2016. június 16., csütörtök

Janne Teller: Semmi

Talán jobb volt, hogy a könyvet övező nagy őrület után olvastam el a Semmit, ami, ha igazán megérinti az embert szólhat akár mindenről is.



„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” - mondta a nyolcadikos Pierre és otthagyta az iskolát. Egy külső szemlélő számára az osztálytársaira nincsenek nagy hatással ezek a mondatok, de a látszat ellenére a csapatnyi kiskamasz elhatározza, hogy összegyűjti a számukra legfontosabb dolgokat, hogy megmutassák osztálytársuknak milyen fontos dolgok is vannak az életben. A gyerekek láncszerűen jelölik meg ki mit dobjon a kupacba, a tárgyak (és sokszor nem csak tárgyak) fontossága pedig egyre növekszik. De mi történik, ha Pierre még így is értelmetlennek tartja az életet?

Mellbevágó történet volt számomra a Semmi, ugyanakkor megnyugtató is, mert megbizonyosodhattam róla, hogy engem már nem izgat fel úgy a könyvben boncolgatott kérdés, mint mondjuk 4-5 évvel ezelőtt tette volna.
Van-e az életnek értelme? Szerintem ez egy olyan kérdés, ami sokszor előjön egy ember életében, először talán akkor, amikor valamilyen módon szembesül a halállal. Aztán jön a kamaszkor, amikor valószínűleg mindennap feltesszük ezt a kérdést, és mikor végre lenyugszunk, akkor a választ is megleljük. Ugyanakkor a kérdés aztán újra és újra megfogalmazódik bennünk, ha nem sikerülnek a terveink, ha elhagy akiről azt hittük, hogy az életünk szerelme és még sok mindent felsorolhatnék. A különbség csak annyi, hogy egyszer már megtaláltuk a választ és csak emlékeztetnünk kell rá magunkat. Persze ez nem mindenki számára ilyen egyszerű, szóval ha eljutottunk idáig szerencsésnek érezhetjük magunkat

A Semmi szerintem azért szenzációs regény, mert olyan mint egy kis post-it, amit felragasztasz a hűtőre - mindig ott van, mindig emlékeztet, mindig késztet rá, hogy tedd fel magadnak a kérdést. Pont ezért minden korosztálynak felkavaró lehet, de a legjobban persze a "legnagyobb válságban szenvedőknek", a tiniknek. Most már abszolút megértem, miért lett akkora siker és miért választják kötelező olvasmánynak. Egyszerű, a fiatalok számára is érthető, élvezhető a nyelvezete és a megrázó részekkel csak még jobban fokozza a figyelmet. Mostanában talán sok könyvre mondom, de ezt is el kellene olvasnia mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése