Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

Talán egy csöppet klisés cím, kis édes borító, na meg a reklám, hogy 2015-ben az All the bright places-t választották meg a legjobb YA-nak a Goodreads-en. Bevallom, én ez utóbbi miatt gondoltam úgy, hogy adok egy esélyt a könyvnek. A végére pedig kiderült, hogy a címnek és a borítónak is mennyire nagy jelentősége van.

A Veled minden hely ragyogó igazából ugyanúgy indul, mint minden más young adult könyv. Van egy lány, Violet, akit nem értenek meg és van egy fiú Theodore (a továbbiakban csak a vezetéknevén Finch), akit nos... szintén nem értenek meg. Ezen kívül úgy tűnik ők ketten csak abban hasonlítanak, hogy az utolsó évüket töltik a középiskolában. Aztán egy nap összetalálkoznak kisvárosuk legmagasabb pontján, az óratoronyban és lassan rájönnek, hogy segítőtársai lehetnek egymásnak egy nehéz időszakban.

Ezután a történet után úgy éreztem, hogy mégsem nőttem ki a young adult könyvekből és bár ez összességében nem egy boldog történet, mégis szeretnék még ezer és ezer ilyet olvasni, vagy csak azt, hogy ez az egy soha ne érjen véget. Violet és Finch annyira különleges és szerethető karakterek, olyan valós problémákkal, amelyekre nem mondhatja azt senki, hogy "tinédzserek nyavalygása". Az óratornyos találkozásuk és a közös földrajzos projektjük során az egyedüli támaszaivá válnak egymásnak. Hihetetlenül szoros kapcsolat alakul ki közöttük miközben felfedezik Indiana állam érdekes helyeit és igyekeznek mindenben megtalálni a szépet.

Talán valakinek a fentebb említett dolgok mind csak egy hatalmas kliséhalmaznak tűnik a történet, de számomra tele volt élettel az egész. Megmutatta, hogy mindennek van jó és rossz oldala, hogy létezik olyan, hogy valaki nem lábal ki egy törésből és keserű marad örökre, vagy egyszerűen csak feladja. Vagy továbblép és mer boldog lenni, de nem felejt.

A Veled minden hely ragyogó adott nekem két karaktert, akiket örökre a szívembe zártam és az írónő megmutatta vele, hogy lehet még igényes YA-t írni, aminek ráadásul hatalmas üzenete van: figyeljünk oda a szeretteinkre!

A regényből készült filmet 2017-ben mutatják be Elle Fanning főszereplésével. Szerintem tökéletes Violet lesz. :)

Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?

Pár poszttal ezelőtt beharangoztam, hogy itt a vizsgaidőszak, keveset fogok olvasni, ezért kevesebb bejegyzés lesz. Hát az utóbbi teljesülni is látszik. az előbbi viszont így visszanézve egy nagy vicc. A vizsgaidőszakban a legjobb olvasni, mert a tömény tanulás után ezerszer jobban esik elmerülni egy olyan történetben, amit csak élvezni kell. Igen, ebben az évben eddig májusban olvastam a legtöbbet.(De visszagondolva nem tudom hova sűrítettem be ezt a sok könyvet, amikről majd az összegzős posztban bővebben írok.)

Tavaly a  Könyvhéten vettem meg Kollár-Klemencz László első novelláskötetét, ami azért különleges, mert nem vagyok túlzottan oda a novellákért, sem a Kistehénért, sőt egy héttel ezelőttig még semmit nem olvastam a szerzőtől. A természetközeliség, az elvontság és a borító volt ami vonzott.

"Egy reggel leszedte a csomagolást és kinyitotta. Mit fogok ebbe írni idén? Eleve az első negyede üres marad. Majd oda írogatok dolgokat, amik eszembe jutnak. De biztosan megzavar majd, hogy áprilisban írok valamit februári dátum alá. Nem használt már két éve naptárat, pedig szerette, a füzeteket is, több füzete volt, hol ebbe írt, hol abba, ezért évekig kitartottak. Volt már naptárja is, piros és kemény, amit füzetnek használt, öt év alatt sem telt be." (Valahogy úgy jött ki a lépés)

Csupa "szívemcsücske" könyvet olvastam mostanában, ez viszont csak félig jutott el a szívemhez vezető úton. Úgy éreztem, hogy Toszkát, a novellák főszereplőjét meg kellett volna szeretnem, vagy legalább csak egy picit megkedvelni, hiszen bár nem ő volt a narrátor, de mégis valahogy az ő szemén keresztül látszódtak a dolgok. De ő annyira semmilyen volt számomra. Átlagos akart lenni, egy olyan ember, aki beleolvad a környezetébe a hétköznapiságával. Szerintem az ilyen karakterek tudnak a legizgalmasabbak lenni, mert belül rengeteg titkot rejtenek. Toszka nem volt ilyen.

Sokkal jobban elszórakoztam a tipikus mégis egyedi falusiakon, tanyasiakon, akik pálesszel kezdik a napot, a disznóikat pedig egy évig házikedvencként tartják, aztán meg levágják és jóízűen elfogyasztják őket.

A vidéki arcai mellett az életképek fogtak meg, azok is különösen azért, mert annyira tökéletlenek voltak. Egyszerűen semmi sem történt úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de mégis ez adta a szépségét. Mert a nagykönyvben nem úgy vannak megírva a dolgok, ahogy azok valóban történni szoktak. 

Valódi történetekkel és valódi emberekkel teli a Miért távolodnak a dolgok?. Nekem a kedvencem a címadó novella és a Kender című novella volt. Született falusiként pedig kicsit haza is utazhattam képzeletben, miközben a metrón faltam a sorokat.

"Nem elveszíteni. Sok mindenre tanít meg ez az időszak. Hogy milyen nehéz akár megtartani is valamit.  Nem építeni, csak megmaradni. Bogár az avar alatt. A télnek is van egy olyan időszaka, amikor már nem hisszük el, hogy egyszer csak vége lesz. És néhány hét, talán egy hónap. Ilyenkor az európai repülőtereken megjelennek a papucsos utazók, akik ezeket a heteket Thaiföldön töltik, hogy ne kelljen kibírni semmit. Meg lehessen úszni ezt a böjtöt is. Ne kelljen elmenni a falig, koppanásig." (Átmeneti állapot)

Irvin D. Yalom: Terápiás hazugságok

Megjelent nálunk egy újabb Irvin D. Yalom könyv és természetesen le is csaptam rá. A Terápiás hazugságokkal a pszichiáter-író ismét bebizonyította, hogy a "beszélgetős kúrákon"alapuló történetek mennyire le tudják kötni az embert.

"Tudja, azt mondják, a terápia célja az, hogy a páciens saját maga apjává és anyjává váljon. Azt hiszem valami hasonlót el lehet mondani a szupervízióról is. A cél az, hogy az ember saját maga szupervizorává váljon. (...)"

A Terápiás hazugságok két pszichoanalitikus összefonódó története. Ernesté az érzékeny, szabályokat áthágó ex pszichofarmakológusé és Mashallé, az ő konvencionális, nagyravágyó szupervizoráé. Ahogyan tulajdonságaikban hatalmas ellentétek, úgy a terápiájukban is teljesen máshogyan járnak el. A történet fő témája is ez. Mennyire kerüljünk közel a kliensünkhöz? Mennyire ragaszkodjunk a szabályokhoz? Mennyiben hihetünk annak, hogy minden embernek személyre szabott terápiára van szüksége?

Én lubickoltam olvasás közben, mert annyira életszerűen mutatta meg és hozta közel ezeket a témákat. Szerintem mindenkinek érdekes lehet, aki segítő szakmában tevékenykedik/fog tevékenykedni. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem lehet unalmas annak sem, aki csak kíváncsi laikusként kezdi el ezt a regényt vagy Yalom bármelyik másik könyvét. A haladás megint a fejekben és a tökéletesen megfogalmazott mondatokban történik elsősorban, nem pedig a cselekvések szintjén, de az a csodálatos benne, hogy még így is képes lekötni az olvasót.

Az eltérő terápiás módszerek mellett azonban helyet kap a regényben egy olyan szaftos téma is, mint a pszichoanalitikusok és a szexuális zaklatás, illetve a kliensek bosszúvágya is. És azon elgondolkodtatok már, hogy mi történik, ha egy elismert és büszke pszichiáternek van szüksége terápiára? Kihez fog fordulni?

Minden ízében különleges regény a Terápiás hazugságok. Amennyire vaskos, én annyira gyorsan haladtam vele és még mindig nem lett elegem a Yalom-könyvekből.

forrás

Könyves Zárás - Április

Az április elég gyenge volt az előző hónapokhoz képest mind az elolvasott könyvek, mind a vásárolt könyvek számában. Az előbbit nagyon sajnálom, az utóbbi miatt viszont büszke vagyok, mert szerettem volna egy picit megálljt parancsolni magamnak.

Az elmúlt hónapban a bejegyzések száma is eléggé lecsökkent, ennek az az oka, hogy végre elkezdtem tanulni, így kevesebb időm van olvasni. Ez még az elkövetkező másfél hónapban így lesz, de néha-néha igyekszem egyet posztolni, mert azért azt nem bírom ki, hogy csak szakirodalmat olvassak. Ha szeretnétek némi könyves kontentet vagy érdekel, hogy mi történik velem, akkor ajánlom a blog Facebook oldalát vagy az Instagram profilomat. De most nézzük is az áprilisi könyves zárást.

Olvasások

Tóth Krisztina: Akvárium

Márciusban volt egy olyan késztetésem, hogy kortárs magyar írók könyveit kölcsönözzem ki a könytárból, így az Akvárium mellett velem jött még egy Háy János könyv is. A nyáron szeretném folytatni ezt a missziómat, de egyelőre csak Tóth Krisztinával sikerült megismerkednem. Eddig csak rövid novellákat olvastam tőle, de az Akvárium után úgy érzem, hogy nagyon egy hulláhosszon vagyunk, úgyhogy nem ez volt az utolsó könyvem tőle.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Az idén vettem meg zsebkönyvként A Pendragon legendát, pedig már ezer éve el szerettem volna olvasni. Az Utas és holdvilág után kíváncsi voltam az író más könyvére is. Tudtam, hogy merőben más lesz, de ezt is nagyon élveztem, volt, hogy hangosan felkacagtam rajta a metrón. Ha valaki éppen paródia jellegű misztikus krimire vágyik, akkor nagyon ajánlom.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Három éve olvastam először és bár akkor még csak annyit éreztem, hogy "ebben van valami", mégis kineveztem kedvencemnek. Ez az újraolvasás után sem változott és azt hiszem még többet sikerült belőle megértenem, de az biztos, hogy még sokszor el fogom olvasni.

Beszerzések

Bár fizikailag nem tudtam jelen lenni a Könyvfesztiválon (a pénztárcámnak milyen jót is téve ezzel), de a HVG Könyvek fesztiváli akcióját azért kihasználtam és vettem két könyvet, azt hiszem 20% kedvezménnyel. Ők lennének azok.

A többiek áprilisa: Dóri Katacita

Ha én regényhős lehetnék...

...nem lennék hős.

Nagyon megtetszett az áprilisi témázásban feltett kérdés, de a posztokat elolvasva rájöttem, hogy én félreértettem az egészet. Azonban az ihletnek szabad utat adva most megosztom veletek, hogy milyen regényhős lennék, ha egyszer valaki úgy érezné, hogy engem akar szerepeltetni a történetében.

Először is nem lennék hős. Egy hétköznapi lány lennék, aki annyira hétköznapi csak, mint minden ember. Egy kortárs regénybe illenék bele a legjobban, abba a bizonyos nagy magyar valóságba, amikor minden ezerszer jobban fáj, mint azt az ember egy átlagos hétfői napon gondolja. Hatalmas göndör vörös hajam lenne, de nem az a szép fürtös, hanem az  a sörényhez hasonló. Rágnám a körmeimet, egyszer hisztérikusan nevetnék máskor hirtelen elkezdenék zokogni. Picit neurotikus lennék na. Az öltözködésemben is ez látszódna. Egyik nap magasra tornyoznám a vörös bongyor hajamat és pirosat meg királykéket hordanék, máskor meg szürkét és feketét. A reggelt mindig kávécigivel kezdeném az erkélyen és nézném, ahogy felébred a város. A főváros, mert biztosan Pesten laknék. Figyelném az embereket a metrón. Például azt a kanárisárga kabátos dundi nőt, aki elképesztően csinos volt, mégis valami hideget árasztott magából, és elgondolkoznék rajta, hogy vajon én is ilyen vagyok? Nagyon-nagyon sokat gondolkoznék bonyolult, elvont dolgokon tele metaforákkal. Csak a hasonló gondolkodású olvasók számára lennék izgalmas, a többiek dobnák a könyvet a sarokba.  Egyetemre járnék, valami bölcsész szakra, ahol nem lógnék ki a sorból az öltözködésemmel, a gondolatimmal, a lerágott körmömmel. Viszont nem nagyon lennének igaz barátaim, csak amolyan ivócimborák meg "cigistársak", akikkel hiába nem bízunk egymásban, de mégis megosztjuk a zűrös dolgainkat. Az igazi barátaim a könyvek lennének, főleg a verseskötetek, na meg a töltőtollam és a ceruzáim. Mindig mindent leírnék, mindent lerajzolnék, lefestenék. Az éjszaka közepén felébrednék, mert megálmodtam egy verset, amit gyorsan papírra kell vetnem. A Várból tájképet festenék Pestről és újra és újra körbejárnám a Galériát a festményeket bámulva.

És hogy hol lenne ebben a regényben a konfliktus? Rájönnék, hogy egyedül vagyok ebben a világban, hogy szeretném, ha szeretnének. Az lenne a problémám, mint bármelyik fiatalnak lehetne, hogy elveszem a sok lehetőség és a szeretetlenség között, hogy nem tudom mit kezdjek magammal és hogy elüldözöm magam mellől az embereket. A szüleimtől elfogadnám a pénzt, de közben nekem nem a pénzük, hanem a szeretetük kellene. Az egyetemre bejárnék, talán tanulnék is, de soha nem lennék benne biztos, hogy az én utam arra felé visz. Lennének szerelmeim, de soha nem bíznék a szerelmükben. Az lenne a regényhősöm fő kérdése, hogy megéri-e egyedül leélni az életünket?

Emellett persze szívesen "kipróbálnám" magam egy olyan realisztikus fantasy-ban, mint A varázslók-trilógia, szívesen lennék egy Jane Austen regénynek a főhőse vagy egy olyan utazós, kalandozós történetben is szerepelnék, mint a Vadon vagy az Eat, Pray, Love.

A többiek posztjai a témában:

Bea, FFG, Nima, Pupilla, Zenka

Lev Grossman: A varázslókirály ( A varázslók-trilógia 2.)

A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt számomra Lev Grossman A varázslók című regénye, amit legjobban realisztikus fantasyként tudnék jellemezni, Azóta is gyakran eszembe jut a történet különleges hangulata, ami a folytatásban is megmaradt, sőt fokozódott.

 

Vannak emberek, akik nem képesek megelégedni azzal, amijük van, ezért újabb és újabb célokat tűznek ki maguk elé, hogy ne legyen unalmas az életük, vagy más kifejezéssel élve, legyen értelme élniük.

Quentin Coldwater a trilógia első részében megismerte a varázslatok világát és egy hatalmas kaland részese lehetett a titokzatos Fillory-ban, de a második részben újabb kalandnak vág neki, hogy megtalálja a helyét a világban. Ezzel pedig felmerül az örök kérdés: meddig tűri a sors, hogy nem vagyunk képesek megbékélni azzal, amit kaptunk? De különben meg: Honnan tudhatjuk, hogy hol van az utunk vége?

A varázslókirályban az író leszokott arról, hogy más regényekben megjelent világokat másoljon és elhitte, hogy jó az, amit csinál, ezzel pedig elérte nálam azt, hogy nem tudok belekötni a regénybe. Legalábbis egyáltalán nem akarok.

Lehet, hogy sokak számára úgy tűnik túlértékelem ezt a történetet, de én teljesen magamra ismertem benne. Quentin hiába lett király (remélem nem túl nagy spoiler, tekintve a könyv címét), ugyanolyan kétségei vannak, mint mindenki másnak, ugyanakkor mivel fiatal, még mindig tele van reménnyel. Szerintem nem csak én találtam vele közös pontokat, hanem a hasonló korúak közül bárki találhat. A mai világban egyszerűen hajlamosak vagyunk elveszni a sok lehetőség között és közben elfelejtkezünk arról, hogy mi az igazán fontos a számunkra.
A varázslókirály nem azért erős regény, mert tele van akciódús jelenetekkel és remekül kigondolt fantasy elemekkel, hanem mert tükröt mutat az emberek számára, a történetben megjelenő szereplőkkel és helyzetekkel. Azért szerettem nagyon olvasni ezt a részt is, mert miközben lejátszódott bennem a történet filmje, egyúttal folyamatosan gondolkodtam a benne megjelenő metaforákról, szóval duplán lekötött. Ezáltal pedig olyan mélyre kerültem a regényben, amilyenre lehet, hogy az író sem jutott. Szívesen leülnék Lev Grossman-nal és feltennék neki egy csomó így kezdődő kérdést "Te is arra gondoltál, mikor azt írtad, hogy...?", aztán lehet, hogy jól elcsodálkozna az agyszüleményeimen. De ebben a történetben az a jó, - és szerintem ezzel az író is egyetértene - hogy sokféleképpen lehet olvasni. Olvashatjuk egyszerű fantasyként, vagy olvashatjuk realisztikus, filozófikus regényként. Bár ez minden könyvre igaz, de A varázslókirályra hatványozottan, hogy mindenki azt viheti magával belőle, amit igazán szeretne.
Szerintem mindenkinek érdemes lenne tenni egy próbát ezekkel a könyvekkel. Esetleg, ha nem tetszett az első rész, még adni egy esélyt a másodiknak, mert én úgy vettem észre, hogy mindenkire nagy hatást gyakorolnak, még ha sokszor úgy is érzik néhányan, hogy negatívat.

Könyves zárás - Március

Szélsebesen halad ez az év, mindjárt jön a második vizsgaidőszakom és aztán a nyár. Előbbinek annyira nem örülök, viszont annak annál inkább, hogy itt az igazi tavasz és lehet egy szál pulcsiban olvasni a Duna-parton.

A március ebben az évben a "legolvasósabb" hónapom volt, összesen 6 könyvet olvastam el, de beszerzéseim száma is hasonló (6+1 recenzió). A következő hónapokban viszont könyvböjt lesz nálam, a Könyvfesztivál idején szerencsére családi kiránduláson leszek, de  legalább a Könyvhétre spórolok és igyekszem a tananyaggal foglalkozni (a vizsgák előtt pár nappal legalábbis biztosan).

Olvasások

Papp Diána: Bodza Bisztró

Nagyon régóta a polcomon csücsült már ez a könyv, kicsit talán féltem attól, hogy túl könnyű olvasmány lesz és nem akartam benne csalódni. A várólista csökkentős polcomra azonban felkerült és végül csak elolvastam. Mivel nem vártam tőle sokat, így teljesen pozitív élmény volt. Nagyon jól elszórakoztatott, de sok új elem nem jelenik meg benne, ami miatt különbözne egy átlagos limonádétól.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek {bejegyzés}

A kis könnyed regény után egy sokkal komolyabb következett. Máraitól eddig még nem olvastam, de nagyon megérintett a regénye, úgyhogy azóta már kis is kölcsönöztem egy újabb könyvét a könyvtárból.

Csányi Vilmos: Íme, az ember

Az egyik órámra ajánlott olvasmány ez a könyv és már egy másik tanárom is ajánlotta, így "ideje volt" elolvasnom. Akit érdekel az evolúció, az evolúciós pszichológia és alapvetően szeretne racionális magyarázatot találni fontos társadalmi problémákra, kérdésekre, annak nagyon ajánlom a könyvet. Néhol nekem túl tudományos volt és nem értettem belőle mindent, de nagyrészt tetszett és felnyitotta a szemem néhány dologban.

Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója

Engem újra és újra elvarázsolnak az "őrültek", ezért újra és újra kezembe veszem az ilyen témájú könyveket. Ez is egy régóta várólistás darab volt és pár hónapja meg is vettem Helikon zsebkönyvként, de sokkal zártabb formájú, mint amiket eddig olvastam, hiszen egy esettanulmányról van tulajdonképpen szó. Ez viszont nem gátolt meg abban, hogy teljesen belemélyedjek és a végén elálljon a lélegzetem a pompás kidolgozástól.

Lev Grossman: A varázslókirály

Végre befejeztem a második részt és már szinte sóvárgok a befejezésért. Azt hiszem, ez mindent elmond, de erről a könyvről még mindenképpen lesz külön poszt, mert rengeteg gondolat van a fejemben róla.

Szuna Noémi: Kávé {bejegyzés}

Most már én is egy kicsit tájékozottabb lettem kávé témában ennek a könyvnek a segítségével. A legjobban a gyönyörű képeket szerettem benne, de tele van érdekes információkkal is, amiket most már előszeretettel mesélek az embereknek csak úgy mellékesen odavetve egy beszélgetés közepébe. 

Beszerzések

Irvin D. Yalom: Terápiás hazugságok

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz!

Szuna Noémi: Kávé

Buda Béla: Empátia

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Szerb Antal: A Pendragon-legenda

Janne Taller: Semmi

Többiek: Dóri  Katacita Tekla