Veronica Roth: A beavatott (Divergent 1.)

Bár az olvasmányízlésem folyamatosan változik, a mostanában olvasott könyvek jól bizonyítják, hogy megéri visszatérni az "alapokhoz". A beavatott már régóta a polcomon pihent és most is csak a várólista csökkentés miatt vágtam bele, és rögtön meg is bántam, hogy csak most került nálam sorra.

Hihetetlen számomra, de a Divergent trilógia első része négy éve jelent meg először magyarul, szóval jól lemaradtam vele, bár az először nagyobb népszerűségnek örvendő Éhezők viadala azért megvolt. Nem tudom mennyire érdemes magáról a történetről írnom, mert szerintem rajtam kívül mindenki látta legalább a filmet, de A beavatott is a modern disztópiák hagyományát követi.

Volt egy nagy törés a földi életben, amiről egyébként szinte semmit nem tudunk meg, és megoldásként az emberek csoportokba tömörültek aszerint a tulajdonság szerint, ami a legjobban jellemző rájuk. Így öt csoportban élnek az emberek elkülönülten. Vannak Önfeláldozók, Őszinték, Barátságosak, Bátrak és Műveltek. A fiataloknak 16 évesen kell eldönteniük, hogy melyik csoporthoz szeretnének tartozni, de a főszereplőnek Beatrice-nek egyáltalán nem egyértelmű a döntés. Nekem sem lenne az, sőt. Egyáltalán rendben van ez így, hogy valaki csak "egyféle"?

Eléggé bicskanyitogatós történet volt ez számomra. Sokkal durvább és elgondolkodtatóbb, mint amire számítottam, olyannyira, hogy szinte végig felfokozott állapotban voltam, amikor olvastam.

Nagyon fontos kérdést penget meg a könyv, ami a mai világban, de szerintem bármelyik évszázadban nagyon fontos lenne. Mennyire kell alkalmazkodnunk? Mennyire kell önmagunknak lennünk? Mennyire különbözhetünk másoktól? És persze szintén örök kérdés, kinek a kezében van a legjobb helyen az irányítás?

Bár maga a világ szerintem nem annyira kidolgozott és a múltról sem tudunk meg túl sokat, ami nagy szívfájdalmam, de az írónő nagyon jó válaszokat ad a fenti kérdésekre, vagy ha nem is válaszolja meg őket, de legalább gondolkodásra késztet. Ez utóbbi a trilógia nagy népszerűségét tekintve talán a legjobb dolog.

Azért szerettem különösen olvasni A beavatottat, mert végig fenntartotta a figyelmemet és annyi mindent beleképzeltem, hogy már magamon is meglepődtem, "mégis hogy juthattak ilyen gondolatok az eszembe?", "vajon ez az írónőnek is eszébe jutott?". Utoljára ilyen A varázslók-trilógia olvasásakor volt velem. Imádom ezt az érzést.

Ami viszont meglepő számomra, hogy nagyon megszerettem a főszereplőket. Beatrice nagyon jó példakép, Négyesbe pedig még 21 évesen is bele tudtam szeretni. Egyedül a gonoszak voltak egyformán gonoszak, de olyan rajongóvá váltam, hogy el tudok ettől tekinteni.

Ha még nem olvastátok, akkor feltétlenül ajánlom!

E. Lockhart: A hazudósok

Nagyon sok jó véleményt olvastam mostanában erről a könyvről és legfőképpen abban értenek egyet az olvasók, hogy A hazudósok egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a témája alapján elkönyveli az ember. Azért én mégis némi daccal vágtam bele a regény olvasásába ("Nem lesz ez se különös, se különleges!"), de már az első oldalak után éreztem, hogy ez valami más lesz.

Egy gyönyörű és előkelő család. 

Egy magánsziget. 

Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.

Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 

Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 

Hazugságok hazugságok hátán. 

Igaz szerelem. 

Az igazság.

A hazudósokban, a 17 éves Cadence-nek, a gazdag, nagy múltú Sinclair család egyik tagjának szemüvegén keresztül pillanthatunk bele, hogy milyen a nyár Beechwoodban, a család magánszigetén. Megismerhetjük a hazudósokat Mirren-t, Johnny-t, Gat-et és az elbeszélőt, Cady-t, akik minden nyarat együtttöltenek a szigeten. A tizenötös nyáron azonban történik valami, ami teljesen megváltoztatja Cady életét és két évvel később, visszatérve a szigetre a kirakós apró darabjaiból kell kiraknia, hogy mi történt azon a bizonyos nyáron.

Bár pont egy "begubózós" napomon talált rám a könyv, de mostanában akkor sem jellemző, hogy egy délután alatt befaljak valamit. Ez a történet viszont rögtön magával ragadott, nem tudtam elszakadni a lapoktól. Végig nagyon különös, borzongató, búskomor hangulata volt, a befejezés pedig letaglózott. Olyannyira, hogy még most sem hiszem el.

Nem jelenteném ki, hogy a szerző szókincse szegény, de teljesen lecsupaszított mondatokat használt, amivel még inkább rejtélyessé tette a történetet. A szereplők viszont mégis életre tudtak kelni, különösen a hazudósok, akik mindegyike egy-egy különleges személyiség.  A könyvben leírt gondtalan nyarakba, a fürdésre az óceánban, a tábortüzekbe teljesen beleszerelmesedtem, annak ellenére, hogy a szerző célja sokkal inkább az árnyoldal bemutatása volt.

A hazudósok megmutatja, hogy milyen a fényűzés mögötti élet, ami szerintem mindenki számára elgondolkodtató lehet. Párhuzamba vonva a Gossip Girl-el, ebben nincs szex meg drog (alkohol azért akad), hanem sokkal mélyebbre megy, ahol a gondtalanság kihasználásának, a hatalomvágynak komoly következményei lehetnek. (De azért meghozta a kedvem egy Gosspi Girl újranézéshez is.)

Tényleg úgy vágtam bele a könyvbe, hogy ez már nem fog nekem tetszeni, nem kell a szappanopera, olvastam elég ilyet, de ez a történet sokkal másabb volt, sokkal többet adott, mint vártam. Bátran ajánlom mindenkinek.

Pokolba a szépirodalommal, imádom a Szent Johanna gimit!

Jó, nincs bajom a szépirodalommal, legfeljebb annyi, hogy sokkal kevesebb ilyen könyvet olvasok, mint szeretnék, mert a sok "ponyva" mindig elsőbbséget követel magának. Most éppen A Szent Johanna gimi, ami egész augusztusban végigkövetett. Jelenleg a 6. rész (Ketten) felénél járok és már félek, hogy mindjárt vége, csak két félév van hátra.

Az első részt még elég kritikus szemmel olvastam, talán azért sem tetszett annyira, mert állandóan a hibát kerestem benne, de már akkor tudtam, hogy minden részt el fogok olvasni. A második könyvtől már faltam a lapokat és, amit az első részben kifogásoltam az így hatodikra kezd eltűnni. A legtöbb! karakternek sikerült igazán kibontakoznia, a főszereplőink egyre élőbbnek tűnnek és a humor sokszor a tetőfokára hágott már, pedig én olvasás közben maximum mosolygok ( a Cortezes részeknél itt mindig!), de sokszor nevettem már jókat, főleg Zsoltin, akit imádok. Egy picit. Na jó, hihetetlenül. De igazából kevés ember van, aki nem nőtt a szívemhez.

Renivel nagyon sokban hasonlítunk. Imádom, hogy mindig olvas. Rengeteg könyv került fel a várólistámra csak azért, mert meg lettek említve valamelyik kötetben. Örülök, hogy Laura ennyire ragaszkodik az olvasáshoz és habár a szereplők nagy része nem szívesen műveli ezt a tevékenységet, mégis úgy jön le, hogy nem "ciki" dolog olvasni. Ezt mindennél nagyobbra értékelem, mert sok fiatalnak meghozza a kedvét, hogy elolvassa a Reni által olvasott könyveket. Szerintem anno én is a Twilight miatt olvastam el az Üvöltő szeleket.

Cortez! Nem lelkesedem annyira... Szóval Cortez. Ő a tökéletlenül tökéletes karakterek királya. Nem ismerjük egymást személyesen, de sírtam már miatta, idegeskedtem is érte/miatta és fél könyveket mosolygok át, szintén miatta. Mivel már kinőttem a vad rajongásból, ezért nem írok füzetet tele a nevével és nem tervezek Ramonest hallgatni. Inkább abban reménykedem, hogy valahol van nekem is elrejtve egy Cortezem, aki legalább fele annyira jól néz ki, mint az igazi és fele annyira tökéletes. És így már van is némi esély, hogy egyszer majd találkozom vele...

Maga az egész könyvsorozat a tökéletlenül tökéletes kategóriába csapott át számomra. Sokszor nem reális, a szereplők sokszor hoznak idióta döntéseket és a karakterek még mindig ideálok (Cortez könyörgöm te nem létezhetsz!), de az egész még mindig úgy jó, ahogy van. Sőt számomra egyre jobb lesz. 

Laura minden könyvvel tartja a stílust, a színvonalat, (hiszen ez még mindig egy napló, ezt ne felejtsük el) egyedül a hangulat-faktor, ami kötetenként nagyon változó. De ez csak arra sarkall mindig, hogy véletlenül se a kötelezőimet olvassam, hanem a következő meg az utána következő részt. És egyszer vége... Még jó, hogy a 8. rész címe az, hogy Örökké. :)

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Nincs olyan könyv, ami ellenkezik az elveimmel, szeretek elolvasni egy regényt mielőtt véleményt alkotnék róla. A Szent Johanna gimit is már ezer éve el szerettem volna olvasni, csak soha nem adódott rá alkalom egészen két nappal ezelőttig, a Kindle tulajdonossá válásom napjáig. Az szjg első része ezentúl több dolog miatt is fontos helyet foglal el a szívemben. Az első? Ez az első Kindle-n elolvasott könyvem. És a többi? Olvassatok tovább!

Szerencsére ennél a könyvnél nem nehéz leírni a rövid tartalmat, mert az  alaptörténet nagyon egyszerű. Augusztus végén a költözésük alkalmával Reni talál egy naplót, amibe el is kezdi leírni a mindennapjait. És hogy miért is olyan érdekesek ezek a mindennapok? Mert Reni szeptemberben kezdi meg a gimis éveit a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban. Ez az a dolog, amin mindenki átesett/ át fog esni életében, hogy új osztályba kerül, ahol be kell illeszkedni, új barátokat kell szereznie satöbbi. Reni esetében ez pedig különösen nehéz (azért elég könnyen sikerült), mert ő nem egy átlagos lány. Szeret olvasni. Nem érdeklik a mobilos kütyük. Sem a sorozatok vagy a Fall Out Boy. A Kezdet az ő és az osztálytársai mindennapjait mutatja be az első félévben, ami egy elég meghatározó dolog. Szerintem.

Úgy vágtam neki ennek a könyvnek, hogy tudtam, tetszeni fog, szimplán csak azért, mert odavagyok  az ilyen történetekért, a naplóformáért. Igazam lett, mert nem tudtam abbahagyni az olvasást, egy nap alatt végeztem az egész könyvvel. Viszont nem ez lett életem könyve, mert vannak benne hiányosságok bőven.

Most először valamiféle rendszert képezve elemzem egy kicsit az én szemszögemből az szjg első részét.

Történet, Cselekmény: Alapvetően ez a téma mindig nyerő, mert tényleg mindenki bele tudja magát élni, vissza tud gondolni a múltjára. És a bibi itt van. Mindenki össze fogja hasonlítani a saját tapasztalataival a Renivel történteket és rájön, hogy nem éppen a realitás talaján mozgunk, ha a regény történetét nézzük. Például Reni csak hisztizik, pedig mindenkivel tök jól kijön, az osztály nagyon összetartó és meglepően jól tolerálják egymás viselkedését. Hiába beszélünk csak egy 12 fős osztályról, ilyen nincs. Még egy francia szakos alapítványi gimnáziumban sem. 

A szerelmi szál? Elengedhetetlen, egyelőre nagyon aranyosnak tartom és kíváncsi vagyok a további történésekre.

A cselekmény pedig meglepően reális, hiszen elég egyhangú a dolog a korizással és egyéb iskolai programokkal. Néha kicsit unalmas is, viszont van, hogy ez kell az embernek.

Karakterek: Az osztályban mindenki egy "típust" képvisel. Tudom-tudom, csak 12-en vannak és hiába hozakodok elő az én példámmal, mert én 30 fő feletti osztályba járok, de egyszerűen nem lehetnek ilyen szélsőségesek a szereplők. Nem azt mondom, hogy nem lehetnek deszkások, kockák meg emok egy osztályban, de a valódi embereknek ennél árnyaltabb a személyisége, nem csak egy jellemzője van. Egyedül Reninél, Corteznél és Arnoldnál éreztem azt, hogy nincsenek túlidealizálva. Ha az írónő bevállalta, hogy ennyi szereplőt összefog, akkor tegyen ki magáért.

Megfogalmazás: Mikor átgondoltam az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban, ennél a pontnál akadályokba ütköztem, ugyanis egy naplóformában íródott történetről beszélünk, amit egy 14 éves lány "ír". Szóval miért is várok én el leírásokat? Miért is várok kevesebb szóismétlést? Vagy kevésbé egyszerű nyelvezetet?

Ez nem egy Austen regény. Ez egy Leiner Laura által nagyon is jól megírt könyv, aminek a második részét hamarosan elkezdem olvasni, és nem fogok megállni a végéig. Csak azt érzem, hogy ez már nem kifejezetten nekem való, hogy vannak könyvek, amik nagyobb hatást tudnak elérni bennem. De leszarom, mert sokat mosolyogtam és egyszer fel is nevettem miközben olvastam Reni első félévének a történetét. Nem egy szereplőben kicsit magamra ismertem és még nem szerettem bele Cortezbe, de ami késik nem múlik. Bár lehet, hogy nálam ez már végleg elmúlt.

Értékelés: 4/5