Próbáltam magammal elhitetni, hogy a suli mellett is rengeteg időm és kedvem lesz olvasni és itt a blogon be is számolni az elolvasott könyvekről, de nem jött össze, egészen idáig. Most úgy érzem, hogy sikerül végre kézben tartani a dolgokat minden téren, így vissza tudok ide térni és megörvendeztetni titeket sok-sok új bejegyzéssel.

Hiszen végre eljött az ősz, amit személy szerint nagyon szeretek, ha nem esik állandóan az eső, hanem helyette ilyen langyosan süt a Nap és tele van az utca hatalmas levélkupacokkal amikből aztán lehet csinálni egy kevésbé kupac szerű valamit, közben pedig hallgatni a zizegésüket. Az ősz nálam a teaidőt is jelenti meg az olvasólámpát, a takarót és egy jó könyvet, bár szerintem ezzel kifejeztem sok ember legnagyobb kívánságát, nem csak a sajátomat. Úgyhogy itt az ősz, olvasásra fel! Én pedig próbálom behozni a lemaradást posztok terén. Tervezett posztok a következő pár hétre:

▶ Miért érdemes Jókait olvasni?
▶ John Green: Csillagainkban a hiba
▶ Leiner Laura: Bábel
▶ Holt költők társasága - Könyv vs. Film
▶ Kedvenc írónőim I. - Sarah Dessen

Bővül a kívánságlista - Augusztus

Bokros teendőim miatt kicsit megkésve, de a most már állandónak nevezhető rovatféle augusztusi részét hoztam. Egyébként remélem mindenkinek jól telt az első két nap a suliban,  ha pedig már dolgoztok, akkor el sem kezdek panaszkodni, úgy sem értenétek meg. ;D

Leiner Laura: Bábel

A nyáron szerelembe estem a Szent Johanna gimivel, (amit az előző posztom elég jól tükröz is) így nem volt kétséges, hogy szeretnék még Laurától olvasni sok-sok könyvet. Ennek ellenére viszonylag szkeptikusan álltam a Bábelhez, mondván, hogy ami az szjg-nek sikerült, azt nem minden könyv tudja velem megcsinálni. Aztán a csordaszellem mégis elragadott, amikor megláttam, hogy kis túlzással mindenki a dedikált! könyvét olvassa a Molyon, majd megérkeztek az első dicsérő blogbejegyzések és értékelések, akkor már nem tudtam ellenállni és rányomtam, nekem ez kell. Az más kérdés, hogy azóta már elő is rendeltem a Bábelt és a napokban kézhez is kapom majd. A hétvégémet meg nyilván a szobámba bezárkózva, étlen-szomjan fogom tölteni, de legalább jól fogok szórakozni, aztán meg jöhetek ide fangirlködni. :) Fülszöveg...

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

Marie Phillips: Csintalan istenek

Egyik kedves molyos követettem @apple_pie hozta meg a kedvet a könyvhöz, de csak jóval később realizálódott bennem, hogy mindössze 350 forintért meg is vehetem az Alexandra akciójában. Igen, a Bábellel együtt ezt is megrendeltem. A görög mitológiát mindig is szerettem és mindez a 21. században Londonban? Kicsit hangzik csak jól...

A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Arész, Artemisz… – és még csak az A betűnél tartunk –, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák. 

Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események… 

A Csintalan isteneket, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.

Flora Rheta Scgreiber: Sybil

Az ötödik Sallyben volt megemlítve a könyv, mint "Sallyéhez hasonló eset" és mivel a DID-t (disszociatív személyiségzavar) piszkosul érdekesnek tartom, még az sem tart vissza, hogy angolul, de a Sybilt valamikor a közeljövőben mindenképpen el fogom olvasni.

Sybil Dorsett hihetetlen, mégis igaz története, akit gyerekkorában bántalmaztak, majd felnőttként hirtelen és rejtélyes emlékezetkiesések áldozata lett. Vajon mi történt az időkiesések alatt, amely Sybilt a világ leghíresebb pszichológiai esetévé tette? 

Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - A herceg

A trilógia első részéről áradoztam már egy sort és mivel minden a hamarosan megjelenő harmadik résszel (A hercegnő) van tele, így a második részt előtte jó lenne elolvasni. Nem jól mondom?

És már megint megjelenik London egy hőn áhított könyvben, csak itt a Viktoriánus korban játszódik a történet, ami miatt csak még jobban sóvárgok érte. Nem mintha olyan sok szabadidőre számítanék a suli mellett...

A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban mulandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Cecelia Ahern: Életed regénye

Csak filmen láttam  A P.S. I Love You-t és igazából nem is tervezem elolvasni, de Cecelia Ahern új könyvére nagyon kíváncsi lettem. Gyönyörű a külseje, a címet is ötletesnek találom (poénkodni is próbáltam már vele...), a fülszöveg elolvasása után pedig rögtön a must have listám első helyére került, valami rejtett különlegességet érzek az átlagossága mögött.

A szerző legújabb világsikere. Kitty Logan újságírónő karrierjét egy csúnya botrány kettétöri, ráadásul akihez segítségért fordulhatna a nehéz időkben, legjobb barátnője és mentora akkor tudja meg, hogy halálos beteg. Constance utolsó kívánsága, hogy Kitty írja meg helyette élete regényét, amire már nem maradt ideje. Az egyetlen sorvezető, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista, semmi több. Kik ezek az emberek? Valóban léteznek vagy csak a fantázia szülöttei? Milyen kapcsolatban állnak egymással, és mi lehetett a sztori, amit Constance hétpecsétes titokként őrzött? Kitty mindent feladva elindul, hogy beteljesítse barátnője végakaratát, és a rejtélyekkel teli, fordulatokban gazdag nyomozás során nem csak annak a száz embernek a meglepő és torokszorító történetét érti meg, akik a listán szerepelnek, de a nem mindennapi küldetés a saját életében is megannyi pozitív változást hoz.