2017. január 1., vasárnap

Nem csak könyves összefoglaló 2016

Ha a "jobb későn, mint soha" elvet követjük, akkor a január elseje még pont megfelelő, hogy összegezzem nektek a múlt évet, itt a blogon belül és kicsit a blogon kívül is.



Blog
A blog tekintetében a 2016-os év volt eddig a legtartalmasabb minden szempontból. Tavaly írtam a legtöbb posztot (73-at), az elmúlt évben látogatottatok a blogra legtöbben, kaptam a legtöbb recit és az érzéseim a bloggal kapcsolatban is azt mutatják, hogy bár tavaly is voltak rövidebb szünetek, de mégis mindig hatalmas kedvvel ültem le nektek pötyögni, aminek úgy látszik meg is lett az eredménye. Remélem ez a lelkesedés 2017-ben is meglesz.

Az 5 legolvasottabb könyvajánló 2016-ban



Könyvek
2016-ban 62 könyvet olvastam el, de összesen 63 olvasásom volt, mert a Big Magic-et kétszer is olvastam, ami az egyik nagy-nagy kedvencem volt. Teljesen meg vagyok elégedve ezzel a számmal, több, mint 2015-ben, de kevesebb, mint azelőtt. Nem volt kitűzött célom ezzel kapcsolatban és idén sem lesz. Olvasok, amennyi jól esik, tavaly ennyi esett jól.
Szokás szerint nagyon vegyes volt a felhozatal, olvastam idén  klasszikusokat, YA-t, disztópiát, elég sok non-fictiont, egyre inkább előtérbe kerülnek nálam a pszichológiai témájú könyvek és néhány krimi/thriller is megfordult a kezemben, ami az elmúlt évekhez képest újítás. Voltak újraolvasásaim is, amelyek egyik évben sem maradnak ki. Nagyon szeretem a nagy kedvenceimet újra és újra elolvasni. Ilyen volt A kis herceg, az Álom két keréken, az Utas és holdvilág vagy éppen Az üvegbura.
A 2016-os kedvenceimről ITT írtam.
Csak a várólista csökkentős kihíváson vettem részt tavaly, és bár az utolsó könyvet még nem fejeztem be, de így is nagyon sikeresnek tartom most ezt a kihívást, főleg, hogy igazából mindegyik vcs-s könyvet nagyon szerettem. Majd lesz a második 6-ról külön bejegyzés és nem titok az sem, hogy 2017-ben is fogok várólistát csökkenteni. A napokban arról is hozok majd egy posztot.
Na és a beszerzések. Idén igazi akcióvadász voltam és egy kicsapongó könyvgyűjtővé váltam, így a beszerzéseim száma valamivel 100 fölött alakult, pontosan nem tudom, és ebből csak 36-ot olvastam el. Nagyon sok közöttük a pszichós könyv, meg úgy alapból a non-fiction. Tudom, hogy az év második felében nagyon televásároltam magam, de azért ez a 100-as szám nagyon megijesztett. Jövőre szeretném ezt visszafogni és szerintem nem kapcsolódik össze szorosan a kettő, de szeretnék többet könyvtárba  is járni, amit idén nagyon elkerültem.

Nem könyvek
Nagyon sokaktól hallom/olvasom, hogy a 2016-os év nem volt jó a számukra. Én nem így érzek, sőt. Számomra ez az év valaminek a kezdete volt, amit 2017-ben folytatni szeretnék. Voltak nehézségek bőven, amelyeket szinte tudatosan állítottam magam elé, hogy aztán továbbléphessek. Igen, a 2016 a tudatosság éve volt számomra. Sokszor elúsztam, sokszor voltam boldogtalan, voltak nehéz percek és nehéz hetek, de mindenen túl tudtam lépni és oda tudtam koncentrálni a jóra. 
A második félévben végre megérkeztem az egyetemre és nagyon jó eredménnyel zártam az első évemet. Végre úgy érzem, hogy jó helyen vagyok és nekem való az, amit tanulok. Közben új munkahelyen kezdtem dolgozni. Februárban már egy éve lesz, hogy ugyanott dolgozom, ami nálam nagyon nagy szó. Kezdem felnőttnek érezni magam. Főleg, hogy a nyaram is nagyon felnőttesre sikeredett, sok munkával, kevés otthonléttel. A nyaramban a legszebb az egy hetes portugáliai nyaralás volt az öcsémmel, amire nagyon szívesen emlékszem vissza. Ott megtudtam, hogy milyen az igazi mediterrán életforma és nagyon visszavágyom, szinte mindennap nosztalgiázom egy kicsit. Szeptemberben pedig megszületett a világ leggyönyörűbb keresztlánya, aki holnap már 4 hónapos nagylány lesz. Szóval 2016-ban még "anyuka" is lettem. Az ősszel pedig a pesti életbe is megérkeztem végre. Sokat voltunk bulizni, koncerten és kihasználtam azt is, hogy 15 percre lakunk a Vígszínháztól. Végül az év vége elég kaotikusra sikeredett minden szempontból, de most így visszagondolva, eltörpül azok mellett a pozitívumok mellett, amelyek idén értek.
Sok mindenkivel megismerkedtem és sok mindenkitől elbúcsúztam idén, de azt hiszem a legjobb ismerősöm mindennemű érzelgősséget elkerülve önmagam. Vannak fogadalmaim az új évben, de a legfontosabb az, hogy ezen az úton szeretnék tovább járni.

Köszönöm nektek, hogy 2016-ban is olvastatok! Kívánok nektek nagyon boldog új évet! Sok szeretetet, örömöt és erőt a céljaitok eléréséhez! Ja és természetesen sok-sok jó könyvet!

A többiek évértékelő posztjai: ColourfulFantasyDóri, KatacitaTekla, Zakkant

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése