A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 9., csütörtök

A tökéletes muffin nyomában

Nagyon furcsa még belegondolni is, de én már 7-8 éve rendszeresen sütök. Ilyen egyszerű keverős-kavarós dolgokkal kezdtem, így az egyik legelső sütim a muffin volt. Ez a sütemény, ami elronthatatlan, egyszerű és egyben a leggyorsabb, emellett rengetegféle módon variálható. Gyümölcsökkel, magvakkal, különböző fajta csokikkal, pudinggal, lekvárral, stb. dobhatjuk fel az alaptésztát. Ha csak magamnak csinálok muffint - ami ezer évben egyszer fordul elő - akkor mindenképpen kerül bele a kedvenc fűszeremből, a fahéjból egy nagyobb adag (szerintem még soha nem mondtam semmire, hogy túl fahéjas lenne), illetve szoktam beletenni gyömbért és darált szegfűszeget is. Imádom ezt a karácsonyi ízvilágot még nyáron is.
De ugye a variálhatóság mellett rengeteg különböző alaptészta is létezik. Én minimum ötfélét már kipróbáltam, némelyiket hosszú ideig használtam, de azt hiszem, hogy pár hete megtaláltam a számomra (és a család számára is) tökéletes alapot. A barátnőim jöttek hozzánk egy kis érettségi utáni lazulásra, így gyorsan fellapoztam a receptes füzetemet és megakadt a szemem a lenti muffin alaprecepten, amit valamikor, valahonnan kiírtam, de még sohasem próbáltam ki. Akkor friss cseresznyével sütöttem meg és szerintem ennyire puha, omlós muffint még nem sikerült készítenem. A múlt héten pedig az öcsém kívánságára egy extrán csokis verziót alkottam meg. Isteni finom lett. Az öcsém persze magát dicsérte, amiért végre olyat sütök, amilyet ő mond. Mintha ez nem mindig így lenne...

Bögrés muffin alaprecept (14-16 db muffinhoz)

Hozzávalók:
2 bögre liszt
1 bögre cukor
2,5 dl tej
1,25 dl olaj
1 tojás
sütőpor - a 2 bögre liszt kb. 30 dkg-nak felel meg, ezért kicsit több, mint fél zacskó

Az elkészítés roppant egyszerű. A tojást az olajjal felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot és ezzel tovább keverjük. Mivel nem margarint, hanem olajat használunk, ezért nem lesz olyan habos a massza. Ezután hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, ezzel is elkeverjük. Végül pedig a tejjel hígítjuk egy kicsit a masszát.

Ezután bármit lehet még beletenni. Én a csokis muffinhoz hozzáadtam két nagy evőkanál kakaóport, belereszeltem egy citrom héját (a kakaó és a citrom nagyon jó barátok ám) és egy fél tábla étcsokit. A csoki másik felét pedig a már formákba kanalazott tészta tetejére tettem kisebb darabokban.
A muffinpapírt én 3/4-ig szoktam megtölteni, így szép magasak lesznek a muffinok és akkor ebből a mennyiségből 14 darab muffin lesz.
180 fokon, alsó-felső sütésen 22-23 percig sül. És a többi recepthez képest ezek a muffinok, 1-2 naposan is ugyanolyan puhák és finomak. 


2014. július 17., csütörtök

Viktória piskóta német színekben


Nem követek minden focival kapcsolatos eseményt, de a VBket és EBket mindig nagy örömmel nézem és rendre az németeknek és az olaszoknak szurkolok. Sajnos az olaszkák idén korán kiestek, így maradt a németeknek való töretlen szurkolás.
Facebookon  láttam képet még a csoportmeccsek idején egy egyszerű gyümölcstortáról (tudjátok az egyrétegű fodros szélű piskótás, vaníliapudingos, tetején gyümölccsel), aminek tetején a gyümölcsök a német zászlót mintázták. Ekkor ígértem meg csak úgy magamnak (meg a twitter követőimnek), hogy ha a németek döntőbe jutnak, akkor sütök egy ilyen tortát. Végül a süti más, de annál finomabb formában meg is valósult. Az elkészítéshez görgessetek lejjebb. 

A Viktória piskótáról általában
Nyáron az átlagosnál is több főzős műsort nézek. A Viktória piskótával is a TVPaprikán ismerkedtem meg és azóta is áldom az eget, hogy azon a délelőttön mosogatás helyett a River Cottage egyik epizódját néztem. A Viktória piskóta egy klasszikus brit édesség. Ahogy a neve is mutatja, a 19. század óta ismerhetjük. Nagyon egyszerű elkészíteni, mert mindenből ugyanannyi hozzávaló kell, minden csak a tojások súlyán múlik. Döntsük el hány tojásból szeretnénk megsütni a piskótát, mérjük le a tojásokat és ugyanannyi margarinra, cukorra és lisztre (meg egy pici sütőporra) lesz szükségünk. Innentől kezdve már csak az a lényeges, hogy mennyire dolgozzuk ki a tésztát. A Viktória piskótát nem egyben sütik meg és aztán vágják ketté, hanem két forma szükséges a sütéséhez. Ha nincs két formánk, akkor a tésztát ajánlott két részletben kikeverni, mert ameddig az egyik "lap" sül, addig összeesne a maradék tészta. 
A klasszikus változatot dzsemmel és tejszínhabbal szokták megtölteni, de az egész csak fantázia kérdése. 

Viktória piskóta német színekben


Hozzávalók - Viktória piskóta 6 tojásból 
6 db tojás
30 dkg margarin 
30 dkg cukor
30 dkg liszt
1 tk. sütőpor

A piskótánál úgy számoltam ki a mennyiségeket, hogy egy közepes méretű tojás súlya kb. 5 dkg. 

Hozzávalók - Krém
1 csomag csokoládés pudingpor
4 dl tej
10 dkg xilit
5 dkg étcsokoládé
10 dkg margarin

szeder
málna
sárgabarack

Melegítsük elő a sütőnket 180 fokra. A margarint és a cukrot egy tálban keverjük habosra majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat és így keverjük még tovább. Majd szitáljuk (ez fontos!) hozzá a lisztet és a sütőport és addig keverjük (lehet ám robotgéppel is!) ameddig egy elképesztően krémes tésztát nem kapunk. Ezután töltsük bele a sütőpapírral kibélelt vagy kivajazott-lisztezett formákba a tésztánkat. Az előmelegített sütőben kb. 20 percig sülnek készre. 

Közben nekiláthatunk a krém elkészítéséhez is. Főzzünk pudingot 1 csomag csokis pudingporból, 4 dl tejből és 10 dkg xilitből vagy bármilyen más édesítőből, én most ezt használtam. Ha besűrűsödött törjünk bele 5 dkg étcsokit, hogy még csokisabb íze legyen. Hagyjuk kihűlni és később keverjünk bele 10 dkg margarint, hogy még krémesebb legyen. 

Az összeállításnál én külön tálkába kiszedtem a krém 1/3-át, a maradékba pedig összevágott szedret kevertem. Ezt a 2/3-nyi részt töltöttem a két lap közé. A szeder mentes krémmel megkentem a piskóta tetejét és kiraktam a német zászló színeihez illő gyümölcsökkel.  De ez mind elhagyható, variálható dolog.
Én személy szerint nagyon örülök, hogy "rátaláltam" erre az egyszerű piskóta receptre. Szerintem sokkal finomabbra sikerült, mint bármelyik felvert tojásfehérjés változat. (És még a döntőt is a németek a nyerték! :D)