Új polclakók - 2014 október

Gondoltam én is csatlakozom a hónap végén számvetést tartók népes táborába és mostantól mindig megszemlélem az új könyveket a polcomon. Ami sokszor valóban játék vagy inkább hitetlenkedés a hatalmas számokkal, az most nálam csodálkozás volt a számok, vagyis a könyvek hiánya miatt. (Ez persze nem valódi hiány, mert az új könyveket már a nappaliban tárolom egy szekrény tetején, a szobámban elfogyott a hely.) Októberben két könyvet vettem, akárhogy is számolom összesen nem több mint 100 forintért. A szépségeket, amelyekről lentebb írok egy kicsit bővebben, a szolnoki könyvtárból fogadtam örökbe, ahol most már rendszeresen lehet venni fillérekért kiselejtezett (jajj de csúnya ez a szó) könyveket. Szóval ebből a szempontból hiperbüszke vagyok magamra. Igyekszem ezt tartani novemberben is, bár már van egy előjegyzésem az új Sarah Dessen könyvre, de azon kívül könyvstop van, hogy aztán jöhessen a december... :D

Az egyik könyv, amit vettem Borisz Pilnyak Meztelen év című regényféléje. Tolsztojtól kezdve (vagy lehet már kicsit Puskintól) és most már Bulgakovon túl nagyon szimpatizálok az orosz irodalommal vagy magával a történelemmel, ottani élettel, témákkal, így ennek a könyvnek velem kellett jönnie. 1979-es kiadás, az író legismertebb műve, de a Molyon eddig csak egy csillagozása van. Remélem én leszek a második. És hogy miről szól? 

Fülszöveg: Borisz Pilnyak legismertebb műve, a Meztelen év oroszul először 1921-ben jelent meg. Azóta újra és újra kiadják a világ különböző nyelvein és tájain, s újraolvasva kutatják Pilnyak írásművészetének titkait, elismerik, vagy több-kevesebb tárgyilagossággal éppen vitatják e különös felépítésű regény értékeit. 

A Meztelen év freskója: négy egymás követő évszak; Ordinyin város és környéke; kupecek, katonák, művészek, papok, hercegek, parasztok, monarchisták, bolsevikok – a forradalom hétköznapjai. A Meztelen év témája Pilnyak szavaival: „Oroszország. Forradalom. Hóvihar.” 

A másik könyv pedig Szinnyei Júlia családregénye a Hosszú fiatalság. 1970-es kiadás, olyan igazi könyv illata van. Belepillantva úgy éreztem Fábián Janka elődjét olvasom, Janka könyveit pedig a maguk nemében szeretem nagyon. 

A többiek új polclakói: 

Amadea Bookwormgirl  Katacita Nita Pupilla Tekla Theodora Zakkant

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

"Ahogy ott ácsorogtam a Tehénsoron, az jutott eszembe, hogy a mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár."

Azt hiszem ezzel a mondattal Alan Bradley megfogalmazta sokunk álmát, és ha a könyvtárból ilyen könyveket lehet kölcsönözni, mint az első könyve, a De mi került a pitébe?, akkor még inkább egyetértek.

Olvastam már itt-ott a könyvről, de akkor fogott meg igazán, amikor szembejött velem a könyvtárban. Szuperül néz ki, mint ahogy általában a Maximos könyvek, a fülszöveg alapján pedig rájöttem, hogy én ilyen típusú regényt még egyáltalán nem olvastam, és az is régen volt már, amikor egy 11 éves kislány volt a főszereplője egy általam olvasott könyvnek. 

A De mi került a pitébe? a Flavia de Luce rejtélyei sorozat első kötete. A főszereplő pedig a már előbb említett kislány, Flavia, aki Angliában, egy régi kastélyban él édesapjával és két nővérével. A lányok édesanyja, Harriet 10 éve halott, amit az édesapjuk még mindig nem dolgozott fel teljesen, inkább a bélyeggyűjteményébe menekül. A nővérek pedig örökös harcban állnak egymással, mint úgy általában a testvérek, különösen ha lányok. Flavia legkisebbként sokszor különösen egyedül érzi magát, a két nővére összefog ellene, az édesapja nem törődik vele eléggé, így legnagyobb szenvedélye a kémia és a legjobb kapcsolatban talán a család kertészével Doggerrel van. Kicsit koravén, tudálékos lány, de a körülmények tették ilyenné, szóval borzasztóan szerethető is.

Ebbe a díszletbe érkezik egy napon egy döglött sárszalonka, amelynek a csőrére egy Fekete Penny bélyeg van szúrva, aztán a következő éjszaka Flavia egy ismeretlen, haldokló férfit talál a kertben, a házvezetőnő túrós pitéjéből pedig eltűnik egy szelet. Ekkor merül fel a kérdés, De mi került a pitébe? Flavia pedig a rendőrség mellett saját maga is nyomozásba kezd, ami nem csak számára hatalmas kaland, hanem nekünk olvasóknak is.

"Óvatosan kortyolgatta a teát, fújogatta, hogy hűljön. Miközben itta a vöröslő folyadékot, eszembe jutott, hogy az angolokat sokkal inkább a tea kormányozza, mint a Buckingham-palota vagy Őfelsége kormánya. A lelkünkön kívül a tea az egyedüli dolog, ami az emberszabású majmoktól megkülönböztet – legalábbis így mondta apának a plébános, apa Feelynek, Feely Daffynak és Daffy nekem."

Régóta olvastam ilyen édes-aranyos könyvet, mint ez.

Flavia-t nagyon megszerettem elképesztő személyisége miatt, amiben hatalmas kettősség, hogy egyszer még hitetlenkedsz, amiért 11 évesen mennyi mindent tud, néhány beszólása miatt pedig jóízűen mosolyogsz, mert rájössz mennyire gyerek még. Tökéletes főszereplő, ahogyan a többi szereplőt is nagyon jól megalkotta az író. Nem mondanám, hogy nem hétköznapiak, de a hétköznapiságukba annyi irónia és humor vegyül, hogy nem válnak unalmas karakterekké. Személyes kedvencem Daphne, Flavia kisebbik nővére, aki a regény 99 százalékában olvas, mégis úgy éreztem végig, hogy mindig ott van és részese az eseményeknek.

A korszak és a helyszín is közel áll a szívemhez. 1950, a II. világháború utáni tipikus angliai táj, Buckshaw a de Luce-ok birtoka és Bishop's Lacey a közelben lévő hangulatos kis falu, ahol ugyanaz a néni az édességboltos és a postamesternő is. Ezek mellett megjelenik több környékbeli helyszín, melyek között Flavia eszeveszetten száguld biciklijével Gladys-szel. A cukiságfaktorom már akkor kiakadt, amikor ezt a különleges elnevezést olvastam.

De a szereplők meg a helyszín mellett a legfontosabb dologról, a bűntényről még nem esett szó. A sárszalonkával és túrós pitével kezdve bugyutának tűnhet, és aki nem rajong túlzottan a bélyegekért, annak valamilyen szinten az is marad a könyv végére is, de rengeteg történelmi alapja van. Én magam sem a szörnyen izgalmas krimibeillő szál miatt rajongok ennyire ezért a történetért, de szerintem rengeteg háttérmunka kellett hozzá.

És itt jön képbe az író, aki egy olyan humoros, szórakoztató, de alapos regényt írt, hogy le a kalappal. Számomra elképesztő, hogy tudott így belehelyezkedni Flavia szemszögébe, aki szerintem az utóbbi idők egyik kedvenc karakterévé nőtte ki magát nálam.

"Eszembe jutott egy jótestvéri tanács. Feely adta egyszer Daffynak és nekem: 

„Ha bármikor utadat állja egy férfi, rúgj a legnemesebb testrészébe, aztán rohanj, mint a szélvész.” 
Hasznos tanácsnak tűnt, az egyetlen problémát az okozta, hogy nem is sejtettem, hol található egy férfi legnemesebb testrésze."

Nem voltam eddig túl jó véleménnyel a Dream válogatás könyvei iránt, de most azt hiszem megtört a jég. A De mi került a pitébe? egy kedvenc lett, és várom a második részt!

Miket olvastam mostanában? - Új olvasások az újraolvasások között

Borzasztóan el vagyok maradva az "egykönyves" posztokkal, és ahogy egyre húzom-halasztom őket, úgy egyre kevesebb gondolat marad meg bennem. A történetek hangulatát pedig még nem tanultam meg pazarul átadni, de persze rajta vagyok az ügyön. Így most egybe sűrítek minden olvasmányt, amit az előző, újraolvasós posztban megemlítettek mellett olvastam. Elöljáróban elárulom, hogy az utóbbi időben ritkán fogtam mellé.

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai 

Ezen regény esetében hatványozottan igaz, hogy ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján, ami egyébként ebben az esetben gyönyörű. Pont ezért félve kezdtem el olvasni, mert előtte igencsak belemerültem a depis a könyvekbe és nem akartam egy csili-vili történettel folytatni a sort. Nos, a Mesés ruhák kalandjaiban annyi csupán a csillogás, hogy egy vintage bolt játszik benne nagy szerepet. Egyébként arról szól, hogyan tudja elfogadni a főszereplő, Phoebe a múltban elkövetett hibákat egy idős néni, Thérése szintén tragikus történetének segítségével. Az írónőnek nagyon kellemes stílusa van és velem olvastatta magát a könyv. Limonádénak limonádé, de egy komoly, nem elcsépelt problémával a középpontban.

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

Nem lesz új a kijelentés, de végre egy közszereplő, aki tud írni. Nem olvastam Kriszta írásait és a műsorát sem néztem, hanem valamilyen posztja kapcsán elkezdtem őt követni facebook-on és ott egyre szimpatikusabbá vált számomra. Így jutottam el odáig, hogy a könyvét is el akartam olvasni. Talán két nap volt, de legfeljebb három, ameddig "kitartott" a Jöttem, hadd lássalak, (A hozzám hasonlóan fiataloknak és tudatlanoknak mondom, hogy a cím egy Omega dal egyik sora, ami a regényből is kiderül.) Kriszta az édesanyja történetét írta meg fiatalkorától a halálos ágyáig, E/1.-ben, sokszor hihetetlenül szívszorítóvá téve így a regényt. Szerintem nagyon hiteles, nagyon megrázó és nagyon magyar. Érdekes, vagy éppen nagyon is érthető, hogy Grecsó Krisztián írt a regényre ajánlást. Két különböző stílust képviselnek, de a céljuk azt hiszem ugyanaz. Ezek után említenem sem kell, hogy Kriszta új könyve, a Húszezer éjszaka, az első számú a karácsonyi kívánságlistámon.

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák

Ha minden könyvhöz hangulatot társítunk, akkor ebben a posztban most értünk a mélypontra. A Berlini nyárfák egy Norvégiában játszódó trilógia első része, szerintem abszolút beleesik a családregény kategóriába. A Neshov farmon játszódik a történet, ahol a szülők és a legidősebb fiuk Tor él. A regény elején az édesanya, Anna megbetegszik és erre az eseményre hazatér másik két fia Margido és Erlend is. A családtagok között, mondom sem kell hatalmas ellentétek húzódnak, de az anyjuk betegsége újra összeköti őket és fény derül egy hatalmas titokra, ami mindent megváltoztat. Anna B. Ragde, egy Norvégiában nagyon híres, nálunk kevésbé ismert írónő. Azt hiszem hozta azt a stílust és hangulatot, amit egy északi országban játszódó regénytől várunk. Nagyon egyszerű, komoly, sötét és nyers. Ja és a végén áhítozol a folytatásért, csak ugye nincs annyi idő az egész világon...

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?

Annyira régen el szerettem volna már olvasni ezt a könyvet, amiben a színpompás borítónak is biztosan hatalmas szerepe volt, és most mégis hatalmas űr van ennek a regénynek a helyén a szívemben. Bernadette, az építész zseni anyuka és a lánya Bee, a csodagyerek története vadszederindákkal, Antarktisszal, bölcsességfog kihúzással, pszichiáterrel, FBI-al, ja meg ugye az eltűnéssel. Számomra sok(k) volt, nevetségesen sok. Szürreális, hihetetlen, mintha maga az írónő sem vette volna komolyan a dolgot. Lehet az a baj, hogy én meg igen, de nem ezt vártam ettől a regénytől. A különböző e-mailek meg jelentések pedig különösen idegesítettek. Szóval ez egy erős nem volt, a sok jó választás között.

Az újraolvasások hónapja

Számomra a regényekből elsősorban soha nem a cselekmény és a karakterek maradnak meg, hanem a hangulat. Ha visszagondolok egy regényre mindig megrohannak azok az érzések, amelyek a történet olvasása közben értek. A kedvenceimnek mondom azokat könyveket, amelyek hangulat-emléke különösen közel áll hozzám. Az ilyen könyveket imádom újra és újra elolvasni, de olyan is előfordul, hogy egy kevésbé szeretett regényt is újraolvasok, mert az a hangulat, amit hozzákapcsolok illik a lelkiállapotomhoz, és mint néha írogató író ihletet ad a saját munkáimhoz.

Így történhetett, hogy a szeptemberi olvasásaim fele újraolvasás volt. Elolvastam harmadjára is Zakály Viktóriától a Szívritmuszavart és idén másodjára a folytatását is, a Hanna öröket. Csupán negyedjére vettem kezembe az Egy különc srác feljegyzéseit és másodjára Sarah Dessentől  az Egy felejthetetlen évet, valamint szintén negyedjére a legeslegjobb és a személyes legnagyobb kedvenc könyvemet a Figyelj rám!-ot.

Persze kialakult már egy hagyomány nálam, hogy bizonyos könyveket minden évben elolvasok, ilyen például a Büszkeség és balítélet, a Dorian Gray arcképe vagy az Ízek, imák, szerelmek, de a szeptember rendhagyó volt abból a szempontból, hogy egymás után csak újraolvastam meg újraújraújraolvastam. Emellett a legolvasósabb hónap címét is elnyerte, mert nagyon termékenyen 12 könyv elolvasásra került a múlt a hónapban. Ezek közül háromról tervezek posztot, de a blogolásban nem vagyok annyira aktív, mint az olvasásban, szóval nem ígérek semmit.

A legjobb időnk van a teázós/kávézós takaróba burkolózós olvasáshoz, élvezzétek ki! Én ennél már csak a téli, karácsony körüli időszakot szeretem jobban. :)

az összes kép a weheartit-ről

Megemlékezés a nagy nyári Harry Potter maratonról

Ahogy azt néhány poszttal előbb leírtam, nekem is voltak nyári könyves fogadalmaim, szám szerint azt hiszem három. Sajnos tapasztalom, hogy bármilyen fogadalmat nehezen tartok be, főleg, ha egyszerre több is van. De ha elnéző vagyok magammal amiatt a két hét késés miatt, akkor büszkén jelenthetem, hogy a nyári Harry Potter maratont sikeresen teljesítettem, újra elolvastam mind a 7 könyvet. Én is hatalmas rajongója vagyok a könyveknek és a filmeknek egyaránt, szóval ahelyett hogy írnék egy ömlengős valamit arról, hogy az egész élet benne van és a karakterek és Rowling és satöbbi, inkább itt van egy hosszabb terjedelmű :") teszt a varázslók világáról. (Attól tartok ebben a formában is ömlengős lesz a dolog...)

Kedvenc könyv: Nem annyira egyértelműen, mert a Tűz serlege is versenyben volt, de a kedvenc részem a Félvér herceg. Szerintem kicsit azért is, mert ezt a könyvet olvastam legelőször a sorozatból (addig csak a filmeket láttam), másrészt imádom a hangulatát, a Tom Denem életét bemutató részeket, azt, hogy itt bontakoznak ki igazán a szerelmek és a vége iszonyúan szomorú, de igazán megcsinálja a kedvet az utolsó részhez.

Legkevésbé kedvelt könyv: Számomra ez a rész a Főnix rendje, mert szerintem sok helyen vontatott, ott van benne az egyik legellenszenvesebb karakter Umbridge és az egyik kedvenc szereplőm meghal benne. Sirius imádlak!

Kedvenc karakter: Aki jól ismer az tudja, hogy sok szereplőt nagyon szeretek, mert tényleg nem lehet őket nem szeretni, de a legnagyobb kedvencem a drága Ronald Weasley. Azért szeretem őt, mert a tökéletesnek beállított Harry mellett ő mindig annyira emberi. Féltékeny, nagyravágyó, sokszor kicsit gyáva is, de ugyanakkor mégis nagyon jó ember és ő is ugyanúgy tud szeretni. Drága Ron téged is imádlak!

Kedvenc negatív karakter (az istenért nem jutott eszembe megfelelő szó a villain-re): Ezt a szép posztot megosztottan Piton és Draco kapják, mert annyira, de annyira lehetett őket utálni, amikor arról volt szó, de a végére mégis megmaradtak embernek.

Legszomorúbb pillanat: Sirius halála, Dumbledore halál és temetése, de ha könnyekben mérjük, akkor sok ilyen pillanat van még.

Kedvenc professzor: McGalagonyra esett a választásom, mert igazi "erős nő" karakter, vannak jó beszólásai, de a védelmező anya szerepét is megtestesíti kicsit. És aki a második részben sokszor megnevettetett az Lockhart volt. Ha lenne olyan kérdés, hogy a ki a kedvenc ripacsod, akkor őt választanám. :D

Legkevésbé kedvelt professzor: Ez csakis Umbridge lehet.

Kedvenc tantárgy: Szeretek sütni, főzni, kotyvasztani, szóval egyértelműen a  bájitaltan. 

Legkevésbé kedvelt tantárgy: A könyvekben annyira unalmasnak van megbélyegezve, hogy ez csakis a mágiatörténet lehet. Még a jóslástan is eszembe jutott, de attól tartok én azt élvezném. :D

Kedvenc bolt az Abszol úton: Czikornyai és Patza természetesen. 

A leggyönyörűbb karakter: Harry anyukája, Lily.

Az az elhunyt szereplő, aki a legjobban hiányzik: Sirius.

Kedvenc könyvborító: Nem tudok ilyet mondani, mert nekem se az itthoni, se a külföldi kiadások borítói nem tetszenek túlzottan.

Kedvenc Trimágus Tusa feladat: A második feladat, a sellős-megmentős a tóban.

Sorold be a házakat a kedvenceddel kezdve: Griffendén, Hollóhát, Hugrabug, Mardekár.

Kedvenc animágus: Sirius, senki más nem lehet.

Kedvenc főbenjáró átok: Na ilyen se lesz.

Kedvenc horcrux: A napló.

A kedvenced a Halál Ereklyéi közül: A köpeny.

A legviccesebb pillanat: Mindegyik amiben Lockhart szerepel, Ron és Hermione beszólogatásai egymásnak.

A legérzelmesebb pillanat: A második részben Sirius felajánlja, hogy Harry lakhatna nála. Harry vallomása Dumbledore-nak Ronék fészerében, a Félvér herceg elején. Hermione Ront átölelve sír Dumbledore temetésén. Meg még sok van, de ezek nagyon "megmaradtak".

Amilyen poszton játszani szeretnél a kviddicsben: Őszintén szólva engem kevés dolog nem érdekel a HP világából, de az egyik az a kviddics (kivéve, ha Viktor Krumról van szó). Fogóként túl nagy lenne  a felelősség, szóval az biztos hogy nem. Legyen mondjuk az örzőség. :D

Kedvenc patrónus: Harry szarvasa, mert ugye nem hiába szarvas.

Szerinted milyen patrónusod lenne: Lobbanékony természetem miatt azt mondanám, hogy oroszlán vagy tigris. 

Kedvenc Dursley: Vernon bácsi, mert rajta is nagyokat lehet nevetni, a precíz leírásoknak köszönhetően.

Kedvenc mágikus képesség: Az animágia is nagyon szuper dolog, de a metamorfmágiát imádnám, nekem is mindig más színű hajam lenne.

Kedvenc halálfaló: Bellatrix, mert utánozhatatlan stílusa van.

Kedvenc varázsige: Vingardium Leviosa.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Van amikor úgy érzem, egy kicsit meg kell halnom. Ilyenkor kezembe veszek egy könyvet, amiről azt gondolom majd segít nekem ebben. Grecsó Krisztián könyve segített, és azért sem fogom soha elfelejteni ezt a regényt, mert egy csöppnyi változást is hozott az életembe.

A Megyek utánad az egyre népszerűbb kortárs író, Grecsó Krisztián új regénye, főszerepben Daruval, egy különösen érzékeny fiúval, akinek gyerekkorától követhetjük életét, a szerelmein keresztül leírva. Minden fejezet egy-egy lányról kapta a nevét, mindegyik egy-egy visszaemlékezés azokra az emberekre és dolgokra, amelyek Darut Daruvá tették vagy éppen segítettek, hogy elhagyja becenevét és egy új emberré váljon. 

Engem már az első oldalaktól kezdve megfogott a történet édesbús hangulata, pont azt adta, amire azokban a napokban szükségem volt. 

A regény abban a korban kezdődik, amikor egy fiú észreveszi, hogy a lányok mennyire különbözőek, és ahogy a történet halad előre, arra is rájön, hogy  mennyire bonyolultak, összetettek is a nők. Lili, Eszter, Petra és még sorolhatnám tovább a neveket, mind-mind egy külön történet, hiszen minden embernek megvan a maga története. De a regény a girhes, szöszi Daruról szól, aki zenész szeretne lenni, illetve arról, hogy mennyire a kapcsolataink határoznak meg minket, na meg, hogy mennyire határozzuk meg mi magunk a kapcsolatainkat. Ez pedig vegyítve van egy olyan életérzés bemutatásával, ami vetekszik egy csomó külföldi regény hasonló "küldetésével".
Csak nekem ez jobban tetszett, mert ez ízig-vérig magyar. (Alföld, Körös-torok, bunkerépítés, az özvegy nénik dobálása a meggyfáról és folytatás a regényben.) A Megyek utánad cselekménye szinte véget ér az én születésem évében, de rengeteg hasonló jó és néhány rossz emlék is megidéződött bennem a könyv olvasása közben. Emellett nem egyszer ismertem magamra több női szereplőben is, ugyanakkor mégis Daru volt az, akihez a legközelebb éreztem magam. Ő egy vívódó, töprengő figura, aki észreveszi az élet dolgait, nem csak úgy elsiklik felettük. Közben dönt, hibázik, szerelmes és szenvedélyes, és hajlamos rá, hogy azt higgye, a múltunk határoz meg minket.
Talán ez az, amit megtanultam ebből a regényből, hogy a legtöbb amink van, az a jelen. Ezalatt megismerkedtem Grecsó Krisztián elképesztő stílusával, ami sokszor sokkoló és szívbemarkoló, na meg rohadt hiteles is egyben. 

A Megyek utánad volt az első, de nem utolsó regényem az írótól. És bár szeretem hangsúlyozni, hogy én nem hasonlítgatok össze könyveket, azért ha tetszett a Zabhegyező, az Egy különc srác feljegyzései és Jack Kerouac Útonja, akkor lehet, hogy ezt is szeretni fogjátok. Szerintem hasonló hangulatú mind.

Júliusi olvasmányok

Közel egy hónap telt el az utolsó posztom óta, de nem szívódtam fel teljesen, csak élvezem ezt a mozgalmas nyarat (vagy éppen nagy semmittevésben vagyok a laptop előtt). Persze olvasásra mindig jut idő, még ha idén kevesebb is. Az elmúlt hónapban is elolvastam pár regényt, most jöjjön ezekről egy összefoglalás.

A júliust várólista csökkentéssel kezdtem, még pedig egy pár éve vásárolt Coelho-t, A Zahir című regényt olvastam el. Mikor végigsöpört Magyarországon a nagy Coelho-láz, akkor én is beszereztem és elolvastam néhány könyvét (Brida, A Piedra folyó partján ültem és sírtam, illetve barátnőmnek köszönet a Veronika meg akar halni-ért). Akkor A Zahir valamiért kimaradt, de most belevágtam és nagyon sokáig szerettem is. Talán ez az író egyik legszemélyesebb műve, hiszen a főszereplő is egy író, aki eltűnt feleségét keresi, az ő Zahirját. Szóval valamelyest bepillanthatunk az író életébe, miközben Zahirként ismerjük azt, akit más lelkitársnak vagy örök szerelmem-nek nevez. Megvan a kellő misztikum és a túladagolt bölcsességek (már a Jana palackokon is!). Na meg egy szirupos összecsapott vég, ami kiverte nálam a biztosítékot. Nem volt rossz, csak úgy érzem, hogy Coelho minden regénye, így ez is túl komolyan van véve, túl van misztifikálva, miközben egy átlag témát boncolgat.

Ettől teljesen eltérő olvasmány volt Rachel Hawkins Hex Hall-ja, amit a Molyon keresztül cseréltem és szinte azon nyomban el is olvastam. Igen ez egy újabb tini fantasy boszorkányokkal, tündérekkel, alakváltókkal meg vámpírokkal, de az írónő stílusa szórakoztatóvá teszi. Ironikus, humoros és nagyon mai, amolyan "oldalfalós" regény. Vesztemre úgy néz ki lesz folytatása is.

És ha már a szórakoztatásnál tartunk, egy este elolvastam Neil Gaiman legújabb magyarul megjelent könyvét, a Szerencsére, a tejet is. Abszolút azt kaptam tőle amit vártam, amit már megszoktam. Szürreális, poénos, de szívmelengető is volt egyben. Hétköznapi hősökről szól, az apukákról, (kicsit talán maguknak az apukáknak), akik bármit megtesznek a gyerekeikért. Az illusztráció szintén óriási, hatalmas taps érte Skottie Youngnak.

Az évem egyik legmasszívabb (600 oldal) és legtartalmasabb regényét is a múlt hónapban olvastam, szintén a várólista csökkentés apropójából. Még két éve kaptam karácsonyra Alice Hoffmantól a Galambok őrizőit és bevallom, azért nem olvastam el eddig, mert a témája miatt túl száraznak gondoltam. Szerencsére tévednem kellett. A Galambok őrizői tulajdonképpen erős nőkről szól abban a korban, amikor a nőknek még nem voltak jogaik. A regény egy ma már izraeli várrom, Masada legendáját meséli el."Az időszámításunk szerinti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Masadában. Az ókori történész, Josephus Flavius szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Masadába." Engem is elvarázsolt Masada, illetve a főszereplők története. Hihetetlenül pontosnak, hitelesnek éreztem, és a hosszú regények velejárójaként meg persze az írónő tehetsége miatt a szereplők szinte kiléptek elém a lapokról. Pár hét után is nehéz róla írnom. Aki maradandó olvasmányélményt keres, annak bátran ajánlom.

És igen, Anna mostanában mindig szidja a Könyvmolyképzőt, hogy mennyi egyforma, jelentéktelennek tűnő regényt kiad, de ha valami kicsit eltér az átlagtól, azt már nagyon szívesen elolvassa. Szóval az Austenland is az elolvasott KMK könyvek közé került. A PIF (Pay It Forward) molyos ajándékozós eseményen kaptam/hozta a postás. Nagyon jó választás volt, mert a filmet imádtam, így a könyvre is nagyon kíváncsi lettem. Lehet, hogy azért, mert a filmet előbb láttam, de nálam még mindig az viszi a pálmát. Poénosabb, szórakoztatóbb lett a rengeteg túlzással, amit a regényhez képest belevittek. Maga a regény kicsit szilárdabban áll a földön, másként ábrázolja a szereplőket, de az is a szívemhez nőtt. Ami Jane Austenhoz kapcsolódik az egyszerűen nem lehet rossz. Kivéve talán az Emma.

A várólista csökkentés mellett haladtam a Harry Potterekkel is, még 3 rész van hátra. Nemrég fejeztem be a Tűz serlegét, ami az egyik kedvenc részem. Filmben talán az szeretem a legjobban. (Bálozós jelenet! Ron és Hermione szál elindulása!) Úgy érzem ezt az újraolvasós "kihívást" sikerülni fog teljesíteni, ha mást nem is. Az augusztus még itt áll előttem. :)