A következő címkéjű bejegyzések mutatása: readthon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: readthon. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 12., péntek

Három nyári olvasmányról

Szokás szerint nem tudom tartani a lépést olvasás-ajánló téren, de az elmúlt időszakban olvastam három olyan könyvet, amelyek mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Egy poszt, három könyv.

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
A háború hirtelen döntésekre készteti embert. Ez a levélregény két háború, két szerelem, múlt és jelen története. Én nagyon nagy reményekkel vágtam neki a Readthon folyamán, mert mindenki dicséri, de egy kicsit többet vártam tőle. Nagy részben szerelmes regény egy kis történelemmel és kalanddal fűszerezve, de valahogy nekem megmaradt a szórakoztató romantikus kategóriában. Mégis egy nap alatt sikerült elolvasnom, mert akartam az egyébként előrejelezhető végkifejlettet. A legjobban a skót hangulat miatt szerettem. Lehűtött abban a nagy melegben.



Rene Denfeld: Az elvarázsoltak
Szintén a Readthon alatt olvastam ez a különleges regényt, amely egy börtönben játszódik, ahol halálraítéltek is élnek. Úgy érzem, hogy ennél a történetnél nem voltak hiába a jó értékelések. A szerző a szavaival olyan varázslatos helyet teremtett abból a szörnyű világból, hogy végig csak ámuldoztam és végig benne éltem. Elborzasztott, ezáltal felnyitotta a szememet újra és rávilágított arra, hogy a halálsoron is ugyanolyan emberek élnek. Nehéz olvasmány volt. Nehéz olvasni, nehéz megérteni, de szerintem nagyon megéri.



Clara Bensen: Poggyász nélkül
A múlt hónapban vettem meg ezt a nagyon várt könyvet és stílusosan a nyaralás alatt el is olvastam. "Minimalista mese szerelemről és barangolásról" - ígéri az alcím, ami tényleg nagyon ígéretesnek is tűnt számomra, de végül már túl minimalista lett. Szerintem a szerző csak belekapott mindenbe, nem adott részletes képet sem a szerelmükről, sem az utazásról, főleg nem arról, hogy hogyan szokta meg a poggyász nélküli életet. Szokás szerint csak úgy megtörtént. Egyedül a történelmi és irodalmi adalékokat tudtam értékelni.
Sokaknál olvastam, hogy levált a borító a könyvről. Nekem sem volt szerencsém, mire végeztem vele, addigra teljesen lejött, de már az első kinyitáskor is látszott, hogy nincsen jól odaillesztve és ragasztva.


2016. július 18., hétfő

NAGY NYÁRI READ-A-THON

Nagyon régóta szerettem volna már jelentkezni egy read-a-thonra, de valahogy mégsem vágtam eddig bele, mert éppen vizsgaidőszak volt, olvasási válságban voltam, egyszerűen mindig közbejött valami. De ahogy megláttam, hogy Abstractelf és Nancy közösen megszervezik az első magyar olvasómaratont, nyár van és még az időpont is megfelel, kisebb örömtáncot jártam magamban. 


Mi is az a read-a-thon?
Egy hétig tartó olvasómaraton, amelynek az a célja, hogy minél több könyvet elolvassunk és hirdessük, hogy olvasni jóóó!
Időpontja: 2016. július 25-31. (éjféltől éjfélig)

A read-a-thon színesítése érdekében mindig vannak "mini kihívások", amelyeket szabadon lehet teljesíteni az egy hét alatt. Nem muszáj minden kiválasztott könyvet olvasni, sőt lehet kategóriákat is összevonni. A lényeg az, hogy olvassunk és apadjon a végtelen várólistánk!


1. Egy regény amelynek borítóján található sárga és/vagy zöld szín
Én ide az Ábel a rengetegbent választottam, amit bár olvastam, de nagyon régen, még általánosban. A Helikon zsebkönyves verziót idén vettem meg.



2. Egy regény, amely nyáron játszódik vagy szerepel benne nyaralás
3. Egy már olvasott könyv újraolvasása
Nem telik el nálam nyár Sarah Dessen, az egyik kedvenc írónőm nélkül.  Az Along for the Ride-ot választottam tőle, hogy maximálisan eleget tegyek a nyár témának.



4. Olvass el egyet a szervezők kedvencei közül!
Nancy listája:
a. Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer - Mara Dyer eszmélése
b. Stephanie Meyer: A burok
c. Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods

Abstractelf listája:
a. Rene Denfeld: Az elvarázsoltak
b. Patrick Ness: Szólít a szörny
c. Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
 
Az elvarázsoltak nagyon-nagyon elől van a várólistámon, rengeteg jót olvastam róla, úgyhogy erre esett a választásom. 
 
 

5. Egy szabadon választott regény
Lehet ez a kategória még a hangulatommal változni fog, de egyelőre Jessica Brockmole Levelek Skye szigetéről című levélregényét választottam ide. Szintén sok jó értékelést olvastam róla és a múlt hónapban vettem meg éppen a Libri akicójában.
 
 

Remélem egy kicsit meghoztam a kedveteket a read-a-thonhoz. Írjátok le a saját listátokat kommentben vagy válasszatok spontán könyvet! Kíváncsi vagyok a végeredményre is. :)