"- Nem múlik semmi a szavakon? Nem merném ezt ilyen határozottan kimondani. Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy leír az ember... "
Nekünk nem volt kötelező Márai a gimiben, sőt tanulni sem sokat tanultunk róla, így engem sokáig nem is érdekeltek különösebben a művei. De mivel sokat adok a barátaim és a tanáraim véleményére, illetve a közösségi oldalakon is egy csomó nekem tetsző idézet szembe jött velem tőle, így gondoltam ideje adni neki egy esélyt.
A gyertyák csonkig égnek egy évtizedeken vagy inkább egy egész életen át tartó barátság különös története, amelybe, mint mindannyiunk életébe valamilyen formában beleszövődik a háború, a szenvedély és a szerelem.
A történet alapvetően sem hosszú, de időben is csak egy napot ölel felel. Emlékekből és hosszú párbeszédekből áll össze az egész, nem történnek nagy fordulatok, de valamilyen leírhatatlan hangulat lengi körül az egészet. A két főszereplő személyiségén, érzésein van a hangsúly, aminek a hatására húsvér emberként állt előttem a két megöregedett katona, akiknek még évtizedek után is nyomja a lelkét valami.
Márai annyira az emberről ír, hogy hátborzongató volt számomra minden egyes szó, ugyanakkor csodálatos is, mert azt hiszem, magyar írótól még nem olvastam ilyen gyönyörűen egymásba font szavakat. Szomorú, drámai, elképesztő kisregény, aminek utánozhatatlan a hangulata.
Ha valakibe/valamibe így beleszeretek, utána sokáig ostorozom magam, hogy eddig miért nem olvastam tőle, de azt hiszem, még nem késtem le semmiről és már ki is vettem egy újabb Márai könyvet a könyvtárból. A gyertyák csonkig égnek egyébként szerepel az 1001 könyv, amit el kell olvasnod mielőtt, meghalsz című könyvben is, már csak ezért is érdemes elolvasni.
"Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért."
