A blog indulásakor még kicsit szélesebb témakörben gondolkodtam, nem csak könyvekben, hanem zenében és filmekben is. Elszórva aztán írtam is pár bejegyzést Eurovízió, kedvenc dalok vagy egy rám nagy hatást kiváltó film témában, de az idő előrehaladtával egyre kevesebb ilyen poszt született. Ha nem könyvekről írtam, akkor általában süti recepteket hoztam.
Talán túl romantikusan fogalmazok, de ez az év most tényleg az álmaim és ötleteim megvalósításáról szól és a blogot sem szeretném ebből kihagyni, így ezzel a poszttal útjára indítom a blog zenés rovatát, a dallamtapadást, amit reményeim szerint sok más zenés és néhány filmes bejegyzés is követ majd a könyvek és a sütik mellett. Ebben a rovatban az aktuális kedvenceimet szeretném nektek megmutatni.
Pár éve megváltoztak a zenehallgatási szokásaim. Már nem ezerféle előadótól hallgatok egy-egy dalt, hanem hetekig vagy akár hónapokig is elélek néhány előadó, néhány albumán.
Zaz - Zaz (2010)
Ez a Zaz nevezetű francia hölgyemény indította el nálam újra a francia mániámat. Az elmúlt hetekben már vagy ezerszer meghallgattam a bemutatkozó albumát és minden dalt végig tudok halandzsázni. Valami borzasztó nehéznek találom a kiejtést, de rajta van a bakancslistámon a francia tanulás. Elképesztően hangulatos, hihetetlen sokféle érzelmet kifejező dalok vannak az albumon. Azóta már két lemeze is megjelent Zaz-nek, a legújabb tavaly Paris címmel. Azt is nagyon szeretem, de az első albumot nem múlja felül.
Biztosan hallottátok már: Je veux
Kedvenceim: Les passants, Trop sensible, Dans ma rue, Port coton
Nicole Scherzinger - Big Fat Lie (2014)
Lehet ezzel nem találok sok követőre, de ha kedvenc énekesnőket kell mondani, akkor többek között Nicole-t is megemlíteném. Szerintem ő az aki soha nem akar se több, se kevesebb lenni egy egyszerű popénekesnél, a dalaiban és a megjelenésében is erre törekszik. És ha már megjelenés, az egyik leggyönyörűbb hírességnek tartom. A tavaly megjelent legújabb albuma sem túl formabontó, de én imádom.
Biztosan hallottátok már: Your Love
Kedvenceim: On the Rocks, Girl With a Diamond Heart, Bang, Run
The Script - No Sound Without Silence (2014)
Azt hiszem, ha csak annyit említek hogy Breakeven vagy How to save a life, akkor szinte mindenki tudja miért szeretem a fiúkat. A legújabb albumuk is tele van fülbemászó dallamokkal és intelligens dalszöveggel.
Biztosan hallottátok már: Superheroes
Kedvenceim: No Good In Goodbye, Man On A Wire, Paint The Town Green, Without Those Songs
Bár fentebb kihangsúlyoztam, hogy az utóbbi időben inkább előadókért vagyok inkább oda, mint dalokért, és bármennyire is nehéz bevallani még magamnak is és bármekkora guilty pleasure is, amit mostanában egymás után rengetegszer képes vagyok meghallgatni, az Taylor Swift Shake It Off-ja. Egyszerűen belém mászott és marad is még jó ideig. :D