Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (A tükörjáró 2.)

A vizsgaidőszak ellenére egyik éjszaka fél kettőkor fejeztem be a könyvet. Azt hiszem már ez elmondja, mennyire tetszett A tükörjáró sorozat második része is.

***

Fülszöveg: 2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.

***

A Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban ott folytatódik, ahol A tél jegyesei véget ért - Ophélie-nek be kell mutatkozni az udvar, különösen Faruk nagyúr előtt, miközben a családja érkezik látogatóba, és az esküvője is vészesen közeleg. Ezt árnyalja, hogy a történetben megjelenik egy erős krimi szál is, ami már magából a címből is várható.

A második rész is elég vaskosra sikeredett, bár az első rész után már nem ijedtem meg ettől, sőt inkább örültem, hogy mennyi minden fog történni, mik derülnek majd ki, mert nyilván az első rész elég sok kérdőjelet hagyott maga után.

A szereplők még jobban kibontakoztak, új helyszínek jelentek meg, egyre több dologra fény derült, miközben lett ugyanannyi kérdőjel, A tél jegyeseiben már megszokott lassú folyású mégis gyors tempóban.

Mielőtt elkezdtem a regényt, nem tudom miért, de kicsit féltem, hogy nagyon "nyomozós" stílusba fog átcsapni a történet, aztán nagyon hamar megnyugodtam, mert bár jelentős szerepet kaptak a Holdvilág béli történések, de ezek vitték előre az egész sztorit. Emellett jutott idő Ophélie és Thorn évődésére, amit kicsit félve vallok be, de a legjobban vártam. Tinikoromban szurkoltam ennyire egy szerelem kialakulásának és ezt az írónő olyan szépen, lassan, humorosan bontja ki, hogy tényleg élvezet olvasni. 

Ophélie és Thorn ebben a részben még nagyobb jellemfejlődésen megy keresztül, de sok más szereplő is okoz pozitív meglepetéseket. Ophélie-nek volt egy-két - szerintem - túl naiv momentuma, de a könyv végére annyit változott, annyira felnőtt, hogy csak kapkodtam a fejem.

Alapból a könyv utolsó negyede nagyon erős volt, összesűrűsödött, begyorsult minden. Azért is toltam le egyszerre az utolsó 150 oldalt, mert egyszerűen nem tudtam letenni. A Nápolyi-regényeken kívül csak ez a sorozat tudta belőlem ezt kiváltani mostanában. Ez a két sorozat valahogy visszahozta nekem az olvasás iránti bizalmat. 

Természetesen nagyon várom a harmadik részt - A bábel emlékezetét - és mivel úgy érzem kezdek átcsapni "fangirling" üzemmódba, inkább csak annyival zárnám soraimat, hogy ha eddig még nem tettétek, akkor olvassátok Christelle Dabos könyveit.

Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

Amikor azt hiszed, hogy a Harry Pottert leszámítva, már kinőttél a az ifjúsági fantasykból, akkor jön A tél jegyesei és mindent felforgat.

Fülszöveg: Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. 

Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? 

Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt… 

Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel. 

Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

***

Nagyon nehéz úgy írni egy könyvről, hogy hiába fejezted be már több napja, de még mindig teljesen a hatása alatt vagy és vizsgák ide vagy oda, de egyszerűen csak akarod a második részt.

Sok jót olvastam A tél jegyeseiről, neves díjakat is nyert, de valamiért mégsem mozgatott meg annyira. Aztán a könyvtárban csak úgy megláttam és gondoltam kikölcsönzöm, maximum majd elolvasás nélkül visszaviszem. Aztán az lett a dologból, hogy most úgy rajongok, mint ezelőtt tíz évvel ezelőtt utoljára.

Christelle Dabos egy hihetetlenül színes, változatos fantáziavilágot alkotott, amiben persze visszaköszön sok elem más regényekből, filmekből, de ez valahogy nem szúr szemet és  egyedülállónak tűnik. Ott van Anima, Ophélie szülőhazája, ahol a tárgyaknak, helyeknek lelke van és sokan képesek a tükrökön keresztül közlekedni. Minden lakónak megvan a saját feladata, Ophélie például egy múzeumnak vezetője, különleges képességének, a tárgyak olvasásának köszönhetően. Anima úgy tűnik nekem, mint egy aranyos kisváros vagy szomszédság, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki próbál jó viszonyt ápolni a másikkal és emellett a társadalomnak hasznos tagjává válni. Ezzel ellentétben ott van a Sark, ahová Ophélie-nek muszáj elköltöznie leendő férje, Thorn miatt. A Sarkon az erő, a hatalom, a viszály irányít. Így a két főszereplő is olyan, mint tűz és víz.
Ophélie és Thorn engem Bellára és Edward-ra emlékeztet a Twiligh-ból, Ophélie látszólag visszahúzódó, de belül határozott, kitartó és nagyon makacs tud lenni. Thorn pedig igazi hidegszívű , rejtélyes férfinek tűnik, aki nem tud szeretni. Mégis több van a két szereplő mögött, a kapcsolatuknak igazi dinamikája van, élvezet olvasni a évődésüket. De mellettük rengeteg különleges, izgalmas szereplő van, akiket szintén csak apránként ismerhetünk meg.
Maga a történet érezhetően lassú folyású, részletes minden leírás, történés, de egyáltalán nem untam, gyorsan tudtam vele haladni. 

A tél jegyesei olyat adott nekem, amit már rég kaptam regénytől, egy új, változatos fantáziavilágot, ahol szívesen kipróbálnám az életet, szerethető karaktereket és egy izgalmas történtet, aminek már alig várom a folytatását.
Néhány "intimebb" rész miatt én 14 éves kor felett ajánlanám, de onnantól kezdve bármikor, bárkinek, aki egy szuper fantasy-t akar olvasni. Vigyázat, addiktív!

***

A második rész már megjelent Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban címmel!