2017. január 14., szombat

Könyves tervek 2017

A tervekhez sosincs késő, vagy legalábbis még a januárba belefér, ha erre az évre gondolok. Érlelődött már bennem december vége óta, sőt már korábban is, hogy miket (nem) kellene idén megfogadni könyves téren, mostanra pedig teljesen letisztult a dolog. Sok mindent azonban nem szeretnél előre eltervezni, majd ahogy adja magát a dolog.



Kevesebb könyvet veszek, mint amennyit elolvasok
Tavaly nagyon elszaladt velem a ló könyvvásárlás téren, idén ezt mindenképpen szeretném mérsékelni, legalább olyan szinten, hogy nem veszek több könyvet, mint amennyit olvasok, hanem inkább pusztítom a tavaly (és tavaly előtt és azelőtt) összegyűjtötteket.

Könyvtár, könyvtár
És az előzőhöz kapcsolódva, próbálok többet járni a Szabó Ervinbe és onnan kölcsönözni vásárlás helyett, meg mert egyszerűen jó könyvtárba járni. Gimis koromban szerintem hetente többször is jártam a szolnoki könyvtárba, persze mindig több könyvet vettem ki, mint amennyit el tudtam olvasni.

Több angol
Ez csak félig tartozik a szórakozásból olvasáshoz, és félig a tanulmányaimhoz, mert most szembesülök vele, hogy bizonyos témákban szinte csak angol szakirodalom van és eléggé "elkényelmesedett" az angolom. Szóval most megfogadtam, hogy hetente elolvasok valami pszichológiai témájú cikket angolul. Ami pedig a könyveket illeti (és a jól megfogalmazott cél minél pontosabb, annál hatékonyabb), legalább 3 regényt szeretnék idén elolvasni angolul. Láthatjátok nem vállaltam túl magam, de a semmihez képest ez is valami.

Újrázok a Harry Potterrel
Néhány évente muszáj. És az új kiadásból tervezem beszerezni az egész sorozatot, hogy a gyerekeimnek majd szépen meglegyen (meg mert nekem is jó addig ránézni :D).

Teljesítem a várólista csökkentést
Tavaly már nagyon közel jártam hozzá, remélem idén végre sikerül, de a lényeg, hogy minél többet elolvassak, a most 24 könyv közül. A listát ITT találjátok.


Amit viszont nem fogadok meg az az, hogy mikor, mit és mennyit olvasok. Majd ahogyan a kedvem tartja, erőltetni nem fogok semmit.

Nektek milyen (nemcsak) könyves terveitek vannak idénre? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése