Miket olvastam mostanában? - A boldogság árnyalatai

Pörög ezerrel a suli, hiába van itt a karácsony, és az első téli megfázást is begyűjtöttem, de az olvasásra persze mindig szánok időt, nem számít, ha éjszakába nyúlik a dolog. Bejött mostanában sok kötelező (Közöny, Kurázsi mama és gyermekei, A fizikusok), ami miatt annyira nem bánkódom, mert így megismerkedhettem Hemingway műveivel is. Az öreg halász és a tenger az egyik kedvenc kötelezőm lett, szóval jöhetnek a novellák és a következő könyvtárazás alkalmával a Vándorünnepet is ki szeretném majd kölcsönözni. És amennyire ódzkodtam eddig a drámáktól, most annyira jött meg hozzájuk a kedvem, mert rájöttem, hogy a modern drámák végre szólnak is valamiről. (Tudom, hogy valaki számára szentségtörés ilyet mondani, de ezen a blogon a személyes véleményem jelenik meg. :D)

És igen-igen, már két hét sincs karácsonyig. Van, aki ilyenkor kifejezetten karácsonyi hangulatú vagy legalábbis boldogságot sugárzó regényeket olvas, de az az ember nem én vagyok. Élesen emlékszem, hogy tavaly előtt Szenteste Sylvia Plath Üvegburáját olvastam, aminek bár nem egy könnyű témája van, mégsem vette el a kedvem az ünnepléstől. Idén is vegyes regényekkel hangolódom, de csalódást  eddig még egyik sem okozott.

Végre én is túl vagyok egy Jennifer E. Smith könyvön, a Milyen is a boldogság?-on. Eléggé hullámzó volt a kapcsolatom a regénnyel, de a végén megérkeztünk a dombtetőre, mert azért hullámhegy nem volt. Aranyos történet az első szerelemről, hétköznapi kis bakikkal, szerethető karakterekkel és a kedvencemmel, a kisvárosi hangulattal. Az egyedüli problémát csak az okozta, hogy egy ponton megéreztem, hogy már nem nekem szól, inkább a 14-15 éves korosztálynak. De miután elengedtem ezt az aprócska gondot, már tudtam élvezni a regényt és egy mosollyal az arcomon fejeztem be.

Kicsit komolyabb vizekre evezve... Elolvastam Ámosz Oz Rímek életre, halálra című kisregényét is. Ezidáig még nem hallottam az íróról és érdekes módon Bye Alex hívta fel rá a figyelmemet. Először a facebook oldalán írt róla, majd mikor egy rádiós interjúban is megemlítette csupa dicsérő szóval kísérve, akkor gondoltam eljött az idő. A Rímek életre, halálra egy művészről, íróról szóló kisregény. Alex szerint minden írónak el kell olvasnia, többször is. Én még hozzátenném azt is, hogy azoknak is ajánlom, akik laikusként szeretnének belelátni egy író fejébe. Mondjuk maximálisan nem vagyok megelégedve, mert nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Jó volt olvasni, hogy nem csak nekem élnek történetek a fejemben, nem csak engem ihletnek meg emberek az utcán vagy a buszon. Ugyanakkor ijesztő volt látni, hogy ezek a belső történetek mennyire összemosódhatnak a valósággal. Őszintén szólva szerintem az író túlságosan leragadt a szexualitásnál, ahelyett, hogy még mélyebbre ment volna önmagában. De ez egy rendhagyó regény és szeretnék még olvasni az írótól. A Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi ihletésű regénye például nagyon jól hangzik.

És idén is feltettem Holdennela kérdést... De hova mennek télen a kacsák, amikor befagy a tó? Kultuszkönyv meg egyik kedvenc könyv, szóval muszáj újra és újra levenni a könyvtár polcáról a Zabhegyezőt. Megjegyzem a sajátomról is szívesen levenném már. Mindig megnevetett, mindig elszörnyülködtet és minden alkalommal felfedezek benne valami újat. A legmeghatározóbb most az Egy különc srác feljegyzéseivel való összehasonlítás volt az olvasás során. A másfél évnyi magyar fakt után lassan minden regényt elemezve olvasok, most még összehasonlít elemzést is csináltam magamban, és levonva a következtetéseket, azért van sok hasonlóság a két könyv között, de mindkettőt ugyanúgy imádom.

Ha már újraolvasás, akkor nosztalgia. Pár hete az első elolvasott könyvekről beszélgettünk az egyik barátnőmmel és elmondtam, hogy nekem az egyik első, illetve talán az első amit valóban magamtól olvastam, az Lois Lowrytól a Nyáron történt. Természetesen a beszélgetés meghozta a kedvem, hogy újra elolvassam az én elsőmet. Nem egy boldog történet, de azt hiszem mégis az ilyen történetek készítek fel az embert a karácsonyra. A 13 éves Meg és a családja télen egy kis vidéki birtokra költöznek, hogy az édesapja befejezhesse legújabb könyvét. Megnek megvannak a szokásos kamasz problémái. Azt gondolja, ő nem olyan szép és nem olyan tehetséges, mint a nővére, Molly.Egy séta alkalmával megismerkedik a szomszédos kis házban lakó Will nevű idős bácsival, az édesapjával sötét kamrát rendeznek be a fészerben, hogy Meg előhívhassa az általa készített fotókat, és a mellettük lévő birtokra egy fiatal pár költözik, akikkel jó barátok lesznek. A vidéki életet azonban beárnyékolja Molly, a nővére súlyos betegsége. Ahogy a télből tavasz, majd nyár lesz Megnek hirtelen fel kell nőnie. Utólag úgy gondolom, hogy 12-13 éves koromban mikor először olvastam a regényt, még éretlen voltam hozzá, de azóta ha elolvasom, én is mindig egy kicsit újra felnövök Meggel együtt.
Nektek mi volt az első könyvetek? Hasonlóan meghatározó volt mint nekem? :)

A folytatás kiszámíthatatlan, de azért szeretnék számomra és témájában is a karácsonyhoz kapcsolódó könyveket is olvasni. Jöhet A kis herceg, a Micimackó és van két Ulpius-os karácsonyi limonádém is a polcon.

Csókolom, megérkeztem... - Eurovízió 2013

Az előbbi posztban nem esett szó a mi drága Alexünkről, akit a lakosság nagy százaléka a pokolra kíván. És még igazán szépen fejeztem ki magam.

Én az első dala megjelenése óta rajongója vagyok ByeAlex munkásságának. Annyira egyszerű letisztult dalai vannak, amihez egy jellegzetes hang társul, nem egy operaénekesé, de mégis kellemes. A személyisége pedig szerintem egy üde színfolt a magyar zeneiparban. Ő egy kicsit őrült, de laza srác, aki két lábban áll a földön.

Az elején még arcot sem tudtam kötni a hanghoz,dalhoz, de a Csókolomot első hallásra megszerettem. Aztán jött a Láttamoztam és a Messziről, majd pedig a Kedvesem...

Amikor A dal során elküldtem a pár kis smsemet, álmodni sem mertem róla, hogy Alex egyszer még ott fog állni Malmöben a színpadon. De a szavazók meglepetést okoztak és Alexből hatalmas sztár, meg egy annál is nagyobb céltábla lett.

Én megértem azt, hogy nem mindenkinek egyforma az ízlése, de van itt pár dolog, ami azóta sem hagy nyugodni. Miért nem szavazott az a sok okos ember akkor másra, ha annyira nem megfelelő nekik Alex? Miért baj az, ha magyarul szeretne énekelni? Érdekes, hogy tavaly és tavaly előtt mindenkinek az angol dalok szúrtak szemet. Miért baj az, hogy Alex nem veszi halálosan komolyan a versenyt és nem célja, hogy megnyerje? Szerintem ezt úgy hívják, hogy intelligencia és realizmus. Mi baj van azzal, ahogy öltözködik? És úgy alapvetően mi a baj a dalával? Mert hogy manapság jó magyar dalszöveg ezerből egy ha van, és a Kedvesem is ezek közé tartozik. De biztosan én vagyok elfogult, hiszen az a jó, ami semmiről nem szól és legalább ötször szerepel benne, hogy "baby".

De lecsillapodva egy picit. Az emberek ahelyett, hogy megbecsülnék azt, aki egy kicsit kilóg a tömegből, egy kicsit különc, egy kicsit különleges, a sárga földig leoltják és mindent megtesznek, hogy kifejezzék a  negatív véleményüket. A helyesírásról persze nem ejtenék inkább szót.

A magyarok egyik legnagyobb problémája, hogy mindig háborogniuk kell valamin és Alex hirtelen jött sikere tökéletes erre. A nevetséges most már csak az, hogy sokan még mindig nem állnak le, azok után sem, hogy Alex,Helga és Dani sikert arattak Malmöben. Mert ez történt.

Véleményt nyilvánítani lehet és kell is, emberi keretek között. Én csak azt szeretném, hogy egyszer, csak egyszer a dalverseny döntőjében mindenki szorítson a magyar versenyzőért. Nem kell halálosan rajongani érte, csak elfogadni és szurkolni neki, mert Magyarországot képviseli.

Nem vagyok szakértő, de én a tavalyinál jobb helyezést várok kicsinyke országunknak. Jó elégtétel lenne az egyszer biztos...