2016. október 27., csütörtök

Mérő László: Az érzelmek logikája

Szeretnék nektek több pszichológiai, önismereti témájú könyvről írni, és azt hiszem érdemes ezt a sort egy Mérő László könyvvel elkezdeni.
A szerzőt nem lehet elfogultsággal vádolni, mert matematikus-pszichológusként nem hisz a légből kapott elméleteken, hanem helyette a megalapozott érvekben. Talán ezért is tetszett annyira az első könyv, amit tőle olvastam.



Az affektív pszichológia foglalkozik mindennel ami az érzelmeinkkel, hangulatainkkal, motivációinkkal kapcsolatos. Mérő László Az érzelmek logikájában egy tömör, de nagyon átfogó képet ad erről a területről. Az alapoktól kezd, bemutatja a legelső és a legjelentősebb kísérleteket és végül eljut napjainkig, amikor már teljesen megalapozottá és elfogadottá vált, hogy érzelmeink elengedhetetlenek a gondolkodáshoz. Emellett olyan pluszról is olvashatunk, mint a gazdaságpszichológia és a munkahelyi motiváció témája.

Van egy csúnya, vastag tankönyvem affektív pszichó témában és bár azt is szeretem forgatni, mégis inkább ez a könyv hozta meg a kedvem a témához. A szerző meglepően érthetően fogalmaz, beleépíti a saját élményeit és tapasztalait a leírtakba és még egy-két poén elsütésére sem sajnálja az időt. Szerintem ilyen egy laikusoknak tökéletesen megírt könyv.
Az én kedvenceim persze nem a patkányos kísérletekből kerültek, annál azért érzékenyebb lélek vagyok, de először ebben a könyvben olvastam a tanult optimizmusról és a depresszív realizmusról. Ugye milyen gyönyörű kifejezések? Ennél már csak a mágikus realizmus a szebb, hogy kicsit elrugaszkodjunk a földről.
A gazdaságpszichológiai résztől viszont nagyon viszolyogtam, mondván, hogy ez nekem már túl "reál", de annyira érthető volt az egész és örülök, hogy valamennyire ezzel a területtel is megismerkedtem.

Nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ne lett volna konkrét álláspontja az érzelmek fontosságáról, így bártan ajánlom ezeknek az embereknek a könyvet, mert lehet majd a feje tetejére állít bennük mindent.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése